Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-14 / 241. szám

2 HÍRSÁV Népzenei továbbképzés, citerával kísérve kölesd Hetedik alkalommal rendezett népzenei tovább­képzést a Vass Lajos Népze­nei Szövetség és a Kölesdi Közéleti Egyesület - tudtuk meg Falkai Gyuláné Jakab Évától, a kölesdi Zönge Nép­dalkor vezetőjétől. A szom­bati rendezvény előadója Husi Gyula somogyjádi nép­zenetanár volt, aki a Dél- Alföld népzenekultúrájával ismertette meg a népdalkör­vezetőket, szólistákat és a népzenekedvelőket, bemu­tatva a tekerőt, az archaikus előadókat. A szemléletes, jó hangulatú előadás csúcs­pontja a citerával kísért kö­zös éneklés volt. (sk) A sírkerteket rendezik a közmunkások Nakon nah A település két közteme­tőjében gyomot irtanak, tere­pet rendeznek a közmunká­sok, hogy Mindenszentekre az ünnephez méltó képet mutassanak a sírkertek. A régi külterületi temetőt nem használják már, az önkor­mányzat azonban figyelmet fordít rendben tartására, hi­szen az ünnepekkor többen látogatják régen elhunyt hozzátartozóik sírját, (hé) Megnyitják az utolsó időszakos kiállítást S1MONTORNYA A Vármúze­umban október 15-én, csü­törtökön, 16 órakor Szepesi Attila költő nyitja meg Ga­lambos Tamás festőművész jubileumi kiállítását. A Fes­tészet Napja alkalmából megnyüó tárlat 2010. január 31-ig tekinthető meg - hétfő kivételével naponta 10-16 óráig, (vl) Galambos Lajos: Bagoly Paksi fotós két képe a fővárosi kiállításon Budapest Kövi Gergő két fo­tója is látható a Millenáris Fogadó Pódium galériáján. Itt állítják ki a World Press Photo ’09 CivilExpo részle­gére beérkezett legjobb ké­peket. A fotópályázatra egy hónapon át lehet nevezni interneten beküldött képek­kel. Gergő a dunakömlődi szüreti fesztiválon készült fotóit küldte be. Egyik fotóját október 6-án a zsűri a nap képének választotta, (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc _________ 20 /969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. OKTÓBER 14., SZERDA Tiszta kézzel új korszakot nyit fordulat Tizenhat év után Dombóvár úgy döntött, a jobboldalnak ad bizalmat- Hogyan kezdődik az új kor­szak Dombóváron?- Nem tehetek mást, mint amit a dombóváriak a visszakül­dött kérdőíveken kértek tőlem. Úgy akarom a települést vezetni, hogy az emberek végre érezzék, hogy a polgármester a várost és az ott lakókat szolgálja. Ezt nyil­ván úgy kell tennem, hogy min­den intézkedésemben figyelem­be kell vennem az ő felvetései­ket, javaslataikat.- A kampányidőszakban egy i mini közvéleménykutatást vé- z geztek Dombóváron. Milyen I visszajelzéseket kaptak? Patay Vilmos: nagyon fontos, hogy kiderüljön az igazság Patay Vilmos, a Fidesz- KDNP közös jelöltje ha­talmas fölénnyel nyerte a dombóvári időközi vá­lasztást. A voksolók két­harmada úgy döntött, 16 év után nem szocialista, hanem jobbolda­li vezetésre van szüksége a vá­rosnak. Rácz Tibor Patay Vilmos, a Fidesz-KDNP je­löltje hatalmas előnnyel nyerte a vasárnapi időközi polgármester­választást Dombóváron. A több mint 5200 leadott szavazat - a jo­gosultak 31,19 százaléka ment el szavazni - 62 százalékát söpör­te be a jobboldali politikus, s így elfoglalhatja azt a széket, ame­lyet Szabó Loránd, korábbi pol­gármester hagyott üresen, ami­kor lemondott posztjáról. Az új vezető új korszakot akar nyitni a városban, s szerinte ez csak tisz­ta kézzel lehetséges.- A választás napján a város­ban a Fidesz-szimpatizánsok még este nyolc óra körül sem mertek igazán örülni, amikor már láthatóvá vált előnye el­lenfeleivel szemben. Azt mondták, Dombóváron sosem lehet tudni. Tartott attól, hogy meglepetés éri?- Nem. Mégpedig azért, mert az előrejelzéseken túl az embe­rek visszajelzései is azt sugall­ták, változást akarnak. A polgá­rokkal folytatott beszélgetések­ből kiderült, nem kételkednek bennem.- Pontosan 1264 válasz jött az emberektől arra a kérdésre, hogy milyen intézkedéseket tar­tanak szükségesnek. Az e vála­szok segítségével kialakított programunk szlogenje: Tiszta kézzel. Ez azt jelenti, hogy tisz­táznunk kell elsősorban azt, mendemondák voltak-e azok a feltételezések, hogy a város és a köz pénzeivel Dombóváron su- mákoltak. Hallottunk korábban a vízművel kapcsolatos lehetsé­ges büntetőügyről, és van más ügyekről is tudomásunk, ame­lyekről nem tudjuk biztosan, megtörténtek-e. De nagyon fon­tos, hogy kivizsgáljuk ezeket, és kiderüljön az igazság. Aki a köz szolgálatára vállalkozik, annak igenis tiszta kézzel, magyarán korrupciómentesen, mindenki által átlátható módon kell á pénzt kezelnie, felhasználnia. Nagyon fontos, hogy ezt bebizo­nyítsuk az embereknek.- Érdekessé tette a választást, hogy egy év múlva újra önkor­mányzati választások lesznek. Akkor újra meg kell méretnie magát.- így van. Nyilván én ezt már a jelölésem előtt is tudtam. Az egy év arra elegendő lesz, hogy az önkormányzat korábban el­indított pályázatait - remélhe­tőleg sikerrel - folytassuk vagy be is fejezzük. Azon leszek min­den erőmmel, tehetségemmel, hogy a baloldallal is összefogva, a város érdekében a jelenleg fu­tó pályázatokat sikerre vigyem, hogy megkapjuk ezeket a támo­gatásokat. A programom meg­valósítására is teljesen reális esélyt látok. Nem kerülnek nagy összegekbe, s igény van rájuk. Be kell bizonyítani a dombóvá­riak minden korosztályának, hogy odafigyelünk a vélemé­nyükre, meghalljuk a szavukat. Január elsejétől például ingyen utazhatnak a városon belül köz­lekedő buszjáratainkon azok az anyukák, akiknek három év alatti gyermekük van. Ez nem kerül sokba, de tudatja az embe­rekkel, hogy nekünk fontosak a családok.- Félbeszakad a szocialista vezetés által 2555 NAP névre keresztelt fejlesztési prog­ram?- A program megkezdett pro­jektjeit, amelyeknek természe­tesen az anyagi háttere is bizto­sítható a költségvetésből, a vá­ros érdekében be kell fejezni.- Apropó, költségvetés. Hely­re lehet billenteni? Tudjuk, ke­vés a pénz az önkormányzat vá­szontarisznyájában.- Konkrét választ akkor tudok erre a kérdésre adni, ha a város költségvetését, kötelezettségeit is külső szakértő segítségével át­nézzük, átvilágítjuk. Ez után meggyőződhetünk arról, hogy mire elég, ami van.- Az önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású intézmé­nyeknél is várható hasonló át­világítás?- Természetesen igen! Patay Vilmos 2002 óta tagja a testületnek munkája miatt költözött Dom­bóvárra 1985-ben. Korábban terményszárító- és takarmány- kever&üzemvezetőként dolgo­zott az Alsótengelici Állami Gazdaságnál. Miután azt a Dalmandi Állami Gazdaság­gal összevonták, indította el a cég Dombóváron az Agrokémi­ai Társulást, amelynek az igazgatóhelyettese lett. Ké­sőbb, a 21. század első évében hagyta el munkahelyét. Negy­vennyolc évesen érzett magá­ban annyi erőt, hogy egy saját agrárkereskedelmi korlátolt fe­lelősségű társaságot építsen fel és működtessen. A főként műtrágya-forgalmazással fog­lalkozó cége sikeressé vált. A Fidesz helyi szervezete 2002- ben kereste meg őt azzal a ké­réssel, hogy szakértelmével és tapasztalatával segítse a gaz­dasági munkacsoport tevékeny­ségét. Ugyanebben az évben tagja lett a város önkormány­zatának a jobboldali párt lis­tás képviselőjeként. A 2006-os helyhatósági voksolások alkal­mával a 8. számú választóke­rületben indult képviselőjelöl­tek közül az első helyen vég­zett, így ismét bekerült a tele­pülést irányító grémiumba. TEOLhu Az előzményeket, és a témához kapcsolódó további írásokat keresse a TEOLha hírportálon. Megszüntethetik a nyári vihar okozta károkat Ut épül a Kűri-völgyben beruházás Nem kell már sokáig a sárban közlekedni Több mint százan vettek részt a családi napon nak Összesen másfél millió fo­rintot kapott a naki önkormány­zat a vis maior támogatásnak köszönhetően. Rácz Róbert pol­gármester elmondta, a nyert összeget az önkormányzat még félmillió forinttal egészíti ki, így lehetőség nyílik a júniusi vihar­károk rendbehozatalára. A reno­válás alatt sor kerül többek kö­zött a megrongálódott főutcai aszfaltburkolat kijavítására, a fa­ludon és a vízelvezető csatornán keletkezett károk helyrehozata­lára és a temetőnél levő útpadka felújítására is. A hamarosan kezdődő különböző munkákban pedig a település közmunkásai is részt vesznek - emelte ki a polgármester. ■ M. Á. gyűl aj Már nem kell sokáig a sárban taposnia a gyulaji Kuri- völgyben élőknek. Megkezdő­dött ugyanis az utcában a szilárd burkolatú út építése. Dobos Ká- rolyné polgármester kérdésünk­re elmondta, TEUT-pályázaton nyert az önkormányzat támoga­tást a mintegy félkilométeres út­szakasz megépítésére. - Földes úton jártak, s még járnak is egy rövid ideig az ott lakók. Ám a több mint 7 millió 300 ezer forin­tos beruházásnak köszönhetően s ez a helyzet most megváltozik. A í pályázati támogatás 4,2 millió | forint volt, amelyhez a 3,1 milli- § ós kiegészítést az önkormányzat ; önerőként adta - húzta alá a te- 1 lepülés vezetője. ■ R. T. Orsós János és Orsós Tibor közmunkások is segítik az útépítők munkáját gyulaj Negyedik alkalommal rendezték meg nagy sikerrel a közelmúltban a családi napot a helyi idősek otthonában, tájé­koztatott Farkas Sándorné, az in­tézmény vezetője. Az otthonnak tizennyolc lakója van, a családi napon legalább százhúszan vet­tek részt, családtagok, barátok, régi ismerősök. A helyi óvodá­sok és iskolások adtak műsort a vendégeknek és a gondozottak­nak, amit az otthon lakói viszo­noztak. Több kiállítást is össze­állítottak a családi nap alkalmá­ból. Bemutatták az otthon lakói­nak és az iskolásoknak a rajza­it, az idősek kézimunkáit. Kép­galériát áhítottak össze családi fotókból. ■ 1.1. » ■%

Next

/
Oldalképek
Tartalom