Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-12-06 / 47. szám
2009. DECEMBER 6., VASÁRNAP 7 INTERJÚ showman Mindenkinek a saját színvonalán válaszol. Ha komoly a kérdés, hasonló a felelet is Jáksó Lászlótól. így született az, hogy megőrül a japán nőkért, meg hogy vele senki nem akar lefeküdni. „NEM TÁNCOLOK A DANUBIUS SÍRIÁN” Jáksó László azt mondja, úgy védi a magánéletét, hogy viccelődik, ha azt firtatják. így védi 15 éves fiát is a nyilvánosság elől. A Danubius Rádió megszűnése után azonnal az azt felváltó adóhoz igazolt, azt mondja, nem volt más választása. Dián Tamás- Önről annyi minden megjelent már, hogy annak valószínűleg a fele sem igaz. Élvezi, hogy bármit mond, az megjelenik?- Én senkinek sem hazudok, legfeljebb hülyéskedni szoktam. Mentségemre legyen mondva, ez már gyerekkorom óta hozzátartozik az egyéniségemhez. Nem voltam se erős, se jóképű, ezért olyan stílust kellett kialakítanom, ami érdekessé tesz. Ez a tulajdonság azóta is az egyéniségem része, s néha bizony jól jön. Egyszer például belekeveredtem egy lakáscsereügybe, amikor feljött hozzám néhány ember, és fenyegetően azt mondták, hogy ők képesek ám bármit átrendezni. Erre naivan visszakérdeztem: ezek szerint kőművesek? Dumával nagyon sok támadás elől el lehet lépni. A magánéletemet is úgy védem, hogy összevissza nyilatkozom mindenfélét. De ez nem átverés! Megmondom mindenkinek, hogy ha az igazi szerelmemről vagy a gyerekemről kérdeznek, akkor elviccelem a választ. Az ugyanis nem természetes, nem egy jó állapot, ha az ember a szeretteit egy újságban látja viszont. Ez számomra olyan érzés, mintha elvennének tőlem valamit. Mondjuk azt a w . hátországot, amire szükségem van.- Az emberek kíváncsiságának kielégítése nincs benne a gázsiban?- Nem vagyok óriásplakát, nekem is lehet privát életem, én is megbántódhatom. A sajtó pedig nagyon kiszolgáltatottá tehet. Ha egy cirkuszi bohócot civilben megrugdosnak, megaláznak, akkor az az ember nem akar sokáig bohóc lenni. Egyébként sem értem, hogyan képesek emberek azon tűnődni, azt találgatni, hogy a közszereplők vajon mit csinálnak. Hát nincs ennél millió fontosabb dolog a világon?- De ha valaki minden héten mond valami őrültséget, az érdekes.- Az attól függ, ki kérdez, és mit. Én ugyanis mindenkinek a saját színvonalán válaszolok. A műsoraim tele vannak ilyen helyzetgyakorlatokkal. Ha komoly a kérdés, hasonló a felelet is, de ha valaki eszement dolgokkal jön, azt is visszakapja, így született az, hogy megőrülök a japán nőkért, meg hogy velem senki nem akar lefeküdni. Egyébként, ha valaki elhiszi, hogy 41 évesen, egy 15 éves fiú apjaként hirdetést kell feladnom, hogy intim kapcsolatom legyen egy nővel, akkor ahhoz csak gratulálni tudok.- Sokan mégis ennek alapján ítélik meg. Azt hiszik, ön egy komolytalan fickó.- Ezt magam is érzem, például abból, hogy milyen sokat járok bíróságra. Az emberek azt gondolják, hogy itt ez a vicces Jáksó, biztos könnyen fizet, pereljük hát be valamiért. Akkor van csak meglepetés, amikor az ügyvédemmel,'Tuza Péterrel beidéznek. Szokta is mondogatni, hogy kevés ilyen kliense van. Ha kell, hallgatok, ha pedig kérdeznek, egyszerű, megérthető, komoly mondatokkal válaszolok. A felperesek meg nem hisznek a fülüknek, hogy képes vagyok felnőtt módjára viselkedni.- Azt mondta magáról, hogy antiszociális alkat. Ez igaz?- Igen, bár ezt sem a szó orvosi értelmében kell érteni. Egyszerűen csak nem va gyök társasági ember. Nem járok partikra, ha buliba megyek, akkor is inkább elhúzódom egy csöndes sarokba, és nagyokat hallgatok. Ha nem lenne gyerekem, talán még a karú csonyt sem ünnepelném.- Egy médiában dolgozó embertől ez legalábbis furcsa. „Megmondom mindenkinek, hogy ha az igazi szerelmemről vagy a gyerekem rőt kérdeznek, akkor elviccelem a választ.”- Szerintem ’ meg nem. Én tudok, de nem szeretek kommunikálni. Ahhoz nekem mindig kell valami kényszerítő tényező: például ha világítani kezd a stúdióban a kamera lámpája, vagy nyilatkozni kell valahol. Aki reflexből kommunikál, igazából nem tudja, mit csinál. Nálam ez abszolút tudatos. Amikor fiatalabb koromban udvaroltam, minden szülő számára én voltam az álompasas, mert tisztában voltam azzal, hogy mit Névjegy SZÜLETETT: 1968. szeptember 11-én. A jate francia szakára és a Színház- és Filmművészeti Főiskola tévés rendező, szerkesztő, műsorvezető szakára is járt, egyiket sem fejezte be. Róuliá és tévéműszerész. munkahelyei: szegedi városi televízió, Magyar Televízió, Kossuth Rádió, Danubius Rádió. TÉVÉS MUNKÁI: Duna Tv: Ziccer, Kész átverés show, Heti hetes. 2009. november. 19-től a Class FM műsorvezetője. elvált, egy gyermeke van: a 15 éves jáksó Bence Dagobert. várnak el tőlem. Ugyanakkor, mint ahogy az előbb mondtam, ha a helyzet megkívánja, tudok én a padlóra is köpni.- Valóban hipochonder, és a pénzét sem tudja beosztani?- Mindkettőben van valami, de ebben a kijelentő módban egyik sem igaz. Az, hogy képzelt beteg lennék, nem azt jelenti, hogy naponta többször mérem a lázam: egyszerűen csak jobban meg tudok rémülni vélt vagy valós egészségügyi tünetektől. De ennek is oka van. Negyvenéves koromig azt hittem, nem lehetek beteg. Aztán egyszer csak elkezdődtek a problémák. Hol a májammal voltak bajok, legutóbb a vesekövem jelezte, hogy van. Az orvosom szerint ebben a korban már számítani lehet ilyesmire, én pedig figyelem magamat. Erre egyébként van is egy hajlamom. Amikor erről kérdeztek, könnyebb volt leírni, hogy hipochonder vagyok, mint hogy gyermekkorom óta túlfej- lett az autoinspekciós, vagyis önmegfigyelő képességem. Hát melyik újság tenné ezt ki a címlapjára? Ami pedig az állítólagos pénzherdálásomat illeti, az két hírből született. Egyszer egy bulvárlap megsaccolta a fizetése-’ met, s bár nem találták el, azért közölték az összeget. Nem sokkal később pedig valahol azt mondtam, hogy eléggé rend- szertelen vagyok, például takarékoskodni sem tudok, hisz mindig felélem a fizetésemet. Na, ebből a két információból gyúrta össze egy újság, hogy Jáksó milliókat keres, mégis nyomorog. Pedig csak arról van szó, hogy én másként kezelem a pénzt, mint az emberek többsége. Szerintem a pénz arra való, hogy el- költsük, így aztán mindig annyiból élek, amennyim van. Ha kevesebb lenne, abból is kijönnék. Nem pazarolok, de nem is keveredem adósságokba. Egyszerűen csak élek, ahogy tehetem.- Ezek szerint nem anyagi okokból dolgozik még mindig számítógépes programozóként is?- Az emberek csodálkoznak, amikor látják a nevemet nagy projektekben, s nem értik, mit keresek én ilyesmiben. Pedig csak arról van szó, hogy rosszul érez- ném magam, ha mindössze annyit kellene csinálnom, mint amit feltételeznek rólam. A programozás az én kikapcsolódásom. Hobbinak nem nevezhetem, hiszen pénzt kapok érte, de a lényeg valahol mégis ebben keresendő. Ha írok egy számítógépes programot, és azt megveszik, akkor annak a dolognak kereskedelmi értéke van. Valaki használja, szüksége van rá. Ez az érzés kell az önbizalmamnak.- Ön szinte „csont nélkül” igazolt át a Danubius jp Rádiótól az ugyanarra a frekvenciára lépő Class FM-hez. Ez hogy zajlott?- Furcsa helyzet volt. Megtörtént, hogy november 17-én felhívott egy újságíró azzal, hogy felmondtam-e, és mikor szerződök át az új adóhoz, s én azt válaszoltam, hogy nem, de írja oda azt is, mikor beszélgettünk. Nem a dátumot: az órát és a percet. Ennyire feszesen történt minden. Egyébként barátságos hangulatban jöttem el. Lemondtam a végkielégítésemről, a volt munkaadóm pedig hozzájárult ahhoz, hogy azonnal máshová igazolhassak. Azzal, hogy nem ragaszkodtam a szerződés szerint nekem járó pénzhez, a Danubiusnál rekedtek bérébe sikerült egy kicsit besegítenem.- Voltak olyan vélemények, hogy könnyen elhagyta a süllyedő hajót.- Azzal, hogy a Danubius elnémult, nem volt már kihez és mihez ragaszkodni. A lojalitás szép szó, de csak addig van értelme, amíg van mögötte valódi döntési alternatíva. A Danubius Rádió az eddigi formájában megszűnt létezni. Halkan hozzáteszem: bár tévednék, és tudnák folytatni. Nagyon szurkolok nekik. Ezt a zsigeri kötődést nem tudom magamból kiirtani, és szerencsére nincs is erre szükség, hisz a Class FM-nél senki nem mondta, hogy nem ejthetjük ki a Danubius nevét. Élő, egyenes adásban bárki elmondhatta a váltásról a véleményét. Voltak olyan hangok is, hogy „de jó, végre egy normális rádiónál dolgoztok”, amire én mindig megjegyeztem, hogy azért ne essünk át a ló túlsó oldalára sem, nem vagyok hajlandó sáros lábbal táncolni a Danubius sírján.- Bochkor Gábornak is beszólt, hogy ne magát sajnál- tassa, hanem inkább azok miatt aggódjon, akik valóban elveszítik az állásukat. Beszélt azóta a Bumeráng műsorvezetőjével?- Igen, néhány nappal később Gábor felhívott, és hosszabban eltársalogtunk. Hogy miről, az maradjon a kettőnk dolga, mivel nem hatalmazott fel rá, hogy ennek a diskurzusnak a részleteit nyilvánosságra hozzam. A végét azonban elárulhatom: annyit mondott, hogy nekünk, rádiósoknak nem kéne veszekednünk, és ebben baromira igaza van. Azóta ehhez tartjuk magunkat. b « 1 t
