Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-14 / 267. szám
2009. NOVEMBER 14., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG «sw I »g Ä'H'- i v - \ Hi i ■HÜ " KÖRKÉP 5 A vonat helyett buszt ígér a minisztérium Andráspusztára Hátulról lőtték le bíróság Elkezdődött a Tamer-gyilkosság tárgyalása Rejtett értékek Tolna megyében és Szekszárdon kiállítás Ilyen még nem volt BÖLCS KE Lapunk vasúti menetrendváltozással kapcsolatos csütörtöki írására reagálva a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Osztálya közölte, hogy folynak a tárgyalások a Volán társasággal Andráspuszta megközelíthetőségéről. Arzt Gergely sajtóreferens tájékoztatása szerint a december közepi menetrend- váltást követően a Gemenc Volán Bölcskét érintő járatai közül több is kitér Andráspusztáig. A minisztérium közleménye szerint az intézet helyközi közösségi közlekedéssel a továbbiakban is elérhető lesz. Artz Gergely hozzátette, hogy a szolgáltatóval még zajló menetrendi egyeztetéseket követően az otthon vezetése is tájékoztatást kap a pontos járatszámról és érkezési időkről. Csütörtöki számunkban megírtuk, hogy amennyiben megszűnik a Paks-Mezőfaiva vasútvonal, nem lesz Andráspusztának tömegközlekedési elérhetősége. A megszűnésről az ott lévő hetven főt ellátó otthon vezetőségét mindeddig nem tájékoztatták. Autó- buszjárat jelenleg nincs. ■ V. T. Tovább ragozzák az iparkamarai tisztújítás ügyét SZEKSZÁRD A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavalyi tisztújításából bírósági ügy kerekedett. Első fokon Illés Tamás felperes, volt elnökségi tag nyert, másodfokon a kamara. Az ügy várhatóan még folytatódik. A másodfokú végzést még nem kapták kézhez az érintettek. Az eseményről közreadott cikkünk helyreigazítását kérte a kamara az alábbiak szerint. A Tolnai Népújság november 6-ai számának 1. és 3. oldalán megjelent „Az ítélőtábla a kamara javára döntött” című tudósításban a valóságnak nem megfelelő állítás jelent meg: „... a kamarai tisztújításkor választási csalás történt”. Természetesen megkérdeztük a felperes véleményét is. ülés Tamás azt mondta: a köztudatban ez így terjedt el, sajnálja, ha eseüeg így fogalmazott. A helyes kifejezés az, hogy súlyos törvénysértés történt Első fokon a Tolna Megyei Bíróság a kamarai választásokat törvény■ Túl vannak a másodfokon, az eredmény: egy-egy. sértőnek minősítette, és az ott született eredményeket megsemmisítette. Másodfokon csak formai kérdésekkel foglalkozott a Pécsi ítélőtábla, s eljárási hiba miatt nyert a kamara. A felperes szerint a megye gazdasági életének szereplői várják, hogy tisztázódjon ez a kamarai történet, és helyreálljon a törvényes rend. A törvényes rendről a kamarát képviselő ügyvéd, dr. Gáli Ferenc véleménye az, hogy Illés Tamásnak - a kamarai törvényben foglaltaknak megfelelően - először a kamarai Ellenőrző Bizottsághoz kellett volna fordulnia, s csak annak határozata után, vagy a határozat elmaradása esetén nyújthatott volna be keresetet a bírósághoz. Emiatt az eljárási hiba miatt döntött az ítélőtábla a kamara javára. ■ W. G. Az egyiptomi üzletembert tavaly november 12-én reggel lőtték le. Tegnap megkezdődött a gyilkosság bírósági tárgyalása. Ihárosi Ibolya szekszárd Megkezdődött tegnap a Tolna Megyei Bíróságon a Tamer-gyilkosság tárgyalása. Az ügyészség dr. Sayed Mahmoud Hussein Tamer üzleti partnerének fiát, D. Tamást vádolja az emberöléssel. Az egyiptomi orvost, üzletembert tavaly november 12-én reggel háromnegyed hét körül, a Gyönk és Hőgyész közötti úton, mintegy két kilométerre Diósberénytől, egy erdős útszakaszon lőtték le. Tamer bérelte a csibráki faüzemet. Ott került kapcsolatba a gyilkossági ügy harmadrendű vádlottjával, a szigetszentmiklósi D. Antallal, aki a fafeldolgozó tulajdonosa volt, de cége már felszámolás alatt állt. A bonyolult üzleti viták során a sértett és a harmadrendű váltott közt megromlott a viszony. Az arab üzletember fenyegette, bántalmazta és üzletfelei körében megpróbálta ellehetetleníteni D. Antalt Végül már tárgyalni sem volt hajlandó vele. Ezért kapcsolódott az ügybe a fia. Apjával és annak egy régi ismerősével, a budapesti Sz. Józseffel tervelték ki, hogy a gyönki panzióban lakó Tamert az úton megállítják, s ily módon kényszerítik a tárgyalásra. Kölcsön autóval és frissen vásárolt mobil- telefonokkal indultak útnak. D. Tamás a tárgyaláson is elismerte, hogy ő lőtte le az üzletembert a magával vitt, egyébként engedély nélkül tartott pisztollyal. Azzal védekezett, hogy Tamer fenyegette őt fegyverrel, s önvédelemből cselekedett. A szakértői megállapítás szerint az áldozatot egy lövés érte oldalról, három pedig hátulról. Az apát lőfegyverrel való visszaélés, a másodrendű Sz. Józsefet bűnpártolással és súlyos testi sértéssel vádolja az ügyészség. Utóbbival azért, mert többször belerúgott a földön fekvő áldozatba akinek holttestét az árokba gurították és otthagyták. szekszárd Bátran állíthatjuk, tiyen még nem volt! Tolna megyei gyűjtők birtokában lévő festményekből nyílik kiállítás a szekszárdi Művészetek Házában. Baky Péternek, a Művészetek Háza igazgatójának hosszú évekkel ezelőtt támadt az az ötlete, hogy bemutassa a megyében magántulajdonban lévő alkotásokat a nagyközönségnek. Mint elmondta, a gyűjtőkkel nem könnyű felvenni a kapcsolatot, és a helyzet most érett meg erre a régen várt és igazi szenzációt, művészeti csemegét ígérő kiállításra. A tervek szerint félszáz alkotás kerül a közönség elé, jelenleg a művek válogatása van folyamatban. Vékony Péter a kiállítás főszponzorának, a szekszárdi székhelyű ■ Belerúgott a földön fekvő áldozatba. HIRDETÉS 109 n helyett Szörp 50% gyümölcslévagy gyümölcskivonat' tartalom • bodzavirág, • multivitamin, jfc. • szőlő-bodza vagy •eper ízben 0.7 l/üveg Kókuszreszelék 200 g/csomag n helyett ■RÜS Quick'n Easy szószok • édes-savanyú szósz bambusszal, • édes-savanyú gyümölcsös, • curry kókuszdióval vagy^~ • curry korianderrel ■■ 400 m l/üveg pM*****. /fi Finomliszt 1 kg/csomag jf 99 Ft helyett Mák darált 250 g/csomag Sertésvirsli hűtőpultban kapható 400 g/csomag Ft helyett jfg/J es9 Ft helyett . öt# A * L1 Jfil Sonkás vagy szalámis pizza mélyhűtőpultban kapható Diabetikus csokoládé • tejcsokoládé, • mogyorós tejcsokoládé vagy • étcsokoládé 74 % kakaótartalommal 100 g/tábla 369 Ft helyett 399 Ft helyett 3 x 350g/doboz Dl« HASELNUSS Szilva 1. osztály, 1 kg 179 Ft/kg Í99 Ft/kg Paprika tricolor I. osztály, 500 g 358 Ft/kg tájékoztató akció! 179 rt www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatoniadé • Bonyhád • Budákéul • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár • Dunaharaszti • Dunaújváros Esztergom • Érd • tót • Gárdony • Győr 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárba • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron ‘ Szeged Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Art-Cash Kft-nek az ügyvezetője. Cégén keresztül került kapcsolatba a megyében élő gyűjtőiekéi, és a partnerekkel több mint hat esztendő alatt kialakult bizalom tette lehetővé, hogy valóra váljon az álom, és létrejöjjön ez a különleges tárlat S hogy mit láthat a közönség? íme egy kis ízelítő: Munkácsy, Rippl-Rónai, Mednyánszky, Székely Bertalan, Lotz Károly, Czóbel Béla. A XIX. századi festők alkotásai mellett akad majd több évszázados festmény is. A Művészetek Háza emeleti szintjét pedig teljes egészében a kortárs művészek alkotásainak szánják. A megyében mindeddig egyedülálló, különleges tárlatot november 29. és január ÍO. között tekinthetik meg látogatók a Művészetek Házában. ■ V. M. Mentőt hívott a sértetthez a három rabló ZOMBA Vádemelési javaslattal zárult a zombai rablás nyomozása - tájékoztatott Máté Dezső, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Március 27-ére virradóra kiraboltak Zombán egy ott élő német állampolgárt. A rablók betörték az ablakot, úgy jutottak be a házba. Megkötözték, bántalmazták az idős férfit, de végül csak kisebb mennyiségű pénzt vittek el. Szerencsére a sértettnek csak az orrcsontja törött el. Az ügy érdekessége, hogy az április 17-én elfogott és azóta előzetes letartóztatásban lévő három baranyai férfi megijedt, hogy a sértett belehalhat sérüléseibe. Ezért, mielőtt elmentek, kihívták a mentőket. Ez is lett a vesztük, mert a hangja alapján sikerült beazonosítani a telefonálót. A nyomozás során fény derült egy Baranyában elkövetett rablásra is. ■ Ihárosi I. TRAFFIPAX SZOMBAT Időpont Helyszín 10.30-11.30 63-as főút Nagydorog belterülete 11.35-12.35 63-as főút 21-23 km 12.45-13.45 63-as főút 16-18 km 14.40-16.15 63-as főút Szedres belterülete 16.30-17.30 63-as főút 1-5 km 08.00-09.30 Bonyhád, Perczel u. 10.00-11.30 Bonyhád, Rákóczi u. 12.00-13.00 Bonyhád, Kossuth u. 13.00-14.00 Bonyhád, Bacsó u. 10.00-12.00 Dombóvár, Hunyadi tér 13.00-15.00 61-esfőút, Birka major 15.00-17.00 Attala belterülete VASÁRNAP Időpont Helyszín 11.00-11.30 6-os főút 82-84 km 11.40-13.20 Dunaföldvár belterülete (6-os, Paksi u., Pentelei) 13.30-14.10 6-os főút 90-94 km 15.00-15.30 6-os főút 98-102 km 15.45-16.30 6-os főút 121-123 km 16.30-17.30 6-os főút 124-126 km 09.00-10.00 Váralja 10.30-11.30 Nagymányok 12.30-13.30 Kismányok 08.00-10.00 Dombóvár, Bajcsy u. 10.00-12.00 Dombóvár, Gagarin u. 12.00-14.00 Dombóvár, Gorkij u.