Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-05 / 285. szám
9 2009. DECEMBER 5., SZOMBAT ELETMOD Gyerekzsúr a láthatáron? Készüljön fel! Szülinap Nem olyan, mint egy felnőttvendégség, de erre is alaposan fel kell készülni Ha a szülők gyakran látnak vendégül másokat, nem úszhatják meg a gyerek- zsúrt sem. Más ez, mint amikor néhány pajtás jön látogatóba. Gönczi Annamária Korosztályonként más a szisztéma. A négy és nyolc év közöttiek még korán kezdik és korán is fejezik be a bulizást. Ilyenkor még a zsúr általában négy óra körül kezdődik és legkésőbb nyolckor véget ér. Legalább két héttel az esemény előtt érdemes összeállítani a meghívandók listáját, megszerezni a szülők telefonszámát! A meghívókat meg kell írni, rajzolni. Ebben segíthet a gyerek is. A kézbesítésben szintén. A szülő dolga végighívni a meghívottak családját: elengedik-e a kicsit, érte jönnek-e, vagy elviheti más anyukája is. Ilyenkor célszerű megbeszélni, hányra jöjjenek majd, illetve van-e kedve (az anyukának, apukának) kicsit ott maradni, társalogni. Feltétlenül meg keü beszélni, van-e a kicsinek olyan betegsége, ételallergiája stb., amire oda kell figyelni. Még jobb, ha elmondjuk, mivel kínáljuk majd a kis vendégeket, és megkérjük a szülőket, ebédkor ne tömjék halálra a srácukat. Ma már nem divat a habos kakaós, kalácsos buli. Annál kedveltebbek a kis, színes meleg- szendvicsek, a káposztafejbe szúrt falatkák, az apró sós és édes sütemények, gyümölcslevek, szénsavmentes ásványvíz. És a végén persze a torta sem maradhat el. Ha kicsi a gyerekszoba, számítani lehet arra, hogy a srácok az egész lakást birtokba veszik. A teendő: értékes, törékeny tárgyakat eldugni, magasra tenni! Ez a korosztály még nem tudja igazán megszervezni a játékát; a veszekedések, vadulások elhárítása érdekében tartózkodjon felnőtt is a közelben. Megtörténhet, hogy másképp is be kell avatkozni. Például versenyt javasolni, vagy olyan játékot, amelybe a csendesebb, félrehúzódó kicsik is be tudnak kapcsolódni. Legyen tombola is! Már nagyobbak, de a nyolc és tizenkét év közöttiekre sem bízhatjuk rá teljesen a délutánt. Önállóbbak, már kitalálnak játékokat, de könnyen össze is kapnak. A szülő dolga elsimítani a viszályt, hogy senki ne távozzék rossz szájízzel. Mindig legyenek kéznél társasjátékok, és nem baj, ha a vendég gyerekek több kisebb csoportban játszanak egymással. Más a tinik házibulija legjobb ha büfét készítünk, papírterítékekkel. Ez a korosztály már bulizni akar: zenét hallgat, táncol Csak nehogy őrjöngésbe csapjon át az esemény! Legyen mentőötletünk erre az esetre is: szervezhetünk előadást, szerepjátékokat, bármit, amivel a tini korúak aktivitását helyes mederbe terelhetjük. HIRDETÉS Csokoládé szökőkút* 250 W. nemesacél ház és szökőkút, gyorsan és egyszerűen összerakható, a levehető szökőkút- nak köszönhetően p könnyen tisztítható, £„ kapacitás: 700 ml P vagy 1000 g ^csokoládé MEDION Vezeték nélküli telefon* • formatervezett DECT-teiefon 2 mobilrésszel • ECO funkció: sugárzásmentes működés a beszélgetés során • SMS funkció: max. 30 üzenet tárolására** • 200 telefonkönyv-bejegyzés • kényelmes kihangosítás funkció a mobilrészen • GAP-kompatibiiis • az utolsó 20 nem fogadott hívás kijelzése • 15 választható csengőhang _______ (mo bilré'sz) -10 x 8 polifónikus, gjUHfc 5 hagyományos ^P**#*\ • invertált A-soros Dot-Mátrix kijelző , 9 999 Fvszett tVHEDION' Vezeték nélküli jeltovábbító* • 2 csatlakozás forráseszközökhöz Scart-kábelen keresztül egy másik helyiségbe történő vezeték nélküli jeltovábbításhoz • a beépített PLL-technoíógia magas teljesítményt és jó minőséget biztosít • használható pl. TV műholdvevőhöz, DVD-/CD-lejátszóhoz stb. • rendkívül alacsony energiafogyasztás Smart-Standby üzemmódban (automatikus átkapcsolás energiatakarékos Standby üzemmódba) • tartozékokkal csatlakozások az adón: 2 x AV-bemenet (Mini DIN), 1 x AV-kimenet (Mini DIN), 1 x Extender-csatlakozó, hálózati adapter bemenet csatlakozások a vevőn: 1 x AV-kimenet (Mini DIN), 1 x 75 Ohm-os kimenet, hálózati adapter bemenet 'Az SMS funkció akkor működik, ha azt a szolgáltató támogatja. /darab « » 6 999 /szett 6999Ft/db 16990n 1 14 990 Ft/szett , r! Férfi cipzáros felső* rendkívül kényelmes és divatos, viselhető szabadidőben vagy sportoláshoz, állógallérral és cipzárral, különböző zsebkialakításokkal, divatos egyszínű modellek méret: 48-54 iGAn Ltftautdi Univerzális tábla* álló tábla stabil faállvánnyal és elforgatható táblarésszei, mágneses és \ vonalazott zöld oldallal. Összecsukható, számos kiegészítővel: 53 mágneses nagybetű, fehér és színes kréta, szivacs, számok és jelek méret: kb. 65 x 116 x 40 cm (szé x ma x mé) /készlet /darab 6 999 6 999 Ft/készlet Elektronikus darts* 1 -16 játékos számára, 27 játék 159 játékvariációval, „Cybermatch* funkció, sztereó hanghatás, nagy feifogógyűrű a hibás dobásokhoz méret: 44x49,5x5 cm Játékgyűjtemény* számos klasszikus játék egy kiváló minőségű fadobozban, 3 játéktábla játékfigurákkal az összes játékhoz /darab /készlet /darab 3 499 Ft/db HÓVAL Cl ÁSS 3 999 Ft/szett Férfi ing nyakkendővel* 100 % pamutból, hosszú ujjú, tökéletesen hozzá illő selyem nyakkendővel Teflon® tapadásgátló bevonattal méret: 39-46 6999 Férfi termonadrág* \zj Só 100 % puha pamutból, flanel bélésű vászonnadrág, hűvös őszi és téli napokra, klasszikus szabás, különböző zsebkialakításokkal méret: 48-56 3 999 Ft/készlet hóval ^ class Férfi pizsama* kiváló minőség, bőrbarát, kényelmes és légáteresztő. „V*-kivágású vagy kerek nyakú felsőrész gombsorral, különböző elegáns modellek . méret: M - XL A ROYAL ( LASS Férfi merino pulóver* tiszta gyapjú (merino-gyapjú) külső rész és tiszta pamut belső rész, magas vagy kerek nyakkal vagy „V'-kivágással méret: M - XI Kézzel szőtt szőnyeg* tiszta pamutból, két végén rojtozott méret: kb. 70 x 140 cm x------. /d arab 999 Ft/db /garnitúra hótaposó* jS melegítő és hőszigetelő, strapabíró felsőrész meleg belső béléssel és csúszásbiztos talppal méret: 37 - 45 /darab 6999 3999R/gamitúra 4 999 Ft/db ALDI tájékoztató oldalon aldi-hungary.hu koztatóiban vagy , ..... az alDI hetente megjelenő me9ta 1 ‘_____ UA NBURY S-ffm1A -1 i !'1 1 r——--------11 ANBURY I www.atdi-hungary.hu 57x Ajka • Baja • BalatonleHe • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. her. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföktvár Du na haraszti • Dunaújváros • Esztergom • Érd • Főt • Gárdony • Győr 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs 2x • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x * Zalaegerszeg HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Ha listája van, könnyebben boldogul tornyosulnak az ünnepi el- intézendők? írjon listát teendőiről! Szedje időrendbe, mit kell elvégezni karácsony előtt egy, két vagy három héttel. Ne akarjon mindent egyedül csinálni, ossza szét családtagjai között a feladatokat! Az ünnep előtti néhány napra csak olyasmit hagyjon, amit semmiképpen nem lehet korábban elvégezni. Olcsó és hatékony szer a szódabikarbóna A kellemetlen szagokat is elűzheti ezzel az olcsó háziszerrel. A hűtőszekrény takarításához szórja meg a nedves szivacsot egy kis szódabikarbónával, és törölje át falait, polcait. Tisztítás után pakoljon vissza, és egy üres kefires dobozban állítson a polcra a porból - elveszi a szagokat! Ha így jár el a szemetesével is, megelőzheti a kellemetlen szagok kialakulását. Nála soha nincs Záróra: mindig friss a műsor VEiszER AUNDA negyedik éve vezeti a Magyar Televízió éjszakai beszélgetős műsorát, a Zárórát. Elárulta a tvr- hétnek. hogy előre felvett műsorról van szó, holott a képernyő előtt ülők számára olybá tűnik, mintha élő beszélgetést látnának. „Tulajdonképpen így is van, mert vágás nélkül kerül a műsor adásba. Nincs lehetőség utólagos módosításokra. Ezért szeretem ezt a műfajt.” Mobil egészségfelügyelet a Pannon segítségével A törökbálinti Pannon Házban olyan új betegfelügyeleti rendszert mutattak be, amely a mobil távközlés eredményeit felhasználva jelentősen javíthatja a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők életminőségét, és megteremti annak feltételeit, hogy időben jussanak szakszerű segítséghez. A szív- és érrendszeri betegségek első számú haláloknak számítanak hazánkban. Műiden olyan kezdeményezés, amely javítja az emberek ellátását, illetve segít a nem várt események elkerülésében, kedvező. A mobil távközlési és informatikai eszközök fejlődése már lehetővé teszi, hogy az információs rendszerek a mindennapi életünk részévé váljanak, megváltoztatva életkörülményeinket, lehetőségeinket. Az informatikai megoldások az otthoni egészségügy területén is megjelentek. A technológia már lehetővé teszi a lakásba telepíthető műszerek fejlesztését, és alkalmas a betegségmegelőzési, otthonápolási feladatok biztonságos, egyszerű és megfizethető ellátására. A Pannon társfinanszírozásával készült, nemzetközi szinten is innovatív, Medistanee névre hallgató megoldás segíti a szív- és érrendszeri betegségek tüneteinek monitorozását, az orvos szakértő által történő nyomon követését, és így esélyt ad a lehetséges szövődmények kialakulásának csökkentésére. ■ K. I. \ l 1 1 i