Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-28 / 122. szám
EGÉSZSÉG - SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 28., PÉNTEK wmmmmmmmmm ■■ mm mmmmmmmmmmmm A jóga megváltoztatja az életet fejlődési folyamat Megnyugtatja az idegeket, és helyre rakja a csontokat A jógázás a belső szerveket is befolyásolja, pozitívan hat azok működésére. Kicsiknek és nagyoknak is ajánlott ez a mozgásforma. Molnár Ágnes A jóga, mint ősi indiai vallásfilozófia, elsősorban egy fejlődési folyamatot jelent. Már önmagában az a tény is sokat sejtet róla, hogy 5000 éves gyökerei vannak Indiában. Azok a személyek, akik rendszeresen végzik, össze tudják hangolni a testet a szellemmel. Vagyis a jóga leginkább abban segít, hogy az ember ösz- szebarátkozzon, összhangba kerüljön önmagával. Hiszen aki elégedett magával, azt a külvilág is elfogadja, ezáltal könnyebben teljesíthetőek az álmok, érhetőek el a vágyak. A jóga gyakorlatai között számtalan olyan is akad, melyek külön a szervi funkciókat befolyásolják, és terelik jó irányba. Ezzel a mozgásformával az ember akarva-akaratlanul megismeri teste felépítését, szervezete pontos működését, hiszen a gyakorlatok nagy része a belső szerveket mozgatja meg. Nem számít, ki űzi, lehet valaki családanya, nagyszülő vagy éppen ifjú, a jóga mindenkié. Jótékony hatása már az első gyakorlatsorok után érezhető. Nagy előnye, hogy sem külön ruha, sem egyéb segédeszköz nem kell ahhoz, hogy valaki jógázzon. HajléA jógázás mindenkire pozitívan hat, és nincs kizáró oka. Külön ruházat vagy felszerelés sem szükséges hozzá Képünk illusztráció konyság sem szükséges hozzá, bár ez idővel magától is kialakul, hiszen a merev izomzat fokozatosan lazul, rugalmasabbá válik általa. A jóga olyan izmokat is megmozgat, amikről az ember azt sem tudta, hogy léteznek. A mozgásnak ez a formája élettel tölti meg a testet, megnyugtatja az idegrendszert, helyre rakja a csontokat. További nagy előnye, hogy a szó szoros értelmében fiatalít, ami nemcsak a mozgáson, de a bőrön, viselkedésen és a gondolkodáson is meglátszik majd. A gyakorlatok által az ember kiegyensúlyozottabbá, nyugodtab- bá válik, ami rengeteget számít a rohanó, stresszes világban. A jóga megszabadít a feszültségektől, szorongásoktól, gátláE6Y jóga foglalkozás szakszerű keretek között általában másfél órát vesz igénybe, az ára úgy 1000forint körül mozog - mondta Tatevoszjan Leila szekszárdi jógaoktató. A foglalkozás elején van egy bevezető légzőgyakorlat, melysoktól, rossz szokásoktól is, mint például a cigarettázás vagy az alkoholfogyasztás. Bár a leírtak alapján ez a mozgáskultúra igen misztikusnak tűnik, semnek ráhangoló szerepe van, ezt követik az ülő, fekvő, majd az álló gyakorlatok. Az órát szintén légzőgyakorlattal, majd meditációval zárják.- Amíg az ember tud mozogni, a jógázásnak nincs kizáró oka - mondta a jógaoktató. mi ilyen nincs benne. A jóga csupán a mozgásról és a légzésről szól, illetve ezek teljes átéléséről. Segítségével megtanulható a konfliktushelyzetek elkerülése, melyek egyébként rengeteg energiát emésztenek fel. Az erőtartalékokat pedig így könnyedén lehet majd másra fordítani. A végkifejlet tehát egy egészséges értékrend, egészséges belső, vonzóbb külső, káros szenvedélyek nélküli élet, kiegyensúlyozottság és harmónia, ami bár az arcon is látszik, de belülről fakad. A jógázást csoportban a legjobb elkezdeni HIRDETÉS £ Doctom VIedict GASTROENTEROLÓGIAI RENDELÉSE Dr. Király Ágnes Ph.D., Med. Habil. I érés székletiirités, hasfájás, puffadás, hasmenés, székrekedés, epe-, máj-, hasnyálmirigybetegségek, emésztési zavarok, reflux betegség, daganatos betegségek kivizsgálása és kezelése, gondozása. Proktológia: végbélfájdalom. aranyeresség. fissura, véghélviszjíetés, inkontinencia kivizsgálása. Gyomor-, bélrendszeri daganatszűrés. Endoscopos labor: nyelőcső-.gyomor-, vastagból-, végbéltUkrözés. Funkcionális labor: nyelőcső, végbél manomctria. béllranzit-. nyelőcső impedancia-pH vizsgálat H2 kilégzés. Í ielicobakter kimutatás, VÁRAKOZÁS NÉLKÜL. MUNKAIDŐN KÍVÜL, 72 ÓRÁN BELÜL Bejelentkezés: 30/4435259, www.doctorismedici.hu Villa Doctoris Medici 7624 Pécs, Damjanich J. u. 26. Dr. Kelemen Ottó Ph.D. sebész-plasztikai sebész főorvos 08-30/993 $37» - Pécs. Tímár a. 24 Bendel: hétfő: 10-18 óf&g »www.pia$zfika.ififB,}iH Ärc-, nyak . szemhéj-, föl- és orrplasztikák Arcplasztika hegek nélkül: SILHOUETTE-LIFT, mellfelvarrás, meiiktse&bités. mellnagyobbítás cseregaranciával. Hasplasztlkák. kar-, comb-, fenékplasztíka. Zsírszívás. Kóros hegek korrekciója. Tetoválás-eltávolítás. Berdaganatök és anyajegyek ellátása. AjakwastagHás, ráncíeltöltés, Betox, mezoterápla. PERMALIP tartós ajahnagyobbltás. Vísszerek Injekciós kezelése. Tanácsadás. Nonstop 00-30/997-0207 bejelentkezés: és lnfo@kelemed.eu Ügyeletek 2010. május 28-án 16 órától 2010. május 31-én reggel 8 óráig. SZEKSZÁRD FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgálat ideje: Hétköznap (hétfő- től-péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepnapon 8 órától másnap reggel 8 óráig. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községék felnőttlakossága, Medina, Sióagárd, Szedres és Tenge- lic felnőtt- és gyermeklakossága. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyermeklakossága, valamint azon felnőtt orvosi ügyeletén megjelölt községek gyermeklakosai, akik gyermekorvosnak adták le kártyájukat. FOGÁSZATI ÜGYELET: Szombat- vasárnap 8-14 óráig: Ványi Fogászat, Garay tér 16. (Obsitos Udvarház) Telefon: 74/416-400. bátaszéK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. ellátási TERÜLET: Bátaszék, Báta, Bátaapáti, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. bonyhád: (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hívószáma: 74/318ORVOSOK 104. Ezen a telefonszámon hívhatják a völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: a kórház bőr- gyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462- 385. ELLÁTÁSI TERÜLET: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, lágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs, Várong. hőgyész: Kossuth tér 6. (mentőállomás mellett) Telefon: 74/488-008. ellátási TERÜLET: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. IREGSZEMCSE: RákÓCZÍ U. 1. Telefon: 74/570-028. ellátási terület: Iregszemcse, Nagy- szokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. paks: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410- 222. ELLÁTÁSI TERÜLET: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagy- dorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. simontornya: A központi orvosi ügyelet állandó helye: Simontornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Simontornya, Pincehely, Ozo- ra, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezőszilas. tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 74/440-340. ELLÁTÁSI terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: szekszárd: Balassa (Béri B. Á. u. 17-19.) bonyhád: Szent Imre (Szent Imre u. 5.) dombóvár: a városközponti (Hunyadi tér 27.) ÜGYELETES MÉG: 8-12-ig Simontornya gyógyszertára. dunaföldvár: a helyi két gyógyszertár heti váltásban tamási: a helyi három gyógyszertár heti váltásban (9-12 óráig és 17-21 óráig) paks: Borostyán (Dózsa Gy. u. 12.) tolna: Salvia (Bajcsy-Zs. u. 27.) LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com Az ügyelet 2010. május 28-án 14 órától 2010. május 31-én 8 óráig tart HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Dr. Kosnás Attila Tamás Bonyhád, Petőfi S. u. 2. Tel.: 06- 20/8246-984. Az ügyelet 2010. május 28-án 16 órától 2010. május 31-én 8 óráig tart. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Dr. Dankó István Tolna, Festetich u. 64/2. Tel.: 74/445-035; 06- 20/9141-885, Dr. Jakab Ferenc Szekszárd, Rákóczi u. 92., Szekszárd-Palánk 16. Tel: 06- 30/9371-906, Dr. Koppán Miklós Szakály, Kossuth u. 16. Tel: 74/488-334; 06-20/9769-727, Dr. Ulbert Miklós Paks, Cecei u. Pécs - Az a cél, hogy városunk legyen a kapocs Magyarország 2011-es EU-s elnöksége idején Horvátország EU-csatlakozásá- nál, valamint a Nyugat-Balkán és az Unió közötti viszonyban - mondta dr. Hoppál Péter ország- gyűlési képviselő dr. Pap Norbert: Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában című könyvének bemutatóján. Mindehhez az egyetem délvidéki szellemi kapcsolatai jelentik az alapot, a helyi politikusok pedig most kormányszinten ugyancsak ezt propagálják. A hiánypótló könyv bemutatója volt az első lépés, hiszen azt több neves szakember - Komlósi László egyeteÁLLATORVOSOK 93. Tel.: 06-20/530-0727, Dr. Szakmáry András Simontornya, Ifjúság u. 1. Tel.: 06-30/511^6331, Dombóvár, központi ügyelet telefonszáma: 06-30/444-7957. SZEKSZÁRDI KISÁLLAT KLINIKA: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Mikes u. 14.) telefon: 74/511-222; 74/415-761 szombaton 9 órától 12 óráig, vasárnap 15 órától 17 óráig rendel, hétközben: 9-19. A rendelési időn kívül a 06-30/9464- 776-os rádiótelefonon hétköznap és hétvégén éjjel-nappal hívható az ügyeletes állatorvos. mi tanár, N. Rózsa Erzsébet külpolitikai elemző - is kifejtette, hogy erről a térségről nívós szakanyag jó ideje nem született, s ebből a munkából kiderül, hogy a dél-európai térségben az elmúlt húsz évben milyen változások történtek, hogyan viszonyult ehhez országunk, s mi volt Pécs szerepe a folyamatban. Közben szó esik a történeti földrajzi háttérről, a latin, ortodox és iszlám civilizációk több évszázados kölcsönhatásáról is. A pécsi geopolitikai pozíciót erősítő folyamat következő lépcsője a június 2-i, Horvátország EU-s csatlakozását elemző konferencia. ■ M. B. E. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Mikes u. 14. Tel: 74/511-222; 74/415-761; 06-30/9464-776. Hétközben: 8.00-19.00. Szombat, 9.00- 12.00 óráig, vasárnap 15.00- 17.00. KIS- ÉS NAGYÁLLAT KÓRHÁZ, dunaföldvár: állandó ügyelet. Telefon: 75/541-095; 06- 30/2096-096. A KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ: Szekszárd, Rákóczi u. 22. Rendel: Szombat 9.00-11.00, sürgősségi ügyelet a 06-30/551-4653 számon szombat-vasárnap: 0-24 óráig. ÖKO-bokor és Tudás kereke az iskola udvarán Interaktív eszközök, mint az ÖKO-bokor, a Hasznosító torony, és a Tudás kereke segítségével ismerkedtek a szelektív hulladékgyűjtéssel a dombóvári Ily- lyés gimnázium és általános iskola udvarán a gyerekek. Az eszközök azt szemléltették, müyen típusú hulladék milyen hasznos eszköz formájában születhet újjá. - A játékok kialakításánál arra törekedtünk, hogy észrevétlenül sajátíthassák el a gyerekek a környezettudatos szemléletet - mondta Pribelszki Edina, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. munkatársa. A cég országos road showjának egyik állomása volt tegnap Dombóvár. ■ R. T. Mit jelent Pécsnek a Mediterráneum? 4 i é t