Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-03 / 101. szám
2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ KÖZELET Neves értelmiségiek levelet írtak az új Országgyűlésnek: Sólyom László államfő újraválasztását kérik. Az aláírók között van Makovecz Imre építész (fotónk), Tölgyessy Péter elemző, Majtényi László, az ORTT volt elnöke, Schneller István volt budapesti főépítész és Mellár Tamás, a KSH egykori elnöke is. ,2HÍRSÁV Minden idők legnagyobb olajszennyeződése az exxon valdez tankhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikóiöbölben az amerikai CBS hírcsatorna szerint. Az Exxon Valdezből 11 millió gallon olaj ömlött a tengerbe Alaszka partjainál. A Mexikói-öbölben a British Petroleum által működtetett olajplatform április 22-i elsüllyedése óta jelenleg is naponta sok ezer liter olaj ömlik a tengerbe. Molnár Csaba: Mindenki mondjon le! TÁVOZÁSRA SZÓLÍTOTTA fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba kancelláriaminiszter. A párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke minden elnökségi tagot arra buzdított, kövesse Lendvai Ildikó elnök és Vadai Ágnes elnökségi tag példáját, mivel politikailag és erkölcsileg ezt tartja helyesnek. Simor együttműködne az új kormánnyal nincs És nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti, minden itthon keletkezett jövedelme után a hatályos törvények szerint fizette az adókat és járulékokat - írta Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak, és hangsúlyozza, mandátumának végéig - még három évig - az MNB teszi a dolgát. Simor: Rendesen adóztam! Éber Sándor Idill a Városligetben. Persze jóval nagyobb tömeg élvezte a kellemes időt, kortyolt a sörből és virslizett A Fidesz elnöke kiemelte, hogy rég nem látott összefogással megdöntötték „egy rendszert, amely nem becsülte sem a munkát, sem a munkát végző embert”. Hittel és akarattal újra talpra áll az MSZP - hangoztatta Mesterházy Attila Budapesten, | a párt városligeti majálisán. í A szocialista listavezető szerint | pártja megértette, hogy változ- | nia és változtatnia kell, a leg- £ fontosabb feladat pedig a választók bizalmának a megszerzése. „Nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba” - hangoztatta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Óbudai (Hajógyári)-szigeten. Az MSZOSZ nagygyűlésén Pataky Péter elnök kijelentette, tisztes megélhetést biztosító, új, legális munkahelyek létrejöttére van szükség. A Liga elnöke, Gaskó Péter az új kormánytól azt várja, hogy a munka világára tartozó kérdéseket érdemben tárgyalják meg a szociális partnerekkel. Orbán: A munka nemzeti ügy május i. Az érdekvédők tisztes megélhetést és párbeszédet várnak „Nemzeti ügy az, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar” - írta május elseje alkalmából Orbán Viktor. Lélegeztetőgépre kapcsolva a görögök pénzügyi mentőöv Megvan a megállapodás! - Kemény megszorítás elé néznek A csődhelyzet elkerülése érdekében vasárnap Görögország, az IMF és az EU megállapodott a többéves pénzügyi támogatási csomagról. A szigorú takarékossági program a görög lakosságtól is nagy áldozatokat kíván, de ez elengedhetetlen az ország megmentéséhez - jelentette ki tegnap a görög miniszterelnök, miután kormánya aláírta a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval egy eddig példátlan méretű nemzetközi pénzügyi támogatásról. Jeórjiosz Papandreu szerint a gazdasági szigor nélkül az államcsőd elkerülhetetlen lenne. Görögországnak évi 60 milliárd eurós kölcsönigénye van. A Dow Jones hír- ügynökség értesülése szerint Athén három évre 100-120 milliárd dolláros támogatást kap. Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei már vasárnap délután találkoztak Brüsz- szelben, hogy jóváhagyják a megállapodást, amely Papandreu fogalmazása szerint „lélegzethez és időhöz juttatja Görögországot a szükséges és jelentős reformok végrehajtására”. A görög pénzügyminiszter bejelentette, négy év alatt, 2014 végére a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá kívánja leszorítani államháztartási hiányát Görögország, 30 milliárd eurós megtakarítás révén. Az IMF szerint Görögországnak tíz évre lesz szüksége ahhoz, hogy felülkerekedjen pénzügyi válságán. A francia külügyminiszter kijelentette, hogy az Athént megmentő nemzetközi program „semmit nem garantálhat” a válság továbbterjedése ellen. Bemard Kouchner szerint abba kell hagyni az europesszi- mizmust, mert Európa működni fog, és válságról válságra fejlődik. Ez vár rájuk - néhány a szigorú pénzügyi takarékoskodó Intézkedés közül • az állami szektor 13. és 14. havi fizetését havi 3000 eurós jövedelem felett megszüntetik és befagyasztják • a közalkalmazottak egyéb juttatásait további 8 százalékkal csökkentik • az áfa normálkulcsát 21-ről 23 százalékra emelik • az üzemanyagok, a cigaretta és a szeszes italok jövedéki adóját további 10 százalékkal emelik • nem lesz 13., 14 havi nyugdíj, a korhatárt 53-ról 67 évre emelik fel • korlátozzák a végkielégítéseket • korengedményes nyugdíjba vonulás 60 éves kor alatt tilos Újabb neveket jelenthet be Orbán a leendő kormányából Ma tartják az Orbán-kormány miniszteri posztjainak várományosai első zártkörű megbeszélésüket a Parlamentben. Orbán Viktor leendő kormányfő ma újabb kabinettagok nevét jelentheti be. Eddig a Fidesz elnöke csak annyit árult el: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és közigazgatási-igazságügyi miniszter lesz, Martonyi János külügyminiszter, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár. Ma reggel tartja alakuló ülését a KDNP országgyűlési frakciója, az új összetételű parlamentben várhatóan 36 KDNP-s politikussal. Orbán szerda délelőttre hívta össze a Fidesz parlamenti frakciójának alakuló ülését. Navracsics a Hír Tévében közölte, nyolc szimbolikus törvény- javaslattal kezdik a kormányzást. Elsőként a kisebb parlamentre és önkormányzatokra tesznek javaslatot. A kezdő csomaghoz tartozik majd a kettős állampolgárságról szóló törvény és a három csapásról szóló előterjesztés, amely a Btk. módosításával szigorúbban lépne fel a többszörösen visszaeső, erőszakos bűnözőkkel szemben. Az elsők között lehet az a módosítás is, amely a családi pótlékot az iskoláztatáshoz köti, a tanárokkal szembeni erőszakot pedig súlyosabban büntetnék. Navracsics az InfoRádiónak azt nyilatkozta, az emberek a régiók helyett megyerendszert akarnak, ezért ismét létrehozzák a megyei közigazgatási hivatalokat. ■ É. S. Visszaáll az eredeti gyes? májustól a gyermekgondozási támogatások rendszere megváltozott, így a május 1. után születettek után a gyes az eddigi három év helyett már csak a gyerek kétéves koráig jár, gyedet pedig kevesebben kaphatnak. A Fidesz a kampányban azt ígérte, visszaállítja kormányzásakor az eredeti szabályokat. New York-i bomba: amatőr terrorakció? „Halálos támadást sikerült meghiúsítani New Yorkban éber járókelőknek és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően” - közölte Bloomberg, New York polgármestere. Az összetákolt robbanószerkezetet sikerült hatástalanítani. Először egy utcai pólóárus - egy vietnami veterán - figyelt fel egy gyanús terepjáróra. Üresen állt, viszont járt a motorja. Az értesített lovas rendőr azonnal erősítést kért, terrorelhárítók, tűzoltók, mentők érkeztek a kiürített helyszínre, a Times Square környékére. A nézelődők közül többen azt hitték, azért zárták le a teret, mert Obama elnököt várták egy étterembe... ■ HarCOS majális. Németországban 20 sebesültje van a május 1-jei megmozdulásoknak. 300 embert őrizetbe vettek. A neonáci párt szervezésében több városban felvonulásokkal igyekeztek megakadályozni a rendezvényeket. A pártok, civilszervezetek és baloldali csoportok ezt ellentüntetésekkel akadályozták meg. Berlinben és Hamburgban voltak súlyos összetűzések. Berlinben (képünkön) több mint 10 ezren tüntettek a szélsőjobb ellen. Töredék választja csak az emelt szintű érettségit Ma reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődtek a tavaszi érettségi vizsgák. A matúrát az idén is rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1177 helyszínen 91 029 vizsgázó, emelt szinten 31 helyszínen 1127 vizsgázó tett érettségit. A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 perc. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalMa magyarból lehet vizsgázni, holnap jön a matek. kotási feladatlapra pedig 180 perc áll a rendelkezésükre. Az emelt szintű írásbeli is 240 perces. A vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. Az írásbelik kedd reggel a matematikavizsgákkal folytatódnak. Az írásbeliket május 3-25. között rendezik meg. Emelt szinten a szóbeliket június 3-9. között tartják, majd a középszintű szóbelik jönnek június 14-25. között. 196 tárgyból tehetnek középszintű érettségit a jelentkezők, míg emelt szinten a vizsgatárgyak száma 89 lesz. ■