Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-19 / 166. szám

2 HÍRSÁV Megújul a polgármesteri hivatal koros épülete hőgyész Javában zajlik a hőgyészi polgármesteri hivatal épületének felújítá­sa. Az önkormányzat erre a célra kiírt pályázati tá­mogatásból, az áfa önerő­ből való finanszírozásával valósítja meg a 16,5 millió forintos beruházást. Az összeg a koros épület je­lentősen amortizálódott nyílászáróinak cseréje mellett a vakolat felújítását is fedezi, (hé) Jóllakott a település 240 rászoruló családja fürgéd Összesen 240 rászoruló család kapott élelmiszercsomagokat a településen. A csütörtö­kön és pénteken kiosztott adományok tartós élelmi­szert és némi édességet is rejtettek magukban. A segítség a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat közreműködésével valósult meg. (má) Egyetlen kőműves végzi a szükséges felújítást iregszemcse Beázott az I- es számú orvosi rendelőnél lévő garázs teteje, így szük­ségessé vált a felújítása. A munkát egy szakképzett kőműves végzi a közhasz­nú program keretében. Az önkormányzatnak csak az anyagköltséget kell kifizet­nie, ami úgy 300 ezer fo­rintra rúg. (má) Képünk illusztráció Rehabilitációs kezelése körülményeit írta le fadd Dohóczki Istvánná súlyos betegségből épült fel dr. Papp Lajos szívspe­cialista segítségével. A faddi asszony Kapuváron kapott rehabilitációs keze­lést, s az ott töltött időt egy írásban örökítette meg. A szemléletes és a települést népszerűsítő élménybeszá­molóért - mely várhatóan nyomtatott formában is megjelenik - a kapuvári önkormányzat elismerés­ben részesítette, (wg) TISZTELT OLVASÓINKI A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek- szárd, Tolna és Bátaszék ügynök­ségvezetőit: Szekszárdi Szabóné Rózsás Éva __________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás __________20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚLIUS 19., HÉTFŐ Keresik a jegyzői ház hasznosítási lehetőségeit harc Egy idős harci állampolgár a Harc Jövőjéért Alapítványnak adományozta az egykori jegyzői házat - tájékoztatott Bóni Zoltán polgármester, az alapítvány el­nöke. Az értékes, tágas, sok he­lyiséget magába foglaló Dózsa György utcai épület felújítását megkezdték, közben pedig kere­sik az ingatlan legcélszerűbb hasznosítási lehetőségét. A ter­vek szerint az épület egy évig szociális, közösségi célokat szol­gál majd. Különböző jótékonysá­gi akcióknak, civil összejövete­leknek adhat helyet, illetve át­meneti otthonként is szolgálhat rászorulók számára. Emellett lenne hely benne néhány ember foglalkoztatására alkalmas ösz- szeszerelő műhelynek is. Az idei túlélő tábor központi helyszíne is ennek az épületnek a kertjé­ben lesz, a Sió-part helyett. Bóni Zoltán a végleges hasz­nosítási tervekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a jelen elkép­zelések alapján gyermekotthon, vagy idősotthon létrehozása jö­het szóba. Ezen intézmények lét­rehozásához azonban minden­képpen pályázati támogatást kell szerezni. ■ S. K. Tolnán 18-ról 12-re csökken a létszám. Lehet, hogy a testületi ülésekhez a városháza díszterme helyett elég lesz egy kisebb terem is Nem feleződik, de csökken új felállás Jelentős megtakarítást nem hoz a kevesebb képviselő Hétfős lesz a legtöbb kép­viselő-testület a követke­ző önkormányzati ciklus­ban a szekszárdi kistér­ség településein. A legna­gyobb arányú létszám- csökkenés a két nagyköz­ségben, Faddon és Decsen következik be. Steinbach Zsolt Bár a képviselők létszámának korábban beharangozott megfe- lezése erős túlzásnak bizonyult, tény, hogy a következő önkor­mányzati ciklusban mindenütt kevesebben lesznek a helyható­ságok döntéshozói a mostaninál, az új szabályok szerint. A szekszárdi kistérségben az őszi választások után a legtöbb képviselő-testület, szám szerint tizenegy, 7 fős lesz (6 képviselő + 1 polgármester). A képviselői létszámcsökkenések arányában azonban jelentős eltérés mutat­kozik ezen települések között. A kb. 1250 lélekszámú Várdom­bon például mindössze egy fő­vel csökken a létszám, a koráb­bi 7+1-ről 6+1-re. A közel kétezerötszáz fős Tengelicen vi­szont 9+1-ről, míg a négyezer fő feletti Decsen és Faddon 11+1- ről mérséklődik a képviselő-tes­tület létszáma hétre. Mindez amiatt van, mert a új lakosság­szám kategóriák határai érte­lemszerűen jóval bővebbek, az­az kevésbé differenciáltak az ed­digieknél. Míg eddig többek kö­zött 100,600,1300,3000, 5000, 10 000 fős lélekszám-kategóriák voltak, addig most egyebek mel­lett 100, 1000, 5000, 10 000 fős határértékek határozzák meg a képviselői létszámot. A kistérség három városa há­rom különböző kategóriába esik. Bátaszéken 5-tel lesznek keve­sebben a képviselők, Tolnán az eddigi 10 egyéni körzetben meg­választott és 7 listás képviselő helyett 8 egyénit és 3 listást választanak a polgárok, plusz a pol­gármestert Szekszár- don annyival speciáli­sabb a helyzet, hogy ott a polgár- mester jelenleg egyéni képviselő is, így ott 23 fő a testület létszá­ma (14 egyéni és 9 listás), a lehet­séges 24 (23+1 polgármester) he­lyett. Az új rendszerben a megye- székhelyen 14+1 fős lesz a kép­viselő-testület. A legkisebb faluvezetői gré­miummal továbbra is Murga rendelkezik majd, az egész me­gyében. Ott az eddigi 3+1-es felállás 2+1-re csökken. A fentiekből ki­derül, hogy a leg­nagyobb arányú létszámcsökkenés a két nagy­községben lesz. Ott valóban majdnem megfeleződik a dön­téshozók száma. Biczó Ernő, Decs polgármestere ezt úgy kommentálta, hogy ezáltal megnő a képviselők felelőssé­ge, azaz így még nagyobb jelen­tősége lesz annak, kiket választ meg a lakosság. Mint mondta, anyagi megtakarítás szempont­jából a létszámcsökkenésnek Decsen nem lesz igazán nagy jelentősége, egymillió forint alatti összeget tud megspórolni ezzel a község. Fülöp János faddi polgármes­ter szerint sem hoz érdemi meg­takarítást a létszámcsökkentés. A településvezető szerint viszont azzal, hogy kevesebb lesz a kép­viselő, az adott településen az egymástól eltérő sokféle érdeket, sokszínű véleményt kevésbé le­het majd megjeleníteni. Új vezetőt neveznek ki az intézmény élére tolna Július 31-i hatállyal le­mondott a tolnai Bezerédj sza­badidőközpont vezetője. Pámer- né Bükky Klára egészségügyi okokkal indokolta távozását, de vállalta, hogy az új vezető kine­vezéséig, ez év októberig ellátja a vezetői feladatokat. A tolnai képviselő-testület múlt heti ülé­sén pályázat kiírásáról döntött az új intézményvezető kiválasz­tására, akit határozott időre, két évre neveznének ki. Döntés született az önkor­mányzat által létrehozott Tolna Város Sportjáért és Kultúrájá­ért Közalapítvány új elnökéről is. Kiss Géza, a közalapítvány korábbi elnöke a közelmúltban váratlanul elhunyt. Helyére a képviselők Kiss Sándort, a ku­ratórium eddigi titkárát válasz­tották meg. Az új titkár Neszter József, a kuratórium tagja lett. Az új kuratóriumi tagnak pe­dig Ferenc Tibort jelölték a kép­viselők. • ■ H. T. Képviselő-testületek létszáma a kistérségben (fő) Jelenlegi Következő ciklusban Település 3+1 2+1 Murga 5+1 4+1 Kistormás, Szálka 7+1 4+1 Alsónána, Alsónyék, Fácánkert, Felsőnána, Harc, Kéty, Medina, Pörböly, Sárpilis 7+1 6+1 Várdomb 9+1 6+1 Báta, Bogyiszló, Kölesd, Őcsény, Slóagárd, Szedres, Tengellc, Zomba 11+1 6+1 Decs, Fadd 13+1 8+1 Bátaszék 17+1 11+1 Tolna 23 14+1 Szekszárd Összesen: 255171 FORRÁS: TN^YfflTÍS ■ Kevesebb kép­viselő, nagyobb felelősség. A konzervdoboz nem a csatornába való panasz Rendszeresen feltör a szennyvíz az aknából és elönti a környéket Egy hónap alatt befejezik az óvodafelújítást bogyiszló Rendszeresen felbu- gyog a szennyvíz az egyik ak­nából, és elönti az akna környé­két Bogyiszlón az ún. Gödörnél, a Malom, Balassa, Nyárfa utca által határolt területen - pana­szolta levelében egyik bogyisz­lói olvasónk. Mint írta, a lakos­sági bejelentésekre a tolnai víz­mű munkatársai megjelennek, elhárítják a problémát, ám az újra és újra megismétlődik. Kifogásolta azt is, hogy szerin­te nem történik meg ilyen ese­tek után az akna környékének fertőtlenítése. A kifolyt vízben kikelő szúnyogok csípése rend­kívül fájdalmas, „ki tudja, mi­lyen fertőzést hordoznak ma­gukkal”.- A problémát a környéken le­vő szennyvízátemelő gyakori üzemzavara okozza - mondta ér­deklődésünkre a bogyiszlói szennyvízhálózatot is üzemelte­tő Tolna Vízmű Kft. területi veze­tője, Szalai András. A szakember elmondta: a tisztító akna szintje, ahonnan a szennyvíz feltör, ala­csonyabb, mint az átemelőé, ezért bugyog fel az aknában a víz, ha az átemelő leáll. Ám ha utólag meg­emelnék a tisztító akna szintjét, az balesetveszélyt okozna. Az alapvető gond, az átemelő gyakori meghibásodásának oka viszont az, hogy a csatornába rendszeresen olyan dolgok ke­rülnek, amelyek nem oda valók: a konzervdoboztól a rongyon, a Felbugyog a szennyvíz, és elönti az akna környékét játékbabán át a döglött macská­ig. Hozzátette: ilyesmi nem csak Bogyiszlón fordul elő. Mint fo­galmazott, a lakosság együttmű­ködésével, odafigyelésével egy csomó kellemetlenséget meg le­hetne előzni. A területi vezető azt is elmondta, hogy munkatár­saik hetente kétszer ellenőrzik az átemelőt. Éjjel-nappali ügye­letet tartanak, a bejelentett üzemzavarokhoz igyekeznek mielőbb kiérni, ám a Bogyiszló és Tolna közötti híd felújítása mi­att mostanában kerülniük kell, ami időveszteség. Közölte azt is: munkatársaik számára előírják, hogy a szennyvízzel elöntött te­rületet minden esetben fertőtle­níteni szükséges. ■ Zs. S. bogyiszló A múlt héten megkez­dődött a bogyiszlói óvoda felújí­tása - tájékoztatott Tóth István polgármester. A munka a nyí­lászárók cseréjéből, fűtéskorsze­rűsítésből áll, amely jelentős megtakarítást hoz az intézmény működtetésében. A község az önkormányzati minisztériumtól nyert támogatást a felújításra. A bruttó mintegy tizenkétmillió forintos költségből 1,25 milliót biztosít az önkormányzat. A ter­vek szerint a munkát bő egy hó­nap alatt, augusztus 20-ig elvég­zik. Az óvodásokat addig is ellát­ják, ha nem a szabadban van­nak, akkor az egykori konyha- épület éttermében foglalkoznak velük. ■ S. Zs. 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom