Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-12 / 60. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁRCIUS 12., PÉNTEK ■EBEEt* Bölcskén ismerkedtek Cvek Edlivel a kicsik bölcske Barátom, Cvek Edli című könyvét mutatta be Villányi Rózsa pécsi könyv­táros írónő a falu könyvtárá­ban tegnap. Az író-olvasó ta­lálkozón elsősorban kisisko­lások vettek részt, akik a helyszínen kedvezményesen meg is vásárolhatták a róka és a nyúl különös barátságá­ról szóló könyvet, (he) Lelkigyakorlatok segítik a húsvéti felkészülést tamási A test a böjt által tisztul, a lélek a bűnbánat által a húsvéti előkészületek során, a nagyböjti időszak­ban. A lélek vizsgálatát lel­kigyakorlatok segítik sok helyen. Tamásiban három­napos lelkigyakorlatot szer­vez Hegedűs János plébá­nos. Március 18-án Czeilin- ger Antal gyönki reformá­tus lelkész, március 19-én Máger Róbert paksi káplán, március 20-án pedig Lőrinc Sándor pécsi katolikus lel­kipásztor várja a híveket Ta­másiban. (wg) Csendéletek, életképek a könyvtárban tengelic Monhaltné Patkós Mária, Pálfán élő festő képe­iből nyílt kiállítás a tengeli- ci könyvtárban. Az április elejéig látható tárlaton csen­déletek és életképek látha­tók. A kiállítást a festő alko­tótársa és barátja, a tengeli- ci születésű Vituskáné Ju­hász Ildikó nyitotta meg. A megnyitón a Tengelicen élő ismerősök, barátok, régi osztálytársak közül is töb­ben jelen voltak, (sk) Vituskáné Juhász Ildikó (balról) és Monhaltné Patkós Mária Támogatással képeztek elsősegélynyújtókat TOLNA MEGYE Pályázati támo­gatással összesen több mint ötven ember vehetett részt elsősegélynyújtó képzésen Tengelicen, Zombán és Dom­bóváron. A Magyar Vöröske­reszt szervezte az oktatást, amelyen a szervezet tagjai, civil szervezetek képviselői, önkéntesei vehettek részt. Az elméleti és gyakorlati is­meretek között, az új köve­telményeknek megfelelően a mellkas kompresszió alkal­mazását is megtanulták, (hé) TISZTELT OLVASÓINKI A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: ____ Varga Imre__________ 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE I t\ Jifrnyv - i v fog twutogtiicV ickyArtUnait! w’fw Ml :J|KSj n J I 1 I pj aii n I ! ■1 »1 H j íbi m S i 1. íil IPíl/ ?■ íf fl» Bf gS ; ||; ÍJ 1 * mM i *j n u Császártöltésről hetvennégy tanuló érkezett a bonyhádi tanösvényre. Nagyon tetszett nekik a program, különösen a városi könyvtár Nem csak könyvből tanultak tanösvény Négyszáz diák ismerheti meg a Völgység nevezetességeit Tolna megyéből csupán egy, de a dél-dunántúli régióból több intézmény is csatlakozott ahhoz a kulturális programhoz, amelynek lényege a völgységi település látni­valóinak bemutatása volt. Vizin Balázs bonyhád Az Oktatási Miniszté­riumhoz nyújthattak be pályá­zatot azok az iskolák, amelyek a Nagykultúra programsorozat­ban szerettek volna részt venni, amelynek az volt a célja, hogy egy régiót, híresebb települést közelebbről is megismerjenek a diákok. A Völgységi Múzeum is csatlakozott ehhez a kezdetné: nyezéshez, és a pályázatban nyertes iskoláknak kialakított három csomagot, más néven tanösvényt, amelyeken a telepü­lés látnivalóiból állított össze fél­vagy egész napos il­kolák részéről Bony­hád megismerésére, hiszen már­ciusban négyszáz gyermeket várnak a szervezők, tárlatveze- tők. Dr. Szőts Zoltán, a Völgységi Múzeum igazgatója azt mondta, két évvel ezelőtt már megfogal­mazódott bennük a gondolat, hogy létrehoznak ilyan tanösvé­nyeket. Ezek alkalmasak lehet­nek arra, hogy Bonyhád muzeá­lis értékeit, Ipari látnivalóit be­mutassák.- Éppen ezért a helyi Zománc­gyárban kezdődött reggelente a program - tette hozzá dr. Szőts Zoltán -, ahol a bemutatóter­mekben kiállított fo­tók alapján végig­nézhették az üzem fejlődését a tanulók, majd elsétáltak egy keramikusműhelybe, ezt köve­tően pedig a Solymár Imre Váro­si Könyvtárba, illetve a Perczel Mór emlékszobába. Délután a csoport egyik fele a Német, a má­sik pedig a Székely házba ment, amelyekben kiállításokat, és em­lékszobákat néztek meg. A héten Császártöltésről és Drávaszabolcsról érkeztek diá­kok, akik az egész napos tanös­vényt járták végig. A tanulók ezidáig még nem jártak Bonyhá- don, nyilatkozta lapunknak Dóráné Heibl Anikó, a Kiskőrö­si Kistérségi Társulás Császár­töltési Tagintézményének peda­gógusa. Hozzátette: összesen hetvennégy tanulóval neveztek a tanösvényre, akiknek nagyon tetszett a program, különösen a városi könyvtár illetve a Zo­máncgyár. A kulturális esemény márci­us 25-én zárul az Educations Ok­tatási Szakközépiskola tanulói­nak érkezésével, velük együtt összesen négyszáz diák ismer­kedhet meg e program jóvoltá­ból a völgységi település neveze­tességeivel. letve ipari utat. ■ A Völgységi Nagy volt az ér- Múzeum is deklődés a régiós is- csatlakozott. Tervek a játszótértől a ravatalozóig felújítás Kicserélik a nyílászárókat, térkőburkolat is kerül az épület elé tevel Ami biztos: áprilisban el­kezdődik a ravatalozó felújítása. Erre már megnyert pályázati tá­mogatás áll az önkormányzat rendelkezésére. Ami bizonytalan: két további beadott, de még el nem bírált pályázat sorsa. látszó­térépítésre és kultúrház-felújítás- ra is szeretnének forrást szerez­ni. Érdekességképpen megemlíti Héri Lászlóné polgármester, hogy az elmúlt években már tíz pályá­zatot adtak be játszótérépítésre. Mindeddig sikertelenül. De a polgármester szívesebben beszél a konkrét tennivalókról, mint a még képlékeny elképzelé­sekről. Idei költségvetésük egyik legnagyobb tétele a ravatalozó tel­jes felújítása. A12 milliós munká­hoz 9,4 milliót nyertek pályázati támogatásként Átrakják a tetőt, kicserélik a nyílászárókat és új homlokzatot is kap az épület. Elé térkőburkolat kerül, közel száz négyzetméterre. A munkát hús­vét után kezdik, az átadás június végére várható. ■ W. Y. A diákok túl sokat hiányoznak az iskolából bonyhádvarasd A diákok isko­lai hiányzása volt az egyik leg­fontosabb témája a napokban tartott települési tanácskozás­nak Bonyhádvarasdon, amelyen a Kisdorog-Bonyhádvarasd kör­jegyzőség gyermekvédelemi szakemberei vettek részt. A Herczeg Andrea koordinálásával zajló programon a meghívott jel­zőrendszeri tagok beszámoltak az elmúlt év tapasztalatairól. Herczeg Andrea lapunknak el­mondta, az utóbbi időben emel­kedett az igazolatlan mulasztá­sok száma, ami főként a közép- iskolás korosztálynál figyelhető meg. Az indokolatlan mulasztá­sok több esetben vonnak maguk után fegyelmi tárgyalást és a szülőkre kiszabott pénzbírságot.- A megjelentek a család el­sődleges szerepét hangsúlyoz­ták a problémák hatékony meg­oldásában. Kiemelték a megelő­zés fontosságát, ötletek hangzot­tak el a közeljövő ezzel kapcso­latos programjairól illetve a he­lyi a civil szervezetekkel való együttműködésről is - mondta Herczeg Andrea. ■ R. T. Az üzletlánc megvenné a városi ingatlant bonyhád Információink szerint megvenné a Penny Market a Bonycom Kft telephelyét. Potápi Árpád János polgármester meg­erősítette a hírt, miszerint jelez­ték vételi szándékukat. A 6-os út mellett van már egy szupermar­ketje az üzletláncnak, ám a köz­üzemi cég, a Bonycom egy belvá­rosi ingatlanon működik, üzlet- politikai szempontból kedve­zőbb helyen. A polgármester la­punknak azt mondta: nem zár­kóznak el a tárgyalástól, ám egy­előre nincs szó megállapodásról, írtért az ajánlott ár kevés. A Penny Market kommunikáci­ós munkatársa, Kiss Szüvia nem kívánt információt adni az egyez­kedés hátteréről. A Bonycom Kft igazgatója, Magyart Tamás se szí­vesen nyilatkozott Ott van az ügy­félszolgálati irodájuk, s más cé­gek is működtemek irodákat az épületben. Nem szeretnének megválni a megszokott helytől, de határozott elzárkózás nincs. A vá­ros érdekét tartják szem előtt a döntés meghozatalakor. ■ W. G. Öt bonyhádi diák indulhat a Curie országos döntőn Szinte minden megyéből jöttek játékosok amatőr röplabda Nemzetközi szinten is elismert kupa a bonyhádi torna bonyhád Öt diák jutott a városból a Curie Matematikai Emlékver­seny országos döntőjébe, amelyet április tizenhetedikén rendeznek Szolnokon. A települést á harma­dikosok kategóriájában László Emese, a BONI Széchenyi István Általános Iskola tanulója képvise­li. A hetedikesek közül Kozári Bá­lint és Antal Dóra, a Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium ta­nulói, valamint Bosnyák Kriszti­án, a BONI Arany János Egysé­ges Iskola diákja jutott a legjob­bak közé. Gulyás Péter, a nyolca­dikosok mezőnyében indulhat az áprilisi döntőben, aki szintén az Arany János iskolát képvise­li, mondta Bölcsföldi Árpádné pedagógus. ■ V. B. bonyhád Tolna megyét csupán a házigazda bonyhádiak képvisel­ték a Nemzetközi Nőnapi Röp­labdatornán, ám az utánpótlás csapatainak köszönhetően négy - három lány és egy férfi - együttest is indítottak. A kupán összesen tizennyolc amatőr gárda mérte össze tudá­sát, kilenc női és ugyanennyi fér­fi röplabdacsapat küzdött az el­ső helyért a bonyhádi sportcsar­nokban. A hölgyek kategóriájá­ban a Veszprém-Budapest ve­gyes csapat végzett az élen, őket a Baja-Pécs, valamint a PEAC gárdája követte. Csupán egy győ­zelemmel előzte meg a vendég­látó Bonyhád férfi csapatát a zentai alakulat, így ők lettek az elsők, a dobogó harmadik foká­ra pedig egy pécsi gárda állha­tott fel. A Bonyhádi Röplabda és Sza­badidő Klub minden évben há­rom nemzetközi röplabdatornát szervez a völgységi településen, tájékoztatta lapunkat Apaczeller Dávid, az egyesület titkára. - Idén ez volt az első tornánk, de már készülünk a Röplabdások Nemzetközi Találkozójára, ame­lyet a hagyományoknak megfele­lően július utolsó hétvégéjén tar­tunk. Mind a három röplabdaku­pának, így a nőnapinak is az a célja, hogy Tolna megyében nép­szerűsítsük a sportágat a fiata­lok körében - tette hozzá Apa­czeller Dávid. ■ Hunyadi I. Császár Julietta (balra) együttese nyerte a pécsi csapatok rangadóját 4 * 4 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom