Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-04 / 29. szám
2010. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS Ékszerkészítésben jeleskedik Volt középiskolájában állította ki munkáit, illetve azok fotóit, rajzait Juhos Janka. A tehetséges fiatal formatervező a szekszárdi I. Béla gimnáziumban végzett, s most a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem harmadéves hallgatója. Iparművész lesz, főként az ékszertervezés érdekli. Az ezüstből kihozható elegáns, de visszafogott formák mozgatják meg a fantáziáját. Kiállítását - mely március 11-ig tekinthető meg - édesapja, Szatmári Juhos László szobrászművész nyitotta meg tegnap NAPI MENÜ AZ OLVASO KERDEZ PROGRAMOK Csütörtök KACAGÓ KONCERT dunaföldvár Művelődési ház: Levente Péter műsora gyerekeknek. SZŐLÉSZETI, BORÁSZATI ELŐADÁS tamási Művelődési központ: palackozás, borstabilizálás, címkekészítés, a forgalomba hozás törvényei, feltételei - Módos Ernő borász előadása 18. Péntek mozi paks: Törvénytisztelő polgár (amerikai krimi- thriller) 19. Törődj a szíveddel! A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 2010. február 5- 6-ig az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban a szívbetegségek megelőzéséről és gyógyításáról tart ismeret- terjesztő napokat általános iskolás gyermekek számára. Lehetőség nyílik kardiológiai szűrővizsgálatokra is! TÖRŐDJ W SZIVEDDEL! Segítség, komolyzene! Február 4. és 14. között a Pannon Filharmonikusok pályázatára érkezett rajzokat, képzőművészeti alkotásokat tekinthetik meg az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontba látogatók. A komolyzene által ihletett alkotásokat ajánljuk minden korosztály számára! A látogatók szavazatai alapján kerül ki a győztes mű! Jöjjön el, szavazzon Ön is, és nyerjen jegyet a Pannon Filharmonikusok koncertjére! HÚSVASALÓ VENDÉGLŐ Szek- szárd, Rákóczi u. 10. Tel.: 74/418-128. www.husvasalo.hu . menü: Karfiolleves. Sertésszelet parasztosan, sósburgonya, savanyúság. A MENÜ ÁRA ELŐVÉTELBEN (MIN. 10 NAP): 650 forint. HELYSZÍNEN: 690 forint. „ÍZLELŐ” CSALÁDBARÁT ÉTTEREM Szekszárd, Bartina u. 12/a. Tel: 74/510-406. menü: Levesek: 1. Tejfeles zöldbabkrémleves fokhagymás zsemlekockákkal. 2. Májgombócleves. Főételek: A. Sertésszelet hentes módra hasábburgonyával. B. Rakott kel. C. Zöldséges, grillezett tofu para- jos tésztafészekben, gyermekmenü: Májgombócleves. Rakott kel. A menü ÁRA: 850 forint. BÉRLET VÁSÁRLÁSA ESETÉN: 760 forint. ZÓNA ADAG: 600 forint. A GYERMEKMENÜ ÁRA: 460 forint. MANGO MEDITERRÁN ÉTTEREM & bár Szekszárd, Garay tér 18. A múlt heti számunkban megjelent rejtvények megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Boros Zsuzsanna Bátaszék, József A. u. 23., Szarka János Tolna, Alkotmány u. 23., Török Krisztina Szekszárd, Venyige u. 14. Az előző heti rejtvények helyes megfejtései a Tel.: 20/550-1954. napi ajánlat: Frankfurti leves. Rántott csirkemáj, rizi-bizi, káposztasaláta. BUSINESS AJÁNLAT: Frankfurti leves. Pulykanyárs tepsis burgonyával, savanyúság. A NAPI AJÁNLATÁRA: 710 forint A BUSINESS AJÁNLAT ÁRA: 910 forint SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463. menü: Burgonyaleves. Mexikói marharagu (chilis bab). A MENÜ ÁRA: 690 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel: 74/511-606. Fax: 74/511-605. menü : Magyaros zöldségleves. A: Káposztás tészta. B: Szárnyas rizottó, vegyes vágott. A MENÜ ÁRA: 690 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) következők: Karácsony; Kedves; Kezdet; Ki nem ölel; Kirakatok; Szép levél. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek olvasóinkat foglalkoztatják, illetve amelyeket személyesen nem tettek volna fel Bármilyen kérdésük van, forduljanak bizalommal Molnár Ágneshez, aki továbbítja azt a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektronikus úton az agnes2.molnpr@axels.hu címen, hívhatnak a 0630/650- 30-13-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.címre. Jelige: Az olvasó kérdez. kérdés: Elhunyt férjem után özvegyi nyugdíjban részesülök. Azonban több mint 10 éve együtt élek egy férfival, és nem tudom, hogy a meglévő támogatást megszüntethetném-e, hogy helyette a mostani párom után kapjak majd özvegyi nyugdíjat, ha esetleg ő meghalna. Ennek érdekében nyilatkozatot Időpont Helyszín 11.00-11.30 6-os főút, 82-84 km 11.40-13.20 Dunaföldvár (6-os főút, Paksi u., Pentelei) 13.30-14.10 6-os főút, 90-94 km 15.00-15.30 6-os főút, 98-102 km 15.45-16.30 6-os főút, 121-123 km 16.30-17.30 6-os főút, 124-126 km is tennénk a kapcsolatunkról. kubik éva, az országos nyugdíjbiztosítási FŐIGAZGATÓSÁG MUNKATÁRSA VÁLASZOL A jogszabály értelmében az olvasó az élettársa után nem jogosult özvegyi nyugdíjra, mert az együttélésük ideje, vagy ennek egy része alatt kapta az elhunyt férje után járó támogatást. Abban az esetben szűnik csak meg az özvegyi nyugdíj folyósítása, ha az olvasó házasságra lép az élettársával. Ebben az esetben legalább 5 évnyi házasság szükséges ahhoz, hogy a férj után jogosult legyen az olvasó a támogatásra. így az élettársi nyilatkozat ebben az esetben nem elegendő ahhoz, hogy a meglévő támogatást megszüntesse, és helyette a mostani párja után szerezzen jogosultságot. Időpont Helyszín 9.00-11.30 Bonyhád, Rákóczi u. 12.30-15.00 6-os főút, 151 km + 500 m (Széptölgyes) - Kakasd felől 10.00-12.00 Dombóvár, Hunyadi tér 13.00-15.00 61-es főút. Birka major 15.00-17.00 Attala 21.30-00.00 6-os főút paksi szakasza M NAPKELTE 7.06 - NYUGTA 16.50 HOLDKELTE - - NYUGTA 9.04 RÁHEL, CSENGE napja Ráhel. Héber eredetű, jelentése: bárány. Védőszentje: Szent Rachilda remetenő. Virága: a hibiszkusz. A Biblia szerint Jákob felesége viselte ezt a nevet. Betlehemközeli sírját ma is tisztelet övezi. Rachel Welsh amerikai filmszínésznő szépségével is magára vonta a mozilátogatók figyelmét. Csenge. Régi magyar név, jelentése ismeretlen, de egyre népszerűbb. Talán az ugyancsak régi magyar személynév, a tatár-török eredetű Csene változata; ekkor jelentése igaz, egyenes, helyes. EGYÉB NÉVNAPOK: AndOS, András, Andrea, Gilbert, Holló, Janka, Johanna, Ormos, Rábán, Róbert, Veronika. Rábán. Ófelnémet eredetű, a Rábán, Hraban névből, jelentése: holló. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent András, Szent Veronika emlékezete, Ráhel napja. A református naptárban Ráhel napja. Az evangélikus naptárban Ráhel, Csenge napja. A zsidó naptárban Svát hónap 20. napja. napi igék. Katolikus: lKir 2.1- 4.10-12; IKrón 29,10-12; Mk 6,6-13. Református: 2Kir 10; Lk 10,25-37. Evangélikus: lKor 3,(1-3); 5Móz 10.1- 9. HAJDAN Február negyedikén 155 éve, 1855-ben a Vasárnapi Újság írta: Fürgéd fiától, „Vas Gerebentől e napokban új népszínmű fog adatni Alföldi kocsmáros cím . alatt". 125 éve, 1885-ben a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank alapítói lemondtak létesítési szándékukról. 110 éve, 1900- ban meghatározták, melyek megyénk állandó hadmérnöki jelei: a bátai Csóka-szőlőhegy, a szekszárdi Cserhát, Csernyéd-puszta, a felsőnyéki Garab-hegy s a szakcsi Öreghegy. 105 éve, 1905-ben Nagy Béla tanfelügyelő a megyei ifjúsági egyesületekről cikkezett a Közérdekben. 90 éve, 1920-ban született Őcsényben Katona István földműves, akit 1956-os forradalmi tevékenységéért kivégeztek. NYERTESEINK TRAFFIPAX Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Felelős szerkesztő: Finta Viktor Szerkesztők: Árki Attila, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 2140 Ft, negyed évre 6420 Ft, fél évre 12 840 Ft, egy évre 25 680 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, emailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. TAKARMÁNY RUHÁT KÉSZÍT r MADÁRSZÁJ i VERBUM FAJTÁJA PETŐFI SÁNDOR VERSE i Áldás jelzője FRANCIA FŐREND RÓMAI 400 l ▼ ▼ FÉRFI TESTVÉR ► ▼ WALESI NŐI NÉV LIGET ► ▼ LÍTER ANGOL IRÉN ► KÖRBEN MELLÉ ISMERTE l ▼ WEST... STORY ► ▼ ISMÉT, LATINUL PÁNCÉL LEKOZMÁL NEM VÁROSI ► f ▼ LEVEGŐ, GÖRÖGÜL L ▼ KAPCSOL ► BÚTOR ANYAGA BESZÉLGETÉS ► ▼ DÁRDA. ANGOLUL l COOPER REGÉNY ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. NAGYRÉSZT NAPOS, DÉLEN FELHŐS Jeli hőmérséklet + déli felhőzet Y 1*C 1st* -5 °C Tamási* Paks* 1-c 6 °C Dombóvár szlttette: Bonyhád . Szekszárd O? zones 2”C-8 *C Tolna megyében ma a reggeli párásság eloszlását követően délelőtt derül, délután felhősödő, éjszaka borult idő lesz. Említést érdemlő csapadék éjszaka sem hullik, de éjjel megélénkül a délkeleti szél. Átmenetileg enyhül az idő. A jellemző hőmérséklet reggel -5 fok körül alakul, kora délutánra +1, péntek reggelre -4 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: a hét második telében az évszaknak megfelelőnél 4.5 fokkal hidegebb idő várható. Az északkeleti országrészben, reggelenként igen erős fagyra kell számítani. Pénteken délután, éjszaka, illetve szombaton délelőtt a délnyugati országrészben átmeneti havaseső után jelentős havazás valószínű. Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a letaposott, jeges hóra hulló porhó jelentős balesetveszélyt okoz! A féktávolság tíz méterekkel nő. Például 40 km/ó sebességnél, száraz úton 22, havasnál 80 méter. Sokan elszokhattak ettől. Vigyázni kell rájuk és magunkra is! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumethu Vízhőmérséklet Duna 0-1 °C Tisza mm Balaton 2°C Velencei-tó 2“C Fertő 3’C Tisza-té 0”C Hójelentés Dachstein 55-160 cm Semmering 90-110 cm Livigno 120-175 cm t