Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-23 / 94. szám

2010. ÁPRILIS 23., PÉNTEK GAZDASÁG 7 A fikciós irodalom húzza a piacot könyvfesztivál Vízválasztó lehet az idei év, a válság letarolja a kicsiket A budai Millenárison megnyílt fesztivál 50 ezer kötettel és számos programmal várja a könyvbarátokat. 24 országból érkeztek kiállítók Vannak még titkos tarta­lékai a magyar könyv­kiadásnak - nyilatkozott Zentai Péter László, a Ma­gyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesü­letének (MKKE) igazgató­ja a tegnap megnyílt budapesti könyvfesztivál apropóján. Munkatársunktól Tizenöt éves folyamatos növeke­dési vonal tört meg tavaly, ami­kor a korábbi 68 milliárdos összpiaci forgalom 64 milliárdra csökkent, az MKKE igazgatója szerint azonban ebben több kö­rülmény is közrejátszott. Legfő­képpen a válság, a magyar vá­sárlóerő gyengülése. Már 2007-08-ban is úgy ta­pasztalták: a korábbi konjunk- | túra reálértéken mérve stagná- s lásba ment át. Hiába próbálkoz­tak új műfajokkal a kiadók, hiá­ba bővítették bolthálózatukat a terjesztők, az eladások nem nőt­tek - a piac szemlátomást telítő­dött: a magyar nyelvterület eny- nyi könyvet bír el. A válság mind a reálértéken számított árbevételt, mind a pél­dányszámot 12 százalékkal ve­tette vissza, ugyanakkor fontos tanulságokkal is szolgált: a teljes könyvkínálaton belül több terü­letnek is sikerült növelnie a for­galmát. Páratlan sikertörténet a gye­rekkönyveké, a fikciós irodalo­mé nemkülönben: az előbbi lí­rai 14 százalékra, az utóbbi 18- ról 21 százalékra növelte része­sedését a teljes könyvforgalom­ból. A fikció ilyen súlya példa nélkül áll az európai könyvpia­con, de talán az egész világon is - hangsúlyozta Zentai Péter László. Még akkor is, ha figye­lembe vesszük: ebbe a kategó­riába a szépirodalom mellett a bestsellerek is beleszámítanak. Ráadásul tavaly ezt a relatív bő­vülést úgy sikerült elérni, hogy nem volt egyetlen igazi „húzó­cím” sem a kínálatban, amely megrántotta volna a forgalmat. A vesztes területek között em­lítette ugyanakkor az ismeretter­jesztő irodalmat: ennek részese­dése lényegesen, 13,2 százalék­ra esett vissza a teljes könyvfor­galmon belül, árbevétele pedig a 2006-os 18 milliárdról tavaly 13 milliárdra fogyott. A kereskedői gyakorlatban ez elsősorban az albumok, illetve a nagy formátu­mú, drága könyvek iránti keres­let drámai csökkenésében nyil­vánult meg - erősítette meg az Ámosz Oz és Izrael a díszvendég mintegy so ezer kötettel és há­romszáznál is több program­mal várja a közönséget Ma­gyarország legnagyobb könyves seregszemléje, a XVII. Budapes­ti Nemzetközi Könyvfesztivál. A vasárnap záruló esemény díszvendége Izrael és Ámosz Oz világhírű izraeli író. Á millenáris parkban tartan­dó rendezvényre 24 országból érkeznek vendégek és kiállítók, most először brazil, vietnami és osztrák kiadó is képviselteti magát, valamint a fesztivál tör­ténetében szintén először egy arab ország, Szaúd-Arábia is elhozza legfontosabb könyveit - írja az MTI. a seregszemlére csaknem kétszáz új könyv jelenik meg, ezeket hagyományosan sárga szalaggal jelzik. MKKE adatait Walitschek Csilla, a Libri Kft. ügyvezető igazgatója. Zentai Péter László szerint korai lenne még az egész ismeretter­jesztő ágazatot temetni, lehetnek e területnek is bővíthető témái. jelentős bevételcsökkenés van a tudományos szakkiadványok, egyetemi tankönyvek, kéziköny­vek piacán. 2008-hoz képest ugyan alig egy százalékkal esett vissza ennek a területnek a ré­szesedése, a fogyás azonban las­san egy évtizede zajlik. Ennek hátterében Zentai Pé­ter László egyértelműen az ille­gális másolás terjedését látja. Az MKKE igazgatója szerint a meg­lévő törvényi tiltások következe­tes alkalmazására lenne szük­ség, másrészt vissza kellene ál­lítani ennek a piacnak a 2000- ben megszüntetett állami támo­gatását. A nemsokára induló Márai-program képes lehet vál­toztatni ezen a gyakorlaton. könyvterjesztés. Walitschek Csilla a könyvterjesztők körében is vízválasztónak tartja a 2010- es évet. Cégük 11 boltjukat zár­ta már be - elsősorban Budapest belvárosában, a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út tengelye men­tén -, és két új plázás boltot nyi­tott, a budai Allééban és Kapos­várott. Bővítik értékesítési pont­jaik számát is: a könyvesboltok­kal rosszul ellátott kistérségekre koncentrálva a Lapker/-Inmedio standjain is lehetővé teszik a megrendelőiknek a könyvek át­vételét. Indul a Márai-program májustól indul a Nemzeti Kul­turális Alap (NKA) Márai- programja - tudta meg a Világ- gazdaság az NKA könyvtári kollégiumának a titkárságán. Az ötös lottó játékadójából gaz­dálkodó NKA egymilliárd fo­rinttal támogatja a nagy köz­könyvtárakat magyar nyelvű kötetek vásárlásában. Az MKKE által kidolgozott pro­jektben a kiadók felkínálják friss kiadványaikat, az NKA Márai Testületé ezt megrostálja, végül a könyvtári kollégium ál­tal érdemesnek talált közkönyv­tárak a nekik megítélt keretösz- szegért vásárolnak. az egymilliárdos támogatás a teljes könyvpiac 65 milliárdos volumenéhez képest elenyésző, de mivel a program kizárólag szépirodalmi és ismeretterjesztő művekre koncentrál, e részterü­leteken javulhatnak a minőségi könyvkiadás pozíciói. A program januártól indult volna, az alap tavalyi gyenge bevételei miatt azonban csak 600 millió forint áll rendelke­zésre, a lottóból befolyó adóbe­vétel alakulásától függően azonban az összeg még nőhet. Könyvforgalom (fogyasztói áron, milliárd forint) 80................................................................................. 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 V&ORAf IXA Forrás: MKKE UPC: májustól antennaátállítás A UPC direct május elején megkezdi a műholdas tévés szolgáltatásra előfizetők an­tennáinak átállítását egy új pozícióba. Változatlan áron 14 új csatorna is látható lesz, köztük a History Channel, a Nat Geo WILD, a TV6, a Story TV4 és a DOQ. A nagy felbontású la­pos tévékészülékkel előfize­tők immár tűéles, valóság­hű képet biztosító HD- adásokat is választhatnak. Egymilliós bírság a vetőmag-nemesítőnek egymillió forintra bírsá­golta a Gazdasági Verseny- hivatal (GVH) a piacon meghatározó vetőmag-ne- mesítő és -forgalmazó Pioneer Hi-Bred Magyaror­szág Kft.-t, mert a társaság tavaly májusban közzétett egyik reklámja megtévesz­tésre alkalmas volt. Kosa: Mindenkinek dolgozni kell! „senki sem kerülhet az ut­cára, senki sem maradhat étel nélkül, mindenki gye­rekének biztosítjuk az okta­tást, de mindenkinek tudni kell: egy olyan országra mondtak a magyarok döntő többségben igent, amely­ben mindenkinek dolgozni kell” - fogalmazott Kosa La­jos tegnap Salgótarjánban. A Fidesz politikusa szerint véget ért az a „műfaj”, hogy 3,8 millió ember tart el 10 milliót. Kosa Lajos: Új korszak jön Robonautákat küldenének az űrbe nasa Az első 136 kilós „űrhajós” jövőre indulhat - Emberként tud dolgozni Főkefe-botrány: vajon tudott róla az fb-elnök? Eddig beszéltünk asztronauták­ról, kozmonautákról és taiko- nautákról, attól függően, hogy amerikai, szovjet-orosz vagy kí­nai volt-e az űrhajós, vagy olyan nemzetiségű űrhajóval repült. Mostantól azonban az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ro­bonautákat akar a világűrbe kül­deni - írja a világtudományhu. Az első robonauta elvileg jövő szeptemberben indulhat, az amerikai űrsiklók utolsó járatá­val, feltéve, ha nem hosszabbít­ják meg szolgálatukat. Az új „űr­hajós” 136 kiló, és a NASA-Ge­neral Motors együttműködés­nek köszönheti létét. A megtes­tesült robotpilóta nem csak hu­manoid kinézetű, a tervezők ar­ra törekedtek, hogy úgy is dol­gozzon, mint egy ember. Képes arra, hogya Nemzetkö­zi Űrállomáson (ISS) ugyanazo­kat a szerszámokat használja, mint az emberek, érzékelőké­pességei minden eddigi huma­noid robotét meghaladják. A NASA szerint a jövőben ezek a robotok, illetve korsze­rűsített változataik elvégezhe­tik azokat a feladatokat, ame­lyek túl veszélyesek vagy nehe­zek az ember számára. Addig be kell bizonyítani, hogy kibír­ják a súlytalanságot, a vibráci­ót, a vákuumot, az elektromág- t nesességet, és ellenállnak a su- J gárzásnak. a ■ VG Online Ez a mozdulat ennek a robotnak semmi, fixen rögzíti magát, aztán szerel Volt-e tudomása Szaniszló Sán­dor kerületi szocialista alpolgár­mesternek, a Fővárosi Közterü­let-fenntartó felügyelőbizottsága (fb) elnökének arról, hogy a cé­get „egyfajta házipénztárnak használták fel az MSZP-SZDSZ-es városvezetők”? - fir­tatják a Fidesz XVIII. kerületi poli­tikusai. Választ várnak arra: ha tudott róla, miért nem jelentette a hatóságoknak? Ha nem tudott róla, hogyan igazolhatja tényle­ges munkavégzését? - kérdezik. Ha elismeri felelősségét, azon­nali lemondásra szólítják fel. A BRFK szerdán rendelt el hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást a cégnél, mert a BKV-s botrányhoz hasonló ügyleteket gyanítanak a háttérben. A Főke­fe vezérigazgatója tanúvallomá­sában is beszélt minderről, logi lépéseket tesz Hagyó Mik­lós a kiszivárgott ta­núvallomásban fog­laltak miatt. Csütör­tökön az MTI-nek mondta: főpolgár­mester-helyettesként sem utasí­tási, sem döntési, sem munkál­tatói jogköre nem volt. Megismé­telte, áll minden vizsgálat elé. BKV-ügyben egyébként a rendőrség felvetette, hogy Hagyó Miklós meggyanúsítható. Az ügyészség azonban ezt nem lát­ta bizonyítottnak. ■ ■ Ügyészség: Ha­gyó Miklós nem gyanúsítható. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom