Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-06 / 260. szám
2009. NOVEMBER 6., PÉNTEK - XX. ÉVFOLYAM 260. SZÁM iZA] és Chris Martin házasságának válságáról és az esetleges szakításukról sok szó esett az utóbbi időben. Most pedig kiderült: eszük ágában sincs válni, a színésznő várandós. Egyik ismerősük azt is elmondta, hogy már hozzáfogtak otthonuk átépítéséhez: készül a harmadik gyermekszoba. Decemberben ünnepük 6. házassági évfordulójukat. AGNES Igaz szerelem mindenkinek szíve-joga, milyen párt választ magának. Valakinek a szőke, másnak a barna hajú tetszik, megint mások a kopaszokért rajonganak. Aki pedig igazán különös szerelembe vágja a fejszéjét, általában nem fél érzéseit ország-világ előtt kimutatni. Nincs ez máshogy az állatvilágban sem. egy ritka fajta ausztráliai fekete hattyú például egy műanyag vízibicikli láttán gyúlt szerelemre Münchenben. A sötét kis szárnyast annyira magával ragadta a kecses vízi jármű látványa, hogy amióta megpillantotta, nem tágít mellőle. A Fekete Péternek elnevezett madár kapcsolatuk kezdete óta mindenhova követi kedvesét, bármerre ringjon is a vízen. Nem zavarja, hogy épp egyhelyben lebeg a jármű, vagy a turisták tekernek vele, buzgón marad, vagy halad mellette, szerelmes hívóhangokat hallatva. Ezt a vízijárgány tulajdonosai sem bánják, ugyanis többen választják a haty- tyúbiciklit a kedves kis potyautas miatt. A probléma csupán az, hogy Fekete Péter a hideg ellenére sem hajlandó elhagyni szerelmét, így nem is repült el társaival délre. Ezért az állatvédők úgy döntöttek, műanyag kedvesével együtt egy közeli álletkertbe szállítják őket a hideg évszakra. GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TEOL.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért,'segítünk, hogy egymásra találjanak. További információ: 06-20- 455-9983 Vili Fox airedale terrier keverék, 4 éves kan kutya. Az állatokhoz nagyon barátságos, az emberekhez hihetetlenül hízelgő. Természet, ecsettel A baranyai erdő, a Tolnai-dombság életre szóló ajándékot adott. így vall ihlető forrásairól Tóth Attiláné Szalay Ágnes. A Tamásiban élő festőművész alkotásaiból tegnap nyílt kiállítás Hőgyészen, a művelődési házban. A művek a természet szépségeit, valamint érdekes helyszínek, így Velence és Párizs arcait, sajátos hangulatait tárják a közönség elé. A felvételen Stefan Metz (elöl) és Tillmann József tekinti meg a tárlatot Jubileumot ünnepelnek a paksi tűzoltók megemlékezés Élőben közvetíti a világhálón aTEOL az országos versenyt Paks Elsők között alakult meg 1874-ben Pakson a szervezett tűzoltás. A135. évfordulóra könyv jelent meg Csöglei István nyugalmazott tűzoltó ezredes tollából, s ünnepséget rendez a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság (HŐT). A programok tegnap kezdődtek egy megemlékezéssel, ami után megkoszorúzták Madi Kovács János laktanya előtt álló szobrát. Kihirdették tegnap annak a rajzpályázatnak is az eredményét, amit a paksi HŐT ebből az alkalomból hirdetett. Bán Attila parancsnok elmondta, hogy örömére a működési területükön lévő 14 településről több mint 300 rajz érkezett. A legjobbak készítőit - egy híján negyven gyermeket - tegnap díjazták, s rajzaikat kiállították a művelődési központban. A megemlékezés ma folytatódik. A programsorozat része a VII. Országos Tűzoltó és a III. Vész- helyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedőjének országos döntője, amit webkamerán keresztül élőben közvetíti a TEOLhu internetes portál. A látványosnak ígérkező versenyt több helyszínen tartják ma és holnap Pakson. Három kategóriában összesen 21 csapat méreti meg magát Tolna megyét a paksi hivatásos tűzoltók, az atomerőmű tűzoltói és a tamási önkéntes tűzoltók képviselik. A verseny hivatalos megnyitója 9 órakor lesz a Városi Művelődési Központ melletti területen. A döntő és az élő webkamerás közvetítés 9.30-kor kezdődik. A hivatalos eredményhirdetés szombaton lesz. ■ V. T. - S. V. skorpió (X.24-XI. 22.). Lehet, hogy boldogtalan a jövőt illetően. Ennek semmi értelme. Igyekezzen optimistábban szemlélni a dolgokat. Szórakozzon, legyen vidám és önfeledt. nyilas (XI.23-XII.21.). Éles határt kell szabnia a magánélet és a munkahelyi problémák között. Mindig a józan eszére hallgatott, remélhetőleg ma sem viszi haza a pozícióharc által felszaporodott gondjait. bak (XII. 22-1.20.). Találékonynak kell ma lennie, hogy mindenféle bonyolult feladatot meg tudjon oldani. Rangsorolja a teendőket, és akkor befejezi, amit akart vízöntő (1.21-11.20.). Fortuna segíti HOROSZKÓP a mai napon. Pénzügyi tárgyalásai sikeresek. Arra vigyázzon, hogy ne hajtsa túl magát. Vigyázzon erőnlétére. halak (II. 21-111.20.). Önálló kezdeményezései sikeresek lesznek. Diplomáciai képességével és gyors helyzetfelismeréssel remekül eligazodik az ellentétes helyzetekben. kos (lll.21-IV.20.). Ön ma sikeres. A bizonytalan kimenetelű ügyekben az Ön javára billen a mérleg. Különös lehetőség kerül útjába. bika (IV.21—V. 20.). Energikusnak, erővel telinek érzi magát. Han„Tolna megye Top 100” Évkönyv a legjelentősebb vállalkozásokról Az Ön cége is szerepelhet együtt a legjobbakkai. • • On is a TOP 100-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 nn 1 • it / / • / Tolnai Népújság gulata kicsit ingadozó, arra ügyeljen, hogy optimista, vidám emberek vegyék körül. ikrek (V.21—VI. 21.). Az élet változtatásokra kényszeríti. A lényeg az, hogy legyen rugalmas, ne ragaszkodjon feltétlenül a régi, megszokott dolgokhoz. Sportoljon rendszeresen, az oldja a feszültséget. RÁK (VI.22-VII.22.). Talán csak rosszindulatból, de lehet, hogy nem alaptalanul, egy „kedves jóakarója” felhívja a figyelmét, hogy társa, ha csak teheti, mással enyeleg. ■■ oroszlán (VII.23-VIII.23.). Barátja napok, sőt hetek óta nem nyitotta Önre az ajtót. Még annyi bátorságot sem vett, hogy felhívja telefonon. Hétvégén kiderülhet az igazság, szűz (Vili. 24-IX. 23.). Csöndes őszi nap. Jó alkalom, hogy átnézze levelezését, pótolja lemaradásait. Megnyugtató érzés tudni, hogy rendben van minden, nincs restanciája. mérleg (IX. 24—X. 23.). A félreértések bizonytalanná teszik Önt. A mai nap nem a legalkalmasabb arra, hogy éppen most tisztázza helyzetét. Ami most reálisnak tűnik megdőlhet néhány napon belül. HIRDETÉS A hír velünk jár! JON A CÉG A 2 10 Mindenki benne lesz, Ön miért hagyná ki? Információsikalalógus * exkluzív kivitel * közérdekű információ * 500 szócikk alatt megjelenő hirdetés * egy évig biztosítva partnereinknek a folyamatos hirdetési lehetőséget * megjelenik 2009. év végén 25 OOO példányban. Információ: 74/511-504 vagy 511-534 HUMOR Hú, de fiatal! A feleség a tükör előtt illege- ti magát, és közben a férjét nyaggatja:- Ugye, drágám, sokkal fiata- labbnak látszom a koromnál? A férj leteszi az újságot, szemügyre veszi az asszonyt:- Nos, a bőröd olyan, akár a húszévesé. A hajad akár egy tizennyolcasé. Az alakod meg... olyan 25 évesnek tippelem. A feleség teljesen elolvad:- Jaj, olyan kedves vagy. A férj azonban lehűti:- Várj egy kicsit, mindjárt összeadom... Áldott sziréna Nagy szirénázással három tűzoltóautó száguld végig a városon. Hallja ezt a kocsmában Ficzere, gyorsan felugrik, pénzt lök a pultra és e szavakkal szalad kifelé:- Valahol tűz van, rohannom kell.- Netán a tűzoltóknál dolgozik az úr? - kérdi a csapos.- Én nem, de a barátnőm férje igen! Tanmese Mászott a fán a hernyó és meglátott egy szép levelet.- Hú, de szép levél! Én ezt most megeszem! A hernyót leste egy madár.- Hú, de szép hernyó! Én ezt meg fogom enni,de megvárom, míg megeszi a levelet, mert akkor kövérebb lesz. A madarat leste egy macska.- De szép madár! Na, ezt én most elkapom és megeszem, de megvárom, hogy megegye a hernyót, mert akkor kövérebb lesz. így is lett. A hernyó megette a levelet, a madár bekapta a hernyót, ugrott a macsek, de a madár- huss -s elrepült és a macsek beleesett a fa alatt álló vízzel teli hordóba. Mi ebből a tanulság? Minél hosszabb az előjáték, annál nedvesebb lesz a cica. Továbbiak a TEOLhu hírportálon Tolnai Népújság A hír velünk jár!. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 5-én: O Segítsen! A képen látható férfit keresi a rendőrség & Cserbenhagyta áldozatát a gázoló © Súlyos baleset a 6-os úton: a vétkes autós húzta a rövidebbet 0 H1N1: nincs kormánypárti, sem ellenzéki vírus © Soha nem segítettek ilyen kevesen ilyen sokaknak TE0L.Hu i i