Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-12-27 / 50. szám
4 2009. DECEMBER 27., VASÁRNAP A HÉT TÉMÁJA teljesítmény Olimpia, parlamenti választás, magyar Oscar- vagy Nobel-díj nem volt az idén, így nehéz válaszolni arra, ki az év magyar embere. De hogy kiknek sikerült 2009, arra van egy listánk. ^AKIKNEK BEJÖTT A VÁLSÁGÉV Válságév? Nem mindenkinek. Sokaknak siker, boldogság és szerencse volt 2009. Voltak, akik nemcsak megúszták, de akiknek a válság közepette és anngK ellenére is minden sikerült. Ezek többsége persze egyéni teljesítmény, és csak néhányan köszönhetik egyszerűen a szerencsének, hogy 2009-et úgy emlegethetik majd, ez volt az egyik legjobb évük. Lara, az új szíves kislány az első karácsonyát töltötte otthon Első karácsonyát tölthette otthon, édesanyjával Bóta Lara Szonja, aki májusban kapott új szívet. A két és fél éves kislány pici korától szinte végig kórházban volt, mert súlyos szívbetegséggel született. Hónapokig egy műszív tartotta életben, és állapota már éppen kritikusra fordult, amikor az utolsó pillanatban új szívet kapott. Történetét az egész ország végigkövette, és most az ünnepek alkalmával sem felejtették el. „Igaz, csak egy műfenyőt díszíthettünk fel, mert a gyógyulás érdekében még mindent fertőtleníteni kell, de így is ez volt a legboldogabb karácsonyunk - mondta Lara édesanyja. - Nagyon sokan szorítottak nekünk az idén, és karácsonykor is sokan gondoltak ránk. Rengeteg ajándékot hozott a postás, ismeretlen, kedves emberektől.” Törőcsik Mari visszajött a kómából, é$ játszik Törőcsik Mari, a nemzet színésze tavaly súlyos betegségen esett át, két hónapig feküdt az intenzív osztályon, de szépen felépült. A legtöbb idejét vidéki otthonában, Velemben töltötte, de a nagy visszatérés is sikerült. Októberben a Kaposvári Csiky Gergely Színházban lépett színpadra, a Nemzetiben pedig január elején lesz bemutatója, a Mein Kampfban tér vissza. Tabáni István, a Csillag születik győztese Tabáni István a múzeumot hagyhatja ott a sztárvilágért. A Csillag születik énekese korábban teremőr volt, és úgy érezte, neki az életben semmi nem sikerülhet. Most azt reméli, nemcsak a műsort nyerte meg, de saját útján is elindulhat, és egy győztes széria veszi kezdetét azzal, hogy a nézők szívét sikerült megnyernie. „Eddig árnyékban éltem az életemet, és csak álmodoztam arról, milyen is lehet másként, hihetetlen érzés, hogy rám kíváncsiak az emberek, és az is, hogy megvalósulhatnak az álmaim.” Hajnóczy Soma elvarázsolta a világot Még csak 24 éves, mégis elvarázsolta az egész világot: Hajnóczy Soma az idén mindent megnyert, augusztusban a bűvészvilágbajnokságot Pekingben, októberben pedig Párizsban kapta meg a bűvészek Oscar-díját. A „Phone act” című versenyműsorban tíz percen keresztül telefonokat és bankjegyeket tüntet el, majd fecnikre tép és újra egybevarázsol egy újságot. „Én vagyok a legfiatalabb világbajnok, és magyar bűvész még soha nem szerzett ilyen címet. Ez tulajdonképpen egy öthat évvel ezelőtt indult szakmai ív, azóta dolgozom ilyen különleges és látványos produkciókon, és ebben az időben ismert meg a szakma is. Nem úgy van tehát, hogy berobbantam a köztudatba, ebben komoly munka van, de jó volt ez az év, kétségtelen.” 15,28,51,52,73 Állítólag egy budaörsi baráti társaság nyerte meg minden idők egyik legnagyobb hazai lottónyereményét. Rendőröké lett a 2 milliárd 189 millió forint. Kilétüket azóta sem fedték fel, de úgy hírlik, egyikük sem mondott fel azután, hogy nyert. Most is ugyanúgy járőröznek, mint azelőtt. Csak most már van pénzük. Omninvest: az év üzlete Az év üzlete és az év legbarátságtalanabb üzletfele címre egyaránt esélyes az Omninvest Kft., amelynek tulajdonosi háttere a mai napig tisztázatlan, de az állam hatmilliót megvásárolt a H1N1 ellen gyártott oltóanyagából. A szaftos titkosszolgálati hátteret pedzegető sajtó legnagyobb meglepetésére a pilisbo- rosjenői cég bejelentette: 60-80 ország érdeklődik a magyar vakcina iránt. Mindenesetre eddig az ország lakosságának 22-23 százaléka kapta meg az új influenza elleni védőoltást. Az idén nem csak szavazatokban mérték a politikai sikert Sportcsillagok szavai egy ötcsillagos esztendőről Orbán Viktor A Fidesz elnöke júliusban úgy verte tönkre az európai választáson az összes többi pártot, úgy szökött az egekbe pártja népszerűsége, hogy ehhez őrü- letes kampányra, pénzköltésre, de már nagy utcai demonstrációkra sem volt szüksége. És az idén még egy nyugodt karácsonyt is szervezhet a családjával. Aztán jöhet a stressz négy - vagy ki tudja, hány - éven át. Bokros Lajos A volt szocialista pénzügyminiszter jól fizető állást nyert az európai választásokon, az MDF jelölésével már a harmadik párt javasolja kormányfőnek, miközben ő ugyanazt mondja tizenöt éve. Népszerűsége az 1995-ben mért negatív rekordhoz képes kiváló, már a magyarok 17 százaléka őt akarja koru mányfőnek. Ha nem lesz az, megmentheti megint Ukrajnát. Bajnai Gordon Maga sem tudja, hogyan, de az idén április 14-é.n hirtelen övé lett a főhatalom. Amit ígért, teljesítette: tényleg fájt. Az állam- háztartást rendbe tette, további 3 millió 800 ezer háztartás rendbetétele még hátravan. A politikai elit egyetlen tagja, aki nem izgul: ilyen válságkezelő teljesítménnyel tavasszal sorban állnak majd érte a bajban lévő országok, multik, szervezetek. Gyúrta Dániel világbajnok úszó „Számomra az év legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor milliméterekre a mögöttem tempózó amerikai Eric Shan- teau előtt elértem a falat, és megnyertem a 200 mell döntőjét. Emellett óriási előrelépést jelentett számomra, hogy az isztambuli rövid pályás Euró- pa-bajnokságon 100 méteren is sikerült érmet - méghozzá ezüstöt - szereznem. ” Erdei Zsolt ökölvívó „Én normális sportoló vagyok, nincsenek balhéim, nem török össze autókat, nem kerülök börtönbe, normális családi életet élek. A meccsekre felkészülök, megnyerem azokat, de lehet, hogy ez így unalmas. Még sincs okom panaszra. Világbajnok voltam közel hat évig félnehézsúlyban, most cirkálósúlyban lettem világ bajnok. ” Egervári Sándor U2fras kapitány „Nagyszerű volt látni a szurkolókon és a játékosokon is, hogy egy közös sportélményt éltek meg, és valószínűleg feledhetetlen lesz számukra. A csapat tagjai meg tudtak felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak és önmaguknak is. Jó volt látni a hitet a játékosokon. A töretlen győzni akarás viszi ezt a csapatot előre. ” i * I Erdei Zsolt az idén két világ- bajnoki címet szerzett két különböző súlycsoportban. Egy dolgot kívánt csak: nyugodt karácsonyt a családjával. Megkapta.