Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-12 / 135. szám

2010. JÚNIUS 12.. SZÓMBA ELETMOD mm 1 CSALAD & NEVELES Ikerkutatások adják meg a választ? gének titkai Az öröklődés nem azonos az eleve elrendeléssel - A tanuláson is múlik Fogantatásunk pillanatában a DNS-ünkbe vannak kódolva tulajdonságaink Életünk sora vajon a gén­jeink által előre megírt forgatókönyv alapján ala­kul? Nem feltétlenül csak az örökletes tulajdonságok alakítják életünket. Gönczi Annamária Mér fogantatásunk pillanatában DNS-ünkbe vannak kódolva majdani tulajdonságaink, test- felépítésünk, tanulási képessé­geink, elhízásra, betegségre va­ló hajlamunk, a jellemünk, stb. Genetikusok szerint mindazzá válhatunk, amire lehetőségünk van, de nem lehetünk bárkik. Az öröklődés nem valamiféle eleve elrendelés. A genetikai kód in­kább olyan, mint egy hangszer. Nem mindegy, ki játszik rajta. Lehetetlen előre megjósolni J egy új szülöttről, meddig fog élni, £ milyen betegségben hal meg, ho­gyan tanul majd az iskolában, kibe szeret bele. Pedig már elké­szült az emberi géntérkép, és a folyamatos ikerkutatásokból is nagyon sok mindenre lehet kö­vetkeztetni. A BBC tudományos részlege még 2000-ben kezdett tanulmá­nyozni olyan családokat, ame­lyekben abban az évben szület­tek ikergyermekek. A forgatócso­port az ő fejlődésüket követi nyo­mon egészen húszéves korukig. A kiválasztott és a legkülönbö­zőbb genetikai, szociális, földraj­zi és etnikai tulajdonságú csalá­dokban 25 gyermek született. Amerikai kutatók MRI-felvéte- leket készítettek tíz egypetéjű és tíz kétpetéjű ikerpárról. Megálla­pították, az agy egyes részeit igen magas arányban jellemzik örökletes tulajdonságok: a be­szédközpontokat és a frontális területet, amely a gondolkodás­ban tölt be nélkülözhetetlen sze­repet. Véleményük szerint a fron­tális régiót - akár az ujjlenyoma­tot - meghatározzák a genetikai tényezők. Azonban az agy olyan szervünk, amely csak emberi kapcsolatok által fejlődik. Egy szőke kisfiú haja minden körül­mények között szőke lesz, de egy jó matematikai készségű gyerek csak megfelelő körülmények kö­zött válhat Nobel-díjassá. A tudósok ma úgy gondolják, a test nem a használattól kopik, hanem genetikailag úgy progra­mozott, hogy csak korlátozott ideig, körülbelül száz-százhúsz évig tartson ki. Van tehát az em­beri fajra jellemző, és van az egyénre jellemző genetikai adottság. Mivel életünk tervraj­zát a szüléinktől örököltük, ha ők magas kort értek meg, ne­künk is van erre esélyünk. Ha egészségesen élünk, eleget moz­gunk, okosan táplálkozunk, és persze ha a szüléink olyan be­tegségben haltak meg, amelyek később gyógyíthatóvá váltak, az övékénél hosszabb életre is esé­lyünk lehet. Külsőre egyformák, lelkileg különböznek Alex és ivó, az egypetéjű ikerfiúk szüleikkel Glasgow- ban élnek. Bár még tanáraik is nehezen különböztetik meg őket, a személyiségük nagyon is eltérő. Alex csak a négyzet alakúra vágott pirítást szere­ti, Ivó kizárólag a háromszög alakút hajlandó megenni Alex bolognai mártással, Ivó reszelt sajttal kedveli a tész­tát Ivó társaságkedvelő, sze líd, és szeret lányokkal ját­szani az iskolában. Alex ag­resszívabb, kicsit lenézi a lá­nyokat, és fiúkkal játszik egy pszichológiai tesztben, ahol a gyerekek játékok ke zül választhattak, Alex lede bálta a polcról a játékba­bákat és minden lányos játé­kot, Ivó viszont azonnal el­kezdte a babákat öltöztetni, kedvesen beszélve hozzájuk. A szakemberek a két fiút hormonvizsgálatra küldték. Kiderült: semmiféle eltérés nincs a két gyerek nemihor- mon-szintje között! A takarítást sem lehet csak úgy „odakenni” Rod Stewart lesz a vendég százezreket várnak Megasztárok a Kapcsolat koncerten Takarítani állítólag mindenki tud. Mégis adunk néhány jó és hasz­nos tanácsot, mert jól jöhetnek. Az első mindjárt egy figyelmezte­tés: ne keseredjen el, ha nem si­kerül egy nap alatt mindent elvé­gezni! Kezdje a munkát lomtala­nítással. Szabaduljon meg a ki­nőtt holmiktól, a halomban álló újságoktól, az üres üvegektől és minden nélkülözhetőnek ítélt tárgytól. Amit csak lehet, vigyen a szelektív hulladékgyűjtőbe. Az ágyneműt, a plédeket tegye ki a napra - ott szellőznek ki a leg­jobban, és útban sincsenek. A takarítást mindig felülről le­felé kezdje: a plafontól a padló fe­lé haladjon. Szedje le a pókháló­kat, a porszívózást és a portör­lést az első körben végezze el. Amikor befejezte, töröljön még egyszer port. A sarkokat sarok­kefével tisztítsa, a partvist és a porszívó keféjét időnként mossa ki. Az üvegtárgyak és -felületek, valamint az ablakok megtisztítá­sa éppenséggel nem a háziasz- szonyok kedvenc elfoglaltsága. Ma már jó üvegtisztító szerek áll­nak rendelkezésre, de a hagyo­mányos, ecetes vízzel való lemo­sás sem ment ki a divatból. A kristály dísztárgyak a mosogató­gépben nyerik vissza legszebben a csülogásukat. Az illatosra öblí­tett függönyöket csak akkor rak­ja fel, amikor végzett a szobával. A fűtés, a száraz szobalevegő bútoraink felületén is nyomot hagy. A fűtési szezon után érde­mes kezelésnek alávetni fából és bőrből készült bútorainkat. A megfelelő szerekkel történő ápo­lás meghosszabbíthatja az élet­tartamukat! ■ Ha beosztja a munkát, ha tudato­san végzi, könnyebben boldogul! Kesztyűben jobb évente egyszer a képkere­tek és üvegek is megérdem­lik a tisztítást. Ha cérna­kesztyűben fogja meg, nem látszanak meg az ujjlenyo­matok, miután vissza­akasztja a képet a falra. Ugyanígy járjon el a nagy tükrökkel is. Sokan még mindig idegenkednek a gu­mikesztyű használatától, pedig kíméli a kezet. A sok erős takarítószer tönkrete­szi a kézfej bőrét. Június 26-án a 14. T-Mobüe Kap­csolat koncert főszereplője a 250 millió eladott albummal és kis­lemezzel minden idők egyik leg­kiemelkedőbb előadója Rod Stewart lesz, akinek öt stúdióal­buma is a Billboard magazin 100- as listájának első helyére került. Európa egyik legnagyobb zenei rendezvénye a korábbi évekhez hasonlóan a névadó T-Mobile-nak és a támogatóknak köszönhető­en az idén is ingyenes lesz. Lassan másfél évtizedre nyú­lik vissza a Kapcsolat koncert tör­ténete, és ez idő alatt évről évre számos világsztár és sikeres ha­zai előadó szórakoztatta a min­den esztendőben több százezres közönséget. A koncert fellépői sokféle zenei stílust képviseltek, azonban a Kapcsolat koncert mégis akarva-akaratlanul egyfaj­ta kapcsolódási pontnak is tekint­hető a nemzetközi zenei poron­don. Elég utalni az idei sztárven­dégre, Rod Stewartra és All for Love című számára, amelyet az 1980-as évtized egyik legjobb da­lának választottak, és különleges­sége, hogy három férfi szuper­sztár énekli. Hármuk közül ket­ten - Sting és Bryan Adams - ko­rábban már felléptek a Kapcsolat koncerten, és most harmadik­ként Rod Stewart következik. Rod Stewart előtt a jó hangulatról a tele­vízióból ismert mega­sztárok, így az idei évben új albummal jelentkező Molnár Ferenc Ca­ramel és Oláh Ibolya, az év elején szóló videoklippel jelentkező Ki­rály Viktor, és a népszerűségét mai napig megőrző Gáspár Laci és Tóth Gabi gondoskodnak. A Grammy-díjas Rod Stewart tavaly októberben új albummal, a hatvanas és hetvenes évek klasz- szikus soulslágereinek gyűjtemé­nyével jelentkezett „Soulbook” címmel. Ezzel visszatért zenei pá­lyájának kezdeteihez, amikor még a The Jeff Beck Band és a kritikusok által is nagyra becsült The Faces frontembere volt. Az új korongon olyan soulklassziku­■ Vendégnek jú­nius 17-ig lehet regisztrálni. sok kaptak helyet, mint az „If You Don’t Know Me By Now” vagy a „Higher and Higher”. Rod Stewart pályafutásának sok sike­res és szeretett dalával érkezik Budapestre, ahol igazi különle­gességként, a koncert napján már javában zajló dél-afrikai foci-vb-re is tekintettel néhány dalt az általa nagyon kedvelt Celtic focicsa­pat mezében énekel majd. A T-Mobile Kapcsolat koncert­re a korábbi évekhez hasonlóan az ország számos pontjáról és a határokon túlról is érkeznek majd a színvonalas kikapcsoló­dást kedvelő zenerajongók. Kö­zülük 300 VIP-vendégként él­vezheti majd a koncertet. A koncert szervezői és támo­gatói a szórakozáson túl a hasznos kezdeményezéskeket is igyekeznek felkarolni, helyet adva például a véradást szerve­ző Magyar Vöröskeresztnek és az országos Vérellátó Szolgá­latnak is. ■ Cs. E. * Indul az „Az én zeném” című pályázat A T-MOBILE A NAPOKBAN elindí­totta „Az én életem ” címet vise­lő pályázatának harmadik for­dulóját, amelynek témájául a nyári fesztiválidőszakhoz iga­zodva a könnyűzenét választot­ta. „Az én zeném ” pályázatra július végéig lehet nevezni videoklipekkel, képekkel és dalszövegekkel A szervezők öt, különböző stílust képviselő ze­neszámot választottak ki, ame­lyek egy egyperces részletére lehet videoklipet, rajzot, fotót vagy montázst készíteni, új dal­szöveget komponálni A Mag­na Cum Laude, Tóth Gabi, az Erik Sumo Band, a Pa-Dö-Dö valamint Roy és Ádám dalai­nak egyperces részlete a pályá­zat weboldaláról tölthető le. A PÁLYÁZAT ÖSSZDÚAZÁSA egymillió forint, ebből a legjobb videoklip készítője 500 ezer fo­rintot, a legötletesebb kép, fotó vagy montázs alkotója 300 ezer forintot, a legfrappánsabb dalszöveg szerzője pedig 200 ezer forintot vihet haza A leg népszerűbb tartalommegosztó oldalakon (YouTube, Flickrés Blog.hu) közzétett pályamun­kákat a közönség is értékelhe­ti, a verseny lezárultával a leg nézettebb alkotások közönség díjban részesülnek HÍRSÁV # Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS csütörtök EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Toy Story 3. - Ez a sztori több mint játék! A toy story 3. című animá­ciós film hazai bemutatója kapcsán a tvr-h étben rend­hagyó interjú olvasható Woody seriffel. Ő mesél partneréről, Buzzról is, aki­vel a rajzfilmtörténet egyik leghíresebb párosát alkot­ják. Kapcsolatuk idestova ti­zenöt éves, akkor találkoz­tak a Toy Story - Játékhábo­rú című filmben. Azóta már felnőtt egy másik gyerek­generáció is, de Woody és Buzz változatlanul - és időt­lenül - kedvenc maradt. Legyen gondja a szemetesvödörre is! nincs annál kellemetle­nebb, mint amikor „valami büdös” a konyhában. Soha ne dobjon gyorsan romló ételt a szemetesbe anélkül, hogy előtte külön nejlon- zacskóba be ne csomagolta volna. Ürítse gyakran a sze­metesvödröt, és nem felesle­ges hetente-kéthetente for­ró, takarítószeres vízzel ki­fertőtleníteni. Humuszföldet a virágainak A komposztálás során a szerves, növényi eredetű anyagok lebomlását segítjük elő. A kerti nyesedéken kí­vül kiválóan komposztálható a zöldség- és gyümölcshulla­dék, a tojáshéj, a kávé- és teazacc, a hervadt virág, va­lamint a selyempapír, tojás­doboz, de a gyapjú-, pamut- és lenvászonhulladék is! A kerti és háztartási, szerves eredetű hulladékból készült humusztrágya javítja a talaj minőségét, szerkezetét és vízmegkötő képességét. Még fejleszt is az agresszív játék? nem okoznak agressziót a videojátékok a gyerekek többségénél - derül ki egy friss kutatásból. Az erősza­kos játékok csupán a játéko­sok töredékénél idézhetnek elő agresszivitást vagy ellen­séges viselkedést. A gyerme­kek többségénél inkább a vi­zuális látást és a térbeli ké­pességeket erősítik. « t 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom