Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-04 / 53. szám

SPORT ­MUNKAVÉDELEM TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK wmwmmmmmmmm. wmm. - wmm s zmmmmMmmMmmmmmmM Csak nagy eső ne legyen! labdarúgás Tegnap már futballra alkalmas volt a centerpálya A paksi futballpálya. Láthatóan meggyötörte a gyepet a 24 órás égi áldás. Az atomvárosban bíznak benne, hogy szebbik arcát mutatja az időjárás Kiválóan lőtt a Tolnai Tájak íjász Egyesület Nyíregyházán Jól szerepeltek a Tolnai Tájak íjász Egyesület versenyzői a Ma­gyar íjász Szövetség szervezésé­ben Nyíregyházán megrende­zett országos pálya- és 3D te­rembajnokságon. A FITA (a nemzetközi íjász szövetség rövidítése) szabályok szerint zajló megméretésről egy arany­nyal, négy ezüsttel és egy bronz­zal térhettek haza az elmúlt év végén alapított egyesület lövé­szei. A szombati pálya ob-n - ahol 18 méterről céloztak lőla- pokra - Bóka László a 3D felnőtt kategóriában második lett, ifj Bóka László pedig az ifik CU ka­tegóriájában szerzett ugyancsak ezüstérmet. Péterbencze István barebow kategóriában ötödik, Alexandra Manea a női csigás kategóriában hetedik helyen végzett. Másnap a 3 dimenziós országos bajnokságot rendez­ték. Bóka Lászlónak nagyon ki­jött a lépés, hiszen a felnőttek 3D kategóriájában országos baj­nok lett, ráadásul beírta magát a magyar íjásztörténelembe. A döntőben hat célon hatvan pon­tot lőtt, tehát maximális pont­számot ért el, amiért egy külön- díjat is átvehetett. Ifj. Bóka a fel­nőttek között indult, és az előke­lő harmadik helyen végzett. Ko­vács Gábor Zsigmond felnőtt olimpiai kategóriában második lett, mint ahogy Péterbencze Ist­ván is ezüstöt nyert a barebow kategóriában. Alexandra Manea pedig a csigás kategóriában ne­gyedik helyen végzett. ■ A Paksi FC futballistái már nagyon várják, hogy végre bajnoki találkozón is pályára léphessenek. Rónai Gábor Nem elég, hogy a Magyar Labda­rúgó Szövetség a tavaszi első for­dulót egy héttel eltolta, a paksi­ak múlt szombaton sem tudtak pályára lépni a Zalaegerszeg el­leni nyitányon. Az egy teljes na­pon át folyamatosan szakadó eső olyannyira feláztatta a stadion gyepszőnyegét, hogy azon in­kább kajakversenyt lehetett vol­na rendezni, mint futballmérkő­zést. Hiába követtek el mindent a paksiak, hiába hívták segítsé­gül még a tűzoltóságot is, a szi­vattyúk se segíthettek. Sőt még azok a pályamunkások sem, akik vödörrel meregették a vizet a kapu előteréből - még percek­kel a találkozó 14 órás kezdési időpontja előtt is „Az ilyen idő ellen nem tu­dunk mit tenni, a 35 milliméter- nyi eső nemcsak itt Pakson, más pályán is gondokat okozott vol­na” - mondta Haraszti Zsolt, aki azt is hozzátette, február 20-án minden készen állt arra, hogy fogadják a zalaiakat. „Négy na­pig takarítottuk a pályát, teher­autókkal hordtuk a havat a Du­nába, a rajt eredeti időpontjában le tudtuk volna játszani a bajno­ki meccsünket” - fűzte hozzá a Paksi FC ügyvezetője. A pályát folyamatosan foltoz­gatják, lyukakat fúrnak a talaj­ba, és homokkal töltik fel azo­kat, hogy így javítsák a stadion elszívóképességét. Persze a leg­jobb megoldás - és ezt Haraszti Zsolt is jól tudja - az lenne, ha a talajt és a gyepszőnyeget is telje­sen lecserélnék, ám ez a munka mostanában nem aktuális. A Paksi FC legközelebb szűk két hét múlva, március 13-án ját­szik ismét hazai pályán, akkor a Vasas látogat a Fehérvári úti sta­dionba. A pálya szerdán már jó állapotban volt, olyannyira, hogy akár be is tudták volna pótolni a zalaiak elleni elmaradt mérkő­zést. „Hacsak nem lesz ismét kétnapos eső a meccs előtt, a Va­sast biztosan vendégül látjuk” - zárta Haraszti Zsolt. Klopcsik Diána hazai pályán szerzett ezüstöt a vidékbajnokságon Remek versennyel és kiváló ren­dezéssel mutatkozott be az or­szágos szövetségnek a Paksi SE tenisz szakosztálya, amely a hét­végén rendezte meg a felnőtt női vidékbajnokságot. A PSE tenisz­csarnokában a hazai játékosok - Klopcsik Diána, Fábián Ágnes - mellett az ország minden részé­ből, Szegedről, Debrecenből, Sopronból, Budaörsről és Zala­egerszegről is érkeztek tenisze­zők. A kétnapos versenyen ki­lenc hölgy mérte össze tudását az egyenes kiesés rendszerben. A hazai, kemény pálya előnyét élvezték a PSE játékosai. A sorsolás szeszélye folytán Fábián Ágnes már az első kör­ben összekerült a későbbi győz­tes Juhász Pálmával, így kiesett. Sorra vette az akadályokat a > paksiak büszkesége, Klopcsik Diána, aki döntőt játszott vasár­nap. Bár kikapott, értékes 90 ranglistapontot szerzett, ezzel megteremtette az esélyét an­nak, hogy a legjobb 20 felnőtt versenyző közé kerüljön. Drap­pá Erika, a Magyar Tenisz Szö­vetség titkára, a verseny bírája szuperlatívuszokban beszélt a verseny színvonaláról: kiemelte a rendezést és a remek körül­ményeket. A szervezet további versenyek rendezését tervezi Pakson. eredmények: 1. Juhász Pálma (Tatár TC Debrecen), 2. Klopcsik Diána (Paksi SE), 3. Katsza- makisz Xintia (Budaörs), 4. Pá­linkás Eszter (Szeged). ■ A bizalom a legfontosabb stefi kft. Húszéves tapasztalat a munkavédelemben A Stefi Kft. boltjában minden egyéni védőeszköz megtalálható kedvező áron. Fehér László a munkavédelmi sisakokat és kesztyűket mutatja A Stefi munkaruházati boltban minden kapható, ami az egyéni védőeszközök kategóriájába tar­tozik, valamint olyan termékek megrendelésében is segítenek vásárlóiknak, amelyek nincse­nek készleten. Fehér László, a Stefi Kft. vezetője elmondta, a gyártók mindig arra töreksze­nek, hogy az általuk előállított védőeszközök megfeleljenek a szabványoknak, emellett tetsze- tősek és kényelmesek legyenek. Éppen ezért cégük is olyan ter­mékeket forgalmaz, amelyek a jelenlegi elvárásoknak maximá­lisan megfelelnek, hiszen amel­lett, hogy a dolgozók védelmét szolgálják, fontos, hogy kényel­mi szempontból is alkalmasak legyenek.- Minden munkahelyen fi­gyelembe kell venni a kockázat- értékelést, ami azt jelenti, hogy a dolgozó a munkakörében mi­lyen veszélyeknek lehet kitéve. Ehhez mérten kell munkavédel­mi felszereléseket biztosítani számára, amelyek kiválasztásá­nál munkatársaim készségesen segítenek az üzletünkben - hangsúlyozta Fehér László. A szakember azt is kiemelte, hogy az otthon végzett munkákhoz is szükséges a védelem. - Hama­rosan elkezdődik a permetezési szezon, amikor a légzésvédők megléte különösen fontossá vá­lik. Ezért azt javaslom, hogy félálarcban, vagy gázálarcban végezzük ezeket a munkákat, hiszen a szervezetünkre káros részecskéket ezek minden eset­ben megszűrik - mondta a szak­ember.- Külön örömet jelent szá­munkra, hogy a törzsvásárlóink és a visszatérő partnereink hosz- szú évek óta bizalmat szavaznak nekünk - emelte ki Fehér Lász­ló. - Ennek érdekében minden év elején egyeztetjük velük ára­inkat, elképzeléseinket, amely úgy vélem, alapja a hosszú távú kapcsolatoknak. Hozzátette: az tény, hogy kevesebb ember láto­gatja az üzletet, mint három év­vel ezelőtt, azonban minden hó­napban vannak új vásárlóik, amelynek köszönhetően némi­leg ellensúlyozni tudják a ki­esést. Az üzletben kapható termé­kek, valamint a két évtizedes szakmai tapasztalatuk garanci­át jelent a munkavédelem terü­letén. ▲ Stefi MUNKARUHÁZATI BOLT STEFI MUNKARUHÁZATI BOLT CÍM: 7100 SZEKSZÁRD, BÉRI BALOGH ÁDÁM UTCA 56. TELEFON: 06/74-319-593 NYITVA TARTÁS: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG: 8:00-15:00. HIRDETÉS 2 az l-ben kabát aA + zubbony ^ + póló + kertésznadrág + félcipő + zokni + napszemüveg + egy ajándék Levehető ujjakkal mellénnyé alakítható kabát, A zubbony 200 'g/m2-es kevert szálas, A póló 150 g/m2-es 100% pamut, A kertésznadrág 200 g/m2-es kevert szálas, A félcipő acél lábujjvédővel, acéltalppal, A zokni 100% pamut nyári zokni, A napszemüveg sötétített karc- és páramentes lencsével, Az ajándék, meglepetés... Nettó 8.960 Ft Bruttó I 1.200 Ft Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! Tűz- és Munkavédelmi Szaküzlet a Tartsay Utcában www.tukbt.hu a sz/ I K

Next

/
Oldalképek
Tartalom