Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-06 / 79. szám

2 HÍRSÁV Segítik a városban letelepedő fiatalokat PAKS Szakképzett fiatalok le­telepedéséhez nyújt támoga­tást az önkormányzat. Az er­re szolgáló keret 4,6 millió forint, amelyre május 31-ig pályázathatnak 35 év alatti fiatalok, akik első szakképe­sítésüket tíz éven belül sze­rezték, és Pakson fognak él­ni, dolgozni. A kiírásnak megfelelő igénylő 300-750 ezer forint vissza nem térí­tendő támogatást kaphat ott­honteremtésre. (vt) Kiállítás nyílt a vizes pályaművekből PAKS A művelődési központ­ban láthatóak azok a rajzok, amelyeket paksi diákok ké­szítettek a vízmű kft. pályá­zatára. Alsó tagozatban holtversenyben Prókai Bian­ka és Koszi Mátyás (mind­kettő Bezerédj iskola) lett az első. A felső tagozatosok versenyében Magyar Berna­dett (Bezerédj) nyert. Külön értékelték a Pro Artis művé­szeti iskolások munkáit, ezek közül Tezás Dánielét ítélték a legszebbnek, (vt) Húszéves fennállását ünnepelte a szövetség szekszárd Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Tár­sadalmi Egyesülések Szövet­sége. A jubileumi közgyűlé­sen a három alapító szervezet vezetőjének, Jenvay Tivadar- nénak (Iregszemcsei Nyugdí­jasklub és Kertbarátkor), Végh Jánosnénak (Nyugdíjas Érdekszövetség, Tengelic- Szőlőhegy) és Schäffler Ádámnak (Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete) a munkáját könyvjutalommal köszönték meg. (hé) Továbbadták az ügyeleti autót a polgárőröknek simontornya Miután üzem­be helyezték a Péti Nitroké- miai Zrt. 6 milliós ajándék autóját a simontornyai kör­zetközpontú orvosi ügyelet­nél, a használt Lada Nivát átadták a városnak, aki to­vábbadta annak üzemelteté­si jogát a polgárőrségnek. A közbiztonságot jól szolgá­ló polgárőrség a költségei­nek fedezésére az önkor­mányzattól 500 ezer forint támogatást is kap. (vl) Az orvosi ügyelet új autója TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikká Hkeressék Szek­szárd, Tolna és Bátaszék ügynök­ségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva _________20/561-03-09_______ To lna: Stephaich Tamás _________20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6606 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMASI ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. ÁPRILIS 6., KEDD Tizenötmillióval kaphat esélyt a tehetség Nem kevesebb, mint 15 millió 800 ezer forintot nyert a megyei önkor­mányzat Egységes Gyógypedagó­giai Módszertani Intézményének Göllesz Viktor Tagintézménye. Az Esélyt a tehetségnek című prog­ram keretében havonta különböző műhelyek alakulnak az ireg­szemcsei létesítményben. Lesz például művészeti műhely, ahol interaktív foglalkozásokon vehet­nek részt a tanulók. De a történe­lem terén is kibontakoztathatják tudásukat, példáid a Honfoglalás témakörben. A természet ugyan­csak górcső alá kerül, a legfiata­labbak az évszakok váltakozásá­ról hallhatnak. A projekt 2011 szeptemberéig tart. Az ireg­szemcsei intézmény 233 tanulója közül a legtöbben hátrányos hely­zetűek, így nagy szükség van az ilyen programokra. Akárcsak a különböző adományokra, melyek érkezésére ugyancsak van példa. A napokban - helyi közéleti sze­replők segédkezésével - egy ka­mionnyi bútort, kerékpárokat és ruhát kapott Németországból az iskola. «Sz.Á. Megszépül a város legkorábban épült általános iskolája simontornya A város 12 millió 500 ezer forintot nyert az önkor­mányzati minisztérium pályáza­tán - tudatta lapunkkal a nemrég nyugtázott hírt Csőszné Kacz Edit polgármester. A pénzből a Petőfi utcai általános iskola ajta- jait, ablakait cserélik ki és meg­valósítják az akadálymentesítést is. Tavaly év végén egyébként ugyanitt már lezajlott egy fontos munka, akkor a felújított torna­termet vették birtokukba a kis­diákok. Az újabb pályázati siker, magától értetődően, további elő­relépést jelent.- Az elmúlt években sikerült korszerűsíteni az óvodát és a Hu­nyadi utcai általános iskolát - mondta a polgármester. - Most végre a város legrégibb, XIX. szá­zadban épített, patinás iskolája következhet a sorban. A műem­lékvédelmi szempontok figye­lembevételével zajló beruházás egyrészt küllemre is megszépíti a létesítményt, másrészt csök­kenti a fűtési költséget. Mindez­zel együtt a városképre is kedve­ző hatással lesz. ■ Á. Sz. Az idei térségi borverseny legeredményesebb termelője a hőgyészi Horváth Pince volt. A képen ifj. Göndöcs Lajos (balra) és Horváth László Isten áldotta évjárat volt versenyJó minőségű vörösbort nem volt annyira nehéz készíteni Jó kedvvel bőséggel is megáldotta az Isten a Ta­mási környéki boros­gazdákat. A 2009-es évjá­rat a szakemberek sze­rint kiváló minőségű volt, ráadásul rekord számú nevezés érkezett a térségi borversenyre, amelynek eredményhirdetésén volt is minek örülni. Steinbach Zsolt Bőséget hozott a Tamási környé­ki borászoknak is a 2009-es év, többek között napsütésből, cu­korfokból. Az idei területi bor­verseny öt bíráló bizottságának pedig a bőség zavarával kellett megküzdenie, tekintve, hogy huszonkét településről 109 ter­melő összesen 320 mintával ne­vezett, ami a zsűritagoktól már- már erőn felüli teljesítményt kö­vetelt. Módos Ernő zsűrielnök a Ta­másiban rendezett eredmény- hirdetésen ezzel együtt örömét fejezte ki a hatalmas érdeklődés miatt, Uletve gratulált a gazdák­nak, mivel, mint mondta, a 48 arany-, 91 ezüst- és 112 bronz­érem kifejezetten jó eredmény­nek számít. A vörösborok jobban szerepel­tek a versenyen, mint a fehérek: míg a minták mintegy harmada volt fehérbor, az aranyérmes ne­dűk között csak nagyjából min­den negyedik készült fehérszőlő­■ A közönség-dijat az ireg­szemcsei Varga István ezüstérmes Cabernet sauviguorya kapta. bői. Módos Ernő ugyanakkor megjegyezte: Tamási környéke inkább minőségi fehérbor ter­mesztésére hivatott. Szerinte hosszú távon az ottani gazdák­nak a hagyományokra, a jó mi­nőségű fehérbortermelésre kel­lene alapozni, mert az hozhat távlatilag igazán eredményt, si­kert azon a vidéken. Az iregszemcsei Papp László ezen az úton halad, csak fehér­borral foglalkozik. Az ő 2009-es Cserszegi fűszerese kapta a fe­hérboroknál a nagydíjas arany­érmet. Ezenkívül még egy ara­nyat és három ezüstöt nyert. Azt mondta, hogy tavaly a fehérsző­lők nagyon jó minőségűek vol­tak, magas cukorfokkal, ahol vi­szont nem figyeltek eléggé, ott túlérett a szőlő, elment a sav, az illatanyag, és nagyon magas alkoholtartalmú, de gyenge béltartalom bort kaptak. Az idei versenyen a legmaga­sabb pontszámot (19,11) egyben a Tamási Város Bora címet min­denesetre vörösbor, egy 2009-es Cabernet Sauvignon kapta. A bor készítője, a tamási Bálizs Ist­ván hét mintával nevezett, eb­ből kettő lett arany-, három ezüst-, kettő bronzérmes. Sze­rinte is nagyon jó évjárat volt a tavalyi, főleg a késői vörösborok esetében. A vörösboroknál a nagydíjat a tamási származású ifj. Göndöcs Lajos érdemelte ki, ugyancsak 2009-es Cabernet Sauvignon- nal, ami hőgyészi szőlőből ké­szült. A fiatal szakember rámu­tatott, hogy a tavalyi hosszú vén­asszonyok nyara során szépen be tudtak érni a késői fajták, en­nek köszönhető a sok szép Cabernet sauvignon is. A fehér­borok viszont a 2008-as évhez képest általában nem szerepel­tek olyan szépen. Ifj. Göndöcs Lajos hat leadott mintájából a nagydíjas aranyérem mellett há­rom ezüst, egy bronz és egy ok­levél minősítést kapott. A legeredményesebb termelő szintén egy fiatalember, a hő­gyészi Horváth László volt. A Horváth Pince tizennégy mintá­val nevezett, köztük két fehér és egy rosé volt. Öt arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet érdemel­tek ki a pincészet borai. Horváth László értékelése szerint a fehér­borok esetében úgymond elég­tek a savak, de jó minőségű vö­rösbort ezúttal nem volt annyira nehéz készíteni. Az aranyérmes borok megoszlása a termelők lakhelye szerint Budapest: __________________1 Hő gyész: 10 Regszemcse: 2 Nagyszokoly: 2 Ozora: 3 Párt: 2 Pincehely: 3 Regöly: 2 Simontornya: 6 Tamási: 17 FORRÁS: TN-GYŰJTÉS A kopasz énekesnő és Szendrey Júlia együtt utazik teátrum A gyönkiek kétszer lépnek fel a budaörsi Film+Színház I. Nemzetközi Diákfesztiválon Két darabbal is bemutatkozik a Film+Színház I. Nemzetközi Di­ákfesztiválon a gyönki Tolnai La­jos Német Nemzetiségi és Kéttannyelvű Gimnázium. Az áp­rilis 7-én, a Budaörsi Játékszín­ben hagyományteremtő szándék­kal rendezendő - és ingyenesen megtekinthető - találkozón a ko­rábban települési, megyei szinte­ken legjobbnak ítélt színdarabok és filmek közül választja ki a szaktekintélyekből álló zsűri a nyerteseket. A döntő 10 órától 16 óráig tart, az esti gála pedig 19 órakor kezdődül, Kelemen Máté fanfárjátékával. Vendégként fel­lép többek között Csikó Szabolcs, a Csillag születik fürge lábú - és nem melüékesen Tolna megyei, nagydorogi lakóhelyű - táncosa, Király Martina, a tehetséges fia­tal soul-blues énekesnő, a százha­lombattai Sérültek Alapítványá­nak Felhőjárók Mozdulatszínhá­za, valamint a Moira Dance Tánc és Mozgásművészeti Iskola ifjú ■ Az a célunk, hogy fiatal­jaink még tovább fejlőd­jenek személyiségükben. növendékcsapata. Ekkor adja elő a gyönki gimnázium diákszínpa­da A kopasz énekesnő című Ionescu abszurdot. Ám a közön­ség ezt megelőzően is találkozhat a gyönkiekkel.- Egy másik darabot is viszünk magunkkal - adott tájékoztatást Humné Szentesi Katalin, a gimná­zium igazgatója. - Nemrég mutat­tuk be intézményünkben, még­hozzá nagy sikerrel a Szendrey Jú­lia című drámát, melynek Herczeg Ferenc a szerzője, és rendezője Veszprémi András. Ezt a színmű­vet a döntőben adjuk elő. Nagyon büszke vagyok diákjainkra, akik most Budaörsön öregbíthetik to­vább jó hírünket Ismét bebizonyo­sodott, hogy a sok munkának megvan az eredménye. Természe­tesen nem az a célunk a drámata­gozattal és a színpadra áhított da­rabokkal, hogy mindenáron szí­nészeket neveljünk: de az feltétle­nül, hogy tehetséges és szorgal­mas fiataljaink még tovább fejlőd­jenek személyiségükben. ■ Szeri Badics Bettina és Jakab Benjamin A kopasz énekesnő című abszurd drámában

Next

/
Oldalképek
Tartalom