Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-05 / 259. szám
2009. november 5. HÍREK Bőfoetcsi ös terjes« esi ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdim, 3 Lts« F. tér 3. szám alatt vagy a ?4/511-539-es telefonszámon SERI HALUWELl Több mint fél éve szeretik egymást Henry Beckwith angol milliárdossal, de még mindig azzal gyanúsítják, hogy csak a vagyona miatt tart ki a nemesi család leszármazottja mellett Nyáron hármasban vakációztak a kislányával, Bluebell-lel, most pedig közös házat keresnek Londonban. Király Linda végre gyökeret ereszt? Az énekesnő élete nagy fordulatot vett. Szakított párjával, majd hazatért Magyarországra, hogy több időt tölthessen a családja körében! Király Linda belevetette magát a munkába - így próbálja enyhíteni a szakítás okozta fájdalmat. Az énekesnő hétéves kapcsolata nemrég ért véget. Az amerikai, szintén a zene világában dolgozó Simon és Linda állítólag barátok maradtak. Saját bevallása szerint a munka és a sport ilyenkor jót tesz. De a legjobb mégis az, ha barátnőivel tud beszélgetni . Szakítás ide vagy oda - a szóbeszéd szerint - Linda nem maradt sokáig egyedül. Szárnyra kaptak ugyanis olyan pletykák, hogy Lindára Budapesten talált rá újra a szerelem, egy régi ismerős személyében. Érthető tehát, hogy több időt szeretne itthon tölteni, ha a munka is engedi. Hivatása miatt elég sokszor kell repülőre ülnie - főleg Londonba vagy Los Angelesbe szólítja a kötelesség. A napokban is útra kel: tíz napra az angol fővárosba utazik, hogy új lemezén dolgozzon, melynek dalait nagy részben ő maga írta. A lemez készül, Linda utazgat, de reméli, hogy a karácsonyt itthon töltheti a családjával és barátaival, kiskegyed.hu ÁTTÖRÉS AZ ORVOSI DIAGNOSZTIKÁBAN ÉS TERÁPIÁBAN “—— ESG - Elektrosomatograf A testről elvezetett elektromos impulzusok útján az ESG mindén szerv működéséről információt ad, segít felismerni a daganatos és anyagcsere-betegségeket, a szervezetben megbújó gyulladásos folyamatokat. Arteriograf - érszűkület diagnosztika - Ultrahangos érszűkület-kezelés A járáskor jelentkező végtagfájdalom, a végtag hűvössége, a zsibbadása csökken, mivel az ultrahanghullámok a beszűkült vagy elzáródott ér körül javítják a véráramlást. www.dunaercentrum.hu Baja, Alkotmány u. 9. Bejelentkezés: 20/579-8945 y V M és B Pénzügyi . 1 V Szolgáltató Kft. Jelzáloghitel- Jövedelemigazolás nélkül Is- BAR-lista I- Végrehajtás nem akadály- APEH-tartozás- Banki ügyintézés Tel.: 30/218-2856 30/381-5522 Kedves Menyasszonyok! Ha szeretnétek, hogy életetekben ez a döntő pillanat még emlékezetesebb maradhasson, ezúton szeretnénk hozzájárulni a következő világmárkák ruháival: 2009. november 9-14-ig KIEMELT AKCIÓ Az akcióról bővebbet üzletünkben tudhattok meg. Bejelentkezés szükséges az alábbi teiefonszámon: 20/380-5909 DITTA ESKÜVŐI RUHA STÚDIÓ 7100 Szekszárd, Flórián u. 5. PIACI ARAK PAKS SZEKSZÁRD Burgonya 60 70 Vöröshagyma 120 100 Fokhagyma 800 700 Zöldhagyma 120 140 Fehérrépa 360 350 Sárgarépa 120 140 Zeller 150 200 Fejes saláta 150 130 Fejes káposzta 80 80 Kelkáposzta 180 200 Karfiol 180 150 Karalábé 100 120 Retek 150 130 Gomba 650 650 Szárazbab 600 600 Paradicsom 250 250 TV-paprika 180 200 Zöldpaprika 10 180 Lecsópaprika 180 100 Uborka 300 300 Sütőtök 100 130 Cékla 150 200 Tojás 25 30 1/ Hotel M&gnstenm 8600 Siófok, Beszédes sétány 72. • Tel.: 84 /519 600 • Fax: 84/ 519 601 hmagistem@gmail.com • www.hoteimagistern.hu ! M | : ★★★★ jMagi stern! „MAGISTERN Kikapcsolódási lehetőség a Balaton partján AZ ELERHETO KENYEZTETES!" IA Konferencia és Wellness Hirtel Magisteroben Siófokon! kettőt fizet hármat kap akció: 2009. december 25 - december 28. Ár: 15 000 Ft/fő/éjszaka • Egyágyas felár: + 3000 Ft/fő • Apartman felára: + 1000 Ft/fő/éj Az ár tartalmazza:- szállás kétágyas elhelyezésben- félpanziós ellátás- wellness részjeg használata: medence, pezsgőfürdő, gyerekpancsoló, finn-szauna, gőzkabin- tcadélután karácsonyi süteménnyel minden du. 16:00 órakor- érkezéskor narancsos-fahéjas forralt borral várjuk kedves vendégeinket, a gyermekeket teával, vagy üdítővel. Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő. Gyerekkedvezmény (2 fizető felnőtt esetén, szülővel 1 szobában): 0 -11,9 éves korig -100% 12 éves kor felett a teljes ár fizetendő. További információ és tájékoztatás a 84/519-606-os teiefonszámon vagy a bmagistcm/ógmail.com e-mail címen kapható. ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! Vaskereskedés, Femfeklokjozas, Szállítmányozás KtskMo, SrotxSnsy u. 7, T/F 78/482-779 TeL ^0e-2O/9S-78-737, 08-20/87-07-243 sums temexafc- SnwMespmM 4.310 («ma* %m te SNnttöcspanel 5.520 R+afa/m -tóJ ttovttetMMFé- ZwtsnMnjÁ szogvas, topos vas, kötteti- Trapühntonlc horganyzott 1.000 FIHfc/te*t8l tik«««* uam twtatt/RAL 1.600 Ft*«fe/m’4öl ikra»« taté*» teste« cserepes 1.650 R+éte/m-töl íbsuttó: 1.083 R> SZOLGÁLTATÁSUNK: méretre vágás. 100 m* feletti vásárlásnál báaho* sxálKtás és 500 ro*-töl további árengedmények. TEOL.hu E-mail: iavatiker@t-online.hu EkíSJi "AUTÓKERESKEDÉS Gépjárműadásvétel, -csere! Bizományos értékesítés, készpénzes autóvásárlás. Ingyenes hitelügyintézés máshol vásárolt gépjármüvekre is! Szabad felhasználású gépjármű hitelek teljes körű ügyintézéssel a meglévő gépjármű értékének 80%-a! Biztosítás köthető 8 féle biztosítóhoz! Gépjárműveink megtekinthetők: wwwzuntmoblhtolna.hu 6-os főút Tolna, Fácánkerti elágazó Tel.: +36 74 540 020, Fax: +36 74 540 761 Mobil: +36 20 93 61 675 E-mail: postmaster@euromobll.t-online.hu Kiváló cipő elérhető áron minőség Válogatott alapanyagot használnak A cipőboltokat járva temérdek formából és stílusból választhatunk ízlések és pofonok alapján. A legfontosabb azonban mindenki számára az, hogy kényelmes lábbeliben töltse el napjait. Mindemellett persze az sem elhanyagolható, hogy elérhető áron juthassunk hozzá a kiváló minőséghez. Kevés olyan gyártó létezik, aki mindezen kritériumoknak megfelel: az ara Shoes Hungary Kft közismerten egy olyan cég, amely elérhető áron garantálja a kiváló cipőket. A lényeg a minőség és forma. A cég filozófiája szerint ugyanis egy igazi lábbelinél csak válogatott és ellenőrzött alapanyagok kerülhetnek felhasználásra a kézimunkát sem nélkülöző gyártási folyamatban. Az ara cipők esetében modelltől függően a gyártási lépések száma elérheti akár a 130- at is, cipőnként! Az ismert ara Shoes minőségnek megfelelően ezeket külső intézetek folyamatosan vizsgálják és dokumentálják, mert a jó termékekre szükség van a piacon - jelentede ki Janovszky Gergely, az ara Shoes Hungary Kft ügyvezető igazgatója. Anatómiailag a láb egy nagyon bonyolult képződmény. Mérnökök és modellőrök éppen ezért terveznek és készítenek olyan divatos, kényelmi cipőket, amelyek minden lábtípusnak megfelelnek. Ezt a többféle bőséggel, a fél- és egész •c Az ara cipők Pécsett is elérhetők a Király utca 10. szám alatti boltban számokkal, valamint az anatómiailag megfelelően kialakított járótalppal érik el. Ez különösen érvényes az ara-Flex és ara-Fitness kollekciókra. Az ara Shoes gyáraiban a termelés a legkorszerűbb technikával és a nemzetközi környezetvédelmi szabványoknak megfelelően zajlik. Alapvető szempont a tökéletes illeszkedés és kényelem. A cipők, csizmák, szandálok, papucsok kialakításánál nagyon fontos a csúszásgátló, könnyű gumitalpak alkalmazása, kiváló talpkiala- • kítással. A lábbelik belsejénél elengedhetetlenek a kizárólag bőrből készült, kivehető betétek. A márka saját szabadalma a Comfort stretch, mely tökéletes illeszkedést és kényelmet nyújt a bütyöknél. A tökéletes kényelem mellett azonban elengedhetetlen a mindenkori divatnak megfelelően az aktuális színfelhasználás is. A márka irányelve: kényelmi női és férfi cipők magas minőségben, kiváló formával és talpkialakítással, valamint minden igényt kielégítő bőségrendszerben. Ezek az alapelvek immáron 60 esztendeje. Ehhez a filozófiához Európa egyik legnagyobb német női cipőgyártójaként hű az ara Shoes. Az ara Shoes Hungary Kft üzleteiben a legújabb divatnak megfelelő őszi-téli kollekciók is már megtalálhatók: a 2009/10 ősz-tél trendje szerint a motoroscsizmák most újra nagyon népszerűek, ezek a lábbelik strukturált bőrből különleges kikészítéssel készülnek. Csatok, pántok és varrások hangsúlyozzák a csizma jellegét Az ara cipők Pécsett is elérhetők, a Király utca 10. szám alatt megtalálható ara Shop márkaboltban. Telefon: 72/515-530, honlap: www.ara-shoes.hu . ▲ ara márkaüzlet • 7621 Pécs, Király ^ A^£«4ÄM.illő utca 10. Cípőaivat