Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-06 / 234. szám
4 ALMANACH 2009 - TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. OKTÓBER 6., KEDD A vízmű koncesszióba adása nincs napirenden lekerült a napirendről a legutóbbi testületi ülésen a tolnai vízmű koncesszióba adása. Az ügy hosszabb előkészítést igényel. A város bevételre tehet szert, ha az üzemeltetési jogot meghatározott időre befektetőnek adja át, ugyanakkor sokan tartanak attól, hogy ez vízdíjemelkedést vonhat maga után. Jelenleg a tolnai, a bogyiszlói, a faddi, a fácánkerti, a harci és a sióagárdi önkormányzat működteti a vízügyi létesítményt. Folytatódik a szakrális szobrok felújítása egy kőkereszt és három szobor felújítása már elkészült: Szent Vendelé, Szent Sebestyéné és Nepomuki Szent Jánosé. Mivel pályázati forrás ilyesmire ma Magyarországon nincs, a város önerőből oldja meg, apránként. Most a gimnázium melletti imafülke felújításának utolsó mozzanatait végzik. Aztán újabb keresztek restaurálása következik. Erőssége a matematika, de gitározni is szeret évek óta jó helyezéseket ér el az Arany Dániel matematika versenyeken Inhoff Gergő. A megyei fordulókon túljutva, az országos megmérettetésen az első húsz között szokott végezni. Sportolni is szeret: teniszezik, focizik. S van még egy kedvtelése, a gitározás. Megélni azonban a reáltárgyi ismeretek gyakorlati alkalmazásból szeretne: informatikusnak készül. Inhoff Gergő informatikus lesz ANYAKÖNYV A városban összesen 129 gyerek született 2008-ban, közülük 67 fiú és 62 lány. Az elhunytak száma tízzel több, 139 volt. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST WESSELY GÁBOR ÍRTA. A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY ÉS KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A TOLNAI ÖN- KORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG. Több mint 250 szépkorú vett részt az idősek napján. Képünkön a 89 éves Kétyi Mihályt köszönti dr. Sümegi Zoltán polgármester Fejlesztések a láthatáron sétálóutca Az első fordulón sikeresen túljutott a pályázat Jó néhány fejlesztés várható Tolnán az elkövetkező években, de ezek sem kínálnak sok és tartós munkalehetőséget. Wessely Gábor Jelentős fejlesztéseket tervez a város. Némelyik már a megvalósítás stádiumában tart, némelyik kész tervdokumentációval rendelkezik, de még forrásra vár. Régi álom az Árpád utca sétálóutcává alakítása térburkolattal, kandeláberekkel, utcabútorokkal. Az álom most megvalósulni látszik, a Hősök terével közös projektben. A kétfordulós pályázat első fordulóján túljutott nyolc dél-dunántúli város között ott van Tolna is. A mintegy 600 millió forintos összköltségű beruházás megvalósításához várhatóan 453 milliós támogatást kap a település. A második fordulóra november 5-ig kell beadni a pályázati dokumentációt. A támogatásról szóló döntés tavaszra várható. A kivitelezés, ha minden jól megy, 2011. december 31-re fejeződik be. Magántőkét is bevonnak. A Hősök terén lévő óvoda épületét megveszi egy vállalkozó, és szolgáltató házat épít Az óvodát a gimnázium mögé költöztetik, a volt laktanya egyik épületébe. Már annak a tervei is elkészültek. A Duna-part rehabilitációja szakaszosan valósul meg. A nyáron elkészült a régi időket idéző bárka. A következő lépés az artézi kút újra- fúratása lesz. Az ezzel kapcsolatos engedélyeztetés folyamatban van. Készült egy átfogó rendezési terv a zsiliptől a Stern-telepig, s egy részletesebb a víziszínpad környékéről. A későbbiekben a régi képeslapokról ismert, a holtágon ringatózó faépítményeket, fürdőházakat is vissza szeretnék állítani. Épül a Deák utcai egészségház is. A jövő év elején működőképes lesz, de az engedélyeztetés itt is elhúzódhat. A szennyvíztelep-rekonstrukció is elérhető közelségbe került A pályázat első fordulóját követően körön belül maradt a város. Most a második fordulóra való felkészülés, a részletes tervezés, a műszaki tartalom meghatározása folyik. Ha 2010 tavaszán beadják a dokumentációt és nyernek, akkor 2013- ra megvalósulhat a korszerű vízügyi beruházás. A nagyprojektek közül az iskolabővítésnél most némi megtorpanás tapasztalható. Nem a szándék hiányzik, hanem a testhez álló pályázati kiírás. A gyereklétszám csökkenése miatt mindenképpen lépéseket kell tenni az integráció felé. A tervek szerint a Bartók utcai általános iskola lesz a tolnai és mözsi alap■ Rendezési terv készült a holtág-partról. Lehangolóak a jövő évi pénzügyi kilátások fokú oktatás centruma. Emelet- ráépítéssel egy 14 tantermes oktatási intézmény születik ott. A tervek készen vannak, a finanszírozásról még tárgyalnak. Tolna általános iskoláiban mintegy nyolcszáz gyerek tanul. Körülbelül tíz százalékuk bejáró a környező kisfalvakból. A 330 gimnazista 40 százaléka érkezik más településekről. Kisvárosi szinten nem kevés ez a létszám, csak az a baj, hogy nincs munka- lehetőség a fiataloknak, ezért - főleg, ha diplomát is szereznek - elvándorolnak. Dr. Sümegi Zoltán polgár- mester az önkormányzatok szempontjából a katasztrófa évének minősíti 2010et dr. Sümegi Zoltán. A polgármester szerint a befolyó pénz gyakorlatilag egy az egyben elmegy városfenntartásra. Fejlesztésre a magyarországi települések túlnyomó többsége önerőből nem is gondolhat Tolna már jó ideje 2,3-2,5 milliárd forintból gazdálkodik éves szinten. S miközben a finanszírozás változatlan, a feladatok szaporodnak, az infláció nő. A várható újabb elvonások miatt a jövő évi kilátások lehangolóak. A betelepülés ellensúlyozza az elvándorlást Olcsóbbak a tolnai ingaüanárak, mint a szekszárdiak. A távolság mai szemmel nézve jelentéktelen, a közlekedés jó, ebből adódóan sokan költöznek a megyeszékhelyről a kisvárosba. S most, hogy az épülő Mó-os autópálya egy kőhajításra megy el Tolna, illetve a mözsi városrész mellett, az országos, a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhatnak az itt élők. Elvándorlás is van, de betelepülés is. S noha több a halálozás, mint a születés, a népességfogyás éves szinten nem jelentős. A népesség alakulása 2006 2007 2008 Aggódnak Tolnán is a művészeti oktatás jövőjéért A jövő évi költségvetés tervezete szerint a kormány egyebek között a művészeti oktatás támogatását is drasztikusan csökkentené. Országos szinten 860 millió helyett 460 millió jutna csak e célra. Ez természetesen a tolnai zeneiskolát is érintené. A kü- lönbözetet az önkormányzatnak vagy a szülőknek kellene megfizetniük, miközben köztudott, hogy a települési és a családi kasszák is üresek. A zeneiskola igazgatója, Friczné Tukacs Erika tájékoztatása szerint az intézménybe jelenleg 190 gyerek jár. Többségük csak pár ezer forintot fizet, a művészeti oktatás tényleges térítési díjának 10 százalékát Háromgyerekes családok további kedvezményt, a legnehezebb helyzetben lévők pedig - jegyzői igazolás ellenében - térítésidíj-mentességet is kaphatnak. Ha csökken a támogatási normatíva, kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy zeneiskolába írassák gyereküket Ez pedig pedagógus-elbocsátásokhoz is vezethet A habén mestere visszatért fazekas Jubileumi kiállítása a somogyi megyeházán lesz Készül a város szobrait ismertető képeskönyv Ahogy korosodik, hívja vissza a múltja az embert Ezzel magyarázza Verseghy Ferenc, hogy 2001- ben visszatért Tolna megyébe. Mözsön telepedett le a népi iparművész, miután Kaposváron 18, Buzsákon 14 évet élt és alkotott Azt mondja: Somogybán ismerték és elismerték, az ottani közgyűlés tagjai rendszeresen vásároltak a népi kézművesek minőségi termékeiből. Tolnában ez nem divat, a várostól kap biztatást és támogatást, de a megyétől szinte semmit. Mégis visszahúzta a szíve gyermekkora színhelyére - itt a szülei sírja, a sok régi barát a Duna -, s visszaköltözött Jövőre lesz 60 éves. Jubileumi kiállítása a somogyi megyeházán lesz. Sárközi és habán kerámiákkal kezdett foglalkozni Verseghy Ferenc negyven évvel ezelőtt. De az utóbbi évtizedekben már kizárólag a habánra koncentrál. Egyedi, sárga és kék alapmázú edényei kivételes szakmai felkészültségről árulkodnak. Ilyen minőségű habán munkákat ket- ten-hárman készítenek csak Magyarországon. Mátyás király korában hódította meg a jellegzetes növényor- namentikájú habán a Kárpátmedencét. S máig gyönyörködtet. Verseghy Ferenc már körülbelül kétszáz kiállításon mutatta be munkáit. Az idén ő volt az Alföldi Fazekas Triennálé nagydíjasa. A Tolnai Városvédő Egyesület az NCA-pályázaton nyert százezer forintot, a várostól kapott hetvenezret, s még gyűjt adományokat a Tolna és Mözs köztéri szobrait bemutató könyv megjelentetéséhez. Várhatóan még idén összeáll a tartalom, és jövőre nyomtatják a kiadványt. A gyűjtőmunka az egyesület korábbi elnöke, Freund György érdeme. Halála után, 2007-ben Práger Mária vette át az 1998-ban alapított szervezet vezetését. Az anyagot kiegészít- gette, s most sajtó alá rendezi. Nagy szerepük volt a városvédőknek abban is, hogy visszakerült a településre oly jellemző bárka a holtágra. Fontosnak tartják a Tolnához köthető neves személyiségek, családok életének, történetének kutatását, dokumentálását is. Festetics József táborszernagy, a múzeumalapító Wosinsky Mór, a hajózási céget létrehozó Rozmayer Ferenc, az iskolaépítő Pécsy József; csak néhány név a helyi hírességek közül. Az egyesület egyik tagja, Steinbach Ferenc a selyemgyárat alapító Bezerédj Pál munkásságával kapcsolatos levéltári kutatásokat végez. Práger Mária, úgy is, mint építész, a volt laktanya még funkció nélküli épületeinek hasznosítását is szorgalmazná. A tervek készen vannak: az egykori legénységi épületből például remek konferenciaközpont lehetne.