Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-05-02 / 18. szám

2010. MÁJUS 2., VASÁRNAP 7 INTERJÚ bodrogi gyula 42 évesnek érzi magát, de csak azért, mert mostanában kicsit túlvállalta magát. A színház a legfontosabb ma is az életében, ezt csak megközelíteni tudják a nők és a vadászat. ff MIND A HETVENHAT EVEMET SZERETEM” „Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem ma­gam!” Bodrogi Gyula minden alkalommal el­mondja ezt a fohászt, mi­előtt színpadra lép. Eddig bejött. Azt mondja, bár nem skatulyázták be a szerepek, ma is min­denki azt várja tőle, hogy mulattasson, de lassan benő a feje lágya. Fábos Erika- Nemrég ünnepelte a 76. szü­letésnapját Hogy van a korával?- Hát, szépen. Vagy ezt még nem úgy mondják, hogy szép­korú?- De, úgy valahogy. Amikor még nem szépkorú volt, hogyan gondolt arra, amikor 76 lesz?- Sehogy. Gyerekkoromban felosztottam a világot: 20 éves koráig gyerek, 20-30 között fel­nőtt, 30 fölött férfi, 40 fölött em­ber, 50 fölött bácsi, 60 fölött vén­ember. A 70 fölötti részt meg már nem is számoltam. Fiatalon az ember ezt valahogy olyan be- láthatatlanul soknak gondolja. Ki sem szeretem ezt mondani már egy ideje, inkább csak azt mondom, 1934-ben születtem. Furcsa, mert az öregséggel járó dolgokból, mint fáradtság, gyen­geség, hülyeség, nem érzek sem­mit. Mondjuk, ha dombnak fel­fele megyek, mondogatom ma­gamnak: Vigyázz, hetvenhat! Csak hogy ne hajtsam túl ma­gam, mert néha megfeledkezek a tényekről. Most úgy körülbelül 42-nek érzem magam, de csak azért, mert az utóbbi időben elég sokat vállaltam, tavaly még csak 38-nak éreztem magam. Nem viccelek, komolyan.- Van ennek valami titka?- Talán, ha van titok, az a szín­ház. Ezen a pályán az ember fo­lyamatosan karbantartja magát szellemileg, aztán ott van a lég­zés, amit sokféle orvoslás, a jóga is kardinálisnak tart, a színé­szeknél meg adottság, és azt hi­szem, az is számít, hogy a színé­szeknél a kortalanság egy adott helyzet. Egyik este százévest ját­szom, de a következő estén negy­venest. És el kell tudni játszani, márpedig ha folyamatosan azzal lennék elfoglalva, hogy hú, de megöregedtem, nem tudnék egy negyvenévest jól alakítani.- Volt eddigi életének olyan időszaka, amely ha eszébe jut, azt mondja: az volt az ideális, jobb mint a többi?- Várjon csak! Amikor néptán­cos voltam, az egy boldog sza­kasz volt. Meg aztán a főiskola is. Meg utána minden év. Azt kell mondjam, mindegyik, mert amikor úgy hozta volna az élet, hogy valami egy kicsit rosszra fordult, mindig történt velem va­lami jó. Ott volt például, amikor 2001-ben abbahagytam a Vidám Színpad igazgatását. Jöhetett vol­na egy mellőzöttebb, méltatlan időszak, de szerencsére a kollé­gák szeretete megmentett ettől, újrakezdhettem a pályámat, ren­geteg jó szereppel, aztán jött a Nemzeti, szóval nekem eddig minden évem jó volt, mind a het­venhatot szeretem.- Most sok dolga van?- Sok, gyorsan le is kopogom, sokat játszom, dolgozom.- Ha lekopogja, az azt jelenti, hogy örül annak, hogy ez így van.- Én nagyon szeretek dolgoz­ni. Igazság szerint legjobban dol­gozni szeretek. Ehhez van tehet­ségem. A pihenéshez nincs. Amikor nagyon kimerülök, min­dig azt gondolom, de jó lenne, ha a jövő héten olyan nyugi len­ne, nem lenne semmi dolgom, aztán lazítok egy napot, és már elég. Nem bírok többet lustál­kodni, csak egy napot.- Mivel tudja a legjobban ki­pihenni magát?- Legjobban a vadászattal, de vannak más, otthoni elfoglaltsá­gaim is. Olvasok, főzök, interne­tezek. Ez az internet óriási do­log. Egy-két éve kezdtem el ta­nulni, elég jól haladok, de nyil­ván nem tudok soha annyit, húst, amit kivettem reggel a fa­gyasztóból.- Valahol olvastam, hogy majdnem matematika-fizika szakos tanár lett.- Azért az a majdnemtől igen messze volt, de tény, hogy szí­nész nem akartam lenni, tanár meg egy időben igen. Jó voltam matekból, mindenki küszködött vele, nekem meg kézenfekvőén egyszerűnek tűnt. Aztán mégis úgy alakult, hogy ez a pálya ki­választott engem: négyéves ko­romban már szavaltam, és akár- hova sodort az élet, mindenhol szerepelnem kellett. Úgy bele­jöttem, hogy kitaláltam, színhá­zi rendező leszek. El is mentem a főiskolára, ahol kiderült, hogy abban az évben nem indul ilyen szak. Kérdeztem, mi indul, mondták, színész szak. Erre én: akkor adjanak oda egy bilétát! Felvet­tek. A főiskolán ta­pasztaltam, hogy a többség sokkal tudato­sabb nálam. Voltak konk­rét elképzeléseik a pályáról, szerű nő, Törőcsik Mari és Voith Ági is a párja volt.- Na, azt nem tudom. Őket ké­ne megkérdezni, mert én a mai napig nem tudok udvarolni. Az én életemben valahogy úgy ala­kult, hogy mindig a nők néztek ki maguknak és választottak en­gem. Mindegyik kapcsolatom úgy kezdődött. Mondogatom is ezért, hogy én mindent a nők­nek köszönhetek, kezdve az édesanyámtól.- Állítólag van egy mondat, amelyet minden színpad­ra lépés előtt elmond, babonából.- Igen, szinte min­denkinek van va­lami babonája, van, aki csak jobb lábbal lép szín­padra, van, aki a díszletet simo­gatja meg, mielőtt bemegy, van, aki a száját harapdálja. Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magam! - én ezt mondom el mindig.- És hatásos? Tényleg minden szerepben jól érezte magát?- Erről is van egy elképzelé­sem. Szerintem csak a nézők számára léteznek műfajok. Ők eldöntik, hogy ma este nevetni akarnak, vagy inkább valami gondolkodósabb darabra ülné­nek be. Egy színész akkor teszi jól, ha mindegy, Nincs olyan, hogy vidám vagy komoly szerep, csak szerep van. Azt hiszem, ha nem így álltam volna a pályához, valóban köhnyen beskatulyázhattak volna a komikus szerepkörbe. mint egy mai tizenéves. Az enyém még egy másik generá­ció, mi megéltük azt is, hogy új­donság volt az autó meg a tele­fon, nem ám az internet.- Jó híre van a főztjének, kitől tanulta?- Nekem erre az az elméle­tem, hogy kétféle ember van: az egyik tud főzni, a másik nem. Aki tud, az akkor is tud, ha negyvenéves koráig még csak egy rántottét sem csinált. Egy­szer nekiáll, és zseniális lesz. Aki meg nem tud, gyakorolhat­ja 20 éves korától, főzhet nap mint nap, nem lesz az igazi. Ä főzés érzék és fantázia. Ha ki­megyek a piacra éhesen, min­denről eszembe jut, hogy mit csinálnék belőle. Ha nem va­gyok éhes, semmi ötletem. Most például éhes vagyok, alig várom, hogy hazaérjek, és meg­csináljam azt a darab borjú­én meg csak úgy hagytam ma­gam, hogy történjen, aminek történnie kell. Az első élmé­nyem az a vizsgaelőadás volt, amikor megéreztem, hogy mit jelent a közönség. Szóval sze­rencsém volt, hogy nem a taná­ri pálya fele terelgetett az élet, mert el sem tudom képzelni, hogy mást is ilyen kitartó szen­vedéllyel tudtam volna végigcsi­nálni, mint ezt.- Van valami, amit a szín­háznál is jobban szeret?- Jobban? Olyan nincs. De a nők és a vadászat azért ott van a közelé­ben.- Tényleg: mivel vette le a lábáról a nőket? Két nagy­'r/f hogy Süsü vagy Csőrmester hangja, vagy Veszprémi Linda apukája, esetleg a színpadon Willy Loman az Ügynök halálá­ban, ő jól érzi magát.- Ennek köszönheti, hogy so­sem skatulyázták be?- Úgy gondolom, igen. Az a lényeg, hogy amit a színész csi­nál, annak értelme, tartalma le­gyen. Nincs olyan, hogy vidám vagy komoly szerep, csak sze­rep van. Azt meg kell valósíta­ni, aztán a közönség meg vagy nevet, vagy sír, vagy figyel és gondolkodik. Azt hiszem, ha nem így álltam volna a pályá­hoz, valóban könnyen beskatu­lyázhattak volna a komikus szerepkörbe.- Amúgy az nagyon jól áll ma­gának. Olyan, mintha mindig jókedve lenne, sokat nevet, folyton mókázik.- Szeretek nevettetni, és sze­retem, ha az emberek jóked­vűek körülöttem. Ez mindig így volt, már m az iskolában is én voltam a tréfames­ter, aztán később is, bármilyen tár­saságba kerültem, valahogy mindig úgy éreztem, jókedvet kell csinál­nom. Tudom, hogy mostanában azt mondják, azemberek a rossz TTftfkre meg a borzalmakra ve­vők, de én nem ezt tapasztalom. Tőlem gyakran azt várják, hogy kedvet csináljak nekik és szóra­koztassam őket. Persze ma már azért kicsit kevesebbet móká­zom, mégiscsak 76 éves va­gyok, ebben a korban már csak be kell hogy nő­jön az ember feje lágya. Névjegy 1934-ben született Buda­pesten. 1951-54 Közön a SZOT- együttes szólótáncosa volt. 1958-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1958-1982 KÖZÖTT a JÓZSef Attila Színház tagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművésze­ti Főiskola tanára. 1982-2001 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2002- ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották. 2003- tól a Nemzeti Színház művésze. 2006-ban a Nemzet Színészévé választották, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom