Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-06 / 79. szám
12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. ÁPRILIS 6., KEDD Az Eötvös név ma is garancia a minőségre cirkusz Aki ebben nő fel, ehhez ért, nehezen tudja máshogyan, máshol elképzelni az életét KÖRKÉP - SZOLGÁLTATÁS A termetes ormányosok 40 éve lépnek fel az Eötvös cirkusszal turnézik a neves Togni dinasztia néhány tagja, akik állatidomár számaikkal színesítik a műsort. A családnak Olaszországban több cirkusza is van, de múlt nyáron ott is pangott az érdeklődés. így hazánkba is elhozták lovas számukat, valamint világszámnak számító, a porondra egyszerre három indiai elefántot felvonultató produkciójukat. az ormányosok sem most kezdték a szakmát, hiszen immár negyven éve lépnek fel. Már-már családtagnak számítanak, legalábbis úgy bánnak velük. Naponta 400 kilogramm szénát és 300 liter vizet fogyasztanak a lovakkal együtt, ha az idő engedi, kint vannak a szabadban, csak éjszakára viszik be őket a sátrukba. Az Eötvös cirkusz műsorát színesíti idén a három elefánt produkciója az olasz Togni család jóvoltából Egzotikus állatok, hihetetlen artistaprodukciók, csillogó jelmezek, bohócok - a cirkuszról nagyjából ezek jutnak az emberek eszébe. És persze az, hogy ez egy különleges, kívülálló számára rejtélyes, izgalmasnak tűnő zárt világ. Hargitai Éva Az Eötvös család hazánk egyik legnevesebb cirkuszdinasztiája. Történetének már a 19. század végi kezdete is regényes. Báró Eötvös Ferenc, a nemesi családból származó fiatal katona beleszeretett Johannába, a cseh Winiczky cirkusz műlovarnőjébe. A fiatalok bimbózó szerelmét a fiú családja nem nézte jó szemmel, ám ő mégis feleségül vette a lányt, és csatlakozott a társulathoz. Kettejük gyermeke, Nándor Aladár volt az, aki 1920-ban megalapította az Eötvös cirkuszt. A család azóta számos viszontagságon ment át, hiszen 1964- ben megszűnt a cirkusz és a tagok szétszéledtek. Sokan olasz- országi társulatokhoz szerződtek el, és azóta is külföldön élnek. Nándor unokái Eötvös Lo- ránd és Susy azonban a megala- kűlás kilencvenedik évfordulója alkalmából összefogtak, és újra alapították a cirkuszt, amely a hétvégén Szekszárdon is bemutatta számos világszámot felvonultató kétórás előadását.- Aki cirkuszdinasztiába születik, annak nincs szüksége rá, hogy artistaképzőbe járjon, hiszen családon belül megtanulja az alapokat, ebben nő fel, ehhez ért, nem igazán tudná máshogy elképzelni az életét - mondta Eötvös Loránd párizsi cirkusz- fesztivál-díjas zsonglőr. Hozzátette, ő aktívan 13 éves korában kezdett el zsonglőrködni, majd segédként 14 évesen már a porondra léphetett a szülei számában. Húszévesen rá építették a produkciót, később pedig ők lassan kivonták magukat belőle. Ez így működik a cirkuszban. Túlajdonképpen a régi családideált valósítják meg, hiszen négy generáció él együtt, a 93 éves nagymama ma is velük utazik. Egyébként is régimódiak, például az udvarlás tekintetében is a hagyományos, „szülőtől lánykérős” utat járják. A fiatalok általában a cirkusz világából választanak párt, hiszen egy „külsősnek” nagyon nehéz lenne alkalmazkodnia az életritmusukhoz. Loránd felesége, Adrienn és Susy férje, István is a szintén neves Wertheim családból származik. Mindannyian fellépnek az előadáson, amely mögött óriási .munka van. Talán elég annyi, hogy körülbelül tíz év, mire porondképes lesz egy szám. Természetesen közben lehet változtatni rajta: az alapok maradnak, de új zenei aláfestéssel, jelmezekkel, kicsit átvariálva más köntösbe lehet bújtatni. Természetesen a határokat is lehet feszegetni. - A párizsi cirkuszfesztivál idején még csak ketten voltunk a világon, akik nyolc buzogánnyal mutattak be zsonglőr számot - mondta Eötvös Loránd. Ezt ma már Magyarországon is többen meg tudják csinálni, és biztosan lesz majd, akinek kilenccel is sikerülni fog. Talán pont az Eötvös családban, hiszen felnövekvőben van az utánpótlás. A gyerekeknek azért nem mindig könnyű, hiszen egyszerre úgymond két iskolába járnak. Magántanulókként sajátítják el az iskolai tudnivalókat, és közben az alapvető szakmai ismeretek is rájuk ragadnak. A nyelvtanulás nem gond, hiszen az útközben szinte magától megy. Loránd hat nyelven tudja megértetni magát. Mivel 9 éves koráig Itáliában éltek, anyanyelvi szinten beszél olaszul, később sok időt töltöttek Franciaországban, majd jött a német, az angol és a spanyol, és mivel muszáj volt itthon, oroszul is tanult. Ennek nagy hasznát veszi, hiszen a fellépések jelentős része most is külföldön zajlik. Ebben a szezonban hét év után először turnéznak hazai földön. Általában márciustól októberig utaznak saját cirkusszal, novemberben pihenő következik, aztán a december, január a külföldi fellépések időszaka. Tapasztalataik szerint Nyugat-Európában jóval nagyobb hagyománya van a cirkuszművészetnek. Az sem mellékes, hogy ott az emberek anyagi lehetőségei is jobbak. Körülbelül tízszer annyiba kerülnek a belépők, mint itthon, de ennek a kifizetése nem jelent gondot a nézőknek. Az idei szezonra azonban itthon sem lehet panaszkodni. A cirkusz ma is él, van jövője, csak színvonalas műsorokat kell ösz- szeálh'tani, amire az Eötvös név még ma is garancia. Köszönöm a doktor úrnak! természetgyógyász Már az első kúra is javulást hozhat Dr. Alexander Sztrasnij várja a betegeket Pécsett, az Egészségközpontban „Hosszú évekóta nagyon betegvoltam. A betegségeim: magas vérnyomás, asztma, allergia, szívkoszorúérgörcs, gyomorhurut Idegileg teljesen összeomlottam. Egy csomó gyógyszert szedtem, de nem használt Az újságból megtudtam, hogy Pécsett rendel Sztrasnij doktor mint természetgyógyász. Elhatároztam, hogy megpróbálom. Már az első kezelés hatásos volt Mindegyik után sokat javult az állapotom. A kúra befejeztével pedig mintha kicseréltek volna: megszűntek a fájdalmaim, normalizálódott a vérnyomásom, nyugodtva- gyok és boldog, semmiféle gyógyszert nem szedek Megvásároltam a doktor úrtól a »Természetgyógyászat« című könyvet, amit mindenkinek ajánlok Nagyon hasznos. Hálásan köszönöm a doktor úrnak, hogy meggyógyított" Ehhez hasonló köszönőlevelek százait írják dr. Alexander Sztrasnij természetgyógyásznak azok a gyógyult betegek, akik sok szenvedés után fordultak hozzá, utolsó reményként. Sztrasnij doktor 17 éve praktizál Pécsett, s kezeléseinek hatásosságát a páciensek elbeszélései mellet későbbi labor- és kontroli- vizsgálatok is bizonyítják. „Köszönöm Önnek, hogy a több évi emésztési panaszom és fejfájásom a kezelések során elmúlott. El sem tudom hinni, hogy ismét mindentehetek Fizikailag is megerősödtem. Sajnálom, hogy nem előbb szereztem tudomást az Ön csoda gyógymódjáról" - meséli egy hölgy. Alexander Sztrasnij kezeléseinek hatásossága abban áll, hogy nem pusztán a betegséget kezeli, hanem az egész embert gyógyítja, tetőtől talpig, együtt a testet és a lelki folyamatokat: a fáradékonyságot, a stresszt, a feszültséget, az álmatlanságot éppúgy, mint az asztmát, a hörghurutot, a migrént vagy a szívbetegségeket, a magas vérnyomást, s hatékonyan kezeli az epe-, gyomor- és bélbetegségeket, az allergiát, a gerinc-és ízületi fájdalmakat, a nőgyógyászati panaszokat, és sorolhatnánk. „Tegnap elmentem a nyugdíjasok klubjába és úgy táncoltam, akár egy fiatal lány, pedig a kezelések előtt nehezen jártam"- meséli egy idős néni. „A kezelések után munkát kerestem és találtam. Amikor beteg voltam, senki nem akart felvenni, de most olyan vagyok, minta feltöltött akkumulátor”-mondja egy úr. „Úgy érzem, megtaláltam a legjobb és legolcsóbb megoldást önmagam gyógyítására. Hittel és bizalommal forduljanak Önök is Sztrasnij doktorhoz!” - vallja egy gyógyult páciens. A Dr. Alexander Sztrasnij várja a betegeket Pécsett, az Egészségközpontban a Hungária út 28-30. szám alatt (az Uránia mozival szemben). Az első vizsgálat ingyenes. Bejelentkezés: 72/214-084 telefonon. További információ: www.astra-lit.com A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 4 i I i