Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

HIESAV Lassan, de biztosan szé­pül meg a faddi templom fadd Folyamatos a faddi ka­tolikus templom felújítása. Átadni, felszentelésének 150 éves évfordulóján, 2014-ben szeretnék. A külső renová­lást hamarosan befejezik. Már csak egy kisebb falfelü­let festése és a lábazat rend­betétele van hátra. Minderre, az elmúlt öt évben - az ado­mányokat és társadalmi munkát is beleszámítva - közel 80 milliót fordítottak. A belső felújításra körülbelül ugyanennyi pénz kell. (wg) A megáradt Cinca 185 milliós kárt okozott ozora A Cinca szétcincálta a medrét. A többször meg­áradt patak nagy károkat okozott Ozorán. Legtöbb pénz a meder-helyreállításra kell. Egyelőre két utca le van zárva. Önerőből csak a sze­méttelep környékét tudták rendbe tenni, mert azzal nem várhattak. A kárigényt már lejelentették. Összesen 185 millió forintot vár a falu a pincék, utcák, partoldalak helyreállítására, (wg) Huszárbandérium, sámán dobos és a kézművesek KiSMANYOK Hagyományte­remtő szándékkal első ízben rendezték meg a Magyarok Vásárát. A kézművesek por­tékáikat kínálták, s meg is mutatták, hogyan készül­nek. Eljött a györei huszár­bandérium néhány tagja, le­hetőség nyüt rovásírás-tanu­lásra, lovaglásra, kocsikázás­ra és íjászkodásra. A népze­ne, a néptánc és a népmese sem hiányozhatott. Az esti tábortűz mellett megjelentek a sámán dobosok is. (wg) íjászok is érkeztek A Margitszigeten énekel nyolc szekszárdi tücsök Budapest Az Egy bohém rap­szódiája című Freddy Mercu­ry emlékkoncert nagy sikert aratott az ország több városá­ban. A produkció érdekessé­ge, hogy a szekszárdi Tücsök Zenés Színpad nyolc tagja is fellép benne. Nemrég bemu­tatták a tolnai megyeszékhe­lyen is. Most, szombaton a Margitszigeten állnak a tücs-' kök, ismert sztárok mellett a közönség elé. (wg) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek- szárd, Tolna és Bátaszék ügynök­ségvezetőit: Szekszárdi Szabóné Rózsás Éva ___________20/561-03-09 Tolna : Stephaich Tamás 20/460-63-55 Bátaszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Kevés a kortárs segítő droghasználat A szakemberek változást sürgetnek megelőzés terén SZEKSZARD ES TEESEGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚLIUS 12., HÉTFŐ A kortárssegítés a drog­használat megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A fiatalok sokkal jobban hallgatnak egy korukbelire, mint egy fel­nőttre. A programban azonban kevesen vesznek részt. Hanoi Erzsébet- Az értékek eltolódtak, az ön­kéntes segítségnyújtásnak nincs presztízse, így aztán a kortársse­gítés sincs könnyű helyzetben - mondja Kálóczi Andrea, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat intézményvezetője. Az iskolák eddig önállóan próbálták megol­dani a képzést és a programot, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy változásra van szükség. Ke­vés gyerek mer belevágni, akik mégis, azok közül sokan lemor­zsolódnak. A szakember úgy tud­ja, hogy Szekszárdon csak a ke­reskedelmi és az egészségügyi szakközépiskolában volt az el­múlt tanévben kortárssegítés, il­letve az Egészséges Ifjúságért Alapítvány képzett fiatalokat. A RÉV más szervezetekkel össze­fogva szeretne újítani a progra­mon. A közös munkában részt venne az ÁNTSZ, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány, a zsibriki drogterápiás otthon és a rendőr­ség. Azáltal, hogy ennyien csatla­koznak, több helyre tudna eljut­ni a program, jelenleg ugyanis az a jellemző, hogy ott, ahol mű­ködik kortárssegítés, az osztály- főnöki órákon elbeszélgetnek a fiatalok a társaikkal, de saját is­kolájuk falain kívül nem jutnak. A cél azonban az lenne, hogy mi­nél több ifjúsági rendezvényen jelen lehessenek a kortárssegí­tők, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, a droghasználat meg­előzésében ez az egyik leghaté­konyabb módszer. Köszönhető ez annak, hogy a kamaszok nem a szülőktől, felnőttektől várják a visszaigazolást, hanem kortársa­iktól. De nem elég csak azt szaj­kózni a tizenéveseknek, hogy a drog rossz, vagy csupán ismer­tetni azok hatását, hiszen a több­ség ezeket úgy is tudja. Aki pedig nem, az Kálóczi Andrea szerint így kaphat kedvet a kipróbálásá­hoz. Sokkal fontosabb eloszlatni a tévhiteket, például, hogy a ter­mészetes alapanyagú drogok, Kálóczi Andrea, a RÉV-szolgálat intézményvezetője szerint kevés a kortárs segítő mint amilyen a marihuána is, nem okoznak függőséget. De nemcsak a droghasználat meg­előzésére kell fókuszálni, más függőséget okozó szerek - niko­tin, alkohol, koffein, doppingsze­rek -, vagy szenvedély-és kény­szerbetegségek felismerése, megelőzése is fontos. Ezek sok­szor kompenzációként léphet­nek fel, amellyel kétségeit sze­retné megoldani a serdülő. Van­nak persze veszélyeztetetteb­bek, akik például családi hátte­rük miatt könnyebben eshetnek bele a csapdába. Azok azonban, akik már fiatalon találnak ma­guknak valamilyen önkifejezési formát - legyen az sport, vagy éppen művészet - védettebbek. A RÉV a Polip Ifjúsági Irodával közösen pályázatot nyújtott be ifjúsági és drogprevenció célú programokra. Ennek része len­ne a megújuló kortárssegítés is. A képzés általában hetedikes, nyolcadi­kos korban kezdő­dik, de jó lenne, ha a főiskolásokat is be lehetne vonni. Sok esetben ők már rendelkeznek saját tapasz­talattal, ezek ismertetésével pe­dig még inkább tudnának hatni Akiket képez­nek, képzővé lennének. Az általános értékek közvetítése is feladat A KORTÁRSSEGÍTÉSNEK két célja van, általános és specifikus. Az általános célokat a környezetre irányuló értékek, másokon va­ló segítés, problémamegoldás jelentik. Ezek hangsúlyozása, jutalmazása a feladat A speci­fikus célok közé tartozik az al­kohol- és drogprevenció, illetve idesorolhatóak az iskolai cé­lok, például a bukásmentes ta­nulás is. a fiatalokra. Ugyanakkor a rend­őrség képzésbe való bevonásá­val a bűnmegelőzési oldal is erő­södne. Kálóczi Andrea azt várja, hogy a program beindulásával újabb ötletek kerülnek elő, nem­csak a szakemberek, hanem a csatlakozó fiatalok részéről is. Azt mondja, ha itt a megyeszékhelyen csupán húszán ven­nének részt a kép­zésben, és abból vé­gül heten válnának a gyakorlat­ban is kortárssegítővé, már elé­gedett lenne. Ugyanis azok, akik végül leszakadnak, saját kis közösségükben mégis tevé­kenykednének. A program iga­zán jövő nyárra Indulhat be. A szakember reményei szerint hosszú távon úgy, hogy akiket most képeznek, később maguk válnak képzővé. Idővel pedig szeretnék, ha a program a me­gye más településein is hatéko­nyan működne. Aláírásgyűjtés kezdődött a meghosszabbított nyitva tartásért tolna Az önkormányzat által összehangolt aláírásgyűjtés kez­dődött a tolnai posta nyitva tartá­sának meghosszabbítása érdeké­ben. A témával kapcsolatban a múlt héten egy tájékoztató levelet juttattak el a tolnai háztartásokba, dr. Sümegi Zoltán polgármester aláírásával. A tolnai posta reggel 8-tól délután 4-ig tart nyitva. Az önkormányzathoz számos jelzés érkezett, hogy sokak munkaideje éppen erre az időszakra esik, így nincs lehetőségük a postai ügyek intézésére. A város felvette a kap­csolatot a Magyar Posta Zrt-vel. A társaság arról tájékoztatta az ön- kormányzatot: megfelelő lakossá­gi igény esetén, írásbeli kérelem alapján van lehetőség arra, hogy a postahivatal hetente egy alka­lommal meghosszabbított nyitva tartással működjön. Az önkormányzat által kikül­dött lakossági tájékoztató egy­ben a meghosszabbított postai nyitva tartásra vonatkozó lakos­sági kérelem is, amit aláírva a városházán lehet leadni, vagy postán elküldeni a polgármeste­ri hivatal címére. A tolnai posta vezetője, dr. Máté István érdek­lődésünkre elmondta: évekkel korábban volt már hasonló kez­deményezés Tolnán. Akkor né­hány hónapon át tovább tartott nyitva a posta, ám érdektelen­ség miatt hamarosan visszaállí­tották az eredeti rendet. ■ S. K. a csatornából a szennyeződést fadd Várhatóan ma, hétfőn kez­dik a Paks-Faddi-főcsatornában felgyűlt magas szervesanyag-tar- talmú, kellemetlen szagú, sötét színű víz eltávolítását. Fülöp Já­nos, Fadd polgármestere és Beke Zsolt, a vízügyi igazgatóság szek­szárdi szakaszmérnökségének vezetője elmondta, hogy két szi­vattyúval emelik ki a vizet a kör­nyező ligeterdőbe, a visszafolyást a mélyebb helyeken homokzsák­okkal akadályozzák meg. A ki­szivattyúzott szennyezett víz he­lyére a főcsatornán a paksi atom­erőmű kondenz hűtővize érke­zik, így a csatorna zsilipjét fel­nyitva ismét friss víz jut majd a faddi holtágba. ■ K. S. Utólag is örültek a futók az ajándéknak pótsorsolás A fogyatékkal élők, ha kis késéssel is, de részt vettek a tombolán szekszárd A Vakok és Gyengén- látók Tolna Megyei Egyesületé­nek sportszerető tagjai is képvi­seltették magukat a IV. Domaine Gróf Zichy Nemzetközi Futófesz­tiválon, melynek része volt egy 1 küométeres integrált futam, ahol együtt mozoghatott ép és fogya­tékkal élő. Mint azt Kovács Lászlónétól, az egyesület titkárától megtudtuk, egy szerencsétlen véletlen foly­tán a fogyatékos sportolók kima­radtak az ottani tombolasorsolás­ból, mert a részt vevő futók rajt­számaikkal indulhattak a sorso­láson is, viszont a fogyatékos fu­tók nem kaptak rajtszámot. Ám Fazekas Gáspárnak, a Tol­na Megyei Fogyatékos Sportszö­vetség titkárának kiemelten hu­mánus hozzáállása lehetővé tet­te, hogy a látássérültek utólag „bepótolhatták” az elmaradt sor­solást. A fesztiválon megjelent, fogyatékosokat képviselő me­gyei egyesületek a résztvevőik arányában kaptak a versenyen kisorsolt ajádéktárgyakból. A látássérültek egyesületének tizenöt májusi futója után négy darab ajándéktárgyat vehetett át a sportszövetségtől a közelmúlt­ban, amelyeket az egyesületi klubdélutánon ki is sorsoltak kö­zöttük. A sors kegyességéből adódóan mind a négy szeren­csés nyertes jelen lehetett a sor­soláson, és személyesen vehette át az ajándékot. ■ V. M. A nyertesek Rács Róbert-kerámiákat és borokat kaptak ajándékba Alapítványokat, rendezvényeket támogattak szekszárd Nyolcszázezer forint értékben három alapítvány tá­mogatásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a megyeszék­hely közgyűlése. Az összeget a sport, ifjúsági és civil szerveze­tek bizottsága sportkeretéből cso­portosítják át. Á bizottság javas­lata alapján a Sportélmény Ala­pítvány 350 ezer forint támoga­tásban részesül, amelyet a Nagy Sportágválasztó - a sport napja 2010 nevű rendezvény szervezé­sére fordítanak. A Keresztény Nevelésért Alapítvány családi sportnap rendezéséhez részesül 50 ezer forint támogatásban. A PONT-E Alapítvány 400 ezer fo­rintot kapott az I. Borvidék Fél- maraton szervezéséhez. ■ 1.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom