Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-02 / 27. szám
2010. FEBRUÁR 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG GAZDASÁGI TÜKÖR Befagyott a hazai búzapiac kör A termelő a malomtól, az a pékségtől, a pék a vevőtől függ A dunaföldvári Ihász Pékség termékeit hatvan kilométeres körzetben, közel 120 kereskedelmi egységben lehet megvásárolni. A hagyományos, kovászos technológiával készült kenyerek nagyon népszerűek a vásárlók körében, hiszen még 3-4 nap után is fogyaszthatok. Péksüteményeik, leveles tésztáik finomak, kukoricás kenyerükkel pedig első helyet értek el a Pék-cukrász Kiállításon. Az Ihász Pékség termékeit címkével jelölik, így keresse a boltokban is. A TŐZSDE Emelkedett a napraforgó ára Továbbra is visszafogottság jellemezte a Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójának forgalmát január 14- től 21-ig. A hat tőzsdenapon 72 ügyletet kötöttek a kereskedők. A gabonafélék jegyzése általában mérséklődött, az olajos magvaké ellenben nőtt a jelzett időszakban. Az euro- búza tőzsdei ára 500-600 forinttal volt alacsonyabb az előző időszakhoz viszonyítva. A takarmánykukoricánál 200 forinttal mérséklődött a márciusi ár. A takarmányárpát hetek óta változatlan áron jegyzik. Az elmúlt héten 2000-4000 forinttal nőtt a napraforgó ára tonnánként. Az előző heti visszaesés után a repce jegyzése 1500 forinttal volt magasabb. A chicagói és a párizsi árutőzsdén január első hetétől folyamatosan esik a búza és a kukorica jegyzése, melynek hátterében a nagy zárókészletek állnak. Termény Időszak Élsz. ár Ft/t Eurobúza 2010. III. 30300 2010. IX. 31500 T. búza 2010. III. 28 500 2010. IX. 29 000 T. kukorica2010. III. 31800 2010. IX. 35 500 T.árpa 2010. III. 28 000 2010. IX. 27 000 Napraforgó2010. III. 76000 2010. X. 72 500 Repce 2010. III. 72 000 2010. IX. 72 500 FORRÁS: AKI Támogatják a földvásárlást Mintegy 5000 gazdálkodó vehet igénybe termőföld vásárlásához állami támogatást Erre a célra az EU 4 milliárd forintot hagyott jóvá 2013 végéig, hazánk számára. A támogatás összege az adásvételi szerződésben megállapított vételár legfeljebb 20 százaléka, de kérelmenként maximum 3 millió forint lehet Egy gazdálkodó évente legfeljebb két kérelmet nyújthat be. Az kaphat támogatást aki a vétel idején a megvásárolni kívánt terület szomszédja, legalább öt hektár ültetvénye van, vagy egy hektár egyéb mezőgazdasági földterületen, legalább 1 éve mezőgazdasági tevékenységet folytat ■ R. A. Pang a magyar gabonapiac. A termelő alacsony árat kap a búzáért, a malomnak a pékek tartoznak, a pékeknek a boltok, a boltoknak pedig a vásárlók. Mauthner Ilona Aratás óta nem javult, inkább romlott a búza értékesítési lehetősége. Pótsa Zsófia, a Gabona- szövetség főtitkára szerint étkezési búzát most tonnánként 27- 30 ezer forint között lehet vásárolni. A válságkezelés érdekében az állam a bankokba pumpálta a pénzt, de ebből a termelő nem sokat érez. Csak azt látja, hogy nem kell a búza, vagy ha viszik, akkor is visszafogott áron. Áll a gazdaság - mondta Krieser János, a Tolna megyei gabonatermesztési választmány elnökségi tagja. Ő maga is gazdálkodik Paks-Biritó környékén. Úgy próbál piacot találni, hogy minősítteti a terményét, majd annak eredményét elküldi a kereskedőknek. így talált egy arab piacot, melyre a jelenleg kínált árnál magasabb összegért sikerült üzletet kötni 2300 tonnányi jó minőségű búzára. A Sárszent- lőrinc környéki gazdák nem ilyen szerencsések, mondta Bach János termelő. A múlt heti gazdagyűlésen éppen arról beszéltek, aratás idején jobb árat kaptak volna, mint most, pedig azóta a tárolásra is költöttek. A sárbogárdi malomba a megyéből is sok termelő szállít búzát, az idén azonban visszaesett a kereslet. Dull Béla kereskedelmi igazgató elmondta, az intervenció meghirdetésével elindult felfelé a búza ára, de a liszté nem nőtt. A malmok legnagyobb gondja, hogy gazdáktól készpénzért, vagy nagyon rövid fizetési határidővel tudnak csak terményt vásárolni, miközben a pékek halasztott fizetéssel veszik tőlük a lisztet. A finanszírozási problémákat megoldaná, ha a bankok elfogadható hiteleket kínálnak, de sajnos nem így van. Még az is elképzelhető, hogy a következő aratásig áll a piac. Akkor is csak azért indul be, mert az új termésnek kell a hely, így az óbúzától gyorsan, akár áron alul is megszabadulnának a gazdák. Szőcs István, a várdombi pékség tulajdonosa szerint is ördögi körbe került a hazai búzapiac. Úgy véli, inkább a multik által üzemeltetett nagy pékségekre igaz, hogy nem fizetik ki időre a malmok felé a tartozásukat A kisebbek ezt nem engedhetik meg maguknak. Viszont nekik a boltok nem adják meg a vételárat időre.- Gyakori, hogy az üzletvezető egy halom papírt mutat fizetés helyett, rajta nevekkel, hogy ki mennyivel tartozik - mondta Szőcs István. A vásárlók egy része is hitelből viszi haza az árut. A kisebb élelmiszerboltok azt tapasztalták, hogy amint a helyiek pénzhez jutnak, azt elköltik a multiknál. Amikor viszont kiürül a családi kassza, a helyi ABC-be mennek könyörögni, hogy legalább kenyeret adjanak neki hitelbe. Ihász Kornélia, a dunaföldvári Ihász Pékség tulajdonosa elmondta, ők 8 napos haladékot adnak a boltoknak, de előfordul, hogy egy hónap is eltelik, mire fizetnek. Mintegy kommentárként hozzáfűzte, a cigarettát forgalmazók felé a kisboltoknak is azonnal kell fizetni. A tél nem a pihenés, a tervezés Ideje téved, aki azt gondolja, hogy a tél unalmas időszak a mezőgazdaságban. Jelentős hányadban ilyenkor dől el, hogy milyen lesz a következő ciklus termése. A tolnai gazdák egyelőre bizakodnak, ugyanis a természet még nem tett pótolhatatlan kárt az őszi vetésekben. Ami pedig a terveket illeti, a megkérdezett szakemberek szerint a gazdák nem tudnak reagálnak a piaci nehézségekre, mert nem lehet kiszámítani az adott évben minek lesz jobb az ára, ráadásul a vetésszerkezet váltására is oda kell figyelni. Olcsó és finom a káposzta savanyítás Nyersen fogyasztva a legegészségesebb Divatba jött a pálinka, élen a szilva és a barack Van, aki a fogyókúra miatt, van aki a töltött káposztához, és van, aki egyszerűen csak az íze miatt vásárolja a savanyú káposztát. Százféle étel készíthető belőle, a lényeg, hogy nemcsak finom, de nagyon egészséges is. Nyersen, kevés étolajjal, őrölt paprikával összekeverve kiváló savanyúság húsok mellé. Rendkívül magas a C vitamin tartalma, ezenkívül Bl, E, K vitaminokat, valamint fol- savat és kálciumot is tartalmaz. A piacokon, szaküzletekben kilós vagy zacskós kiszerelésben vásárolhat belőle az, akinek nem volt kedve ahhoz, hogy még őszszel saját maga bajlódjon vele. Olcsó, hiszen kilójáért csak 220- 280 forintot kérnek. ■ I. M. A szekszárdi piacon mindig lehet vásárolni savanyú káposztát Változtak a pálinkafogyasztási szokások a statisztikai hivatal felmérése szerint. A fiatalok körében egyre népszerűbb az ital. Bérfőzetésben évente 5 millió litert állítanak elő. A kereskedelmi főzésű pálinkák - jelenleg évi 2 millió liter - fogyasztása évente mintegy 10 százalékkal nőtt, ezzel párhuzamosan a bérfőzés volumene évente 10 százalékkal csökken - derül ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Főosztályának adataiból. A kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkákból az egy főre jutó éves fogyasztás 1,5 deciliter. A pálinkatermelés 2008-ban mintegy 20 százalékkal nőtt az előző évekhez képest. Úgy tűnik, sikerült a gyümölcsös szeszes italból jó értelemben vett divatot csinálni, egyre többen értékelik, élvezik olyan ínyenc módon, ahogy a borokat. Azt reméljük, hogy a pálinka a szeszes italok prémium szegmensében tovább tudja erősíteni pozícióit - nyilatkozta Kasza Gyula a szakminisztérium osztály- vezetője. A legnépszerűbbek még mindig a hagyományos ízek: a szilva, a barack, a birsalma és a vilmoskörte. ■ M. I. ■ Egyre többen értékelik a jó pálinkát. t t I k 11 AGRÁRHÍREK Az agrárium helyzete most és a jövőben A gazdakörök megyei vezetése február 4-én Tamásiban, a művelődési házban tartja agrárfórumát. A 10 órakor kezdődő rendezvény előadói között szerepel Jakab István, a MAGOSZ országos elnöke, Font Sándor, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és Hirth Ferenc országgyűlési képviselő. Téma a hazai mezőgazdaság jelenlegi helyzete és a jövőbeli elképzelések. Megkezdték a kiegészítő támogatások fizetését A mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal január közepétől utalja a területalapú támogatás kiegészítő részét, a top-up-ot. Ez a támogatási forma elsősorban az állattartáshoz kapcsolódik, így a hízottbika-, anyatehén-, szarvasmarha-, anyajuhtartáshoz. A tenyésztők számára kedvező hír, hogy nőtt a bázisjogosultságként igénybe vehető összeg. A méhészek már várják a tavaszt a méhészek sem örülnek a jelenlegi kemény éjszakai fagyoknak. Attól tartanak ugyanis, hogy idő előtt elfogy a méhcsaládok mézkészlete, mondta Nagyer- nyei Attila, a megyei szövetség elnöke. Nincs okuk a panaszra, jól fogy a méz a megyei méhészek készletéből, a hordós akácméz kilójáért 800, míg a piaci, üveges kiszerelésért 1400 forintot fizetnek. Egy nagyobb eseményre is készülnek, február 13-án, szombaton lesz Szekszárdon, a főiskola aulájában a Tavaszváró Méhésztalálkozó. Kiemelt téma: a méz laboratóriumi vizsgálatának fejlődése. Nagyernyei Attila Az új szervezetben már nem kívánnak részt venni A hegyközségek Nemzeti Tanácsa nem kíván részt venni egy új közösségi bor- marketing kft. megalakításában. Erről a szervezet elnöksége egyhangúlag döntött múlt héten a csütörtöki budapesti ülésén, a döntésről Horváth Csaba, a HNT főtitkára tájékoztatta a sajtót. A testület álláspontja szerint nem egy új szervezet kialakítására, hanem a kitűzött marketing feladatok haladéktalan megoldására van szükség. Továbbiak a TEOLhu hírportálon