Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-02 / 77. szám
4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. ÁPRILIS 2., PÉNTEK B ffl iiilili M EHMMH Ml ■■ ■■■ Változatlanul divatszak Szekszárdon is a kommunikáció Többen üldözik a bűnt rendőrség Ötven tiszthelyettes állt munkába Tolna megyében Elterelik az utca forgalmát a szennyvízvezeték javítása idejére szekszárd Mintegy kétszázötvennel többen jelentkeztek idén a Pécsi Túdományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karára mint tavaly, tájékoztatott Fusz György főigazgató. Összesen 1845-en jelölték meg az intézményt a felvételi lapjukon. A jelentkezések növekvő számát akkor is sikernek tekintik, ha az idén országosan többen szeretnének felsőfokon továbbtanulni, mint tavaly. Mindezek miatt ma még csak visszafogottan érdemes ünnepelni, tette hozzá a főigazgató. A jelentkezési arányok is szerencsésen alakultak, nappali tagozatra 1233 fiatal jelölte meg a főiskolai kart, levelezőn pedig 612-en. A turizmus-menedzsment mesterképzést minden jel szerint el tudják indítani nappali és levelező tagozaton is. Az érdeklődés iránya nem változott, alapszakon továbbra is vezet a turizmus-vendéglátás. Szokás szerint öt-hatszoros a túljelentkezés a kommuni- káció-médiatudományra. Örömteli meglepetést okozott, hogy az új csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakra is sokan jelentkeztek. Alig csökkent az érdeklődés a szociális munkás szak iránt Biztató jelnek mondta a főigazgató, hogy több mint százan jelölték meg a óvodapedagus szakot Még a tanító levelező szakra is ötvenen jelölték meg a főiskolai kart A felsőfokú szakképzésekben is nagy az érdeklődés, sokan jelentkeztek idegenforgalmi szak- menedzsernek, moderátornak, ügyviteli szakügyintézőnek, vendéglátó szakmenedzsernek. Kérdésünkre a siker okai közt azt jelölte meg a főigazgató, hogy mostanra érnek be a korábbi évek fejlesztései és az utóbbi évek következetes kommunikációja. ■ 1.1. Néhány jelentkezési adat Összes jelentkezés 1845 Nappali 1233 Levelező 612 Kommunikáció-médiatudomány 166 Szociális munka:- nappali 133- levelező 154 Tanító levelező 50 Csecsemő- és kisgyermeknevelő:-nappali 73- levelező 112 Vendéglátó szakmenedzser 92 Idegenforgalmi szakmenedzser 90 Moderátor 47 FORRÁS: FTE-IGYFK Félszáz fiatal állt munkába a rendőrségen, mely hosszú távon nyújthat biztos munkahelyet, és a továbbtanulásukat is támogatják Ötven frissen végzett rendőr tiszthelyettes, köztük kilenc nő állt tegnap munkába Tolna megyében. Ihárosi Ibolya szekszárd A félszáz újonc rendőrt ünnepélyes keretek közt fogadta és helyezte állományba a rendőrség szinte teljes megyei vezérkara tegnap délelőtt. A fiatalok közül ketten kerültek az autópálya rendőrséghez, tizenhatan kezdték meg a járőrszolgálatot a szekszárdi, tizenketten a tamási kapitányságon. Hét-hét szakközépiskolát végzett fiatal rendőr Pakson, illetve Dombóváron állt szolgálatba. Bonyhádon hatan kezdték meg rendőri pályafutásukat. Ezzel összesen több mint 840-en szolgálnak és védenek a megyében. Tíz-tizenöt ember még mindig hiányzik, főként az autópálya rendőrségtől, válaszolta kérdésünkre dr. Soczó László megyei rendőr-főkapitány, aki a fiatalokat közöntő beszédében elmondta, a rendőrök munkája a megyében három pilléren nyugszik. Az első a kemény bűnüldözés, vagyis a bűnözőknek nem adnak esélyt. A második, hogy a becsületes lakosságot segítik, támogatják. Az állampolgárt akkor is meg kell hallgatniuk, ha a probléma, amivel hozzájuk fordultak, nem a rendőrség hatásköre. A harmadik pillér a rendőrök egymás közti kapcsolata, amely csak az őszinteségen és a bizalmon alapulhat. - A rendőr is hibázhat, de ha valakiről kiderül, hogy visszaélt a hatalmával, rendőrhöz méltatlan magatartás tanúsított, vagy akár 10 fillért is eltett, annak nincs helye közöttünk - fogalmazott dr. Soczó László. Hozzátette, a fiatalok továbbtanulását támogatják. A balatonboglári Szekeres Melinda a simontornyai rendőrőrsön kezdi meg a munkát. Már régen eldöntötte, hogy ezt hivatást választja. Kaposváron, a köz- biztonsági gimnáziumi osztályban érettségizett. Ha minden jól alakul, Tolna megyében telepedik le. Arról a tapasztalatok alapján dönt, hogy később más szakterületet választ-e. Miklósik László őcsényi fiatalember azt mondta, a megyében a rendőrség az egyetlen hosszú távon biztos munkahely. - Érzek magamban annyi elhivatottságot, hogy azt reméljem, sikeres leszek ezen a felelősség- teljes pályán. ■ A bűnözőknek nem adnak esélyt. Sörsátortól borudvarig pünkösdölnek fesztivál Bálok, koncertek, újdonságok és hagyományosan bevált programok szekszárd Új helyszínen, ám a bevált, színvonalas programokkal várja á vendégeket a XX. Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál május 20. és 24. között. Mint az Hepp Ádám fesztiváligazgató tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, az idén sem lesz hiány sztárvendégekben, a pénteki ünnepélyes megnyitón Peller Anna művésznő ad egyórás gálaműsort, amelyben operett, musical és német népzene egyaránt szerepel. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Szekeres Adrien koncert, csakúgy, mint a Beatrice együttes fellépése. Minden este lesz svábbál, nem marad el az immár hagyománnyá vált karaoke verseny, a jazzkocs- ma és a kamarazenekari találkozó sem. Ami új, a helyszín. A 100 méteres sörsátor az országúira költözik, mégpedig a Liszt Ferenc tér előtti útszakaszra az Arany lános utca sarkáig. Az Augusz utcában kézműves vásár, a Korzó parkolóban Borudvar várja a látogatókat. A szabadtéri koncertek helyszíne pedig a Prométheusz park lesz. ■ V. M. szekszárd Eltörött egy 400 milliméter szennyvíz-főgyűjtő vezeték a Csokonai utcában. Kővári Ildikó, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. sajtosa elmondta, egy évekkel ezelőtt rosszul beszerelt akna okozta a vezeték megsüllyedését. Ahhoz, hogy szabadon maradjon a sérült akna ideiglenes szennyvízátemelő egységet kellett kiépíteni. Ipari kamerával vizsgálják meg a szennyvízcsövet. Az már látszik, hogy a várakozásokkal ellentétben a vezeték nincs rossz állapotban, ezért a cseréjére nincs szükség. A Szent István téren már alkalmazott módszerrel bélelik ki a vezetéket, és természetesen kicserélik a sérült aknát. Hogy milyen hosszúságban lesz szükség a vezeték bélelésére, a kamerás vizsgálat mutatja meg. Még azt sem tudni, hogy szükség lesz-e talajvízcsökkentésre. A Csokonai utcában a munka várhatóan másfél, két hetet vesz igénybe, addig a forgalmat elterelik. ■ 1.1. Támogatják a védett épületek felújítását tolna Értékvédelmi pályázatot ír ki a tolnai önkormányzat, kétmillió forint értékben. A városi támogatásra védett épületek tulajdonosai pályázhatnak, akik felújítják ingatlanaikat, és a védettség miatt plusz kiadásaik keletkeznek. Ezt a rendszert 2005- ben vezették be Tolnán. Az első két évben öt-öt millió forint volt a keretösszeg, 2007-től pedig évente kétmillió. Az lső évi ■ 12, a másodikban 11, 2007-ben és 2008-ban 7-7, míg tavaly 8 pályázó kapott támogatást. A városházán úgy látják, hogy a támogatási rendszer példaszerű és hatékony örökségvédelmi folyamatot indított be. Egyre több ingatlant újítanak fel, ami jelentősen javítja a városképet. Az önkormányzat pedig kompenzálni tudja az ingatlantulajdonosok jogainak korlátozottságát, ami abból adódik, hogy a védett épületek hasznosítására az általánosnál szigorúbb szabályok vonatkoznak. ■ S. K. Félezer komposztládát osztanak ki zöldtárs Támogatják a szerveshulladék feldolgozását és újrahasznosítását szekszárd Hivatalos bemutatóval indította el tegnap a Zöldtárs Környezetvédelmi Alapítvány komposztálási programját, melynek keretében 500 kom- posztláda kerülhet ingyenesen a lakosokhoz Szekszárdon és a kistérség északi részén levő további 13 településen. Az alapítvány még 2009-ben nyújtotta be a pályázatot, amelynek keretében az Európai Unió támogatásával közel 10 millió forintot nyertek a program beindítására, 450 keményfa és 50 újrahasznosított műanyagból készített komposztiáda, valamint 4 aprítógép beszerzésére. A ládákat április elején szállítják ki az érintett településekre, így Tengelicen, SzedA www.zoldtars.hu oldalon megtalálható, hol lehet a komposztládák iránt érdeklődni. Képünkön Baka György, az alapítvány elnöke ▲ resben, Medinán, Kistormáson, Kölesden, Felsőnánán, Murgán, Kétyen, Zombán, Harcon, Sió- agárdon, Fácánkertben, Faddon, Tolnán, Bogyiszlón és Szekszárdon, a Flóra City Kft.-nél hamarosan hozzájuthatnak az igénylők. A jelentkezés még nem zárult le. A ládák átvételének azonban két komoly feltétele van: minden igénylőnek részt kell vennie egy komposztálási tájékoztatón, és a láda átvételekor aláírásával vállalnia kell, hogy a következő 5 évben komposztálni fog. Két aprítógép működtetésére a Parásztai Birtokvédő Egyesületet és a Szőlő-Szem Mozgalmat választotta partnerül a Zöldtárs Alapítvány. ■ H. É. Sajti fájuk ÍS leSZ Több mint száz díszfát, díszcserjét ültetnek el a napokban Medinán és Medina-Szőlőhegyen. Az ültetésben tegnap gyerekek Is közreműködtek. Vén Attila képviselő elmondta, a fákat egy helyi őstermelőtől vásárolták kedvezményes áron, aki ajándékba is adott csemetéket. Azt tervezik, hogy minden medinai gyermek választhat majd magának egy saját fát.