Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-22 / 143. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚNIUS 22., KEDD HÍRSÁV Felújított táborban üdülhetnek a fiatalok kisszékely Mindent rend­ben talált az ÁNTSZ a strand és a nyári tábor el­lenőrzése során. Nemrégi­ben Leki keretből felújítot­ták a tábort, féltetőt építet­tek, új beton talapzatot kap­tak a sátrak, és a régiek he­lyett új lámpákat is besze­reltek. A létesítmények au­gusztus végéig fogadják a látogatókat, (má) A testvérgyülekezethez látogatnak simontornya Június 23-án 15 református hívő utazik a német Untersteinach testvérgyülekezetéhez. A több éve tartó kapcsolat keretében évente látogat­nak el egymáshoz. A simontornyaiak a német családok vendégszeretét 5 napig élvezik. A sok közös program várhatóan tovább erősíti barátságukat, az egy valláshoz való kötődé­süket. (vl) Pályázat révén adnak étkezési támogatást felsőnána Sikeresen pá­lyázott az önkormányzat a kiírására, így 19 gyerek nyári étkezéséhez tudnak hozzájárulni. A gyermekek július 23-áig meleg ételt, majd a konyha leállását kö­vetően élelmiszercsomagot, konzerveket és levesport kapnak. A támogatás ösz- szesen 54 munkanapig jár nekik, (he) Képünk illusztráció Munkahelyeket is teremthetnek SIMONTORNYA A leghátrá­nyosabb helyzetű tamási kistérség támogatott cégei között található a Metálmax Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Simon- tornyai telephelyének kor­szerűsítésére, a foglalkoz­tatottság és a versenyké­pesség javítására benyúj­tott pályázaton közel 15 millió forintot nyertek. A munkahelyteremtés mel­lett remény van arra is, hogy a városképet rontó egykori bőrgyári épület külsőleg is megújulhat, s hasonló színvonalú lesz, mint a mellette lévő pék­üzem. (vl) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, _______________ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc__________________ I 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE ■■■■■■ ■ munkaképességűek foglalkoztatása •TERVEZETI' LÉTSZÁM FORRÁS: ÉPfííiÍN VÁROSCZfcMELTfeTÖKFT. | rí::::::::: cn —i— 2007 2008 2009 2010 | I . ■: ■,, ML.,, H $3 Készülnek a gipszkarton válaszfalak, a kivitelezés a tervezett ütemben halad. Képünkön: Topa István (balról) és Klopcsik György Már edzhetnek a varrónők rehabilitációs foglalkoztatás Készül az épület, 27 álláshely lesz Újraindulhat szeptember­től a megváltozott mun-ka- képességűek foglalkoztatá­sa Tamásiban. Egy varro­dát létesítenek, és 27 sze­mély felvételét tervezik. Wessely Gábor Az épületet várhatóan július vé­gén adják át, s körülbelül egy hó­nappal később el is indulhat a re­habilitációs foglalkoztatás. Meg­változott munkaképességűek dolgozhatnak majd a posta szék­házában kialakított varrodában. Ugyanott kapnak helyet a rászo­ruló gyermekekkel, családokkal és idősekkel foglalkozó, kistér­ségi és városi szolgálatok is. Tamási újabb beruházással gazdagodik. Szántó Zoltán, a vá­rosi innovációs központ ügyve­zetője szerint ismét pont kerül­het egy régen húzódó ügy végé­re. Az átmenetileg szünetelő re­habilitációs foglalkoztatás újra­indulhat. Az egykori telefonköz­pont átalakítására, a közel száz­milliós projekt első ütemére 43 milliós támogatást nyertek, s a másodikra is közel ugyaneny- nyit. Most az építkezés második ütemének véghajrájában tarta­nak. A kivitelező cég vezetője To­pa István szerint tarthatónak lát­szik a július 30-ai átadási határ­idő. A lifttel van még munka és a tetőtéri irodákkal. Természetesen akadálymen­tes lesz az épület; ezt szolgálja majd a lift is. Az eredetileg egy­befüggő belteret válaszfalakkal osztják több kis irodára. Vizes­blokkokat is kialakítanak. Az újjávarázsolt épület tetőterében körülbelül tízen dolgoznak majd. Működtetik a családsegí­tő, a gyermekjóléti, a házi segít­a foglalkozási rehabilitáció az az eljárás, amelyben a megváltozott munkaképessé­gű emberek számára megma­radt képességeikre építve a legmagasabb szintű foglalkoz­tatást biztosítják. Erre az or­vosi rehabilitáció után kerül­het sor, és sokszor kapcsoló­dik hozzá szociális rehabilitá­ció igénye is. A foglalkoztatási rehabilitáció formái: ségnyújtó szolgálatot, illetve az idősek klubját. A projekt kivitelezését az Épí­tő és Városüzemeltető Kft. irá­nyítja. Miklós Károly ügyvezető tájékoztatása szerint korábban 13 leszázalékolt sze­mélyt tudtak foglal­koztatni a városban, de ez a lehetőség 2008 tavaszán meg­szűnt. Olyan időszak következett, amikor az ép, egészséges embereknek sem ju­tott munka, nemhogy a megvál­tozott képességűeknek. Most- nyűt foglalkoztatás (normál munkaerő-piaci versenyfelté­teleknek megfelelően),- önfoglalkoztatás,- védett foglalkoztatás. Abból indul ki a foglalkozási rehabilitáció filozófiája, hogy a sérült, egyes munkavégző funkcióiban korlátozott ember nem csökkent munkaképessé gű, hanem megváltozott mun­kaképességű. FORRÁS: APERTUS KÖZALAPÍTVÁNY folynak a tárgyalások a rehabi­litációs foglalkoztatásra szako­sodott cég, a fővárosi székhelyű, Kézmű Nonprofit Kft. vezetői­vel. Ha minden összejön, szep­tembertől újraindulhat a csök­kent munkaképes­ségűek foglalkozta­tása Tamásiban. A varrodába, egymű- szakos munkára 27 fő felvételét tervezik. Lengyel Lajos, a Kézmű Nkft. igazgatója azt hangsúlyozza, hogy még folynak az egyezteté­sek, ezért konkrétumokról nem számolhat be. Cége 1952 óta a sérült emberek fog-lalkoztatója. Tolna megyében Pálfán, Szek- szárdon és Re-gölyben vannak jelen. Varrodákat, kézműves és összeszerelő kisüzemeket mű­ködtetnek, textil- és papírzacs­kókat, zsákokat készítenek kuta­tóintézetek és más cégek megbí­zásából. Tamásiban nincs külö­nösebb akadálya a varroda elin­dításának, ám a részleteket még tisztázni kell az önkormányzat­tal. Körülbelül két hét múlva új­ra leülnek megbeszélni a beru­házás átadásával, a berendezés­sel, az eszközbeszerzéssel kap­csolatos tennivalókat. Új bútorokat vesz a gyermeksarkot tervező könyvtár Közel egymillió forintot nyert a diósberényi könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap könyvtári szak­mai kollégiumának pályázatán. Az összeget a községi önkor­mányzat tíz százalék önerővel gyarapította. Wilhelm János, a könyvtár igazgatója elmondta: a pénzből új bútorokat vesznek.- Az eddigi berendezés is megfelelt a célnak, ám ezzel a beszerzéssel még egységesebbé és szebbé válik a belső tér - foly­tatta az igazgató. - Korábban egy-egy nagyobb rendezvény al­kalmából a közeli művelődési házból hordtunk át asztalokat és székeket: erre így már nem lesz szükségünk. Zömében fotelokat, asztalokat, valamint olyan foga­dópultot vásárolunk, melyen el­fér a számítógép, ami immár nél­külözhetetlen a könyvtári mun­kában is. Az átrendezéssel együtt egy játszósarkot is kiala­kítunk, itt a gyermekeknek biz­tosítunk kellemes és értelmes időtöltésre alkalmas helyet. Szeptembertől már új körülmé­nyek közepette fogadjuk vala­mennyi olvasónkat. ■ Sz. Á. A gyönki tájház mint ékszerdoboz nyitja ki kapuját Mintegy nyolcmillió forint ráfor­dítással újult meg a gyönki né­met tájház. A Leader pályázaton nyert 6 millió 700 ezer forinthoz a város önereje csatlakozott: az így kikerekedett összegből - fo­galmazott Fekete József polgár- mester - A-tól Z-ig rendbe lehe­tett hozni a létesítményt.- Megtörtént többek között a tetőcsere, a partfal- és járdaépí­tés, a festés - sorolta tovább a már elvégzett munkákat. - Jelen­leg az utolsó simítások zajlanak. Az 1983-as átadás óta igazán ala­pos renoválás itt még nem tör­tént: az eredményt látva elmond­hatom, hogy megszépült váro­sunk jellegzetes intézménye. A tájház - felújítás utáni - első nyilvános bemutatkozása június 26-án, szombaton, 18 órától lesz, a Múzeumok Éjszakája rendez­vény keretében. A közönség a pol­gármesteri köszöntés után meg­tekintheti az új köntöst kapott épületet, illetve a gyűjteményt, mely a megye jeles néprajzi látvá­nyosságaként szolgál. ■ Á. Sz. Nem csökkent, haném megváltozott képességűek ■ Az egybefüggő tetőtérből iro­dákat válasz­tanak le. Szigetvár után Simontornyán a „Zrínyi” rockmusical Az egyik zeneszerző, Balásy Szabolcs tolnanémedi származású Négy napig ingyen nyaralhatnak a Balaton partján SIMONTORNYA, TOLNANÉMEDI A simontornyai várszínház július 3-án mutatja be a „Zrínyi 1566” című rockmusicalt, a szigetvári sikeres premier után először az or­szágban. A zene­szerzők között isme­rős nevet találtunk, Balásy Szabolcsét, aki tolnanémedi származású. A 31 éves fiatalember a sajnálato­san korán elhunyt Dr. Balásy Bese Tolnanémedi egykori házi­orvosának és az ottani iskola ve­zetőjének fia. Szabolcs zenei érzékenysége, abszolút hallása korán kiderült, ezért a zenetagozatos gimnázi­um elvégzése után a PTE Művé­szeti karon diplomázott 2004- ben. Zenei affinitását bizonyára a nagyszülőktől, dédszülőktől is örökölte, több művészember volt a családban, opera­énekes, dalszerző, szövegíró, karnagy, zenetanár és festő­művész. Végzettsé­ge alapján ének-ze­netanár, karnagy. Fő munkahe­lye a PTE Babits Mihály Gimná­zium Pécsett, de emellett rendkí­vül sokféle zenei tevékenységet folytat. Minden megnyilvánulá­sa a zenéről, a zene szeretetéről szól. Dolgozott a Pécsi Nemzeti Színházban, tagja az európai hí­rű pécsi Bartók Béla férfikarnak. Alapító tagja, zeneszerzője és szövegírója a Vivat Bacchus énekegyüttesnek, mely már több Tolna megyei településen is fellépett. Jó hangulatú műsoraik­ban elsősorban a bordalokat népszerűsítik. A fiatal zenei „mindenes” vezetésével gimná­ziumának leánykara arany mi­nősítést szerzett. Dolgozott Ko­vács Ákossal az „Ákos 40” orszá­gos turnén zongoristaként, ze­neszerzőként. Részt vett a V- Moto Rock országos koncertso­rozatán és St. Martinnal is fellé­pett. Kórusátiratait, dalait, hang- szereléseit több CD is őrzi. A történelmi környezetben a Vár téren rendezendő egyetlen előadást közel ezer néző tekint­heti meg. ■ Varga L. Balásy Szabolcs ■ Kórusátiratait, dalait, hány» szereléseit több CD is őrzi. keszőhidegkút Tizenhárom kis­gyermek és négy kísérője utazott tegnap a magyar tenger partjára. A csütörtökig tartó balatoni nyara­lás a községben működő Premix Kft jóvoltából valósul meg.- A cég maradéktalanul állja a gyermekek tartózkodási és ét­kezési költségeit - mondta el Nagy Aranka, Keszőhidegkút polgármestere. - Kellemes meg­lepetésként ért a felajánlás, és ugyanígy örültek a kedvezmé­nyezettek: általános iskolás kis­diákjaink nem biztos, hogy csa­ládi erőből eljutottak volna négy napra Siófokra. Most már csak arra lenne szükség, hogy a cég után az időjárás is legyen ke­gyes a nebulókhoz. ■ I. D. 4 4 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom