Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-03 / 257. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. NOVEMBER 3., KEDD KÖRKÉP Sokat kell inni az egészségünkért palackos italok A szükségesnél kevesebbet fogyasztunk, de legalább a vizet választjuk Az elmúlt két évtized leglátványosabb térhódítását a palackos forrás- és ásványvizek tudhatják magukénak, sokszorosára nőtt a fogyasztásuk Kedvezően alakul a falu pénzügyi helyzete, bevált a szigorítás gerjen Időarányosan megfelelő­en alakul a település költségve­tése. A legutóbbi testületi ülésen a féléves mérleget vizsgálta meg az önkormányzat, és elfogadta a beszámolót. Mint azt Máté Dé­nes polgármestertől megtudtuk, a bevételeknél 58 százalékra, a kiadásoknál 54 százalékra telje­sültek az előírtak. A polgármes­ter az előterjesztésében kiemel­te, hogy a bevezetett szigorítá­sok eredménye a kedvező költ­ségvetési mérleg. A falunak 40 millió forint a hitelállománya, amely 15 millióval kevesebb a tervezettnél. Az önkormányzat a működőképesség fenntartásá­nak érdekében szigorításokra kényszerült. Ezek egyike volt a szemétszállítási díj bevezetése, amely 2008-ig ingyenes volt. Az önkormányzat folyamatosan pá­lyázik, hogy a nehéz anyagi helyzet ellenére is fejleszteni tudjanak Gerjenben. ■ V. M. Ezentúl indokolt esetben járna csak a segély nak Öngondoskodásra buzdítaná segély felvétele helyett a naki ön- kormányzat a település lakóit. Azoktól ugyanis, akik rendelkez­nek veteményes kerttel, vagy akiknek a háza alkalmas haszon­állat tartására és egészségügyileg alkalmasak a gazdálkodásra, megvonná a szociális segély igénylését az ökormányzat. Rácz Róbert, a település polgármestere elmondta, az intézkedésre azért van szükség, mert sok esetben olyan személyek veszik fel a kü­lönböző élelmiszereket tartalma­zó szociális segélyt, akik magúk is meg tudnák termeim ezen jutta­tások nagy részét Sok esetben pe­dig fiatalok igénylik ezt a segélyt, holott ők egészségügyileg alkal­masak lennének kertjük meg­munkálására vagy haszonállatok tartására. Ráadásul sokan nem is művelik földterületeiket, aminek következtében a parlagfű is sok helyen terjed, ami legfőképp a szomszédoknak okoz problémát. A tervezetről a felek a pénteki testületi ülésen döntenek. ■ M. Á. TE0L.hu Szóljon hozzá a TEOLbu hírportálon. A válság előbb-utóbb az egészségünkben is érez­tetheti hatását, ugyanis nemcsak az étkezéseken és a ruházkodáson spóro­lunk, de idén már az egészséges innivalókból is kevesebbet fogyasztunk. Molnár Ágnes Az egészségesebb életmód és az átlaghőmérséklet emelkedése miatt is növekednie kellene az alkoholmentes italok keresleté­nek. Ez a fellendülés - valószí­nűleg a gazdasági válság miatt - azonban egyelőre várat magára. Bár ezen italok kereslete a fejlett és a fejlődő országokban egy­aránt növekszik, idén mégis visszaesés tapasztalható. Hazánkban az idei első félévben 10 százalékkal kevesebb üyen in­nivalót adtak el - derül ki a GFK Hungária és az Agrár Európa Ta­nácsadó Kft. tanulmányából. 2008-ban, a válság kezdetekor a kereslet csökkenése még csak 2 százalék volt, idén pedig már en­nek ötszörösére emelkedett. A10 százalékos csökkenés igen jelen- f tősnek mondható, és nemcsak a £ kereskedelem oldaláról. A magya­rok ugyanis átlagosan csak napi fél, vagy jobb esetben másfél liter vizet isznak, ami messze elmarad az ajánlott 2 litertől. Ha a szükségesnél jóval keve­sebbet iszunk, annak már ko­moly egészségkárosító hatásai lehetnek. Hegedűs Hilda diete­tikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki nem fogyasztja el az ajánlott 2,5-3 liter folyadé­kot naponta, az nemcsak belül, de kívül is látszódhat rajtunk. A víz ugyanis rendkívül fontos sze­repet játszik a helyes sav-bázis egyensúly kialakításában, a ve­se megfelelő működésében és nem mellékesen bőrünk feszes­ségének megtartásában. Az ajánlott napi vízmennyiség alól pedig az idősek sem találhat­nak maguknak kibúvót, ugyanis kortól-nemtől függetlenül min­denkinek szüksége van a napi legalább 2 liter vízre. A szénsa­vas és a mentes ásványvíz közöt­ti különbséghez pedig még any- nyit tett hozzá a dietetikus, hogy ő inkább a szénsavas változat fo­gyasztását javasolja, ugyanis az jobban elősegíti az emészést. Bár a piac most nehéz helyzet­ben van, ez az állapot már nem tarthat túl sokáig. Ezt bizonyítja, hogy a csökkenő piaci tendenci­ák mellett pozitív változásokat is tapasztalhatunk. Egyre nő ugyanis a kereslet az egészséges életmódot elősegítő termékek és a természetes összetevők iránt is. Ennek részeként továbbá a sport- és az energiaitalok piaca is felemelkedőben van. A leglátvá­nyosabb térhódítást pedig a for­rás- és ásványvizek tudhatják magukénak. A palackozott italoknak, szén­savas ásványvíznek azonban ve- télytársa is akad. A szóda példá­az alkoholmentes italok éven­te körülbelül 3 százalékkal bő­vülő világpiacán az egy főre ju­tófogyasztás durván 200 liter, ami napi fél litert jelent fejen­ként Ez a szám az Egyesült Ál­lamokban a legmagasabb, az adatok szerint az amerikaiak átlagosan 670-680 liter palac­kos folyadékot isznak évente. Ez a mennyiség többszöröse a ul minden cseppjében friss, üdí­tő és palackja ezerszer is felhasz­nálható. Jantner Ferenc szek­szárdi szikvízgyártó már ló éve látja el a várost és a környékét ez­zel az itallal. Az ásványvíz előre­törésével azonban az emberek gyakran jobbnak látják megvá­sárolni a palackozott szénsavas vizeket, pedig a szódavíz számos előnyös tujajdonságot mutat ve­lük szemben. A legújabb fejlesz­tésű üvegek például lehetővé te­szik a szénsav benntartását a fo­lyadékban, így még hetek múl­tán is azt ihatjuk, amiért fizet­közép-kelet-európai és a latin­amerikai átlagnak. Ott is isz­nak persze az emberek, csak éppen nem ásványvizet, üdítő italt, hanem például egyszerű­en vizet. Az USA szintjét Euró­pában csak az Egyesült Király­ságban, íroszágban és Dániá­ban haladja meg a palackozott italok fogyasztása, elérve az évi 700 litert tünk. Ráadásul ugyanaz az üveg számtalanszor újratölthető, kí­mélve ezáltal környezetünket. Az ital palackja pedig olyan dekora­tív, mely bármely háztartásban jól mutat, és ivásra csábítja a há­ziakat. A különböző palackozott vizek tehát ma már a legtöbb otthon­ban megtalálhatóak, egyre több helyen isszák ezeket csapvíz he­lyett. Sánta Zoltán, a GFK Hun­gária munkatársa arról számolt be, hogy míg 1991-ben az egy fő­re jutó palackozottvíz-fogyasztás átlagosan 3,7 liter volt, addig 2008-ra már elérte a 105 litert. Ezzel a mennyiséggel pedig a ki­lencedik helyre ittuk be Magyar- országot nemzetközi összeha­sonlításban az egy főre jutó fo­gyasztás tekintetében. Az ásványvizek nemcsak egészségesek, de a jövőben fon­tos bevételi forrást is jelenthet­nek hazánknak. A Kárpát-me­dence ugyanis a Föld egyik je­lentős édesvíz-gyűjtője. Boly­gónk vízkészletének csökkenése miatt rövid időn belül megnőhet az ásványvizeink iránti külföldi kereslet is. Alkoholmentes italok fogyasztásának változása 12008-as adatok a 2007-es adatok százalékában) A fejlett, gazdagabb országokban többet isznak Évkönyv a legjelentősebb vállalkozásokról Az Oil Cége is szerepelhet együtt a legjobbakkal. • • Hirdessen On is a TOP 100-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 Tolnai Népújság A hir velünk jár! V. ORSZÁGOS CSILLAGFÉNY PARÁDÉ DÖNTŐ ALPOK ADRIA TERÜLETI DONTO PAKS, V ÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2009 NOVEMBER 7-8. % 2009. november 7., szombat SZÉPSÉGVERSENY különböző korcsoportokban] Kezdés 17 órakor Sztárvendégek:- DRED & DORIS- RADICS MÁRK- a világbajnok CSILLAGSHOW DANCE- DEVECSER ANIKÓ BLIKK szépségkirálynő Műsorvezető: BEN a VIVA Tv-től 2009. november 8., vasárnap TÁNCVERSENY Kezdés 10 órakor Országos táncverseny és ringó hasak versenye V. Országos Csillagfény Tánc Bajnokság V. Országos Csillagfény Hastánc Bajnokság A i k \

Next

/
Oldalképek
Tartalom