Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-15 / 163. szám

A kirándulás részeként Farkaslakára, Tamási Áron szülőhelyére is ellátogatott a csapatunk, ahol emlékszalagot helyeztünk el a sírjánál Itthonról haza megyünk kirándulás Erdélybe Rengeteg érdekes programon vettünk részt Az erdélyi kiránduláson sok-sok nevezetességhez látogattunk el, és barát­ságot kötöttünk a fogadó családokkal. Olyan jól éreztük magunkat, hogy alig akartunk hazajönni. Paku Dorottya Június közepén elindult a 24 ta­gú bogyiszlói csapatunk Erdély­be, pontosabban Csíkcsicsóba. Az utazás nagy izgalommal töl­tött el mindenkit, és alig vártuk, hogy odaérjünk. Útközben meg­csodálhattuk Déva várát, igaz csak madártávlatból. Ezután láttuk Vajdahunyad várát is, melyet a Hunyadiak kaptak királyi adományként. Lenyűgöző látványt nyújtott ez a gótikus stílusban épült, díszes palota. Az út során gyönyörköd­hettünk az erdélyi tájban, a fel­hők mögé bújt fenyvesekben. Este érkeztünk Csíkcsicsóba, ahol a helyiek kedves fogadtatá­sában volt részünk. Ezután min­denkit hazakísért a fogadó csa­lád. Másnap kirándultunk Pi- ricskére. Innen ráláttunk a Csí­ki-medencére és Csíkszereda vá­rosára. Partizánoztunk, ami egy csapatjáték neve, fociztunk és különböző vetélkedőkön vettünk részt, a szülők pedig erdélyi krumplipaprikással vendégeltek meg bennünket. Következő nap Csíkszeredára látogattunk, ahol szép templomokat, köztük egy ortodox templomot is megnéz­tünk. A belvárosban sétáltunk, fagylaltoztunk, majd ezután falat másztunk. Délután a faluba visz- szatérve érdekes tájékozódási és logikai vetélkedőt szerveztek ne­künk a csicsóiak. Nagyon élvez­tük a programokat. A negyedik napon több hely­re is ellátogattunk: jártunk Farkaslakán, Tamási Áron szü­lőhelyén, ahol emlékszalagot helyeztünk el a sírjánál. Ezután Korond következett, ahol a helyi fazekasmesterek munkáit néz­tük meg. Szovátán található a Medve-tó, ami gyógyhatású sós vizű tó. Másnap Gyergyószent- miklóson voltunk, ahol a városi múzeumot látogattuk meg. A ki­állításon érdekes kőzeteket, nép­viseleti ruhákat, lepke- és rovar­gyűjteményt, háztartási haszná­lati eszközöket és különböző csatajele- ■ Mátyás király neteket láttunk. szülőházához Ezután a Békás- is elvittek, szorost, majd a Gyil­kos-tavat is megnéztük köze­lebbről. Érdekes volt látni a víz­ből kiálló fenyőcsonkokat, ame­lyeket a sós víz sok-sok éve kon­zervált. Az utolsó nap családi na­pot tartottunk. Mi Csíksomlyóra, a híres búcsújáróhelyre látogat­tunk el, ahol megnéztük a feren­ces kegytemplomot és a borvíz kutat. Bár nem vártuk, de eljött a búcsúest. A csíkcsicsói vendég­látók bulit szerveztek nekünk: táncoltunk, énekeltünk, és egy utolsót partizánoztunk. Nagyon jól sikerült az este. Másnap korán reggel indul­tuk haza. Nehéz szívvel vet­tünk búcsút ezektől a kedves, barátsá­gos, vendégszerető emberektől. Hazafe­lé ellátogattunk Ko­lozsvárra, körbenéztünk ebben a csodálatos városban, ahol Már 20 éve látogatjuk felváltva egymást MOST ÜNNEPELTÜK a bo­gyiszlói és a csíkcsicsói álta­lános iskola között fennálló kapcsolat 20. évfordulóját. 1990-ben érkeztek először hozzánk az ottani gyerekek, majd egy év múlva viszonoz­tuk a látogatást. Azóta szá­mos hosszú távú baráti, családi kapcsolat szövődött. Később erre alapozódott a két település testvérkapcso­lata is. A két iskola pedagó­gusai között szakmai kap­csolat is működik, mely so­rán a nevelőtestületek ki­cserélik pedagógiai gyakor­latukat. még Mátyás király szülőházá­hoz is elvittek minket. A ma­gam, és a társaim nevében is elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Igazán há­lásak vagyunk a csíkcsicsói is­kola igazgatójának, a tanárok­nak és az ott élő embereknek a vendéglátásért, a remek prog­ramokért. Nem utolsósorban pedig Boda Zoltán igazgató úr­nak, Boda Zoltánná, Nemesné Sudár Edit és Kocsis Ildikó ta­nárnőknek a szervezésért. Él­ménybeszámolómat pedig a bo­gyiszlói iskola igazgatójának, Zoli bácsinak a szavaival fejez­ném be: „Úgy érzem, itthonról haza megyünk.” A cikk szerzője a bogyiszlói általános iskola 8. osztályos tanulója CSÜTÖRTÖK AZ OLDALT SZERKESZTETTE: Molnár Ágnes, 30/650-3013, agnes2.molnar.hu Az oldalon megjelent írásokat olvashatjátok a www.teol.hu-n . TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚLIUS 15., Újra izgulhatunk az életre kelt játékok kalandján t anno 1995-ben jelent meg az első, számítógéppel ké­szített animációs film a I Toy Story személyében, a » Disney és a Pixar közös f munkájaként. A film nem * várt sikereket hozott, be- ' került minden idők 100 t legjobb amerikai filmje kö- f zé is. Az életre kelt játé­kok sok-sok rajongót sze- !> reztek maguknak, akik i négy évvel később már a f folytatást is végigizgulhat­• ták a mozikban. Ezután Buzz és Woody, no meg a í többiek 11 év pihenőt kap- » tak, amíg az alkotók nap­Buzz és Woody 1» jainkba helyezték a törté- I netet: a gazdájuk, Andy , már felnőtt, és napokon belül az egyetemi kollégi- | umba költözik, kedvenc já­tékait pedig évek óta elő « sem vette a ládából. A mű- > anyag figurákat a padlásra szeretné vinni, ám egy vé- f letlen következtében ado­mány formájában a Nap- I sugár óvodába kerülnek, f Itt azonban nem minden az, aminek látszik... Aki | kíváncsi rá, mi történik | hőseinkkel, és vajon új I, gazdára találnak-e a film i végére, annak érdemes megnéznie valamelyik kö- I zeli moziban, hiszen a * technikának köszönhető­en 3D-ben is megtekinthe- , tő a film. A végtelenbe, és ;i tovább! Stósz Flóra, TLG » * • % % • % * * % » % * # ♦ • % % % * * * % % ♦ ♦ ♦ ha nem vigyázunk „Itt a strandidő végre, itt a nyár” - harsog a fülünkbe a híres Pa- dö-dö szám. Igen ám, csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Idén nyá­ron ugyanis az időjárás rendkí­vül kiszámíthatatlan. Egyik pil­lanatban még hét ágra süt a nap, a másikban pedig már szakad az eső. Éppen ezért mindig le­gyen a táskánk mélyén egy ösz- szecsukható esernyő, hisz soha­sem tudhatjuk, melyik pillanat­ban lesz rá szükségünk. A csa­lóka időjárás másik véglete a ká­nikula. A nap sugarai egyszerre előnyösek és hátrányosak is le­hetnek. Szervezetünknek szük­sége van rá, mivel a nap az egyik legfontosabb D-vitamin forrá­sunk, ezenkívül serkenti még a vérkeringést, valamint hangu­latjavító hatása is van. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy hátrányai is akadnak. Vigyáz­nunk kell, mivel a nagy hőség­ben akár 15 perc alatt is leéghe­tünk, ezért fényvédő krémmel sem árt feltankolnunk, mielőtt útnak indulunk. A legtöbben nem tudják, ám annak sem árt a különböző káros sugarakat ki­szűrő krémek használata, aki már lebarnult, mivel a túlzott napozás öregíti a bőrt, valamint a bőrrák megjelenéséhez vezet­Fürdésnél is védjük bőrünket hét. Talán a „süttetés” egyik leg­fontosabb alapszabálya, hogy ne tartózkodjunk a napon délelőtt 11 és délután 3 óra között, ugyanis ekkor a legerősebbek a nap sugarai. Természetesen ez­zel nem akarok senkit elretten­teni a magyar tenger partjáról, sem a különböző fürdőhelyek­ről, de jobb ezekkel a tényekkel tisztában lenni. Fürdőzés előtt pedig nem árt még arra is emlé­kezni, hogy az UV-sugarak több­sége a vízen is áthalad! Bódog Boglárka, Szekszárd, I. Béla Gimnázium SZTÁRVILÁG - MAGÁNÉLET - SZÓRAKOZÁS V Aranyköpések- A közgazdaságtan olyan tudomány, amely közismert tényeket magyaráz el teljesen érthetetlen módon. ***- Alkesz az, aki a bort tisztán szereti, a pálinkát meg piszkosul. ***- A huzat mindig a WC felől jön, az ebédlő irányába... ***- Aki másnak vermet ás, az sírásó. *-*■*- Addig jár a korsó a kútra, amíg be nem vezetik a vizet. ***- Evés közben jön meg a szomszéd. V _______Sztárvilág _J Lip tai kontra DarÓCZI Az ügy egyre hihetetlenebb történetekkel gazdagodik. A legújabb az, hogy Daróczi Cica Mamának nevezett édesanyja elátkozta Claudiát és a kislányát, mondván, a színész-műsorvezető túlságosan hamar lépett túl Dávid halálának tragédiáján. Mivel a cigányátkot komolyan kell venni - erősített rá Daróczi édesapja - Claudia ellátogatott a jósnőjéhez, aki levette róla és lányáról a súlyos átkot. így a világ és a sztárcsalád újra meg­menekült, hála a jósnőnek. A színésznőre ezután boldog élet vár... A SÉTA oldalnak ebben a ro­vatában a fiatalok problé­máival foglalkozunk. Szakér­tőnk, Szijjártó Linda pszicho­lógus válaszol ezentúl a kér­déseitekre, és segít eligazodni a tinédzserkor útvesztőiben. Ha bármi gondotok van, vagy csak tanácsra lenne szükségetek, azt megírhatjá­tok - akár név nélkül is - az agnes2.molnaMaxels.hu e-mail címre, mi pedig továbbítjuk azt Lindának. Jelige: SOS Nem száll le rólam az egyik srác a baráti körből. Mit csi­náljak, hogy végre békén hagyjon? Probléma-szoba Biztosan találkozol majd a későbbiekben is ilyen kelle­metlen szituációval, úgyhogy jobb, ha alaposan felké­szülsz, hogyan védheted ki az ehhez hasonló helyzeteket. Először is tisztázd magadban, mi az, ami még belefér kettő tök kapcsolatába. Nem szeret­nél vele járni, az egy dolog. De a flörtben még benne vagy? Csak haverként tekin­tesz rá? Vagy egyáltalán sem­milyen kapcsolatra sem vágysz vele? Ha tudod már, mit szeretnél, könnyebb lesz szabályozni kettőtök vi­szonyát. Ha távol szeretnéd tartani magadtól, fontos, hogy odafigyelj a saját gesztu­saidra: viccből se ölelgesd, ne érintsd meg, próbáld meg kerülni a tekintetét, és ha beszélgetsz a többiekkel, állj tőle kicsit távolabb. Amikor beszélgetni szeretne veled, légy kicsit hűvösebb, és vihán- colás helyett zárd rövidre a mondandódat. Semmiképp se bántsd meg, vagy sérte­gesd, hiszen a te célod most az, hogy elfogadtasd vele a visszautasításodat Ha pe­dig azt veszed észre, hogy ezek után sem ért a szóból, mondd el neki határozottan (veszekedés nélkül), hogy za­var téged ez a viselkedés, hi­szen te semmit sem szeretnél tőle. á i i ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom