Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-02-28 / 9. szám

12 SZTORI 2010. FEBRUAR 28., VASARNAP Eltévedve az egészségipari össztűzben ''"5? RADOS VIRÁG Az emberiség egyik legújabb ta­lálmánya (némelyek legalábbis így tüntetik fel) az egészséges életmód. Aminek persze ugyan­úgy meg kell fizetni az árát, mint az egészségtelennek. Sőt, talán még borsosabban. Egyél biogyümölcsöt, mert a trágyá­zott mérgező. (Előbbi három­szor annyiba ke­rül, de erről diszk­réten hallgatunk.) Vásárold és fo­gyaszd a táplálék­kiegészítőket, mert a termőtalaj­ból állítólag már hiányoznak a régi jó ásványi anyagok. (Szegény termőtalaj! Forogna a sírjában, ha tényleg volna neki.) la, hogy az ilyesmi drága mulatság? Na de hát te mondtad, hogy egészségesen akarsz élni. S ugyancsak te mondtad: sportolnál. Na de mennyit? Az egyik edző szerint kétszer egy héten. A másik szerint mini­mum háromszor. A szakkönyv szerint pedig mindennap egy órát. Na és hogyan? Vegyük a fitneszt, mert ott együtt van sok minden. Fogyás, alakformálás, izomépítés - vagyis a fittség. Hát igen, jó lenne karcsúnak és izmosnak lenni. Már csak azért is, mert az izom zabálja a kaló­riákat, azaz ha van, akkor nem kell fogyókúrával sanyargatnod magad. Hogyan csináljunk izmot? Az egyik edző azt mondja: férfiak nagy súllyal keveset, nők kis súllyal többet emelgessenek. A másik szerint nincs külön női és férfi izomnövelés, csak izom­növelés van, és kész. A szálká­st'tást a futópadon, terembicik­lin, taposógépen tessék elkép­zelni. E vélemény továbbfejlesz­tése, hogy ha sok sorozatot csi­nálsz kis súlyokkal, akkor ma­ximum az állóképességedet fej­leszted. Amit ugyanúgy elérsz, ha otthon egy konzervdobozt emelgetsz. „Negyven felett már nem fej­lődnek az edzéstől az izmok, rá kell erősíteni fehérjeporral” - mondja edző I. „Á, ez hülyeség - kontráz edző II. - Felejtsd el a porokat, a kulcs a megfelelő étrend.” Különben, ha meg akarod tartani a formádat, jobb, ha örökre búcsút in­tesz a sütinek, cso­kinak, tésztának, fehér kenyérnek, finomított cu­kornak, rántott húsnak, vörös húsnak. És íme az ellenkező ol­dal: ha van jófajta izomzatod, az felveszi az energiát, ezért jókat ehetsz, nem kell lemondanod a „pukkadásig zabáltam maga­mat” édes érzéséről. Edzés alatt persze elfáradsz. Némely tudorok szerint a súly­zózástól roncsolódik az izom­szövet, és kell neki a regenerá­lódás. Két nap. Úgyhogy leg­alább minden második napon messziről kerüld el az edzőter­met. A józan paraszti ész hívei ezen csak röhögnek. Ha ez igaz volna - mondják -, akkor min­den antilopnak, amelyik egy vad hajszában elmenekül az oroszlán elől, huszonnégy órát kellene lazítania a fűben. Ember legyen a talpán, aki itt kiigazodik. Csak állok tanácsta­lanul, és fogalmam sincs, mit tegyek. Még csak azt se mond­hatom, hogy majd én, ösztönö­sen. Mert annak is megvan az ellentábora, amelyik szerint edző nélkül nem megy. Szóval mi a nyavalyát gondoljak ebben az egészségipari össztűzben? ■ Az egészséges életmódnak ugyanúgy meg­van a maga ára, mint az egész­ségtelennek. Túlélni a gránáttámadást Afganisztán Lengyel László százados: „Tettük, amit tanultunk” „Ha hívnak, újra vállalom a missziós munkát” - mondja az Afganisztánban megsebesült százados, Lengyel László. Újvári Miklós A februári reggelek csípősek Észak-Afganisztánban. Ezért he­tedikén, vasárnap a magyar kon­voj különösen örült, hogy leg­alább a nap süt, és ideálisak a kö­rülmények az utazáshoz az Andarab-völgybe. Szerettek oda járni, mindig szívesen fogadják őket. Többször vittek adományt, és most is egy középtávú civil projekt előkészítésére utaztak. „Engem első afganisztáni fel­adatom is az Andarab-völgybe vitt. Felemelő élmény volt az az öröm, amellyel fogadtak minket, és szembesülhettünk a helyiek szokásaival, kultúrájával, életkö­rülményeivel” - meséli Lengyel László százados, aki azon a va­sárnapon az egyik Humwee anyósülésén zötykölődött mint az egység parancsnoka. Azt mondja, már első útján érezte, hogy fontos, amit tesznek, és szeretettel fogadják őket, barát­ként tekintenek rájuk. Nos, nem mindenki. Ahogyan az Andarab-völgy felé tartottak, és 11 óra 16-Kor az első gránát két terepjáró közé becsapódott, el sem akarták hinni, mi törté­nik. Aztán jött a második gránát. RPG-rakéta, vállról indítható. Ez egyfajta afgán nemzeti fegyver, már a szovjet helikoptereket is ilyenekkel lőtték le. Most a tálib lázadók kezében van. A máso­dik lövedék az anyósülés mellet­ti oldalsó ablakot találta telibe, ,A katonai hivatásban ez benne van, tisztában vagyunk a veszélyekkel' Lengyel László közvetlen köze­lében. „Én a járműben már csak a robbanást észleltem. Füst, por, szilánkok. Sípolt a fülem, majd oldalra néztem, és láttam, mi tör­tént. Láttam a megsérült ablakot, illetve hogy a mellettem ülő gépjáművezető és én is megsebesültünk. Ekkor már nyilvánva­ló volt a támadás té­nye.” A gránát csodával határos mó­don megállt az ablakban. A biz­tonsági üvegen nem robbant át, hanem kívül robbant fel. Az üveg felfogta a detonáció erejét, de megsérült, és szilánkok, repe- szek váltak le róla, ezek sebesítet- ték meg a magyar katonákat. A Humwee terepjáró nem borult fel, A kocsi üvege felfogta a robbanás erejét. végül saját lábon is ment haza. Lengyel László 1-2 másodper­cig volt csak a sokk hatása alatt. Azt mondja, ilyenkor az a legfon­tosabb, hogy a begyakorlottaknak megfelelően reagáljanak és visel­kedjenek. A sérülések pontos részleteiről csak akkor szereztek tudomást, amikor to­vábbmentek, megáll­tak egy biztonságos helyen, és a konvoj egészségügyi katoná­ja ellátta őket. Kiderült, hogy Len­gyel százados sérülése súlyos, ka­ri ütőere sérült. Helikoptert kel­lett hívni hozzá. „Az a NATO-kórház, ahová ke­rültem, úgy gondolom, otthon is bárhol megállná a helyét” - mondja a parancsnok. Maximális higiéniával, profi nemzetközi or­vosi stábbal működnek. A száza­dos és a gépkocsivezető egy hét után térhetett vissza a magyar tá­borba. Azóta mindkét magyar katona beszélt a csapat pszichológusá­val. Újra végiggondolták az ese­ményeket. „Azt mondhatom, egyikünk sem érzi, hogy lelki tra­uma érte volna. Túl vagyunk raj­ta, jó a hangulatunk. Már voltam kint az Andarab-völgyben, és ta­lálkoztam a helyiekkel, akik nagy örömmel fogadtak.” Hozzáteszi: a katonai hivatásban ez benne van, ezt vállalták, mindannyian tisztában vannak a veszélyekkel. Támadóikat két órán belül el­fogták. Két, Pakisztánból érkezett terroristáról van szó, feladatuk a nemzetközi erők támadása volt, nem kifejezetten a magyarok vol­tak a célpontok Kedveli a háborús filmeket? - kérdezzük az e-mailben készült interjúban. Mint a katonák álta­lában, igen. Természetesen nem adják vissza a valóságot. Hogy mit érez az ember egy ilyen táma­dás során, azt nem lehet leírni. És olyankor az ember nem is foglal­kozik az érzéseivel, teszi gépie­sen a begyakorlottakat. Lengyel László százados hama­rosan hazatér. Korábban szolgált már Cipruson, amely ehhez ké­pest egy más világ, majd Koszo­vóban, ahol szintén nem nagy a veszély. Az afganisztáni kikülde­tést három évi otthoni szolgálat után vállalta, a család támogatá­sával. És most is azt mondja, hogy folytatja a pályát, és ha szükség lesz rá, vállal újabb missziós fel­adatot is. A biztonsági üveg gyártójának pedig üdvözletét és köszönetét küldi. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás fel­újított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft. 06-20/228-3822-----------------------:----------‘----- *26896* OR FŰN közvetlen vízparti nyaraló eladó stéggel és csónakkal, 15 M Ft. 06-20/423- 5405--------------------------------------- •27118* TÓ ALMÁSON, gyógyvízfűrdő utcájában 2 szintes, összkomfortos, modern nyaralón­kat, mely családi házként is lakható, beteg­ség miatt 7 M Ft-ért eladjuk. I: +36- 20/621-5111---------------------------------------- *27109­TÓTKOMLÓSON 140 nm-es, összkomfortos, em. családi ház eladó! +36-68/462-079---------------------------------------- *27135* __________JÁRMŰ__________ 8 FORD Transitot, Renault Trafficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06- 30/746-7347--------------------------------:------ *26976* IF A hosszú platós eladó. T.: 06-20/9727- 145-----------.----------------------------- *27142* V SÍ BUSZOK bérbe! 9-11 sz. 06-30/630- 1122 —*------------------*------------------ *26928* __________GÉPEK__________ EL ADÓ: híddaruk 10 to 14 m fesztávú 1950 000 Ft; 5 to 14 m fesztávú 1 950 000 Ft; 5 to 16 m fesztávú 1950 000 Ft; forgódaruk: 3,2 tonnás 1,3 millió, 4000/160 hidrauli­kus élhajlító 3000/6 hidraulikus lemezolló, 2500/16 lemezolló; hidraulikus prés 1001. Nettó árak! www.telkesgep.hu , 06-20/972- 6425.--------------------------------------- *27136* KARB0 R0B0T0KAT vásárolnék, 80.000- 300.000 kcal-ig. Több db-ot, jó állapotban, fóliaházak fűtésére. Tel: 06-30/9358-708--------------------------------------- *27066* HW 8011-ES pót eladó. T.: 06-20/9727- 145---------------,----------------------- *27142* MA NITU-634, 2007. évj. eladó. 06- 30/3700-207---------------------------------------- *27140* MTZ 80, 93-as évj, 2013-ig mű.-val és MTZ 892.2, 2003-as évj. eladó. T,: 06-30/207- 2621------------------------------ *27131* RÁ BA 15 gyári állapotú eladó. 06-20/5375- 135---------------------------------- *27125* TÁPKEVERŐ darálóval, gyári, 7,5 kW eladó. 06-30/3302-765-----■--------------------------------- *27112* T0 88 trágyaszóró üzemképes, 750 E Ft, MTZ-82 nagy fülkés eladó. 06-20/33-55- 358------------------------i-------------- *27132* 4 HENGERES RS egyben vagy bontva, felújí­tott motorral eladó. T.: 06-30/413-4623-------------------------- *27130* ME ZŐGAZDASÁG BIANKA gyökeres szőlővessző eladó. I: 06- 70/3315-424,06-70/3314-012--------------------------------------- *27139* BÚ ZÁT, kukoricát veszünk kamionos tétel­ben! 06-70/25-80-479-----------------------------------;--- *27143* CS ERSZEGI és rizling borokat vásárolunk. T.: 06-70/636-2911---------------------------------------- *27113* KÖRBÁLÁS fűszénát vennék. 06-30/3700- 207---------------------------------------- *27136* KUKORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves, szállítva eladó. 06-30/3302-765--------------------------------------- *27112* KU K0RICASILÓ szállítva eladó. 06-30/3700-207--------------------------------------- *27138* MA DÁRRIASZTÓ „müsas". Ára: 15 000 Ft. T.: 06-30/946-7970, www.madarriaszto.hu-------------------------------------- *27022* PA NNÓNIA gyökeres, 1 szezonban fóliában használt gégecső és paradicsomállványok eladók. T.: 06-78/311-746 , 06-70/339- 5918----------------*----------------------- *27141* MA CSKARIASZTÓ! Hívatlan állatok vannak a kertjében? Gyermeke nem játszhat az udvari homokozóban a szomszéd macskái miatt? A Garden Protector kisálla garantáltan távol tartja a: • macskát • kutyát • nyestet, stb. IHozgásérzékelös, Időjárásálló, ultrahanggal és normál hanggal működő területvédő készülék. VÉDETT TERÜLET: 200 m2 VEGYSZERMENTES, BIZTOS HATÁS! AKCIÓ! Vásárolja meg 2010. március 1-7. között 15%-os kedvezménnyel! HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. tel./fax: 06 (56) 410-916, mobil: 06 (20) 9426-380, e-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! SZŐLŐKVÓTA (208 pont) eladó. 06-77/521- 820, Törkölyné----------------------------------------*27116* TA KART fűszénát veszek nagy tételben is. 06-30/3303-531---------------------------------------- *27134* VÖRÖSBOR-felvásárlás! Fizetés megegyezés szerint. I: 06-30/9673-792--------------------------------------- *27128* VÖ RÖSHEREMAG, lucernamag eladó, után­vétellel is! Tel.: 06-30/9672072--------------------------------------- *27115* ÁL LÁST KÍNÁL AUTÓPÁLYÁRA azonnali kezdéssel brigá­dokat, vállalkozókat keresünk mélyépítési munkák végzésére. Érdeklődni: 06-70/204- 1129---------------------------------------- *27137* AVO N-munkatársakat keresek! Tel: 06- 30/426-0624----------------------------------------*26912* * JÓL fizető bedolgozói munka, leinformál­ható cégtől. 06-30/846-1819------------------------ *26894* »O TTHONI mellékjövedelmet aj.! 06- 70/2335508--------------- *26931* UT AZÁS PIHENJEN Zalakaroson. T.: 06-20/9829-697------------------------i--------------- *27107* »Ü DÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelé­ben, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015-------------------------------------- *26897* AL BÉRLETET KÍNÁL PÉCSETT, egyetemhez közeli lakásba orvos- tanhallgató lány lakótársat keres. Ár: 20 000 Ft + rezsi/hó. Tel.: 06-30/939- 2566----------------------------------:---- *27146* ________EGÉSZSÉG________ « HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06- 70/5376682---------------------------------------- *26898* »POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524---------------------------------------- *27012* »F ESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok Bu­dapesten. 0620/483-0303----------------------------------------*26887* PÉ NZPIAC HITELPROBLÉMÁK megoldása ingatlanfede­zettel, munkáltatói nélkül, BÁR-nak is! 06- 70/25-80-479------------------------------------------27143* PÉNZÜGYI és jogi tanácsadás, adósság- és válságkezelés felsőfokon. Adósságok és kintlévőségek behajtása, teljes körű jogi és pénzügyi háttérrel. 06-70/3347-538-----------------------------------------27143* ÁL LAT FRISS ellős tehén, vemhes üsző eladó. 30/247-8538--------------------------------------- *27144* »TA VASZI akció 2010. március 31-ig! Elektro Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. Tel.: 06-30/214-7677, 06-30/307- 1437 Telefon/fax: +36-88/454-914 www.villanypasztorok.hu RUHÁZAT » HASZNÁLT holland és német ruha ked­vező feltételekkel, házhoz szállítva is el­adó! +36-30/413-0147 *26895* »ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06- 20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu s KIS LÁBÚ nők cipőboltjában szandálok, magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp„ Wesselényi u. 19. Tel.: (+36)20/962-0553 *26899* KÖNYV »ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282, 06-30/ 922-0436 -26876­HIRDETMÉNY «II. oszt. trapézlemezek Dabason. +3629/367*618, +3670/318-9472--------------------------------------- *26944* RE NDEZVÉNY ZENEKAR lagzikra, Pécsről. +36-20/438- 7340--------------------------------------- *27048* NÖ VÉNY »EGZOTIKUS növénymag-katalógus! 94/352552 JÁTÉK »DARTS célbadobó kihelyezése. 06- 30/2533-094--------------------------*------------- *27083* VE GYES CSARNOK építésére alkalmas HEA acélszel­vények eladók, kb. 60 tonna, és 10 mm-es bordáslemez 200 nm, 95 Ft/kg nettó áron. 06-20/972-6425, www.telkesgep.hu--------------------=------------------ *27136* »T EXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524- ------------ - *27108* ÚJ ÁRU érkezett! Olcsó raklapos visszáru közvetlenül az importőrtől. Háztartási gép 35 000 Ft/raklaptól, vegyes holland háztar­tási és műszaki cikk 75 000 Ft/raklap. Tel: +3620/955-7686---------------------------------------- *27133* WEB0LDALkészítés rövid határidővel, amely könnyen, számítógépes tudás nélkül is mó­dosítható. Alapdíj: 10 000 Ft. T.:+36-20- 417-1363. www.webterv.hu , e-mail: karolyi@rokon.hu---------------------------------------- *27056* Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1488-5765 és faxon:

Next

/
Oldalképek
Tartalom