Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-01 / 76. szám
SPORT SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. ÁPRILIS 1, CSÜTÖRTÖK Életben maradtak a bajor remények a manchesteri visszavágó előtt Bár a Bayern München nyert 2-1-re a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a bajorok holland veze- tó'edzője szerint a Manchester Unltednek így is nagyon jó esélye maradt, hogy bejusson a legjobb négy közé. Louis van Gaal mérkőzés után adott értékelésében az angolok mellett szóló érvként hozta fel, hogy a MU eredményes tudott lenni vendégként.- A 2-1 számunkra nem a legjobb eredmény, mert gólt kaptunk, ám mi is képesek vagyunk idegenben akár többször is betalálni, így reménykedhetünk. A második félidőben egészen kiválóan játszottunk, és a meccs végéig nagy nyomás alá helyeztük őket - nyüat- kozta a holland szakvezető.- Az idegenbeli gól előnyt jelent számunkra, s akár nyerhettünk is volna. A vereséget valójában saját magunknak köszönhetjük, összességében elégedetten vagyok az eredménnyel - összegzett Sir Alex Ferguson, a manchesteriek mestere. A másik meccsen a francia bel- háború első fejezete a vendéglátó Lyon diadalát hozta, amely a vártnál biztosabban, 3-1-re nyert az ellen a Bordeaux ellen.- Csúcsminőségű mérkőzés volt, a Lyon számára jó végeredménnyel. Bordeaux-ba azzal a szándékkal utazunk el, hogy ott is szerzünk gólt, s akkor először lehetnénk ott a BL-elődöntőben - mondta Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke. ■ KÖNYVAJÁNLÓ A digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek Digitális fényképezőgépünk használati utasításának áttanulmányozása nem elég ahhoz, hogy szép felvételeket, látványos kompozíciókat készítsünk. Abban nem szólnak arról, hogy az adott beállításokat mikor, miért kell végrehajtani, mi fán terem a fotós látásmód, és ml a titkuk a jól sikerült képeknek. Ezért született meg ez a könyv. Látványos magyarázó ábrák, gyönyörű fotók segítségével mutatja be a képszerkesztés, a gépkezelés rejtelmeit, a keresőben látható piktogramok jelentését. A jó fotóknál persze a témák is lényegesek. Mit keressünk, mit várhatunk egy bizonyos napszakban, különböző fények mellett? Müyen időszakokat kedvel a digitális technika, melyek a gépek gyengéi, erősségei? A könyv segítségével elindulhatunk az igazán színvonalas fotók készítésénak útján. A digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek (Rainbow- Slide kiadó, 2010) «•«•■» . 41,'««in (•(««*» «Mtfii» a áciiÁiis /oiózás ufumnui I kezdőknek : FílMI taUaá-l Untom W litt mm jm mm ma mm mi A majosi futballért 40 éve díjazott Id. Lőrincz Antal jubileumi emlékplakettet vehetett át Negyven éve tudósítja lapunkat Majosról id. Lőrincz Antal. A jubileum alkalmával emlékplakettel és oklevéllel jutalmaztuk munkatársunkat. Rónai Gábor A 72 éves Lőrincz Antal mindennapjait kitölti a labdarúgás. A futball mindig témát jelent a családban, legyen szó vasárnapi ebédről, születésnapról, névnapról, húsvétiéi vagy karácsonyról. A négy évtizede tartó szerelem egy pályaavatóval kezdődött: 1970-ben egy Tolna elleni mérkőzésen vették bútokba „stadionjukat” a hazai aranylábúak. Anti bácsi nem emlékszik éppen jó szívvel a találkozóra, hiszen a vendégek 1 -0-ra nyertek. „Az egyik játékosunk kijött inni az oldalvonal mellé, és az ő üresen hagyott helyén vezették a vendégek azt a támadást, aminek a végén megszerezték a győztes gólt” - mondja. A tudósítói munkára Nyakas István, a sportrovat korábbi vezetője kérte fel. Ő volt az, aki felvette a beszámolót. Nem voltak gépírók, ráadásul tudósítani sem volt leányálom. „A téeszben volt tárcsázós telefon, ott ültem és vártam olykor órák hosszat is, hogy leadhassan a hétvégi beszámolómat” - teszi hozzá. Aktívan nem sportolt, de nem is volt rá ideje. Szülei gazdálkodtak, gyerekként pedig nap- Id. Lőrincz Antal az oklevéllel és a Hotter Serleg által felajánlott plakettel hosszat legeltette a réten a jószágokat. „A közelben volt a futball- pálya, s máig emlékszem, hogy müyen hangzavarban törtek ki a szurkolók egy-egy gólnál. .Ilyenkor szinte meghasadt a szívem, hogy én nem lehetek közöttük” - idézi fel a régmúltat Vezetőként aztán bepótolta, ami kimaradt az életéből, nagy szerepe van abban, hogy újjáéledt a majosi foci. „Büszke vagyok rá, hogy én voltam az, aki annak idején aláírta Szentes Lázár Szekszárdi Dózsába igazolását szentesítő lapját” - mondja. Talán nincs olyan futballrajongó, aki ne tudná, hogy Szentes Lázár pályája Majosról indult, a ma a Nyíregyháza NB I-es kis- padján ülő szakember e kicsi falu szülötte. Anti bácsinak negyven év alatt számtalan nagy meccsben volt része, egy esemény azonban egész életét végigkíséri. „1970-ben megyei kupadöntőt játszhattunk a Pakssal, s ha nyertünk volna, a Fradi jött volna Majosra. A fináléban 4-2-re kikaptunk, és így lecsúsztunk a zöld-fehérekről, de azt megelőzően olyan skalpokat gyűjtöttünk be, mint a Tolnáé, a Szekszárdé vagy a Bony- hádé” - nosztalgiázik. A Majos ma a megye egy egyik meghatározó csapata amelynek fényes bizonyítéka az elmúlt szezonban megszerzett bronzérem. Negyven év legnagyobb eredménye. Anti bácsinak köszönhetően a menetelés egyetlen pülanatáról sem maradtak le a Tolnai Népújság olvasói. HIRDETÉS Ajánlatunk 2010. április 3 -lg érvényes. Füstölt kötözött sonka Pick Sieged Zrt. Füstölt főtt tarja ........................................... Fü stölt főtt kötözött sonka.......................... 799" Új PallniHúi Zrt. Valdor csirke mellsonka.......................... *399 Coop tejföl 20%. 375 g. 424 Ft/kg ...... *59« Gl obetti habspray Topping 250 g. 7% Ft/kg... »99« Gesztenyepüré Gran Kaítin Kft. 2S0g, 796 Ft/kg ... »99« Sága fasírtgolyó 375 g, 931 Ft/kg............ 349« Ha lasi finomliszt 2 kg. 75 Ft/kg........ *49* Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. Szakembereink folyamatosan dolgoznak azért, hogy a kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergiaszolgáltatást biztosító fejlesztéseket elvégezzék. Értesítjük ügyfeleinket, hogy Tolnán a Deák Ferenc utcai Egészségház villamosenergia-ellátásának munkálatai befejeződtek, a hálózat 2010. március 31-én (szerdán) feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése életveszélyes és tilos! ABLAK DISZKONT Műanyag ablak és redőny gyártás - beszerelés zigetelje házát hőszigetelő ablakainkkal, pénzt energiát takarít meg! szakszerű bontás, beépítés 33% árengedmén "-To" és hangszigetelés, garantált alacsony ár, + 10 év garancia -helyszíni felmérés és megrendelés Ablak - Diszkont Szekszárd Megrendelés : tel./fax 74 / 672 - 993 30/714-44-35 e-mail: ablakdiszkont(fl)t-email.hu _ Szekszárdi. Rákóczi u. 102. * Tel.: 74/414 234 Nyitva tartás: 7-17-ig. Sz. 7-12-ig i i„b„i /icv.-.ív// Házhoz szállítás, beépítés Szalagparkettát szeretne? De olyan keményet, mint a laminált padló? Jöjjön el hozzánk! Megnézheti legújabb termékünket: laminált padló szalagparketta méretben: 184 x 13,8 cm Kifejezetten üzletekbe, nagy forgalmú helyiségekbe kínálunk 33-as kopásállóságú laminált padlót. Kínálunk: még: •kerti kisházakat - egyedi méretben is • kerítéselemeket •kutya háza kát •exkluzív parkettákat Laminált padló MflR 1290 Ft/m'tál •falburkolatokat •alumínium síneket •fűrészárut Vállaljuk mindezek megtervezését, beépítését, valamint bérfűrészelést. Az UKSE csapata visszavágott a Gólyáknak az őszi vereségért NŐI KÉZILABDA NB II DÉLNYUGATI CSOPORT. UKSE MÁRKER SZEK- SZÁRD-FEKETE GÓLYÁK KC 29-28 (16-13). Szekszárd, 100 néző. V: Csányi, Zörgő. UKSE: KURUCZ- KALÓ 7, MIZSÁK DÓR. 3, FARKAS A. 9 (3), PALKÓ 4, MÁTÉ 2. Csere: BENES, KOSZTYI (kapusok) HORVÁTH N., FODOR 4. Edző: Lehőcz Szilvia. FGKC: Pap T.- Német 7 (3), Beda 4, Mizsák Dom. 5, Orbán, Bálint 5, Bordán 6. Csere: Müller, Kubatovics, Schmidt 1, Lencsés, Eszterbauer, Tischler. Edző: Farkas Attila. HÉTMÉTERESEK: 5/3, ill. 4/3. KIÁLLÍTÁSOK: 4, Ül. 6 perc. Az első tíz perc kiegyenlített játéka után egészen a hajráig több góllal a kék-sárga csapat vezetett. Az 57. percben egy gólra (28-27) feljött ugyan az FGKC, amelynek az utolsó percben 30 másodperce volt, hogy kiegyenlítsen, ám Beda lövése nem volt pontos. Ifi: 44-35. LEHŐCZ SZILVIA: - Elfogadható játékkal győztünk. farkas attila: - Elégedetlen vagyok a teljesítményünkkel. ■ Női NB II, Délnyugat 1. Mohácsi TE 14 12 1 1 443-289 25 2. Csurgói NKC 15 12 0 3 491-381 24 3. Fekete Gólyák 14 10 1 3 436-335 21 4. Siófok II 13 9 0 4 393-360 18 5. UKSE-Márker 13 7 1 5 393-401 15 6. Balatonboglár 14 6 0 8 401-438 12 7. Bácsbokod 15 5 1 9 446-436 11 8. Tamási KC 13 4 0 9 305-374 8 9. Sz.miklós 14 4 0 10 334-422 8 10. Kaposvár 13 3 0 10 309-395 6 11. Hosszúhetény 14 2 0 12 332-452 4 A műanyag ablakok minden téren előnyösek Napjainkban egyre népszerűbbek a műanyag ablakok és ajtók mind családi házak, mind pedig ipari alkalmazás során. Ennek oka, hogy ezeknek rendkívül jó a hő- és a hangszigetelő képességük, sőt a nedves, párás helyiségekben is megállják a helyüket. Kitűnő hőszigetelő tulajdonságuk főleg a fűtési szezonban, de a nyári kánikulában is érezhető, mind anyagiakban, mind pedig komfortérzet terén. Ugyanis, ha ilyen fajta nyílászárókat szereltetünk be, télen kevesebb lesz a fűtésszámla, és nyáron sem tud felmelegedni annyira a levegő a lakásban. ■ Műanyag nyílászárók használatával csökken a fűtési számla is. Akinek klímája van otthonában, annak sem szükséges annyit üzemeltetni a berendezést. A zaj- és hangszigetelő tulajdonságukat főleg azok a családok áldják, akiknek forgalmas utcára nyílnak az ablakaik, a műanyag nyílászárók ugyanis nem engedik beszűrődni a kinti zajokat. Párás helyiségekben is ezek a legmegfelelőbbek, mert ellenállnak a lecsapódó nedvességnek, így nem fognak elrohadni. További előnyük, hogy anyagukból fakadóan nagyon köny- nyen tisztán lehet őket tartani, és felületkezeléssel sem kell bajlódni. A jó műanyag ablakok, ajtók ellenállnak a napsugárzásnak is, nem kell attól tartani, hogy egy-két éven belül elveszítik a színüket. ■ M. Á. i í k