Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-22 / 169. szám

IDŐJÁRÁS SZERDÁN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN sok-sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb északkeleten fordulhat elő helyi zápor, zi­vatar. Tovább erősödik újra a nappali felmelege­dés, újra országos hőség ala­kul ki, 30-36 fokos csúcsérté­kekkel. PÉNTEKEN derült időre, igazi strandidöre van kilátás. Eső nem lesz. A délnyugati szél megélénkül. 32 , és 38 fok közé kúszik délutánra a hőmérő higany­szála. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP sze­les, változékony idő valószínű, át­menetileg megszűnő hőséggel. Van megoldás a népbetegségre Az eljárás megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálat történik. Ez és a húsz kezelésből álló kúra is fájdalommentes A keringési rendellenessé­gek gyakoriságuknál fogva a fejlett államokban népbe­tegségnek számítanak. A halálozás ötvenegy százaléka érbetegségre vezethető vissza, az alsó végtagi érszűkület pedig a felnőtt lakosság közel 10-15 százalékát érinti. A szerveze­tünk működéséhez szükséges oxigén és tápanyag a verőérhá­lózaton, azaz az artériákon ke­resztül jut el szerveinkhez. Ha az artériás rendszer bármely szakaszán valamilyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegendő táp­anyag és oxigén, melynek kö­vetkeztében többek közt fájda­lom jelentkezik. Ha a beszűkült ér teljesen elzáródik, az artéria által ellátott szövet, szervrész elhal. Amennyiben ez végtagon alakul ki, akkor a szűkület he­lyétől függően üszkösödés lesz a következménye, amely indo­kolhatja a végtag teljes vagy részleges amputálását. Évente Magyarországon ötezer végta­got, nemzetközi szinten azon­ban közel egymillió végtagot amputálnak. Az alsó végtagi ér­szűkület jellemző tünetei: járás­távolság csökkenése, mással nem magyarázható végtagi fáj­dalom, nehezen gyógyuló seb, sápadt, hideg végtag, a vég­tag(ok) zsibbadása és az éjsza­kai végtagi görcsök. Az érszűkü­let kialakulásában szerepet ját­szó kockázati tényezők: a ma­gas vérnyomás, a dohányzás, családi halmozódás (örökletes), a cukorbetegség, a magas ko­leszterinszint, a megnövekedett vérzsírszint, a túlsúly, a stressz, az életkor, a mozgásszegény életmód és az állati zsírban dús ételek fogyasztása. Ez az új eljárás a tudományos tényeken alapuló gyógymód, mely a fizioterápia kategóriájába tartozik. A készülék az infra-, hallható és az ultrahang hullá­mok alkalmazásával kezeli az érszűkületben szenvedő betege­ket. Serkenti a kolletarális (mel­lékerek) keringésképzést, ezáltal a keringésromlás okozta tünete­ket csökkenti vagy megszünteti. A kívánatos hatás eléréséhez csupán 20 kezelésre van szük­ség. A kezeléseket orvosi vizsgá­lat előzi meg, melyet szakorvos végez. A vizsgálat és a kezelés is fájdalommentes. A Nashwan-ParasoundPlus készülék dr. Khaled Nashwan sebész szakorvos találmánya, amellyel több mint 25 nemzet­közi nívós nagydíjat nyert el. 2006-ban az év feltalálója volt Magyarországon. 2009. szep­temberében pedig elnyerte az ENSZ nagydíját, a WIPO arany­érmét. A kezelőcentrumokban Ma­gyarország minden megye- székhelyén, így többek között Szekszárdon is az érszűkületes betegek rendelkezésére áll az eljárás. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: 06-30/339-6963, 06-20/541-1466, 06-70/290-3216, 06-72/551-714. 7900 Szigetvár, Tinódi u. 1/1 Tel.: 73/510-485, 73/51 (M86 e-mail: furdo@szigetviz.hu www.szigetvarigyogyfurdo.hu Nyitva tartás: 8.30-20.30 Szálláslehetőség biztosított a közeli Kumilla Hotelben (73/510-248) i valamint a Termál Motel és Kemping területén (70/946 8945). A Szigetvári Gyógyfürdő untunk ti kánikulábaní ÚJDONSÁG! . p. n mám „ V .. .../ rusztikus falburkolat: VÁGOTT TÉGLA ÉS CSERÉP 2,490,, TERRAKOTTA CSEMPECENTRUM BAJA, KELETI KÖRÚT 5. TEL: 79/520-170 www.terrakotta.hu =X. \H 'lT"'fL Szabadfelhaozn&lÁíú hit»!“? JelxAloghItel ? Lakáscélú hitel? Személyi kölcsön? Nehezen igazodik el a hitelek világában/ Fonj üljön Közeink segítünk Önnek ts l ..................mm,.......... • munkavédelem • bértargoncázás • emelőgép­kereskedelem • gépvizsgálatok- földmunkagépek- traktorok- hegesztőgépek- fa- és fémmegmunkáló-gépek- emelőgépek, stb... • gépkönyvek Hont!” és Társai Kft. 7100 Szakszem, mátyás klr, u. 74. Tel./f#x: 74/412-890, www, hontt.hu Mobil iSKEDÉS Gépjármű- adásvétel, -csere! máshol vásárolt gépjármüvekre Isi II-a! Gépjárműveink megtekinthetők: Euromobil Autókereskedés 6-os főút Tolna, Fácánkerti elágazó Tel.: +36 74 540 020 Fax: +36 74 540 761 Mobil: +36 20 93 61 675 Web: www.euromobll-tolna.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom