Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-03 / 101. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ 2 HÍRSÁV Játszóterek épülnek a külterületeken bátaszék Játszótérépítéshez szavazott meg indulóforrást a képviselő-testület a városrészek számára. Lajvér 500 ezer, Kövesd pedig 800 ezer forintnyi támogatást kap. A református egyházközösséget pedig 200 ezer forinttal segíti az önkormányzat. A pénz a temető kerítésének befejezéséhez szükséges, (he) Túrázni hívják az iskolásokat sárpilis Gyalogtúrára hívja az általános iskolásokat a falu vezetése május 8-ára. Az Alsónyékig tartó kiránduláson nemcsak a település környezeti és kulturális értékeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek, hanem út közben akadályversenyen is megmérettethetik magukat. Rossz idő esetén Holczné Szodorai Kinga tart nekik fazekas foglalkozást. A túrára Szabó Juditnál vagy Juhász Viktóriánál lehet jelentkezni az önkormányzatnál május 3-ig. A program ingyenes, (he) Ötleteket, javaslatokat várnak a fasor nevére ozora Az Ozoráért Baráti Kör Egyesület az ősszel a kézilabdapálya köré elültetett 30 platánfát, mely egy kivételével megeredt. A fák emlékeztetik az ozoraiakat a szülőfalujukért tenni akaró elszármazottakra. A fasor elnevezésére már érkeztek javaslatok, de még újabbakat is várnak - mondta Endreffyné Takács Mária, az egyesület elnöke. A fasor mellé egy gravírozott táblát is készítenek azon személyek neveivel, akiknek köszönhető a baráti kör egyesület sokoldalú segítő tevékenysége, (vl) A platán is elkezdte a pollenek szórását szekszárd A hőmérséklet emelkedésével az elmúlt héten a pollenszórás is emelkedett az ÁNTSZ jelentése szerint. Az erősen allergén nyír és fűz pollenszáma jelentős mértékben megemelkedett. Az erősen allergén platán is elkezdte a pollenek szórását, és további emelkedés várható. Jelen volt még a légtérben a tiszafafélék virágpora, valamint a nyárfák szöszös termése, amely önmagában ugyan nem allergizál, viszont sok szennyeződést, és erősen allergizáló pollent is megköt, (hé) Továbbiak a TEOLhu hírportálon HIRDETÉS Május 8-án a mözsi lovaspályán j ' 4 póni és kettes fogathajtó versenyt rendez a Tolna-Mözsl Lovasegyesület. Minden érdeklődőt \szeretettel várunk! *2048: SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE Csepregi Petra (balra), Takács Nóra és Priskin Boglárka játszanak az óvoda udvarán a délutáni szabadfoglalkozás idején Az együttműködés a kulcs jubileum Negyedszázados fennállását ünnepli a gyakorló óvoda Körülbelül kétezer óvodást neveltek az elmúlt 25 évben az Illyés Gyula főiskolai kar gyakorló óvodájában. Ihárosi Ibolya szekszárd Huszonöt éves a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola Alapfokú Művészeti Iskola részeként működő gyakorlóóvoda. A jubileumi ünnepségek szervezője Szentesné Nagy Éva szakvezető óvónő, aki a kezdettől máig ebben az óvodában dolgozik. Kérdésünkre elmondta, a gya- korlós gyerekek legfőbb előnye, hogy sokféle emberrel tanulnak meg együttműködni. Tudnak figyelni a hallgatókra, óvónőre, szülőkre és egymásra. A főiskolások gyakorlati képzése rengeteg élménnyel ajándékozza meg őket, hiszen a fiatalok Igyekeznek tudásuk, fantáziájuk legjavát megmutatni. Ugyanebből következik, hogy nagyobb ismeretanyagot kapnak, sokkal több készségüket, képességüket működtetik. Azért rengeteg terhelést is kapnak, előfordul, hogy elfáradnak, de az óvoda pedagógusai megadják számukra a biztonságot. Szülei szerint kisgyerek kora óta óvónő akart lenni.- Azt gondolom, hogy ehhez a munkához kevés, ha az ember szereti a gyerekeket. A pedagógus szakma elhivatottságot, belső késztetést kíván. A lényeg, hogy nem nekem kell a középpontban lenni. A célom az, hogy a gyerekek szerepeljenek jól. Az a fontos, hogy ők minél sikeresebbek legyenek az általános iskolában, majd pedig az életben - mondta. E téren visszaigazolás számára például, hogy a 25 éves jubileumi tanévzáró ünnepségen fellépnek ének, zenei és irodalmi számokkal is azok közül néhá- nyan, akik ide jártak óvodába.- Eredmény, ha jól ismertük fel a gyerek tehetségét és azt sikerült is megalapozni. Óvodáskorban már látszik, hogy ki miAZ ÜNNEPI programot az együttműködés gondolata köré szervezték. A megye óvodapedagógusai számára konferenciát szerveztek a mindennapok együttműködési technikáiról Május 21-én lesz a hagyományos gyermeknap, amikor a szülők, gyerekek, óvónők köre nyitott, tehát abba az irányba kell segíteni. Nagyon hálás hivatás a miénk, mert ennyi szerete- tet sehol nem adnak a gyerekek, mint amennyit mi kapunk. De azt is tudnunk kell, hogy ez milyen nagy felelősséggel jár. Nem munkadarabokkal, hanem kis emberekkel foglalkozunk.- A gyerekek a társadalommal együtt változnak. A szabad játékban ezt pontosan érzékeljük. A kinti napi feszültségek itt csapódnak le. A gyerekek éppúgy nevelhetők, mint harminc éve. Ami pedig a mostani gyerekek szüleit illeti, azt a nemzedéket mi neveltük ki. Ha szükségük van ránk, akkor álljunk melléjük és segítsük őket. Nagyon nehéz nekik alkalmazkodni a változó világhoz. Sokszor jönnek a zös programokon vesznek részt reggeltől koraestig. A nap az ő együttműködésükről szói A hagyományos eseményekhez az idén egy-egy plusz program kapcsolódik. így lesz ez az ünnepi tanévzárón is. Május végén mutatják be az évforduló kapcsán készült kiadványt. Névjegy SZENTESNÉ NAGY ÉVA Szekszár- don született, de Tevelen laktak. Az egészségügyi szak- középiskola elvégzése után felvették a kecskeméti főiskolára. Bonyhádon dolgozott öt évig, majd létrejötte óta a gyakorlóóvoda a munkahelye. Férje, Szentes András művészettörténész volt a múzeumban, korán elhunyt Két fiuk van. Az egyik nyomozó Szek- szárdon, a másik a műszaki egyetem végzős hallgatója. problémáikkal, s ezek nem mindig a gyerekneveléshez kapcsolódnak. Sok a szociális és az élet- vezetési tanácstalanság. Azt nem tudjuk megmondani, hogy mi a helyes út, legfeljebb irányt tudunk mutatni. Nem is mindig közvetlenül, hanem a gyerekeken keresztül. Ha át tudjuk adni a kicsiknek a szemléletünket, akkor az a gyereken keresztül hat a szülőkre is. Ilyen terület példáid a környezeti nevelés. Tizenkét óvónő, egy pszichológus, fejlesztő pedagógus, logopédus, valamint csoportonként egy, összesen hat dajka dolgozik itt. A huszonöt év alatt körülbelül kétezer gyereket neveltek. Ami nem fér a kukába, mehet a hulladékudvarba szedres Nemrégiben megkezdődött Szedresen a hulladékudvar kialakítása - tájékoztatott Koleszár Mihály polgármester. Első lépésként a földmunkákat végzik el. Németh László, az Alisca Terra Kft. üzemeltetési igazgatója elmondta, hogy a hulladékudvarok a Dél-Balaton Sióvölgyi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer részeként épülnek meg. Ide kerül a lakosság által beszállított, szelektíven gyűjtött többlet hulladék. Egyebek mellett a kukákban el nem férő nagy darabos hulladékok, amitől a lomtalanítások során szokott megszabadulni a lakosság; bizonyos fajta, a háztartásokból származó veszélyes hulladékok, illetve elektronikai hulladékok. A szekszárdi kistérségben Szedresen kívül Bátaszéken, Tolnán létesül hulladékudvar, illetve Szekszárdon kettő. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdenek üzemelni, a szakember nem tudott pontos választ adni. ■ S. K. Pluszforrás kell a főutca felújításához BOGYiszLő Az önkormányzati vezetés is kritikusnak ítéli a bogyiszlói főutca burkolatának állapotát. Tóth István polgármester elmondta, hogy a tervek szerint nettó 23,5 millió forintért lehetne elvégeztetni a teljes burkolat-felújítást, a község Tolna felőli végétől a Duna utcáig terjedő szakaszon. Ezen összeg felét kellene az önkormányzatnak biztosítania. A község eddig 4,6 millió forintot különített el erre a célra, azaz további forrásra is szükség van. A helyi kikötőt is üzemeltető Blóker Zrt.-től hárommillió forintra számít a község. A társaságnak a kikötő tervezett bővítéséhez szüksége van önkormányzati tulajdonú területre is, illetve a Blóker épülete alatt levő két önkormányzati garázst is megvásárolná a cég, hogy egységes tulajdonba kerüljön az ingatlan. Mint azt Baka lózsef, a vállalat elnöke elmondta, a társaság, bár eredetileg ennél jóval alacsonyabb árajánlatot tett, hajlandó mindezért hárommillió forintot fizetni a községnek. ■ S. K. ■ Nagyon hálás hivatás a miénk. Közös programok a szülőkkel, gyerekekkel A „játszótéren” jobban gyógyulnak a kicsik pro sciENTiA Gyermekorvos szeretne lenni a kutatómunkájáért kitüntetett hallgató szekszárd Az orvosoktól soha nem félt, az anatómia pedig már gyerekkorában vonzotta: családi ebédeknél a levesben levő csontokat szerette vizsgálgatni. A szekszárdi Horváth Gábor ezen felül még számos dolog iránt érdeklődött, a matematikától a történelemig. És bár a családban nincs orvos, a Garay gimnázium végzős diákjaként úgy döntött: a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára felvételizik. Ennek már lassan hat éve. Gábor most ötödéves orvostanhallgató, aki tudományos diákköri (TDK) munkájáért nemrég a Pro Scientia Aranyérmet vehette át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A kutatómunkát másodikos korában kezdte az egyetem anatómiai intézetében dr. Reglődi Dóra irányításával - egyelőre fiatal patkányokkal. A program során a kutatócsoport azt vizsgálja, hogy vajon önmagában az ingergazdag környezet mennyiben segítheti a gyógyulást. Nos, Gábor elmondása szerint a kísérleti állatoknak berendezett „játszótér", labdával, mókuskerékkel, bizonyíthatóan pozitív hatást gyakorol rájuk, regenerációjuk is jobb, a sivár, ingerszegény környezethez képest. Gábor ez irányú munkájáról először egy „házi” TDK konferencián számolt be. Azóta már rutinos előadónak számít, évente Horváth Gábor hat-nyolc, nemcsak diák-, hanem „felnőtt” konferencián referál, külföldön is. Háromszor volt Zágrábban, egyszer Portugáliában, sőt tavaly ősszel Japánban is tartott előadást. A szigetországba akkor már visszatérő vendégként utazott, hiszen nem sokkal korábban ott teljesítette egy hónapos nyári gyakorlatát. A szekszárdi fiatalember tavaly első helyet szerzett a szekciójában a helyi TDK- konferencián, majd ezután az országoson is. Ezzel lehetőséget kapott arra, hogy megpályázza a Pro Scientia Aranyérmet az Országos Tudományos Diákköri Tanácsnál. Megkapta. A magas elismeréssel nemcsak pénzdíj járt, hanem többek között az is, hogy automatikusan felvételt nyer, ha később doktorandusz képzésre jelentkezik. Merthogy Gábor a diploma megszerzése után előbb kutatóként tudományos doktori címet (PhD) szeretne szerezni. A jövőjét viszont klinikai orvosként képzeli, újszülött-gyógyászként, vagy gyermeksebészként. Addig azonban a TDK-munkáját sem hanyagolja el: a két héttel ezelőtti házi TDK-konferencián történetesen 2. díjat kapott az élettan, kórélettan szekcióban. ■ S. K. ■ Az anatómia már gyerekkorában is vonzotta. *