Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-10 / 34. szám
* m SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUÁR 10., SZERDA Választás: két jelölt pályázik a TMLSZ üres elnöki székére A bronzért játszhat az ASE kosárlabda Huszonöt percig tudták tartani a lépést a csehekkel Második helyen végeztek a Gólyák saját rendezésű kézitornájukon Két jelölt van a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára, tájékoztatott Dárdai Ferenc, a TMLSZ főtitkára. Mindketten megkapták az induláshoz szükséges minimális nyolc jelölést. A nyolc elnökségi helyre tizenheten pályáznak - fontos megjegyezni, hogy egy egyesület egy elnököt, nyolc elnökségi tagot és három felügyelőbizottsági tagot javasolhatott. Ahhoz, hogy február 19-én, pénteken érvényes legyen a választás, a 64 Tolna megyei egyesületből - a jelölőlapokat 46 egyesület küldte be a szövetségbe - legalább 33-nak (50 százalék plusz egy) képviseltetnie kell magát. Ahhoz, hogy az első körben eldőljön, ki lesz a megyei szövetség új elnöke, a jelölt 2/3-os támogatottsága szükséges. Szin- ger Ferenc, leköszönő elnök 21 éven át irányította a megyei szövetséget. Ha a küldöttgyűlés határozatképtelen lesz, február 27- én újfent nekifutnak a választásnak a klubok. INDULÓK AZ ELNÖKI POSZTÉRT: Bozsolik Róbert, Gödrei Zoltán. INDULÓK AZ ELNÖKSÉGI TAGSÁGÉRT: Béres János (Tamási), Egyed Tiborné (Tolnanémedi), Fonyódi Béla (Hőgyész), Hámori Róbert (Tolna), Illés Béla (Báta- szék), Karszt József (Paks), Krausz Márton (Bonyhád), Läufer Tamás (Magyarkeszi), Len- key Imre (Kölesd), Mercsényi Gyula (Szekszárd), Sári József (Bátaapáti), Schäffer István (Bátaszék), Sebestyén Ágoston (Bonyhádvarasd), Sóthy András (Paks), Szilágyi Dezső (Szekszárd), Teszler Vendel (Szekszárd), Wiesner József (Tolna). Indulók az FB-tagságért. Elnökjelölt: Varga Tibor. FB-tagjelölt: Miszler Tibor (Kisdorog), Ömbö- li József (Bátaapáti), Vámosi Ferenc (Tamási). SPORTMŰSOR labdarúgás. Felkészülési mérkőzések, szerda: Paksi FC-Kaposvölgye 16, Mohácsi TE-Bátaszék 18. Csütörtök: Pécsi MFC-Dombóvári FC- Rutin 17, Union Budapest-Du- nafóldvár FC 18.30. kézilabda. Női felkészülési mérkőzés: Szekszárdi Fekete Gólyák KC-Tolna KC (palánki sportcsarnok) 20. ■ Nem sikerült a bravúr, az Atomerőmű SE kikapott a Novy Jicintől, így a harmadik helyért játszhat a CEBL Ligában. Az csak lapzártánk után dőlt el, ki lesz a mai ellenfél. TN-összeállítás NOVY JICÍN (CSEH)-ATOMERŐIVIŰ SE 88-77 (21-15, 20-26, 29-21, 18-15). Kolozsvár, 1000 néző. V: Brziak (szlovák), Kovacevic (osztrák), Banica (román). Novy Jicín: Pandula, Pelikán 3, Muirhead 5, Gavlák 16/12, Sa- rovics 28/15. Csere: Walker 5, Steffel 4, Varnelis 27/15, Jurec- ka. Edző: Zbynek Choleva. Atomerőmű SE: Mészáros Z., Horváth Á. 12/9, Kiss Zs., Clark 6, Gulyás 23. Csere: Dili 12, Körtélyesi 19/9, LeGrange 3, Panta, Medve 2. Edző: Schmidt Béla. Nem volt könnyű helyzetben az ASE és nem volt könnyű helyzetben Schmidt Béla sem. A szombaton lemondott Dzunics Braniszlav helyére beugró trénernek az volt a feladata, hogy felrázza a játékosokat, a csapatnak pedig az, hogy megállítsa a cseh bajnokságban élen álló Jicínt. Nem sikerült, pedig most tényleg csak kévésén múlott. Jól kezdtek a paksiak, különösen Gulyás Róbert csipkedte magát: a center keményen dolgozott a palánkok alatt. Látszott rajta, hogy be akarja bizonyítani: Dzunics méltatlanul mellőzte, s még így, sérülten is nagy hasznára tud lenni az atomosoknak. Nemcsak Gulyás, a többiek is alaposan nekiveselkedtek, Clark, Dili és Körtélyesi is jól játszott. A cseKörtélyesi Gergely 19 ponttal az ASE második legjobb pontszerzője volt hek eleinte nem is tudtak meglépni, vagy ha igen (egyszer 11 ponttal elmentek), a Paks gyorsan vissza tudott jönni. A fordulás után gyökeresen megváltozott a játék képe, a 25. perc után valamiért megtört az ASE lendülete. A távoli dobások nem jöttek be - ez már korábban is problémát okozott -, a Jicin pedig van olyan jó csapat, hogy ekkora luxust nemhogy az ASE, de még másik, a paksiaknál jobb csapat sem engedhet meg vele szemben. Varnelis és Sarovic szórta a hármasokat (ketten együtt 9-et vágtak be). A meccs akkor dőlt el végérvényesen, amikor a záró felvonásban a Paks négy és fél percig nem talált be, s amikor Horváth Ákos megtörte a kosárcsendet, már 15 ponttal álltak jobban a csehek. Ez már sok volt Gulyáséknak, akik csak kozmetikázni tudtak a különbségen. A paksiak közül kiemelkedett Gulyás és Körtélyesi, de dicséretet érdemel Clark, aki nyolc lepattanót gyűjtött be és a hét asszisztot kiosztó Mészáros Zalán is. Schmidt béla: - Sajnos a mérkőzés második felében nem tudtuk megismételni azt a játékot, amit az első félidőben 10 pontos hátránynál meg tudtunk valósítani. Az eUenfél két meghatározó játékosával - akik összesen 55 pontot szereztek, nem tudtunk mit kezdeni. Összességében megérdemelten nyerték meg a találkozót. A harmadik helyért ma 14.30 órakor csap össze az Atomerőmű az U-Mobiltelco Cluj-BCM Elba Timisoara találkozó vesztesével. Négyszer kerül képernyőre a Paksi FC labdarúgás A negyedik fordulóban, március 13-án érkezik a Ferencváros Mint azt keddi számunkban már megírtuk, a Paksi FC számára február 20-án, szombaton, 14 órától a Zalaegerszeg elleni hazai találkozóval kezdődik meg a Soproni Liga 2009/2010-es pont- vadászatának tavaszi idénye. A PFC négy meccsét közvetíti a sport 1. Áz első tévés meccsre nem kell sokat várniuk a drukkereknek, a tavaszi negyedik körben Tököliék Ferencváros elleni találkozóját élőben közvetíti a sporttelevízió. Aztán képernyőre kerül a Loki, a Vidi és az Újpest elleni derbi is. A TOVÁBBI PROGRAM. 17. forduló, február 27., szombat: Nyíregyháza-Paksi FC 14. 18. forduló, március 6., szombat: Paksi FC-Vasas 14.30. 19. forduló, március 13., szombat: Paksi FC- Ferencváros 17.30 (tv: sportl). 20. forduló, március 20., szombat: Kaposvári Rákóczi-Paksi FC 15. 21. forduló, március 27., szombat: Paksi FC-MTK 15. 22. forduló, április 3., szombat: Debreceni VSC-TEVA-Paksi FC 15 (tv: sportl). 23. forduló, április 10., szombat: Paksi FC-Videoton 15 (tv: sportl). 24. forduló, április 17., szombat: Újpest-Paksi FC 15 (tv: sportl). 25. forduló, április 24., szombat: Paksi FC-Győri ETO 17. Az utolsó öt forduló időre lebontott, pontos menetrendjét még nem készítette el az MLSZ versenybizottsága. ■ A Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézet volt a helyszíne a II. FeGo Kupa női kézilabdatornának. A házigazda Szekszárdi Fekete Gólyák KC mellett három csapat lépett pályára a szombati felkészülési kupán. Az NB I-ben szereplő Alcoa Fehérvár KC az ifjúsági csapatával vett részt az eseményen. Mindjárt az első találkozón összecsapott az NB II Délnyugati-csoportjának két éllovasa, az FGKC magabiztosan győzte le a tabella első helyén álló Mohácsot. eredmények: Fekete Gólyák KC-Mohácsi TE 28-21, Alcoa Fehérvár KC-Tolna KC 32-15, Fekete Gólyák KC-Tolna KC 36-15, Alcoa Fehérvár KC-Mohácsi TE 30-14, Mohácsi TE- Tolna KC 28-24, Alcoa Fehérvár KC-Fekete Gólyák KC 28-22. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. Alcoa Fehérvár KC 6, 2. Szekszárdi Fekete Gólyák KC 4, 3. Mohácsi TE 2, 4. Tolna KC 0 ponttal. KÜLÖNDÍJASOK. A gólkirálynő a 22 gólos Német Judit (FGKC) lett, a legjobb kapusnak Cziráky Fanni (Alcoa Fehérvár KC) bizonyult, a legjobb mezőnyjátékosnak járó elismerést Mizsák Dominika (FGKC) kapta. ■ Két versenyen négy aranyéren) a paksi merleg Négy aranyéremmel zárták legutóbbi két versenyüket az Atomerőmű SE utánpótlás korú dzsúdósai. Az ifjúságiak országos rangsorversenyén a 40 kilogrammosok között induló Pupp Réka és az 57 kilósok mezőnyében szereplő Kiss Vivien egyaránt aranyérmet szerzett. Szőke Attila a 45 kilogrammosok súlycsoportjában ötödik lett. A két megszerzett arany igencsak biztató a két hét múlva esedékes ifjúsági magyar bajnokság előtt. A juniorok rangsoroló megmérettetésén a paksiak közül Őri Felícián (60 kg) és Köller Milán (81 kg) sem talált legyőzőre. Ezenkívül még két értékes hetedik helyezést csíptek el az atomosok: Kovács Botond (73 kg) és Imre Miklós (81 kg) jóvoltából. ■ Első osztályú csapatot fogadhat a kupában a Bonyhád kosárlabda A Dombóvár és a Salgótarján összecsapásán a pillanatnyi forma döntheti el a továbbjutást Ismét NB I-es csapat látogat a bonyhádi sportcsarnokba. A Magyar Kupa szerdai nyolcaddön- tőjében a jSztojan Ivkovics dirigálta Kecskeméti KSE lesz az NB I/B-s bajnokság Nyugati-csoportjában listavezető völgységi- ek ellenfele. A Bonyhád korábban már fogadott élklubot a sorozatban: 2006 decemberében a Kaposvár nyert 115-69-re az MK 3. fordulójában.- Mi már teljesítettük a célkitűzésünket azzal, hogy a Hepp Kupában bejutottunk a döntőbe, ezzel pedig kivívtuk, hogy a kupában is pályára léphessünk - mondta Murvai Árpád, a bonyhádiak edzője. - Nagyon örülünk, hogy egy NB I-es csapatot fogadhatunk, ráadásul egy ilyen remek játékosokból álló első osztályú gárdát láthat a közönségünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei, ennek ellenére nem feltartott kezekkel várjuk a vendégeket. Egy jó meccset, akarunk játszani, olyat, amelyet közönségünk is élvez. Egy hét leforgása alatt háromszor csap össze a Dombóvár KC és a Salgótarjáni KSE NB I-es férficsapata. Először ma 18 órakor a kupa nyolcaddöntőjében találkoznak a felek, a hétvégén bajnokin is összemérik tudásukat a csapatok, majd egy hét múlva a kupavisszavágón dől el, hogy melyik gárda jut a nyolc Murvai Árpád edző és a bonyhádiak erős ellenfelet fogadhatnak ma este Ez a szerdai kínálat: AZ MK SZERDAI PROGRAMJA: Dombóvár KC-Salgótarján 18 (V: dr. Valovics, Bognár I, Szilas). B-Beton Bonyhádi KSE-Kecskeméti KE 18 (V: Kiss L, Márton L., Szabó G.). Előbbi párharc oda-visszavágós, utóbbi egy mérkőzésen dől el közé. A bajnokságban tavaly október végén találkozott egymással a két csapat, akkor 94-78-ra nyert a Vasút, igaz még Jonathan Jonesszal és Jerome Le- Grange-val a soraiban.- Azzal a céllal vágtunk neki a Magyar Kupa-sorozatnak, hogy bekerülünk a négyes döntőbe - mondta Földi Sándor, a DKC edzője. - Jelenleg már más a helyzet, most, hogy így meggyengültünk, nem tudom megmondani, mire leszünk képesek. A Salgótarján kerete azóta kicserélődött, amikor mi összecsaptunk velük, még másképp állt fel a vendégcsapat. Hazai pályán mindenképpen nyerni szeretnénk, sőt jó lenne akkora előnyt kiharcolni, amely elég lesz a visszavágón. Ki kellene használnunk, hogy Tory Walker még a csapat rendelkezésére áll. Az ASE egy hete lejátszotta az odavágót az Albacomppal és a fehérvári meccsen 76-66-os vereséget szenvedett. ■ B.L-R.G. i \ I