Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-02 / 152. szám
2010. JÚLIUS 2., PÉNTEK 7 GAZDASÁG >jx magyarországi éröexeitségi körébe HÍRSÁV Űj címkék: változik a szavatossági idő jelzése Július elsejétől megváltoztak az élelmiszerek fogyaszthatósági, továbbá minőségmegőrzési határidejének feltüntetésére vonatkozó előírások. Mostantól kizárólag a nap-hónap-év, továbbá a nap-hónap sorrend alkalmazható a fogyaszthatósági, valamint minőségmegőrzési idejének jelölésében. Minden esetben, amikor a dátumjelölés sorrendje nem egyértelmű, zárójelben utalni kell a sorrend tartalmára. Az unió ugyanakkor újfajta biocímkét vezetett be: valamenynyi az EU-ban előállított bioélelmiszeren kötelező megjeleníteni az unió ökológiai lógóját. Az alakjáról „eurolevélnek” nevezett jelzés mellett a csomagoláson kötelező feltüntetni a termék összetevőinek származási helyét és az ellenőrzésért felelős szerv kódszámát is. A termelőknek kétéves átmeneti idő alatt kell eleget tenniük a szabályoknak. Újdonság az is, hogy mostantól a halak és más Vízi élőlények esetében is szabályozzák az ökológiai gazdálkodást. ■ Hét órával korábban kezdődik a kamionstop A JÚLIUSI ÉS AUGUSZTUSI szombatokon a kamionstop este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A tehergépkocsik változatlanul vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek. A nyári korlátozás augusztus 31-én ér véget, akkortól ismét szombat estétől vasárnap estig kell parkolókban időzniük a tehergépjárműveknek. Ötvenezer magyar céget töröltek a válság alatt a gazdasági válság kezdete óta eltelt két esztendő alatt a működő hatszázezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozások 8,24 százalékát. A legtöbb céget Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében szüntették meg, ahol 2008. május 31. óta a nyilvántartott 19 482 társaság közül 3079-et kellett törölni. A legkevésbé Pest megyét érintette a gazdasági visz- szaesés: itt a több mint 84 ezer bejegyzett cég közül mindössze 5200 szűnt meg. Óriáshitelt vett fel a BP a bp olajvállalat a vártnál jóval nagyobb, összesen 20 milliárd dollár hitelt vett fel pénzintézetektől. Az összeget a Mexikói-öbölben okozott olajkatasztrófa kárainak enyhítésére fordítja. A BP eddig 2,65 milliárd dollárt költött az olaj- szennyezés okozta károk felszámolására. A konszern vezetőjét, Tony Haywardot számtalan bírálat érte. Kérdőjelek az aratás körül termények Meglepően magasra szökött az elmúlt időszakban az óbúza ára Ezt megerősítette Tóth István, a MOSZ titkára is, aki hangsúlyozta: az ár- és belvízkárt elszenvedett területeken szükség lenne a vis maior helyzet kihirdetésére, mivel egy erről szóló igazolás jó eséllyel javítaná a termelők esélyét is a kereskedőkkel folytatott tárgyalásokon. Az aratási koordinációs bizottság egy héttel ezelőtti ülésén is felvetett problémára az agrártárca úgy reagált: akkor kíván beavatkozni a termelők és kereskedők vitájába, ha tömeges méretben jelentkeznek a nemteljesítés miatti gondok. Vancsura József ugyanakkor óvakodna attól, hogy vis maior címén kérjen az ország felmentést a szerződések teljesítése alól. Mint mondta: a kereskedelemben már az is rontja a magyar termelők esélyeit, hogy a termény mennyisége és minősége is évről évre változik, így a megbízható szállítást kevés, de a hazai klímát jól tűrő fajta termesztése, másfelől egy stabüan nagy átmenő készlet oldhatná meg. Makay György, a Gabonaszövetség szakértője még keményebben érvelt a rendkívüli helyzet kihirdetése ellen. A MOSZ keddi választmányi ülésén emlékezteti: Ukrajnában egy hasonló lépés az árak 20 százalékos esését eredményezte. Márpedig az árak már így is komoly nyomást jelentenek a termelők számára: az árpa tonnájáért Vancsura József elmondása szerint 20-25 ezer forintot ajánlanak, míg az önköltség 30 ezer forint. A búza piacán ugyanakkor keresleti piac alakult ki Magyarországon. Erre magyarázat, hogy az őszi búza aratása a szokásosnál később kezdődhet meg, de az átmenő készletek elapadtak az elmúlt időszakban. Tóth István elmondása szerint meglepően sokat, akár 36 ezer forintot is ajánlanak egy tonna búzáért - igaz, az árak rendkívül szélsőségesen alakulnak, az alsó határ tonnánként mindössze 22 ezer forint. Kérdés azonban, az aratás megkezdésével törvényszerűen csökkenő árak hol stabilizálódnak. A MOSZ úgy látja, négymillió tonna körüli búzatermés mellett a termesztők többsége nem tudja megtermelni a 180-190 ezer forintos hektáronkénti költségeket, várható bevételük reálisan 110-120 ezer forint körül alakulhat. Vízzel borítva A legfrissebb felmérések szerint közel 200 ezer hektár mezőgazdaságban művelt területen alakult ki nyílt vízborítás, 150 ezer hektár pedig túlnedvesedett Kilencvenezer hektáron még a vetést sem tudták elvégezni, de az eső lehetetlenné tette a növényvédelmet is. Napjainkban nem az a kérdés, hogy digitális vagy analóg fényképezőgépet vegyen-e az ember, hanem az, hogy érdemes-e félprofi gépekre költeni, vagy elég a kompakt készülék. A kompakt gép kültéri, világosban történő fényképezésre tökéletesen megfelel. Lehetőségei ugyanakkor részben behatároltak: előre beállított módok közül lehet választani, fotós trükközésre nem alkalmas. A komolyabb kompakt gépek ugyanakkor képesek arcfelismerésre is (a fotózandó archoz állítják be a fényerősséget és élességet), és van köztük olyan is, amiben képsta- bilizátor küszöböli ki a kézremegésből eredő bemozdulásokat. Rengeteg a bizonytalanság a most kezdődő aratás körül: több helyen az is kérdéses, sikerül-e egyáltalán a betakarítás, de azt is nehéz megjósolni, milyen mennyiségben, milyen kalászos és gabona kerül a tárolókba. Gyükeri Mercédesz Az árvíz, a belvíz és a viharok nagyjából a kalászos vetésterületek 20 százalékán okoznak súlyos veszteségeket, 30-40 százalékban változó minőségű termés várható. Összességében a tavalyi aszály után learatott 4,4 millió tonnánál is kevesebb, 4 millió tonnás búzaterméssel számol a szövetség a nagyjából 10 napos késéssel kezdődő aratás végére. Nem jobb a helyzet az árpánál sem, amelynek már az aratása is sok helyen ellehetetlenült a vizes földeken. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta: egyelőre úgy látszik, a termés minősége is alatta marad a megszokottnak. Míg a kereskedőkkel kötött szerződések a magyar szabványokhoz igazodtak, a szemek 2-3 százalékkal könnyebbek. A kisebb hektolitersúly miatt a kereskedőkkel kötött szerződések teljesítése is problémás, így már zavarok mutatkoznak a külföldi értékesítésben - emelte ki az elnök. A búza sok helyen víz alá került, s ahol megmarad, ott sem tudnak aratni A félprofi gépek alkalmasak gyors mozgások fotózására, kevés fénynél, illetve nagyon kicsi (1 cm alatti) és nagyon nagy (akár száz méteres) távolságoknál is jól teljesíthetnek. Hogy mennyire, az a kiegészítőkön - objektíveken, vakukon - múlik. Családi használatra egy optikai képstabilizátorral ellátott 4 megapixeles, minimum négyszeres optikai zoom-os, VGA (640x480) videót rögzíteni képes kompakt gép bőven megteszi. Ezek közül a jobb készülékek akár 20-30 ezer fotó elkészítése után sem romlanak el. Ráadásul az áruk is baráti, 20-30 ezer forintért be lehet őket szerezni. Érdemes tehát vásárlás előtt tájékozódni az interneten található árösszehasonlító és termékvéleményező oldalakon. Ezekről, és a digitális fényképezők további fontos tulajdonságairól bővebben olvashat az alábbi linken ingyen letölthető Hogyan spórolhat? című kiadványban. Ha» 101 HASZNOS TIPP! Regisztráljon és iratkozzon fel a TEOL.HU hírlevelére és INGYEM letöltheti e-könyvünket! www.teol.hu/regisztracio HIRDETÉS Aliin 25 AUTÓ A SZABADSÁGRA Játsszon az Auto Bild nyereményjátékán, és nyerje meg a 25 db 10 napos autóhasználat egyikét, hogy kényelmesen töltse el nyaralását! A HONDA insight egy olyan praktikus es rugalmasan alakítható hibridautó. amelynek rendkívül alacsony a károsanyag-kibocsá- tása és igen gazdaságosan üzemeltethető. Használata és vezetése semmiben sem tér el egy automatikus sebességváltóval felszerelt lárműétöl. tehát a hibrid hajtésrend szer semmilyen előképzettséget nem követel meg a vezetőtől, sőt az intelligens egység azonnali visszajelzésekkel segíti a hatékonyabb energiafelhasználást. Hasznába bankkártyáját bármerre is jár! A kártyás fizetés - belföldön és külföld-' ön is -«többnyire díjmentes. A játék menete: 1. Válassza ki azt az időszakot, amikor nyaralni szeretne! 2. Töltse ki a nyereményszelvényt, és küldje be postacímünkre: 1535 Budapest, Pf. 970. Beküldési határidő: 2010. július 19. 3. Ha szerencséje van, Ön nyeri a 25 db 10 napos autóhasználat egyikét, ezáltal az Auto Bild magazin tesztpilótájává is válik, hiszen szakértőink által meghatározott szempontrendszer alapján kell értékelnie az autókat! 4. A tesztek eredményéről beszámolunk lapjainkban. A játék szervezője az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. a nyereményszelvény beküldési határideje: 2010. július 19. sorsolás.- 2üio. július 20-án. 9 órakoi közjegyző jelenlétében a Kiadóban (1122 Budapest, városmajor u. U.}. A sorsoláson minden határidőig beérkezett, szabályos pályázat részt vesz. minden időszakra 5-5 db 10 napos autóhasználatot, összesen 25 db 10 napos autóhasználatot sorsolunk Ki. A sorsoláson 10 tartaíéknyertest húzunk. Egy játékos korlátlan számú nyereményszelvényt küldhet he. a nyerteseket telefonon. vagy postán értesítjük, nevüket az Auto Büd-ben közöljük. A nyereményadót a Kiadó fizeti. Hivatalos játékszabály a vyww.naria.liu/25auto weboldalon. A TESZTAUTÓKAT FELAJÁNLOTTA: A HONDA HUNGARY KFT. The Power of Dreams NYEREMENYSZELVENY Az alábbi 10 napos időszakot választom: (többet is megjelölhet) H l. 2010. július 23. - augusztus 2. 2. 2010. július 30. - augusztus 9. | 13.2010. augusztus 6. - augusztus 16. | 14.2010. augusztus 13. - augusztus 23. Pl 5* 2010. augusztus 19. - augusztus 30. Név: Telefon: E-mail: tartozó társaságok és a Honda Hungary Kft. korlátlan Időtartamra i,-----------------------------------„~ zá k és kezeljék. részeim e eóhzeife akcióról, m-omóciókrói, és direkt mar win* téiis) lájé*art*ót kWdjenek. A személyes adatok hviívJntartasta vétele és kezelése a személye adatok védennér-ü és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi ixin. törvény és a kutatás és a közvetlen Ozfet szerzés cérjái szolgáló név- és lakcímadatok kc-zeiésérót szóló !SS>5. évi txac. törvény alapján tiftárák. A résztvevők adataik kezeléséről bármikor ingyenesen tájékoztatást kérhetnek, valamin! Kérhetik adataik helyesbítése; vagy tö'lését uz 3dJzk«<tioí3xelsprtn3er.hu vagy az Axei Springer-Budapest Kiadói Kft. Ilii éwIapMt; városmajor u. I). Markeling Osztály einten. Az adatok megadása önkéntes. '14 éven aluli személy esetén az adattároláshoz a gondviselő hozzájárulása szükséges. , Elég a kompakt fényképező? 101 hasznos tipp Nem mindig érdemes félprofira költeni i V