Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-06-20 / 24. szám
2010. JÚNIUS 20., VASÁRNAP SZTORI 5 Csípős a helyzet szúnyogfronton invázió Csak az összehangolt, államilag szervezett védekezés lenne a megoldás / körül, és már a biológiai 1 f módszert is egyre nagyobb arányban alkalmazzák. Pontosabban alkalmaznák, az a granulátum ugyanis, amely a baktériumot tartalmazza, éppen hiánycikk Európában. Ez és a szúnyogszaporulathoz ideális időjárás okozta, hogy a Balatonnál is vis maior helyzet alakult ki a szúnyogok miatt. Igaz, nem csak ott. Az árvízi területeken, a Dunakanyarban és minden nagyobb tó- és folyóparton hasonAz ország minden részén gondot okoz a szúnyoginvázió, amely a szélsőségesen csapadékos tavasz miatt alakult ki. Különösen nagy a baj az árvízi területeken, valamint a nagyobb tavak, folyók, árterek körzetében. Fábos Erika ___________ A szakemberek szerint öt-tíz évente alakul ki akkora szúnyogpopuláció hazánkban, mint a mostani. Ennek az az oka, hogy sok volt tavasszal az eső, rengeteg pangó víz és állóvíz keletkezett, majd hirtelen jött a meleg, ami ideális a szúnyogok szaporodásának. Bármikor kezdődött volna a védekezés, mindenképpen rengeteg lenne a szúnyog. Zöldi Viktor, az ÁNTSZ biológusa azt mondja: amikor óránként száz körüli a csípésszám, azt már elviselhetetlennek érezzük, és olyankor már az irtás is nagyon nehéz feladat. Egy új szúnyoggeneráció ugyanis kedvező feltételek között - 30 fokos hőmérsékletben - egy hét alatt kikel. „Amit az egyszerűség kedvéért permetezésnek hívunk, az tulajdonképpen egy speciális porlasztást jelent inkább - mondta Zöldi Viktor. - Az a berendezés, amit felvisz a helikopter, cseppeket képez a levegőben, airtelyek sokáig lebegnek, és ha a szúnyog beléjük ütközik, elpusztul.” Ezt hívjuk kémiai irtásnak, és nagyobb részt ezzel védekeznek Magyarországon. Más élőlényre nem jelent veszélyt, csak a szúnyogra, és nem jelent túl nagy környezeti terhelést sem, mivel egy hektárra egy liter vegyszert alkalmaznak összesen. „A legnagyobb gond a kémiai védekezéssel az, hogy nincs hatástartóssága, vagyis csak addig hat, amíg a levegőben kering a vegyszer, utána nem. Éppen ezért ilyen időben hetente többször kellene alkalmazni, az viszont már drága mulatság. A kémiai védekezésnek az az előnye, hogy egyszerű és gyorsan bevethető, ilyen invázió és időjárás esetén azonban nem megoldás. A biológiai módszer lenne a hatékony, azt viszont már kora tavasztól alkalmazni kell, hogy valóban tartós eredménye legyen. Meglepő tények a szúnyogokról Bármikor kezdődött volna a védekezés, mindenképpen rengeteg lenne a szúnyog ennyi belvíz és árvíz mellett Vannak, akik darabonként számolják egy területen csak akkor rendelik el a szúnyogirtást, ha egy óra alatt több mint harminc szúnyogcsípés éri az embert. Ezt entomológus (rovarbiológus) szakértő számolhatja meg. A művelet nagyon egyszerű: a szakértő fél órát tölt el fedetlen karokkal az adott térség több településén, és megszámolja, mennyi szúnyog szállt rá. Azt azért nem várja meg, amíg a szúnyog csíp, hanem egy speciális szerkezettel elkapja, és egy üvegcsébe gyűjti a rovarokat. Ott, ahol nagyon sok a szúnyog, nem fél órát, hanem csak tíz percet töltenek el a szúnyogszámlálók, és ezt az adatot j szorozzák meg hattal. MAGYARORSZÁGON eddig a Dunánál mérték a legn sabb értéket: 2003-ban, hács környékén. Ott órárjkén- ti ezres érték volt, de olmn is előfordult, hogy pontosan megszámolni sem tudták a szúnyogokat. • Több mint 40 szúnyogfaj él J hazánkban, de csak tíz ártalmas. • A Magyarországon élő 44 szúnyogfaj közül mindössze 10 olyan van, amelyik emberi vérrel táplálkozik. • A két legvérmesebb fajta a gyötrőszúnyog és a dalos szúnyog. • A legtöbb a mocsári szúA biológiai védekezés lényege, hogy baktériumokkal a szúnyogokat már lárvakorukban elpusztítják. A Rajna mentén és Franciaországban ezzel nagyon jó eredményeket értek el, igaz, ott állami kézben van a szúnyog- irtás, tehát egységesen kezelik, és évek óta tudatosan végzik. Erre lenne szükség itthon is, jelenleg ugyanis döntően önkormányzati feladat, és turisztikai céllal történik.” Az előrelépéshez az kellene, hogy pontosan feltérképezzék az élőhelyeket, és ott minden évben összehangolják a munkát, hiszen a szúnyogok akár 5-6 kilométeres területet is képesek belakni egy nap alatt. Tudják ezt a Balatonnál is. Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője elmondta: az irtást 250 méteres sávban végzik a tó nyogból van, de az lassabban szaporodik, és a csípése sem annyira kellemetlen. • A hím szúnyog szájszerve a bőr átszúrására alkalmatlan, ezért csak növényi nedvekkel táplálkozik. • Vért kizárólag a nőstény szúnyogok szívnak. Legmohóbban a 3-4 napos nőstények támadnak. ló a helyzet, vagyis 100-120 csípést mérnek óránként. Éppen ezért nem csoda, hogy hamar kifogytak az idén az ön- kormányzatok a szúnyogirtásra elkülönített keretükből, így sorra fordulnak az államhoz segítségért. Jelenleg a lárvakorban hatásos biológiai irtásnak 70, míg a kifejlett szúnyogokat támadó kémiai irtásnak csak 30 százalékát térid az állam. Az idei költségvetésben országosan százmillió forintot különítettek el a kilenc turisztikai régió frekventált területeinek szúnyogirtására. Ez pedig településenként évente hat-tíz kezelést tesz lehetővé, ami még akkor is kevés, ha nincs kirívóan sok szúnyog. A jelenlegi országos belvíz és árvíz miatt a szúnyoggyérítés egyértelműen egészségügyi és nem turisztikai feladat, amelynek költségeit az érintett területeken a kormány fedezi. SZÚNYOG A szúnyogfélék, más néven csípőszúnyogok, valódi szúnyogok vagy igazi szúnyogok (Culicidae) a rovarok (Insecta) osztályának a kétszárnyúak (Diptera) , rendjéhez, ezen belül a zúnyogalkatúak Ljematocera) alrendjéhez tartozó család. 41 ne- meVs mintegy 3500 faja ismeV (Wikipédia) Az úriemberek luxusa, avagy mibe kerülnek az elve RADOS VIRÁG ÚRIEMBERNEK lenni nem merül ki abban, hogy valaki előre köszön a szebbik nem képviselőjének, lesegíti őt a villamosról, megdicséri a frizuráját, netán előzékenyen odaadja neki a távkapcsolót. (Igaz, ez sem esik rosszul egy nőnek.) Úriembernek lenni any- nyit jelent, hogy az illetőnek van jelleme. Megbecsüli a hites társát, tiszteli a munkatársait, védi a gyengébbeket, képes a másik javát a saját igényei elé helyezni. Röviden: vannak elvei. És még véletlenül sem jut az eszébe, hogy önös érdekből bárkin is keresztülgázoljon. Sőt, kiáll azokért, akikkel ezt teszik. ÚRIEMBERNEK LENNI luXUS. Mert ugyan ki mond le a felesége kedvéért akár egyetlen focimeccsről, ha a nő meg akarja nézni kedvenc sorozata aktuális részét? Az egyik reggelj tévéműsorban még az is vita tárgya volt: ilyenkor szolgáljon-e fel az asszony sört és szotyolát a férjének, netán esetleg joga van a barátnőjével moziba menni? VAGY HA IGAZSÁGTALAN a főnök egy kollégával, ugyan ki ragadtatná magát akkora őrültségre, hogy megmondja a gó- rénak a véleményét? Még csak az hiányzik, hogy ő is veszélybe sodorja az állását. EGYIK MUNKAHELYEMEN néhá- nyan összedugtuk a fejünket. Alakítsunk szakszervezetet! Mert az annál a cégnél nem volt, márpedig kell az érdekvédelem. Szóltunk hát a kisfő- nöknek, legyen ő a vezető, gondoltuk, neki úgyis akkora a szája, elég dörzsölt is, és imád másokat kritizálni. amikor a KiSFŐNÖK meghallotta, miről van szó, előbb elsápadt, aztán elvörösödött. Hogy képzeljük mi ezt? Neki gyerekei vannak, és ha nekünk nincsenek is, jobban tesszük, ha befogjuk a szánkat. fél évvel később, egy nagy leépítéshullám alkalmával az elsők közt rúgták ki a kisfőnö- köt. Amit szakszervezeti vezetőként simán megúszhatott volna, hiszen annak nem lehet csak úgy felmondani. AZÉRT ELVÉTVE akadnak úriemberek. Tibor barátom mesélte, úgy másfél éve egyik nap hívatta az osztályvezetője: úgy döntöttek, két embert elbocsátanak. Tibor az egyik. Másnap már be se jöjjön. Barátom telefonált szabadságon lévő csoportvezetőjének, elbúcsúzott tőle. Következő délelőtt az visz- szahívta. Kiderült, a csoportvezető közölte az osztályvezetővel: ha kirúgják Tibort, aki nemcsak hogy két kisgyereket tart el, de az egyik legjobb dolgozó, akkor ő azonnal felmond. Tibor máig a cégnél van, a csoportvezetővel együtt. Az osztályvezetőnek tavaly valamiért felmondott a főnökség. Csak motiváció kérdése. Focilázban ég Németország. A berlini Sea Life akváriumban naponta játszanak focimeccset a languszták, néha a cápák, ráják is beszállnak. De senki sem kezeli úgy a labdát, senki sem cselez úgy, mint a languszták. A titok a labdában rejlik. Azt mindennap szardíniával töltik fel, a labdaszerzés tehát itt (is) a túlélés záloga.