Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-07-18 / 28. szám
KOZELET 2010. JÚLIUS 18., VASÁRNAP HÍRSÁV Hoffmann: Még több pénz kell oktatásra A KORMÁNYZATI CIKLUS végére még több pénzt fordítanának a magyar oktatásügyre - mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Szó című újvidéki lapnak. „A szemem előtt nyolcszázalékos ráfordítás lebeg, melyet a kormányciklus végéig el szeretnék érni” - nyilatkozta az államtitkár. MSZP: Vissza a végkielégítéseket! az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy az újra állami szolgálatba álló korábbi vezetői fizessék vissza végkielégítésük vagy egyéb jogcímű juttatásuk kétmillió forint feletti részét. A közlemény Baranyay Lászlót, Szász Károlyt és Sáray Évát említi, akiknek összesen 307 millió forintot kellene visszafizetniük az MSZP szerint. Egész nyáron tart a légügyi ellenőrzés. A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG a légügyi hatóságokkal közösen tartott razziát a Balatonnál, Jakabszálláson és Szegeden. Ellenőrizték a repülőtereket, a gépeket, a pilóták és a repterek engedélyeit - hiányosságot nem tapasztaltak. A fokozott ellenőrzés a Balatonnál egész nyáron folytatódik. Amíg hőség van, nincs kamionstop fellegi tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a hőségriasztás miatt felfüggesztette a hétvégi kamionstopot. A kamionok vasárnap is közlekedhetnek a hazai utakon. Jól járnak a szállítmányozók Fejre állt az oltáshoz vonuló tűzoltó. Egy égő családi házhoz riasztott tűzoltóautó összeütközött egy személyautóval Budapesten, a Szentendrei út és a Czetz János utca kereszteződésében. Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese elmondta: a megkülönböztető jelzéssel haladó tűzoltóautó az ütközés következtében a tetejére borult, a benne utazók közül három tűzoltó könnyebben megsérült. Köztisztek jutalom nélkül megtakarítás A kormány szerint formális volt a minőségi értékelés Megszűnt a köztisztviselők munkájának értékelése, nem számíthatnak jutalomra sem. A kormány szerint a teljesítményértékelő rendszer nem a valós teljesítményt nézte. A döntéssel milliárdok maradnak a büdzsében. Kun I» Viktória Előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben. Szakértői számítások szerint milliárdok kifizetése marad majd el. A szinte észrevétlenül készült és már ki is hirdetett kormányrendelet szerint megszűnik az a 2006-os kormány- rendelet, amely a teljesítményértékelési rendszerről szólt. A teljesítményértékelési rendszer eltörlésével megszűnik az a lehetőség is, hogy köztisztviselői bértábla szerinti illetményt csök- kenthessenek vagy növelhessenek a munka minőségének megfelelően. A rendszer elvileg épp arra szolgált volna, hogy a hivatalok, minisztériumok dolgozóit ösztönözze a hatékonyabb munkára, érdekeltté téve őket abban például, hogy ne kígyózó sorokba torlódjanak az ügyfelek mondjuk a földhivatalok előtt. A teljesítményértékelési rendszer, vagyis a TÉR úgy működött, hogy az év elején minden egyes köztisztviselő elé a felettese kitűzött valamilyen számszerűsíthető, munkavégzését mérő célt, majd az év végén ezt vetették össze a produktumával. Ennek alapján osztotta szét az éves jutalomkeretet az intézmény vezetője a köztisztviselő dolgozók között. Az egyáltalán nem és a nagyon megjutalmazottak kevesen voltak, a közepesen megjutalmazottak hányada volt a legnagyobb. Aki rosszul dolgozott, az egy fillér jutalmat sem kapott, aki viszont kiemelkedően teljesített, az éves fizetésének a harmadát vagy akár a felét is hazavihette bonuszként. Eddig a tények, az indokokat és a következményeket egyelőre csak találgatni lehet. így nem tudni, vajon ösztönözte-e a hivatali dolgozókat a jutalom lehetősége. A Szetey Gábor nevéhez köthető rendszer megszüntetését a kormány azzal indokolta, hogy nem volt megfelelő, annak újragondolása szükséges. A kormány álláspontja szerint a rendszer nem a valós teljesítményt mérte, csak formális és torzított adatokat jelzett. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete például, úgy tűnik, nem hul- lajt könnyeket a TÉR törlése miatt. Árva József elnök szerint alapjaiban volt rossz annak mérési módszere, statisztikai alapon ugyanis nem lehet ezen a területen teljesítményt mérni. „A versenyszférában kialakított Aki kilépett, még kaphat bonuszt A KÖZTISZTVISELŐK között vannak olyanok, akik még kaphattak jutalmat. Azokhoz került némi idei bonusz, akik még június 30-a előtt kiléptek a munkahelyükről, ugyanis az addig hatályos rendszer úgy rendelkezett, hogy a kilépett köztisztviselőt értékelni kell, és az időarányosan neki járó jutalmat ki kell fizetni. és onnan átvett módszerrel itt nem lehet mérni. Az, hogy valaki 50 vagy 100 ügyet intéz ugyanannyi idő alatt, nem lehet mérvadó, hiszen ez nem darabdarab, mindegyik ügy más. Az elosztás ez alapján csupán „pofára ment" - mondja az elnök, aki szefint az eddigi értékelés hatástalanságát és alkalmatlanságát mutatja az is, hogy volt olyan kormánytisztviselő, akinek fogalma sem volt, miért kapott kétmilliós jutalmat. A vezető szerint ugyan húsz éve nincs az elismerési rendszer pontosan és átláthatóan kidolgozva, nemhogy nem működik, de egyelőre máig nem készült ilyen. Ezek után persze kérdés, mennyire szakmai vagy inkább takarékosságai okai voltak a döntésnek, s mennyire szerepel a tervekben a hivatalokban, kormányzati szervekben, ügyfél- szolgálatoknál dolgozók munkájának tényleges értékelése. Vagy meg kell elégedni a szakszervezeti vezető megítélésével, aki állítja: a képviselt dolgozóik 98,9 százaléka tudása legjobbja szerint dolgozik vagy bánik mondjuk az ügyfelekkel. Életbe lépett a szlovák állampolgársági törvény Életbe lépett szombaton a módosított szlovák állampolgársági törvény, amely szerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet. A jogszabályt még Robert Fico kormányának javaslatára változtatta meg a parlament, azután, hogy Magyarország jóváhagyta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A pozsonyi módosítás miatt azonban tiltakozni kezdtek a külföldön élő szlovákok is, ezért Fico azt ígérte, Magyarországot kivéve más államokkal kapcsolatban lesznek kivételek, ezekről kétoldalú tárgyalásokat folytatnak majd. Peter Stano, a külügyminisztérium jelenlegi szóvivője szerint az új szlovák kabinet eddig csak Csehországgal egyeztetett. „Konkrét egyezség viszont nem született. Mikulás Dzurinda külügyminiszter ugyanakkor Prágában a héten kijelentette, eltörlik a jogszabály értelmetlen paragrafusait.” ■ Adómentessé tenné az üdülési csekket a Jobbik Az üdülési csekkek adómentességét előíró törvényjavaslat benyújtását tervezi a.Jpjjbik - jelentette be szombaton Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője. A politikus szerint a magyarok kétharmada nem engedheti meg magának az idén a nyaralást, amihez a lakosság anyagi gondjai mellett a kormányzati intézkedések elmaradása is hozzájárul. A nyaralás lehetőségét elsősorban az üdülési csekkekkel lehetne elősegíteni, de jelenleg ilyet - a nyugdíjasokon és fogyatékkal élőkön kívül - csak a havi bruttó 130 ezer forintnál kevesebbet keresők igényelhetnek - fejtette ki Szilágyi György, majd hozzátette: a magas adóterhek miatt a munkáltatók közül is egyre kevesebben tudnak üdülési csekket juttatni dolgozóiknak. A képviselő úgy fogalmazott: tavaly mindössze 9 milliárd forint folyt be az államkasszába az üdülési csekkek után. ■ Szex, verés és zsarolás a zárt osztályon kiskunhalas Pszichiátriai ápolók a vádlottak, akik visszaéltek helyzetükkel Ötvenezer pórul járt utas egy irodacsőd miatt Kész a vádirat a kiskunhalasi pszichiátria három ápolójának ügyében. Szeptemberben kezdődik a tárgyalás. Ha a vádak igazolódnak, évekre börtönbe vonulhatnak, egyikőjük akár tíz évet is kaphat. A hatóságok hónapokon át vizsgálódtak az intézményben. Nehéz és speciális volt a helyzet, hiszen a sértettek beteg emberek, akik nem mindig vannak kihallgatható állapotban. Az ügy elsőrendű vádlottját azzal vádolják, hogy hat alkalommal erőszakolt meg egy férfi ápoltat. Három alkalommal az úgynevezett szubintenzív szobában lekötözte, illetve háromszor az esti fürdés után a fürdőszobában a sértettet a földre szorította, szájába zsebkendőt tömött, és análisan közösült vele. A másodrendű vádlott ápolót azzal vádolják, hogy megütött egy beteget, majd a földön fekvő, vérző és eszméletlen ember fejét és felsőtestét rugdosta. A harmadrendű vádlott pedig többször fenyegetéssel, félelemkeltéssel érte el a gondjaira bízott ápoltnál, hogy az saját zsebpénzén vásároljon az ápolónak, egy lekötözött női beteget pedig kulcscsomójával vert. Jelenleg | mindhárom vádlott szabadlábon | van. A zsarolásért 2-8, a testi | sértésért 1 -5 év szabható ki, míg J a szexuális erőszakért 5-10 évig = ülhet az elkövető. ■ Állítólag megkötözték, bántalmazták a betegeket Ezrek rekedtek külföldön egy eddig sem túl jó hírű brit utazási iroda csődje miatt. A Goldtrail nevű, londoni központú cég török-és görögországi repülős utazások szervezésére szakosodott, ám a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) szombati bejelentése szerint a társaság pénteken beszüntette tevékenységét, és csődgondnokság alá került. A CAA szerint 16 ezer olyan turista tartózkodik külföldön, akiknek az utazását a Goldtrail szervezte. Mivel a cég már nem indíthat repülőjáratot, a nyaralók hazaszállítását a CAA intézi. A BBC szombati beszámolója szerint a Goldtrail számos utasát csak szombat hajnalban, különböző brit repülőtereken értesítették arról, hogy nem szállhatnak fel repülőgépükre. Több utasnak már a beszállókártya is a kezében volt, amikor megtudta, hogy nyaralásából nem lesz semmi. Becslések szerint összesen 50 ezer azoknak a száma, akik a most csődbe ment cégnél fizették be tengerparti nyaralásukat, de még nem utaztak el. A Goldtrailről hónapok óta tudták, hogy pénzügyi gondokkal küszködik, és szolgáltatásaira is rengeteg panasz érkezett a szállások minősége miatt. ■ ■ Hónapok óta tudni lehetett a csődveszélyről.