Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-28 / 279. szám

2 MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. NOVEMBER 28., SZOMBAT HÍRSÁV Megnézték, hová kerül a hulladék az erőműből gerjen Bátaapátiba látogatott a Gerjeni Nyugdíjasklub, hogy megnézze a Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolót. Máté Dénes polgármester el­mondta, hogy a Társadalmi Információs és Ellenőrző Tár­sulás jóvoltából nyílt lehető­ség arra, hogy civil szerveze­tek nézzék meg a tároló épü­lő föld alatti létesítményét és már működő épületeit (vt) Testi, lelki egészség volt terítéken a népfőiskolán nagydorog Csizmadia Klára Az önmegvalósításunk mű vészete a selyemfestészet tük­rében címmel tartott előadást a testi lelki egészségről a Sportcsarnok klubhelyiség­ében. A programot a nagy­dorogi népfőiskola keretében rendezték, (vt) Gyertyát gyújtanak a város karácsonyfájánál PAKS Elkészült a város kará­csonyfája, s első ízben egy betlehem is áll a városháza előtt. Kudorné Szanyi Katalin, a díszítés szervezésével meg­bízott DC Dunakom Kft osz­tályvezetője elmondta, hogy öt, úttest felett átívelő, és 97, oszlopra helyezhető díszt sze­reltek fel. Az égősorok vasár­naptól világítanak. A városhá­za előtti karácsonyfára a Me­sevár tagóvoda óvodásai ké­szítettek díszeket, a Pavill Kft. pedig az égősor felrakásával járult hozzá az ünnepi han­gulathoz. Az adventi gyertya- gyújtást vasárnap délután 15 órára tervezik, (vt) Teherautók kerültek a célkeresztbe TOLNA MEGYE A tehergépko­csik kerültek a rendőrség cél­keresztjébe abban az akció­ban, ami már hétfőtől zajlik december 6-ig. A rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival közösen a rossz műszaki állapotú és túl­súllyal közlekedő teherjámű- veket szeretnék kiszűrni a forgalomból. Emellett a veze­tési és a pihenőidők, valamint a veszélyes áru szállítására vonatkozó előírások betartá­sát is ellenőrzik, (sv) Továbbiak a TEOLhu hírportálon A Vöröskereszt munkatársai 8 órától várták véradásra a közgyűlés tagjait. A felvételen Deák Sándor (balra) és Kalocsa Jenő képviselők Csak hitellel megy a megye közgyűlés Enélkül jövő tavasszal már nem tudnának bért fizetni Önmagában a hitel nem az ördögtől való - fogal­mazott dr. Puskás Imre. Ezzel együtt is újabb ter­het vesz magára a megye, a közgyűlés tegnapi dön­tése alapján. Szeri Árpád Nem kevesebb, mint egymilliárd forint hitel felvételére kénysze­rül a megyei önkormányzat. Dr. Puskás Imre elnök lapunknak elmondta: a pénteki közgyűlé­sen a többség által elfogadott, jö­vő évre vonatkozó költségvetési koncepcióra egy soha nem látott, irracionális helyzet nyomja rá bélyegét. Jelesül az, hogy nagy­jából kétmilliárd forint hiány tá­tong a bevételi és kiadási oldal között. Ezt a hiányt szokványos eljárásokkal immár lehetetlen­ség eltüntetni. Nem járható út ilyen óriási tételnél az intézmé­nyeket sújtó további megszorí­tás - például pénzelvonás, elbo­csátás, szolgáltatások szintjének csökkentése - sem.- Ezért jobb híján a másik irányt választottuk - folytatta az elnök. - Ütköző leszünk a kor­mány, a szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok és az intézménye­inkben dolgozó mintegy három- ezerhétszáz közalkalmazottunk között. Magyarán, a megye hitel­lel pótolja ki a hiányt. Ha ezt nem tennénk, akkor nagy való­színűséggel a jövő tavasszal már nem tudnánk bért fizetni. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a követ­kező kormány, mely reményeink szerint másfajta politikai szí­nezetet és gondolkodásmódot képvisel, megszünteti az önkor­mányzatokkal szemben most ér­vényesülő, tarthatatlan magatar­tást. Mely minden nehézséget ránk, azaz az önkormányzatok­ra hárít. A megye egymilliárdos folyó­számlahitelt nyit számlavezető pénzintézete segítségével, majd közbeszerzés után kiválasztja a várhatóan jelentkező bankok - a nyújtott hitelek - közül a leg­megfelelőbbet: azt, amelyiket hosszú lejáratú futamidővel is meg lehet terhelni. Ezzel együtt a me­gye már korábban is­mételten felkérte in­tézményeit egyrészt a még takarékosabb gazdálkodásra, másrészt a mű­ködőképességhez nem feltétle­nül szükséges státusok - állá­sok - áttekintésére. Mindezek után öt és fél státus szűnik meg: két és fél a megyei könyvtárnál, egy az ÁMK-nál, egy a megyei le­■ Az MSZP- frakció nem szavazta meg. Az elnököt most mégsem szúrták meg IDÉN FEBRUÁR Után mOSt, OZ- az tegnap ismét vérükkel fizet­tek - azaz vért adtak - a me­gyei közgyűlés képviselői és a hivatal munkatársai közül többen, összesen tizenöten. A Vöröskereszt munkatársai a helyszínen, azaz a vármegye­házán ez alkalommal is elő­írás szerinti, előzetes egészsé­gi állapotfelmérést végeztek. ekkor derült ki, hogy a vér­adásra türelmesen várakozó dr. Puskás Imre hiába állta végig a sort: heveny megfázá­sa miatt nem adhatott vért véltárnál és ugyancsak egy a gyönki gimnáziumban. Ebben az évben a tervezetthez képest százmillió forinttal keve­sebb illetékbevételre tett szert a megye - nyugtázhatták a képvi­selők a költségvetés háromne­gyed éves teljesítését részletező napirendi pontnál. A jelentős el­maradásnak nem utolsósorban a válság az oka, a recesszió ugyan­is lelassította az ingatlanmoz­gást is. Emiatt a folyószámlahi­tel-keretet nagyobb mértékben kell használni a várthoz képest. Ez újabb nehézséget okoz a jövő­re nézve, hiszen nem lesz olyan pénzmaradvány, mely 2010-ben a lehetőségek kiterjesztését szol­gálná. A közgyűlésben az ellenzéket képviselő MSZP-frakció nem sza­vazta meg a költségvetési kon­cepciót. Právics József frakcióve­zető-helyettes arra mutatott rá, hogy a megye szakmai szem­pontból indokolatlanul vállalta át az integrált szakképzés terheit az érintett városoktól. Ez két év alatt négyszázmillió forint ki­adást jelentett. - Hitelre minden bizonnyal szükség van, nekünk a mértékkel szemben van kifogá­sunk - húzta alá Právics József. „NINCS MÁS HAZA, CSAK AZ ANYANYELV.” (MÁRAI) Fel vagy föl? A mi nyelvünket - a benne ta­lálható rengeteg „e” hang mi­att - gyakran „mekegő” vagy „kecskenyelvnek” nevezik. (Ebben az egyetlen mondat­ban is mennyi az „e” hang!) A szögediek (a déli nyelvjá­rást beszélők) ezt a problé­mát könnyen megoldják, mégpedig úgy; hogy a zárt „é” hang helyén - ahogy er­ről már korábban írtam - „ö” hangot ejtenek: röngeteg, könyér, köserves, kendör, embör, édös, röndben stb. a köznyelvben is van lehető­ségünk a sok „e” hang elke­rülésére az úgynevezett „e-ö alakpárok” segítségével. NÉHÁNY PÉLDÁVAL világossá válik a feladat. Ilyen a fel-föl igekötő: felemel-fölemel, fel­megy- fölmegy, felmenekül- fölmenekül pl. a hegyekbe, feleszmél-föleszmél, felen- ged-fölenged, felterpeszke- dik-fölterpeszkedik például a kemencére (déli nyelvjárás­ban: a kemöncére), felgerjed- fölgerjed, felemelkedik-föl- emelkedik stb. TOVÁBBI PÉLDÁK: felesleges-fö- lösleges: felesleges ember-fö­lösleges ember; veder-vödör: A veder tele van vízzel.-A vö­dör tele van vízzel. Legfel- jebb-legföljebb: Legfeljebb tej­fellel eszem.-Legföljebb tejföl­lel fogyasztom. Csend-csönd: „Csönd van. A dudva, a mu­har,/ A gaz, lehúz, altat, be­fed” (Ady: A magyar Uga­ron); Jó Csönd herceg előtt (Ady).Per-pör: heves per-he­ves pör. Seprő-söprű: fölse­per, de(!) felsöpör; közmondá­sunk pedig: „Uj seprő jól sö­pör.” Ugyancsak „de”: felkö­szönt, felöltözöm (e szavak­ban az „ö” lenne a sok). újabbak: fedő-födő, csepeg- csöpög: csöpög az eresz. Csenget-csönget, cseppen- csöppen stb. A jobb hangzás érdekében tehát - ha tehetjük - inkább az „ö”-s változatot használ­juk; különösen akkor, ha a szóban vagy a mondatban több „e” hang is van! Tolna sportja, hét kötetben. Könyvbemutatót rendeztek tegnap délután Tolnán, a Hámori étteremben. A szerző, Gálffy Dezső arra vállalkozott, hogy összegyűjti és hét kötetbe rendezi a Tolna sportjának történetéről fellelhető adatokat, fényképeket, a múlt század elejétől az új évezredig. A páratlan munka eredményét Bálint György újságíró mutatta be a kö­zönségnek, akik között önkormányzati és sportvezetők, edzők és a tolnai sportot szerető civil érdeklődők voltak jelen. A képen Baksainé Kenessei Éva képviselő, dr. Sümegi Zoltán polgármester és a szerző. Azonnal kaphatnak oltást vakcina A helyszín a foglalkozás-egészségügyi rendelő szekszárd A Szentgáli Gyula u. 2. alatt, az ÁNTSZ székháznál, a foglalkozás-egészségügyi rende­lőben működik az oltópont a Balassa János megyei kórház működtetésében. Dr. Bíró Zsu­zsanna, a foglalkozás-egészség­ügyi szolgálat osztályvezető főor­vosa elmondta, itt 8 és 20 óra kö­zött bárki jelentkezhet oltásra, csak a taj-kártyáját és egy sze­mélyazonosságát igazoló okira­tot kell vinnie. Itt azonban csak az jelentkezhet, akinek az; élet­kora 18 és 60 év között van, nem jogosult ingyenes oltóanyagra, magyar állampolgár, illetve há­rom hónapnál régebb óta enge­déllyel tartózkodik itt. Az oltás díja 3000 forint. ■ H. É. Dr. Bíró Zsuzsanna olt. Reggel 8-tól este 8-ig várják a jelentkezőket Kirándulni mentek, díjat adnak át a paksi iparosok Paks Hegykőre utaztak a paksi iparosok. Néhány híján negyve­nen vesznek részt a hétvégén a Paksi Iparos- és Vállalkozói Kör hagyományos kirándulásán, amelyet ezúttal Ulbert Sándor szervezett. A társaság gasztronó­miai és kulturális programokon vesz részt, például meglátogatja Fertődön az Esterházy kastélyt, Nagycenken pedig a Széchenyi kastélyt. A kirándulást vasárnap egy közös ebéddel zárják. A Pak­si Iparoskor december 12-én 18 órától tartja hagyományos kará­csonyi estjét, ahol átadják a Lussonium Díjat is. A rendezvé­nyen Zséda lép fel, a program nyilvános és díjmentes - közölte dr. Hüse István elnök. ■ V. T. * 4 i » l

Next

/
Oldalképek
Tartalom