Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-24 / 171. szám

2010. JÚLIUS 24., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2010 - MAGYARKE SZÍ 5 Ingyen étkezés, tankönyv és kirándulások gyermekeknek Az új nemzedék otthona életkép A külföldiek is bekapcsolódtak a falu vérkeringésébe MAGYARKESZiBEN is megjár a se­gítség azoknak, akiknek a gyer­mekeik étkeztetése nehézséget okoz. Nyáron minden diák - he­tedikes korig - ingyenes étkezés­ben részesülhet, ha ezt szülei igénylik. Ez jelenleg 19 fiatalt érint Iskolaidőben az 1-6. osztá­lyos diákok, illetve néhányan a felsőbb évesek közül is díjmente­sen ehetnek, és persze mindenki­nek ingyen jár a tankönyv. Éven­te fejlesztő- és kézművestábor is van a helyi kultúrházban, ahol délelőttönként a pedagógusok tartanak foglalkozásokat, délután pedig a nyugdíjasklub fiatalos tagjai tanítják meg kézimunkáz­ni a gyerekeket Azok a diákok, akik kimagasló eredményeket ér­tek el a tanévben, kirándulhat­nak. Idén például Csillebércre. Egy másik csoport pedig a Bala­tonra utazhatott el, ahol lángost és jégkrémet ettek, és a vízibicik­lit is kipróbálták. A településen élő 240 gyermek december 6-án Mikulás-csomagot kap. A falunap minden évben az egyik legjelentősebb esemény Magyarkesziben. A gyerekeket idén júniusban habparti is várta A diákseregnek is jut szerep a programokban A gyereksereg aktív résztvevője a település rendezvényeinek. Feb­ruárban farsangi mulattság és jel­mezes felvonulás várta az óvodá­sokat és iskolásokat A diákok szerepet kaptak a március 15-i ünnepi műsorban is. Csakúgy mint május első hétvégéjén, ami­kor édesanyjukat és nagymamá­jukat köszöntötték műsorral. A hónap utolsó vasárnapja is az if- jaké volt, színes programok vár­ták őket A július 17-i falunapon már a felnőttek is találtak kedvük­re való programot A nyár utolsó hónapja ismét az ifjaké, augusz­tus 2-6. között fejlesztő kézmű­vestábor csábítja az aprónépet Szent Mihály, a templom védő­szentjének ünnepe szeptember 26-án lesz, amely egyúttal a bú­csú napja is, de októberben sem maradnak program nélkül a magyarkesziek. Az idősek nap­ján a gyermekek és a felnőttek közös műsort adnak. A rendez­vények kavalkádja a december 21-i karácsonyi ünnepséggel zá­rul, aminek elengedhetetlen ré­sze a betlehemes játék. Számtalan terv vár még megvalósulásra a jövőben a malom tető- és nyílászárócseréjére irányul az önkormányzat figyelme. Kovács Erzsébet polgármes­ter továbbá azt ismertette, folytatni kell az utak felújítá­sát, aszfaltozását, főleg az újfalusi részen, illetve a Hu­nyadi és Ady utcákban. Fon­tos tennivaló lesz a közeljövő­ben az iskolák, a művelődési ház és az önkormányzat aka­dálymentesítése is. azonban egyelőre az a legna­gyobbfeladat, hogy minden intézmény továbbra is mű­ködhessen, a szűkös anyagi keretek ellenére is. részve szállítja a küldeménye­ket házról házra. A takaros kis falu a külföldieket is vonzza. Zömében Németországból ér­keznek ide az új lakók, van­nak, akik nyaralni jönnek, míg mások új életet kezdenek a településen. Erre pedig min­den lehetőséget adott is, hiszen van óvoda, iskola, orvosi és fogorvo­si rendelő, gyógy­szertár, Idősek Klubja és számos kisbolt is. Magyarkeszi életében az egyik legjelentősebb esemény a falunap, melyet idén június 17-én tartottak. A nagyszabá­sú rendezvényen úgy kétszá­zan vettek részt, ahol remek programok vártak a falubeli­ekre, kortól függetlenül. A gyermekeket napközben tűz­oltó-bemutató, habparti, ugrálóvár és hinta örvendez­tette, míg a felnőttek főztek, karaokiztak, majd este ferge­tegesét hálóztak. A polgármester, Kovács Er­zsébet mindent megtesz azért, hogy a község egyre szebb és élhe­tőbb legyen. Az elmúlt négy év­ben számos pá­lyázatot meg­nyert az önkor­mányzat, bő 34 millió forint­ra tettek szert a támogatások­nak köszönhetően. így több utcában is megvalósult a bur­kolat-felújítás, az Idősek Klubját akadálymentesítet­ték, parkosították az önkor­mányzat előtti területet. Az aprónép legnagyobb örömére az óvodát is felújították, és a ■ A mindennapo­kat a nyugdíjas­klub tölti meg élettel. Magyarkeszi élhető kö­rülményeket kínál min­denki számára. Folya­matosak a fejlesztések, talán ezért is vásárol­nak szívesen házat a fa­luban külföldiek is. Molnár Ágnes Kellemes, csendes környezet, rendezett épületek és füttyszó fogadja a Magyarkeszibe érke­zőket. Utóbbi a postástól szár­mazik, aki jókedvűen fütyö­Kovács Erzsébet polgár­mester nyílászárók is ki lettek cserél­ve az iskolában. A munkanél­küliség kérdésében azonban szomorú a kép. A településen az önkormányzat a legfőbb munkaadó, az itt élők nagy része segélyből él. A közcélú munkaprogramnak köszön­hetően azonban több lakónak is megélhetést tudnak biztosí­tani. jelenleg húszán dolgoz­nak, ők gondoskodnak a tele­pülés karbantartásáról, az ut­cák tisztaságáról, meszelik az intézményeket és gondozzák a temetőt. A mindennapokat a nyugdíjasklub tagjai töltik meg élettel, akik hetente ösz- szegyűlnek, hogy szebbnél szebb kézműves alkotásokat hozzanak létre maguk és má­sok örömére. Nemrégiben függönyt varrtak a közösségi házba, és térítőkét az idősek klubjába. A10-15 legaktívabb klubtag nagy figyelmet fordít a gyermekekre is, a faluna­pon például színes textíliából készült tulipánokat, kispár­nákat, marokbabákat és bab­zsákokat ajándékoztak nekik. Az idősek klubjának gondo­zónői a településen élő idős, beteg emberekkel kiemelten törődnek. Bevásárolnak ne­kik, kiváltják a gyógyszerei­ket, és ha kell, ki is takaríta­nak náluk. Másodosztályban rúgja a bőrt a helyi focicsapat Ifjú, dolgos és céltudatos vállalkozó Kersák Roland édesapja nyomdokaiba lép A Magyarkeszi KSE labdarú­gócsapata 1995-ben alakult újjá, azóta egyre nagyobb sikereket ér­nek el a focisták. Jelenleg a Tolna megyei másodosztályban szere­pelnek, ahol a nyugati csoportot tavasszal meg is nyerték. Az elmúlt 15 évben is jelentős eredményekkel büszkélkedhettek: a megyei harmadosztályos bajnok­ságot két alkalommal megnyerték, de zártak már második és harma­dik helyezettként is. A címvédő labdarúgók fiatal tagjai több tele­pülésről, Felsőnyékről, Nagy- szokolyból, Tamásiból, Ireg- szemcséről és Magyarkesziből gyűlnek össze hetente több alka­lommal is, hogy még véletlenül se essenek ki a gyakorlatból. Az edzések kedden, szerdán, illetve pénteken vannak a település foci­pályáján. Aki egyik nap nem tud menni, az bepótolja a következő alkalommal. A fiúk azonban igen lelki- ismeretesek, így ahányszor csak tud­nak, összegyűlnek, hogy rúgják a bőrt - mondta Teplán Attila, a csapat játékos­edzője. A tréner a tagok közül ki­emelte Kovács Zoltán csapatkapi­tányt, aki lelkesíti, és sokéves ru­tinjával viszi előre a csapatot Míg Papp Gábor tehetségével tűnik ki, s akár magasabb osztályban is megállná a helyét - véli az edző. Kersák Roland még csak 22 éves, de már most határozott elképze­lése van a jövőről. Édesapja helyi növénytermesztő vállalatánál dolgozik, mint egyéni vállalkozó, és egyre több területen tevékeny­kedhet is. Idővel ő veszi át a cé­get, mely főleg gabonát, illetve olajos növényeket termeszt 70 hektáron. Roland igazi üzletem­berhez méltóan viselkedik, ko­molyan, megfontoltan beszél, ko­rát meghazudtoló tapasztalattal rendelkezik a munka vüágáról. Már 8 éves kora óta figyeli édes­apja ténykedését, nem csoda hát, hogy üyen fiatalon is saját kezé­be tudja venni az irányítást Ha kell, kétkezi munkát végez, ha pedig arra van szükség, intézi a Kersák Roland ifjú vállalkozó papírokat. Mindezért persze szép zsebpénz üti a markát, „ám csak mértékkel" - mondja mo­solyogva Roland. Édesapjától minden segítséget megkap, de ahogy a fiú fogalmaz, apukája egyre inkább a háttérbe vonul, és hagyja a csemetéjét kibonta­kozni. A felelősséggel persze kéz a kézben jár az is, hogy Roland nem élhet úgy, mint társai, nem lehet felelőtlen, nem csaponghat ki, hamar meg kellett komolyod­nia. Roland jelenleg a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola végzős ta­nulója, levelező szakon. Bár a ta­nulást és a munkát is össze tud­ja egyeztetni, a suli után még in­kább a dolgos hétköznapok felé terelődik majd a figyelme. ■A nyugati cso­portot tavasszal megnyerték. Már 25 éve dalol együtt a helyi népdalkor immáron 25. évfordulóját ünnepelte a helyi népdal­kor, mely 20 főt számlál. A csoportot Kovács Erzsébet, a település polgármestere vezeti, és számos versenyen, fesztiválon is felléptek már. Az egyik ilyen megmérette­tésről egy aranyéremmel tért haza a népdalkor, mely­re joggal büszke a kis csa­pat. A kórus éneke Tolna megyén kívül leginkább Fejér, és Veszprém megyé­ben csendül fel. Büszke a település a sokrétű nyugdíjasokra tevékeny hétköznapokat tud magáénak Rozbora Csabáné és Tóth Elemérné, a helyi nyugdíjasklub két tagja, akik kirándulásokat szer­veznek az időseknek, és a gyermekeknek szóló fejlesz­tő- és kézművestáborban ké­zimunkázni tanítják a diáko­kat. A nyugdíjasklub válto­zóan 40-50 fős csoportja csütörtökönként ül össze, ilyenkor varrnak, hímeznek, kötnek, az elkészült munká­kat pedig jótékonyan gyere­keknek, középületeknek ajándékozzák. Rozbora Csabáné és Tóth Elemérné klubtagok Megújult a ravatalozó a helyiek jóvoltából tavaly őszre készült el a tele­pülés új ravatalozója, melyre igen nagy szükség volt már. Az előző épület alja ugyanis megsüllyedt, és használhatat­lanná vált Az újjáépítés a fa­lubelieknek köszönhetően valósulhatott meg, ők gyűjtöt­ték ugyanis össze a szüksé­ges összeget a munkára. így mindenszentek óta egy meg­újult, a végső tiszteletadásra sokkal alkalmasabb helyen róhatják le kegyeletüket a hozzátartozók. A lakosság korösszetétele 61 ÉV 0-18 ÉVES FELETT: KORIG: 19-60 ÉVES KORIG: 754 ÖSSZESEN: 1314 AZ ÍRÁSOKAT MOLNÁR ÁGNES, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTET­TE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A MAGYARKESZI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom