Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-13 / 240. szám
2009. OKTÓBER 13., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR Dr. Khaled Nashwan számos díjat zsebelt már be érszűkületet kezelő találmányáért. A módszert megyénkben is alkalmazzák, így egyre több a gyógyult beteg. Munkatársunktól Az elmúlt időben sokat hallhattunk a jemeni sebész feltalálóról, Dr. Khaled Nashwanról. Őt és találmányát - a számos rangos nemzetközi kitüntetés hatására - hazai és nemzetközi szintű érdeklődés kíséri. Eddig több mint 20 nemzetközi aranyérmet nyert, 2006-ban ő lett Magyarországon az év feltalálója, találmányáért megkapta a lovagi rangot, és szeptemberben elnyerte az ENSZ nagydíját. Nem véletlenül, hiszen találmánya egy olyan kórt kezel, amely ma már népbetegségnek számít. Ez az érszűkület. Ha az érszűkület végső stádiumig jut, amputációra lehet szükség. Hazánkban évente ötezer lábat amputálnak, nemzetközi szinten pedig közel egymillió végtagot távolítanak el. Az érszűkület nemcsak az erek szűkületét, hanem a mozgás, az optimizmus, a remény és a kedélyállapot szűkületét is jelenti. E betegség képes megingatni az ember mozgását, keresőképességét és a nyugalmát. Rengetegen esnek áldozatul az érszűkületből adódó szövődményeknek, ugyanis sokan ízületi vagy egyéb betegségnek tulajdonítják a tüneteket. így évek telnek el úgy, hogy a betegség észrevétlenül egyre súlyosbodik. Egyesek azonban csak akkor kezdenek el vele foglalkozni, amikor már keveset lehet tenni ellene. Észrevehető, hogy az érszűkületről szóló felvilágosítás egyre több betegnek ad támpontot. Ezért úgy gondoljuk, hogy szükséges időről időre tájékoztatást adni a kezelési lehetőségekről. A Nashwan-Parasound eljárás bevezetése régiónkban nagy előrelépést jelentett. Azóta egyre többek állapota javult. Ezzel a találmánnyal egy új és igen hatékony lehetőség kínálkozott az érszűkület konzervatív, azaz nem műtéti eljárású terápiájában és megelőzésében, ráadásul fájdalommentesen. Dr. Khaled Nashwan több mint húsz nemzetközi elismerést kapott már világszerte a találmányáért A segítséget azok tudják igazán értékelni, akik már hosszú ideje küzdenek a betegséggel. Mint például az a 67 éves asz- szony, akinek elviselhetetlen panaszai voltak, járástávolsága 50 méter volt, és rossz állapotú erei miatt műtéti megoldás már nem jöhetett szóba. Úgy tűnt, nem maradt más, csak az amputáció. De rátalált a Nashwan-Parasound eljárással foglalkozó rendelőre, ahol már 20 kezelés után javulást tapasztalt. Járástávolsága mára 1500 méterre növekeKezelésekkel kapcsolatos felvilágosítás: INTERNETEN: www.medhungary.com , vagy telefonon: 06-70/210-15-13, 06-30/265-93-60, 06-20/327- 68-35, 06-72/551-714. dett, az otthoni lépcsőkorlátra már nincs szüksége, a kínzó éjszakai fájdalmaknak vége. Lánya újra örülhet édesanyja mosolyának. Elengedheteüenül fontos időben felfedezni az érszűkület tüneteit, és minél hamarabb szakemberhez fordulni, de még fontosabb a megelőzés. Figyelmeztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint például a járástávolság csökkenése, sápadt-hideg végtag, zsibbadtság, fejfájás, fülzúgás, szédülés, fáradékonyság, a férfiaknál szexuális zavarok. Az érszűkület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterinszint, a magas vérnyomás és a családi öröklődés, illetve az előrehaladott életkor. Az elhízás, a mozgásszegény életmód és a stressz is szerepet játszik, ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír. A szekszárdi rendelőben azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy a magyar állampolgároknak továbbra is 50 százalékos kedvezményt adnak októbertől visszavonásig. ▲ V V X Az ENSZ nagydíja a WIPO aranyérem Amputáció lehet a vége érszűkület Az időben kezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia JEGYZET < »..•V SZERI iffcfc. ÁRPÁD Ami kivezet, az is bevezet néhány házzal odébb lakó ismerősöm külföldre készül. Nem turistaútra indul, hanem családjával együtt a tengerentúlon telepszik le. Az okokra válaszolva szűkszavúan csak annyit mond: miná- lunk minden kiszámíthatatlan, minden leépül, és a jövőben sem lesz jobb a helyzet. pedig ismerősöm még nem is olvasta, nem is olvashatta azt az összeállítást, mely mai lapszámunkban ad, bár nyü- ván nem teljes képet, gazdasági helyzetünkről. Avagy arról a nálunk dívó vállalkozói rendszerről, melynek kóros természetét mi sem bizonyítja jobban, mint a vállalkozók számának növekedése. Hiszen az elmúlt időszakban megyénkben is több lett a vállalkozó, csakhogy ennek a gyarapodásnak erőteljes veszteség jellege van. benne van az a rémülten megélt érzés, ami nem biztathat semmiféle előremeneküléssel. A munka nélkül maradt, magukat „vállalkozóvá” - kényszervállalkozóvá - transzformáló emberek joggal érzik úgy: a viharos tengeren nem mentőövet, hanem szalmaszálat ragadtak meg, mindenfajta utolsó esély nélkül. örömtelibb lenné persze nem vészmadárkodni, hanem a ragyogó jövőről elmélkedni, de valóban elég átfutni a KSH idevágó adatait: egy-két szabályt erősítő kivételtől eltekintve a kép lehangoló. Több mutatót tekintve a megyének mintha tartósan bérelt helye lenne a hátsó sorokban. Mindezt csak tetézi, hogy a válság, pontosabban annak hatása néhány területen még nemhogy nem csillapodott, de éppenséggel most kezd erősödni. ismerősöm nem várja meg, legalábbis nem idehaza, míg kilábalunk a válságból. Úgy látja, talán nem is alaptalanul, hogy mifelénk még a válságból kivezető út is egy másik válság felé vezet. HIRSAV Együtt táncoltak a három település gyermekei alsónyék Három település - Alsónyék, Bátaszék és Pör- böly - óvodásai együtt ünnepelték a zene világnapját. Az alsónyéki rendezvénytéren népi zenekarok muzsikáltak, a kisgyermekek közösen énekeltek, táncoltak. A résztvevőket pogácsával és üdítővel vendégelték meg. (he) Árokba csúszott az autó, de a sofőr megúszta 65-ös főút Elnézte a kanyart, s az árokba csúszott személyautójával egy 79 éves férfi tegnap a 65-ös főúton, a teveli elágazó közelében. A férfi könnyű sérülésekkel megúszta, a kiérkező mentőnek nem kellett kórházba szállítani. A rendőrség ügyeletese szerint a tegnapi esős idő miatt az út csúszós volt, s ez is szerepet játszott a balesetben, (rt) Önkormányzati képviselő meséit a gyerekeknek simontornya Az országos könyvtári napok hétvégi zárófoglalkozásán Körtés István, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke két mesét mondott el a legfiatalabb korosztálynak. A városi könyvtárban a gyerekek érdeklődéssel hallgatták a mesét, majd kézműves foglalkozással folytatódott a mesedélelőtt. Elsősorban a meséhez kapcsolódó tárgyakat készítettek, melyeket emlékül hazavittek, (vl) A sikerről értekeznek a sikeres szakemberek szekszárd A siker a témája a Pszichológiai Kultúra Hetére szervezett programsorozatnak, amelyet a Mentálhigiénés Műhely rendez a héten a megyeszékhelyen. Tegnap Domschitz Mátyás kommunikációs kutató két részletben arról értekezett, hogy tanulható, tanítható-e a siker. A témát ma 17 órakor folytatja a zeneiskola nagytermében. A péntekig tartó rendezvényről az érdeklődők a www.mental.hu internetes oldalról gyűjthetnek információkat, (rt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Héttel kevesebben haltak meg az útjainkon, mint tavaly adatok A könnyű sérülések és az ittasan balesetet okozók száma nőtt az elmúlt év hasonló időszakához képest Szecsei Zsolt A hétvégi baleseti dömping ellenére is jobb képet mutat összességében a megye baleseti statisztikája, mint tavaly ilyenkor. Mint megírtuk, szombat estétől vasárnap estig 9 baleset történt, 5 súlyos sérüléssel. Vasárnap délelőtt pedig egy ember meghalt, miután autójával megcsúszott a vizes úton, és frontálisan ütközött egy busszal. A statisztikai adatok szerint csak a könnyű sérüléses balesetek száma alakult kicsit kedvezőtlenebbül, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az ittasan balesetet okozókra azonban nem lehetünk büszkék. - Az volt a cél, hogy tartsuk a tavalyi, vagyis az utóbbi 40 év legkedvezőbb baleseti statisztikáját - mondta dr. Szecsei Zsolt, a A baleseti statisztikák alakulása a megyében* (*január 1 és október 12 között) 2008 2009 Összes személyi sérüléses baleset 320 337 Ezen belül halálos 23 21 Balesetben elhunytak 28 21 Súlyos 132 130 Könnyű 165 186 Ittasan balesetet okozók 45 58 A személyi sérüléses balesetek alakulása a megyében Év halálos súlyos könnyű összes 1963 27 127 84 238 1970 40 224 341 605 1980 45 270 280 595 1991 45 265 355 665 2001 35 184 279 498 FORRÁS: TMRFK megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetője. Hozzátette, hogy a lényeg a számok mögött lévő emberi életek és értékek. Kérdésünkre, hogy mi ke- het lehet az oka a rengeteg hétvégi balesetnek azt mondta, egyenként kellene elemezni a jelentéseket A tapasztalatok azt mutatják, hogy az őszi időjárásváltáskor megugrik a közlekedési balesetek száma. A tíz sérüléssel járó baleset éppen azon a napon történt, amikor a lehűlés bekövetkezett, és esni kezdett Minden ősszel elmondják, hogy lassítani kell, mert bárhol lehet vizes az út, veszélyes a köd, ügyelni kell a fényszórókra, az ablakmosó folyadékra, s le kell cserélni a nyári gumikat Az osztályvezető szerint a szi- gorítási dömping hozzájárult a baleseti helyzet javulásához. Egy konferencián hallotta a trauma- tológus előadótól, ha az emberek eszére nem lehet hatni, akkor hatni kell a zsebükre. Mindig foglalkoztak a balesetmegelőzéssel, az idén rengeteget akcióztak. A sajtóban is sok szó esett a balesetmegelőzésről. ■ 1.1. 11 Lát-e esélyt arra, hogy tovább csökkenjen a halálos balesetek száma? Szavazzon honlapunkon ^ / ma 16 óráig: TEOLhu y A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. í F