Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-02 / 256. szám

SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. NOVEMBER 2., HÉTFŐ A főboszorkány ezúttal is verhetetlennek bizonyult Ijesztő mutációkat okoz szolárium Fiatal korban a bőrrák lett a vezető halálozási ok dunakömlőd Boszorkányok ha­da lepte el a faluházat. Akadt köz­tük fiatalabb, idősebb, csúnyább, szebb, sőt még fiú is. A banyák a faluház már hagyományos prog­ramjára érkeztek, hogy verseny­be szánjanak a zsűri kegyeiért. Nemcsak „szépségüket” díjaz­ták, ügyességi verseny is várt rá­juk. Hol labdákkal kellett szalad­gálniuk, hol pedig járműveiket, a seprűket kellett jól forgatniuk. Faragóné Kertész Alice faluház- vezető elmondta, hogy harmad­szor tartották meg a tök- és bo­szorkanapot. A program alapja ugyanaz, de minden évben vala­mit finomítanak rajta. Az érdek­lődés nem csappan, sőt Paksról is érkeztek résztvevők. A boszor­kányok versenyében is akadtak új arcok, ez azonban ezúttal sem gátolta meg Szurovecz Istvánnét, hogy ez alkalommal is ő legyen a főboszorkány. ■ V. T. Ügyességüket is összemérték A szoláriumozás ugyan­olyan népszerű, mint amilyen káros. Használa­tát a cigarettával, az ar­zénnel és az azbeszttel egyformán rákkeltőnek minősítette egy nemzet­közi rákkutató csoport. Molnár Ágnes Míg egy generációval korábban a 75 évesnél idősebbek betegsége volt a melanoma (bőrrák), addig most vezető halálozási ok a tizen­nyolc-harmincéves korosztály-1 ban. Hetvenöt százalékkal na- I gyobb esélye van valakinek arra, hogy ez kialakuljon, ha ebben az életkorban kezd el szoláriumba járni. A WHO-hoz tartozó Nem­zetközi Rákkutató Intézet sokáig csak a valószínűleg rákkeltő ka­tegóriába sorolta a barnító lám­pákat és a szoláriumokat, de a közelmúltban egy kutatás ered­ményeként megállapította, hogy a sápadt bőrszín eltüntetésének ez a módja legalább annyira ve­szélyes, mint délben napvédő krém nélkül napozni. Sőt, a mos­tani gyorsbarnító gépek három­szor erősebb ultraviola-sugárzás- nak teszik ki a bőrt, mint a leg­erősebb nyári napfény. Bár a szakértők eddig úgy vélekedtek, csak az egyik típusú UV- sugárzás jelent halálos veszélyt, most egereken végzett kísérle­A Nemzetközi Rákkutató Intézet szerint a szolárium legalább annyira veszélyes, mint a tűző napra kifeküdni tekkel igazolták, hogy az UV- sugárzás minden fajtája ijesztő mutációkat okoz a sejtekben. A mértékletességre hívja fel a figyelmet dr. Bajor Klára, a megyei kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa is. Évente tíz-tizenöt alkalom az UV-csövek alatt még nem okoz nagyobb problémát. Tizennyolc év alattiaknak azonban ennyit sem javasolnak. Az sem mellé­kes, alkalmanként mennyi ideig barníttatjuk magunkat. Különö­sen igaz ez azokra, akik szőke hajúak és világos bőrűek. A le­égés ugyanis a legkárosabb, mi­vel irritálja az anyajegyeket, ami­nek következtében később bőr­rák alakulhat ki. A szolárium nem mellékesen olyan mértékben ráncosítja a bőrt, hogy csak a kemény do­hányzás veheti fel vele a versenyt Máshol sokkal szigorúbbak a korlátozások Ausztráliában és az USA több államában már törvényileg szabályozzák a szolárium­ipart. Utóbbiban a tinédzserek nem használhatják a nap­ágyakat szülő és/vagy a házi­orvos írásos engedélye nélkül. Ausztráliában tiltják a gyere­kek szolárium használatát, és kötelező jól láthatóan kifüg­geszteni a szoláriumozás egészségügyi kockázatait. m ■Önt elriasztja a szoláriumozás­tól az a tény. hogy erősen rák­keltő a használata? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. SMS: 30/303-0272 (Az SMS-rovatban születésna­pi, névnapi, házassági évfordu­lós üzeneteket, hirdetéseket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem közlünk. Nem je­lentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében kö­zölt telefonszám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett. Ha az üzenet­hez telefonszám is tartozik, azt betűkóddal nem, csak szám­mal kiírva közöljük.) * „hosszúak a téli esték” jel­igére: kérem, Ön adjon elérhe­tőséget, szeretném megkímél­ni magam a zaklatásoktól. Kö­szönöm! * „hosszúak a téli esték" jeligé­re, a 63 éves, magára igényes úrnak üzenem: szeretném ha felhívna! Elérhetőségem: 06303228862. Köszönöm! * AKIT keresek, az egy „Igazi” férfi, legyen 40 körüli, intelli­gens, fiatalos, igényes, függet­len! Ja, és imádja a ducikat! Sms, mms! 20/452-47-84 * ismerkednék vékony, igényes hölggyel Szekszárd, Bátaszék és környékéről. 36 éves srác. Tel.: 06 70 595-0852 * VAN REMÉNY? Független, 175/41 éves, alkoholmentes férfi megismerkedne 36-41 év körüli, vékony alkatú, szerény körülmények között élő, gyer­mektelen, albérletes hölggyel élettársi kapcsolat céljából. Csak sms-t várok Bátaszék vagy közvetlen környékéről a 20/375-45-77-re. Minden, ami elektronika lakáselektronikai bt. Szaküzlet és szerviz egy helyen A bonyhádi Lakáselektronikai Bt. a MindigTV beszerelését is vállalja A bonyhádi székhelyű Lakás­elektronikai Bt. az Oktel Kft. hiva­talos partnereként minden igényt kielégítő termékválasztékot, és rendkívül sokrétű szolgáltatást biztosít vásárlóinak. Tevékenysé­gi körei között szerepel számító- gépes és telekommunikációs esz­közök kiskereskedelme és javítá­sa, biztonságtechnikai, ezen belül tűz-és vagyonvédelmi szolgálta­tások, digitális műholdas vevők telepítése és forgalmazása, sőt még antennák szerelése és árusí­tása is. Az 1996-ban alakult La­káselektronikai Bt. egy, a szak­üzlettel egybekötött szervizt is üzemeltet, ahol biztos elméleti és gyakorlati háttérrel rendelkező szakemberek gondoskodnak minden elektronikai berendezés javításáról, - televízió, hi-fi, DVD- lejátszó, számítógép, laptop - mely a háztartásban csak előfor­dulhat. A Bt. emellett gondosko­dik az otthon eltöltött idő minél kellemesebbé tételéről is, ugyan­is rövid határidővel építenek be földi digitális műsorszóró eszkö­zöket, UPC DIRECT rendszereket, sőt a manapság divatos Min­digTV beszereléséért is fordulha­tunk hozzájuk. Több mint egy év­tizedes fennállása óta a cég nagy tapasztalatra tett szert, ennek is köszönhető, hogy az általuk for­galmazott termékekre egyedülál­ló módon hosszabb időtartamú garanciát is vállalnak, mint amennyi papíron a termékekre vonatkozik. A cég emellett egyé­ni megrendeléseket is szívesen fogad, amit máshol csak készen, vagy egy méretben lehet kapni, a Lakáselektronikai BT. egyénre szabja. Aki pedig náluk szervi- zelteti elektronikai berendezése­it, még a szerelés ideje alatt sem kell nélkülöznie őket, hiszen igény szerint cserekészülékeket is biztosít a cég. Akinek fontos a kiemelt szakmai háttér, a sokéves tapasztalat és a biztos garancia a vásárolt termékekre, az keresse fel a Lakáselektronikai Bt.-t Bony- hádon, a Rákóczi út. 86-os szám alatt, hétfőtől péntekig 8-tól ló­óráig, szombaton pedig 9-től 12- óráig. További információért és ingyenes ajánlatkérésért hívja a 74/550-200-as telefonszámot, vagy írjon emailt az info@lakaselektronikaibt.axelero .net internetes címre. ▲ « 1 l i

Next

/
Oldalképek
Tartalom