Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-13 / 240. szám

2009. OKTÓBER 13.. KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 Ók indulnak az MSZP színeiben a képviselői mandátumokért Eldőlt, hogy kik Indulnak Tolna megyében a Magyar Szocialista Párt színeiben a 2010-es ország- gyűlési képviselő-választáson. Az MSZP megyei szövetségének kül­döttgyűlése döntött a jelölésekről: egyéni képviselő-jelöltek vezetik a párt listáját Első helyen Haran­gozó Tamás megyei elnök, szek­szárdi képviselő-jelölt szerepel. Második Tóth Gyula dombóvári országgyűlési képviselő, aki újra indul Dombóváron az egyéni mandátumért. Harmadik a listán Takács László, az MSZP megyei alelnöke a bonyhádi, negyedik Horváth Zsolt a paksi, ötödik dr. Benkő András a tamási egyéni képviselő-jelölt - tájékoztatott Ha­rangozó Tamás. A lista 6. helyére a párt ifjúsági kvótája szerint He­ringes Anita, a Societas - Új Moz­galom alelnöke került, míg a 7. és 8. Frankné dr. Kovács Szilvia és Halmai Gáborné országgyűlési képviselők, utóbbi kettő 2006ban a megyei listáról jutott mandá­tumhoz. A 9. Rácz Erika Bonyhád, 10. Kengyel Zsuzsanna Dombó­vár, 11. Bogdán Zoltán Tamási, 12. Vaszari Tibor Bonyhád. A küldött- gyűlés egy, az országos listára vo­natkozó javaslatot is elfogadott, de ez nem publikus - mondta az MSZP megyei elnöke. A lista ösz- szeálh'tásánál figyelembe vették, hogy fiatalok és nők is szerepelje­nek rajta. ■ 1.1. Leszerelés után is segítene a honvédség Pécs Egy, a már leszerelt, vagy a leszerelni kényszerülő hivatá­sos katonák munkaerőpiacra va­ló visszatérését segítő program­ról számoltak be hétfő délelőtt sajtótájékoztatón Pécsett. A Ka­tonák Munkaerőpiaci Reinteg- rációjának Képzési Programja mintegy négyezer személyt cé­loz meg, akiknek több mint fele szakmai képzésben részesül majd, míg a többiek orientációs képzésen vehetnek részt. A tájé­koztatón kiderült, eddig főként szerződéses és nyugállományú katonák érdeklődtek a projekt, azon belül is bizonyos szakmák, így a jogosítvány, a nyelvvizsga, valamint a számítástechnikai képzések iránt. ■ K. E. I. Válságban is vállalkoznak gazdaság A megyei beruházások értéke a lista végéhez elég A vállalkozások száma nőtt, a beruházások érté­ke viszont csökkent Tolna megyében az idei évben. Venter Marianna Több mint 1300-zal több gazdasá­gi szervezetet tartottak számon az év első felében Tolna megyé­ben, mint 2008 ugyanezen idő­szakában a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint A több mint 35 ezer gazdasági szervezet háromnegyede egyéni vállalkozás. A két legnépszerűbb gazdálkodási forma a Kft. és a Bt. A Kft.-k száma közel négy száza­lékkal emelkedett, míg a betéti társaságok száma csökkent, még­pedig két százalékkal. Számotte­vően csökkent még a szövetkeze­ti formában működő cégek szá­ma, és kevesebb részvénytársa­ság van ma már a megyében, mint egy évvel ezelőtt. * A várakozásokkal ellentétben a gazdasági válság hatására nem hogy csökkent, inkább nőtt a gazdálkodó szervezetek száma. Mindez nem ellentmondás, munkahely híján sokan vállal­kozói formában „alkalmazzák” saját magukat, bízva abban, hogy ez elegendő a megélhetés­hez. Nem véletlen, hogy a legna­gyobb mértékű gyarapodás az egyéni vállalkozások számában következett be. Drasztikusan - több mint 10 százalékkal - keve­sebb költségvetési és társada­lombiztosítási cég működik, mint tavaly. A nonprofit szerve­zeteknél viszont csekély növe­kedés. - 1,6 százalék - figyelhe­tő meg. Húsz százalékkal csök­kent az úgynevezett MRP- szervezetek száma, ami arány­ban jelentősnek mondható, de számban mégsem. Jelenleg 4 ilyen van Tolna megyében, ta­valy pedig 5 volt. Ez a gazdálko­dási forma kevéssé ismert, a mo­zaikszó a Munkavállalói Résztu­lajdonosi Program kifejezést ta­karja. Ez egy olyan, az Amerikai Egyesült Államokban kialakult pénzügyi-finanszírozási-szer- vezeti technika, amely lehetővé teszi, hogy egy cég munkaválla­lói szervezett módon, de a vég­eredményt tekintve egyénileg váljanak tulajdonossá a munkál­tató társaságban oly módon, hogy a felvett hitel vagy a rész­letek törlesztése és a kamatok fi­A regisztrált vállalkozások a régióban Baranya Somogy Tolna Regisztrált vállalkozások száma 54 643 52 404 33 465 Regisztrált vállalkozások Indexe* 103,7 103,6 104,2 1000 lakosra jutó vállalkozás 138 163 142 *Százalékos aránya az előző évihez képest A gazdasági válság egyik fő vesztese az építőipar, a vállalkozások többsége az építkezésen spórol (illusztráció) zetése ne a bérjövedelmüket, ha­nem a társaság nyereségét ter­helje. Ilyen formában alakultak át a rendszerváltás után például a Népbolt vállalatok vagy az áfészek. A Tolna megyei gazdálkodó szervezetek az adatok szerint az év első felében közel 16 milliárd forintot fordítottak új beruházá­sokra, ez több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly. Ez az összeg az országos összberuházásoknak mindössze 1,3 százaléka. A sereghajtó Nóg- rád után (0,6 százalékJZala me­gyével holtversenyben áll Tolna, hátulról a második helyen. Az egy lakosra jutó beruházási ösz- szeg is csak fele az országos át­lagnak, és számottevően elma­rad a régió két másik megyéjé­nek mutatóitól is. A beruházások teljesítmény­értékének csökkenése minden jelentősebb gazdasági ágat érin­tett. Legkevésbé az energiaipar sínylette meg ezt a trendet, emel­lett a mezőgazdaságban és a fel­dolgozóiparban voltak még je­lentősebb beruházások. A leg­több pénzt gépek, berendezések, járművek vásárlására költötték a gazdálkodó szervezetek, a legke­vesebbet pedig építkezésre. A járműveket még mindig na­gyobb arányban szerzik be kül­földről, mint hazai telephelyű kereskedőktől, ám az arány csökkenőben van a belfódi piac javára, már nem éri el a 60 szá­zalékot. A gazdasági szervezetek száma a megyében Gazdálkodási forma 2009-ben 2008-hoz viszonyítva (%) Társas vállalkozás 8112 103,7 Egyéni vállalkozás 25 353 104,4 Költségvetési és társadalombiztosítási szervezet 394 89,3 Nonprofit szervezet 2106 101,6 MRP-szervezet* 4 80 * Munkavállalói Résztulajdonosi Program FORRÁS: KSH Szekszárd, Ozora és Nagydorog is díjat kapott szép köztereiért Több Tolna megyei település is kapott jutalmat a Virágos Ma­gyarországért környezetszépítő versenyen, melynek díjkiosztóját a győztes városban, Sopronban rendezték. Az Országgyűlés alel­nöke, Világosi Gábor Szekszárd- nak és Nyíregyházának adott dí­jat a környezetszépítő mozgalom­ban való több éves munkáért Az Oktatási és Kulturális Minisztéri­um Ozorának és öt oktatási in­tézménynek, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Nagydorognak és Hajdúszobosz­lónak adta át díjait. A legvirágo­sabb falu idén a Győr-Moson- Sopron megyei Lipót lett. ■ V. T. Főleg képzésre és oktatásra szánják a 360 milliót tamási Mintegy 360 millió forin­tos pályázati keret felosztásáról döntött tegnap a tamási kistérsé­gi társulás tanácsa. Barkóczi Jó­zsef elnök elmondta: a pénz a kistérség felzárkóztatását célzó több mint hárommüliárd forintos támogatás szabad kerete. A ta­nács úgy döntött, hogy az összeget zömmel TÁMOP-os pályázatokra, főként oktatásra, képzésre hasz­nálják fel. Lesznek az egész kistér­séget átfogó programok és olya­nok is, amelyekre egy-egy telepü­lés pályázik. Ezek a pályázatok nem igényelnek önerőt. ■ K. S. Madárbarát park a civil szervezetek álma Szekszárdon szekszárd Madárbarát parkot tervez a Waldorf Pedagógiai Ala­pítvány a szekszárdi Prantner Já­nos és Kisfaludy utca által hatá­rolt területre. A szervezet a váro­si önkormányzattal és a Magyar Madártani Egyesület megyei cso­portjával is együttműködik, hogy a pályázati támogatást elnyerje, az első fordulón már túljutottak. Tegnap lakossági fórumot szer­veztek a pedagógusok, szülők és a környékbeli lakosok részvételé­vel, hogy elképzeléseiket meg­osszák egymással. ■ R. T. Paksi siker a f ilmmaraton pályázatán forgatás Huszonnégy óra alatt készült el a bérgyilkos egy napját bemutató film Pécs, Paks Újabb paksi filmes siker született. A néhány segítő­vel kiegészülő Babai-Kövi- Fellinger hármas az AXN kö­zönségdíja után megnyerte a Pécsi Filmmaratont. Az AXN-re a Négy lövés című filmmel pá­lyáztak. Ezután Réti Barnával forgatták a Menedéket, amelyen most végzik az utómunkákat, s amint lehetőség lesz rá, pályáz­nak vele. Közben bukkantak rá a CinePécs V. Moveast Filmfesz­tivál keretében meghirdetett Pé­csi Filmmaraton felhívására. Miként Kövi Gergő elmondta, 24 órájuk volt, hogy elkészítse­nek egy háromperces filmet bármilyen műfajban. Meghatá­roztak a szervezők négy hely- Munkában a stáb az egyik helyszínen, a pécsi székesegyház előtt színt és egy eseményt, amelyek­nek szerepelni kellett a filmben. Kövi Gergő ezek alapján írta meg a forgatókönyvet, ő volt a dramaturg és a gyártásvezető is. Feliinger József a hangosítást és a digitális utómunkákat végez­te, a rendező-operatőr - mint az előzőeknél - Babai István volt, aki „hozta” a produkcióhoz ko­rábbi főiskolai osztálytársait, barátait: Facsády Orsolyát és Dér Ádámot, illetve Fábián Fe­rencet és Bányai Gábort. A film - mely egy bérgyilkos napjáról szól - a Kilenc címet kapta, ké­szítői pedig a százezer forintos fődíjat. A filmmaratonra 21 stáb nevezett, közülük 18 adta le a kész munkát. ■ Vida T. OsZÍ lehalászás Az Atomerőmű Horgászegyesületnél tegnap elkezdődött az őszi lehalászás. A halak egy részét teleltetik, a többi a horgásztavakba kerül. Jövő héten ismét húzzák majd a hálókat, és október végén is, ami­kor újabb kétszáz mázsa halat helyeznek ki majd a tavakba >

Next

/
Oldalképek
Tartalom