Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-21 / 298. szám

MOZAIK beismerte, régebben a szótárára hagyatkozva kellett dalokat ír­nia, de azóta már megtanult angolul is. A kolumbiai énekesnő anyanyel­ve a spanyol, de sok dalát angolul is előadta, hogy a spanyol-ajkú orszá­gokon kívül is híressé válhasson. Ez azonban nem ment könnyen neki. Megénekelték a leányokat OLVASTAM MOLNÁR ÁGNES Állatságok nagyon szeretek állatkertbe járni. Na, nem azért, hogy azzal kérkedjek, én kint va­gyok, ők meg bent, hanem mert jó a tévé képernyőjén kívüli helyen is megcsodál­ni az állatokat. Arról nem is beszélve, hogy igen muris helyzeteket tudnak produ­kálni a különböző fajok. Minden alkalommal elmo­solyodom, amikor eszembe jut, hogyan dobta fejbe csa­ládunk egyik férfitagját al­mával egy gorilla, de végig­néztem már azt is, hogy kö­pi telibe egy láma jó pár méterről a mellettem álló hölgyet. Mint olvastam, Zheng Dong is hasonlóképpen járt, aki majomportrét szeretett vol­na készíteni mobiltelefonjá­val a kínai Fuzhou-i állat­kertben. Az egyik ember- szabású azonban máshogy képzelte a délutánját, és a vaku kereszttüzében lazán kinyúlt a rácsokon, majd ki­kapta Zheng kezéből a tele­font. Ezután alaposabb vizs­gálatnak vetette alá az ed­dig csak messziről látott eszközt, és jóízűen rágcsál­ni kezdte. A mérges Zheng bekeményített, és benyúlt a rácson, hogy visszaszerezze gépét. A többi három ma­jom sem tétlenkedett, kin­csüket védve össze-vissza karmolták a férfi karját. az esetet végül mindenki épségben - a mobilt is bele­értve - úszta meg. GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebek­nek szeretnénk lapunk ha­sábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új ott­hont találni. Közöljük a sze­rető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, fe­lelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jó­szágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. További információ: Paksi menhely Tel.: 06-20-455- 9983 IImS ROZSDÁS Felnőtt korú, Beagle jelle­gű, keverék kan. Érdeklődő, nyugodt, játé­kos, ragaszkodó, engedel­mes. Lakásban és kertben tartható. népszokás Székely mulatságot elevenítettek fel a táncosok Herczeg Gábor és Magó Marianna, a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportjának tagjai eljegyezték egymást, konfettiesővel ünnepelték őket hőgyész Serkenelős. Ez a neve annak a bukovinai székely nép­szokásnak, mely szerint a legé­nyek az év végi bál előtti délutá­non végigjárják a lányos háza­kat, és ott énekkel, tánccal hív­ják el a szebbik nem képviselő­it az esti mulatságra. Ez az úgy­nevezett leányok megéneklése zajlott szombaton Hőgyészen, a Székely Kör Bokréta Néptánc- csoportja tevékeny közreműkö­désével. Egyébként nem először, hiszen mint azt Herczeg Gábor, a táncosok vezetője lapunknak elmondta, tavaly már szép siker­rel elevenítették fel ezt a szokást a településen. Igaz, valamennyi lányos házba sem akkor, sem most nem állítottak be: de két helyszínen azért jártak, és rá­adásul sikerrel jártak a fiatalem­berek. Még az sem szegte kedvü­ket, hogy a hószakadás változta­tásra késztette őket, ugyanis lovaskocsi helyett gyalog vágtak neki - zenekari kíséret és nótá- zás közepette - a helyi borozótól a művelődési házig tartó távnak. Ez utóbbi helyszínen kisvártatva megkezdődött a hagyományos Falukarácsony, mely rendezvé­nyen a község valamennyi mű­vészeti csoportja fellépett. A pub­likum ismét tapsolhatott a Bok­rétának, a néptáncosok egy lát­ványos múltbéli utazás kereté­ben bemutatták, miként is né­zett ki egy mulatság a bukovinai székelyeknél. ■ Sz. Á. Szabi most csalódott, pihenni szeretne csillag születik A fináléban is profin táncolt, de Tabáni István nyert A Csillag születik döntőjéig jutott, és ott is kiválóan szerepelt Csikó Szabolcs, a végső győzelmet azon­ban nem ő, hanem az „aranytor­kú teremőr”, Tabáni István nyer­te. Szabi a televíziós show finálé­ja előtt a hotdog.hu-nak elárulta, hogy erőn felül gyakorolt, alig aludt, mert győzni akart, hogy se­gítsen a családjának.- Ha eddig 90-100 százalékot teljesítettem a színpadon, most 200-at kell, mert most dől el min­den, nem adatik még egy üyen lehetőség. Engem a hírnév nem érdekel, nem azért jelentkeztem erre az egészre, hanem hogy fel­fedezzenek, megnyerjem a havi egymilliós fődíjat, mert ezzel tudnék a családomon segíteni. Sosem titkoltam, hogy nagy sze­génységben élünk, sokszor már a hónap elején problémáink van­nak. Nem panaszkodni szeret­nék, ezek tények! - mondta a 16 esztendős nagydorogi fiú. Bár mint korábban mondta, még mindig amatőrnek tartja ma­gát, mégis profin eltáncolta mind­két számot, és a színpadon még mosolyogni is tudott, de amikor az eredményre vártak, már kiüt­köztek rajta a feszültség jelei. Lapunk megkeresésére annyit mondott, hogy fáradt és csaló­dott is, most elsősorban pihenni szeretne. Édesapja, Csikó István azt mondta, fia az elmúlt hetek­ben naponta 8-10 órát próbált, és kétségkívül rendkívül nagy dolog, hogy eddig eljutott, de na­gyon szeretett volna nyerni, így most szomorú. Szabolcsot nővére nevezte a versenyre, amelyre több ezren jelentkeztek. A koreográfiát, amellyel betáncolta magát a te­hetségkutató legjobbjai közé, internetről tanulta. A jövőben er­re nem lesz szüksége, Nagy Ta­más szerződéssel ajándékozta meg a fiatal táncost. ■ V. T. HIRDETÉS <B m m '<B *3 fik Nyerjen 2 főre szóló belépőjegyet az ünnepi Zséda koncertre, mely 2009. december 29-én 19 órakor lesz Pécsett, a P0TE Aulájában. fB © H © O N írt írt Mikor jelenik meg j ! Zséda új lemeze és DVD-je ? A: karácsonyra B: 2010 januárjában fM cn t n> O § > © u u 'CB írt '3 CL '© Nyerjen 2 főre szóló belépőjegyet a Neoton Família Szuperkoncertre, mely 2009. december 30-án 19 órakor lesz Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Milyen hangulatú lesz ez a koncert? Neoton 1: elöszilveszteri retro Neoton 2: rock Az első 5 helyes megfejtést beküldő olvasónk nyer. A helyes válaszokat 2009. december 21-én 8.00 órától várjuk sms-számunkra: 06-38/3030-272 O N írt írt HM 'ÍB Az első 5 helyes megfejtést beküldő olvasónk nyer. A helyes válaszokat 2009. december 21-én, 10.00 órától várjuk sms-számunkra: 06-30/3030-272 HUMOR Állatkertben- Mondja kérem, hol van­nak a majmok?- Bent a házban szerelmes­kednek, asszonyom.- Na és egy zacskó mogyo­róért kijönnének?- Hát most mondja meg, asszonyom, őszintén... maga kijönne? Békés gólya Egy kisfiú csúzlival lövi a tó szélén sétálgató gólyát. Egy járókelő rászól:- Ejnye, miért bántod azt a békés madarat?- Ez békés madár? A múlt­kor is jól ráijesztett a nővé­remre. A jó pásztor A gazda pásztort keres a ju­hai mellé. Egy el is vállalná, csak az a kívánsága, hogy jó legelőt is kapjon.- Én megadom - így a gaz­da. - Akkorát adok, amek­korát bélátsz a szemeddel, csak ne nézz messzire! Továbbiak a TEOLhu hírportálon LOTTÓSZÁMOK OTOS LOTTO: A JOKERSZAM: 865627 HATOS LOTTÓ: NYEREMÉNYEK ; Az 51 héten az ötös lottón nem j volt telitalálat a négyesek nyere- i ménye 1113190 forint A hárma- f sok 14 905, a kettesek 1015 forin­tot érnek. A jokeren volt egy darab j telitalálat amely 31766 380 forin j tot én A hatos lottón is volt egy ha- | tos, nyereménye 57 151810 fo- | I rint. Az ötösökért 167 110, a né- ; gyesekért 4925, a hármasokért pedig 1060 forintot fizet a Szeren- j j csejáték Zrt TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke december 20-án: O A nap képe! Ilyen biciklit még nem látott - fotó! 0 Lejár a tilalom - dör­zsölhetik a markukat a gazdák 0 Ennek a csekknek bizto­san örülni fog O Kérdőre vonta a polgár- mestert az alpolgármes­ter az akcióról 0 Egy hozzájáruláson múlik a 600 milliós beruházás sorsa TE0L.hu i i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom