Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-01 / 230. szám

UA» M TIT jLwJLii ...... mo dell mindhárom gyereke jár valamilyen harcművészeti edzésre, pedig még csak 5,4 és két és fél évesek! A legnagyobb lány, Leni taekwondózik, a négyéves Henry most kezd bunyózni, a kis Johan pedig előkészítő csoportba jár. De a klubban már várják a legújabb jövevényt, az októberben születendő kislányt OLVASTAM MOLNÁR ÁGNES Júlia nem önmagára talált bár a színész „celebek” álta­lában töretlen népszerűség­nek örvendnek, előfordul, hogy egy forgatás a helyiek­ben nem a büszkeség érzé­sét - benne leszünk a tévé­ben - kelti, hanem mérhetet­len haragot. juüa Roberts sem gondolta volna, hogy az aktuális film­jének forgatásával magára haragítja egy falu összes la­kóját. Az indiai település la­kosait ugyanis eltiltották fontos vallási fesztiváljuk ünneplésétől, mivel a szí­nésznő és stábja épp a falu templomában forgatott. Az indiaiak azonban a felhábo­rodásuknak nemcsak hogy hangot adtak, igyekeztek a tettek mezejére is lépni. Durga Istennő egyik fanati­kus híve ugyanis merészen áhította, ő bizony bemegy este a templomba, forgatás ide, vagy oda. A sors iróniája, hogy a sztár­színésznő az Eat, Pray, Love ( magyarul: ízek, imák, szerel­mek) című filmet forgatta. Ebben olyan nőt alakít, aki abban a reményben megy Indiába, hogy a hindu szelle­miségben talál önmagára. Roberts kisasszony - akit Hollywood egyik leghinduba- rátabb sztárjaként tartottak számon Indiában most köz­utálatnak örvend. JULIA tehát végül nem önma­gára, hanem számos hara­gos helyi lakosra talált. A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -94 cm, Paks 35 cm, Dombori 52 cm, Árvízkapu 424 cm. A SIÓ Palánknál 187 cm. Cserélgetik az ötletládát iskolarendőr Láthatósági mellényt kaptak a másodikos győztesek szekszárd Versenyt hirdettek a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschuléban az úgynevezett ötletláda kivitelezésére. Mint is­meretes, számos új elemmel bő­vült idén az iskolarendőr prog­ram. Az egyik ilyen újdonság az ötletiáda. Ebbe dobhatják be kér­déseiket, kéréseiket a tanulók, vagy akár problémáikról is írhat­nak, névvel vagy névtelenül. Eze­ket az iskolarendőr elolvassa és megfelelően kezeli - mondta el dr. Buda Bernadett, a Szekszárdi Rendőrkapitányság szóvivője. ■ A legszebb dobozt a har­madikosok készítették. Hétfőn zárult a verseny, amely­ben hat osztály mintegy 50 tanu­lóval vett részt - válaszolta kérdé­sünkre Simon Andrea igazgató- helyettes. A legszebb dobozt a harmadik évfolyamosok készítet­ték, de mivel több szép munka készült, a portán elhelyezett ötlet­ládákat időnként cserélgetik. Hét­főn az iskola igazgatója, Farkas Pálné és a rendőrség képviselői választották ki a győztes munkát és hirdették ki az eredményt, majd átadták az ajándékokat a nyerteseknek. ■ Ihárosi I. Kovács Csaba, az Iskola rendőre átadja a láthatósági mellényt Kis Dorlna 2.c osztályos tanulónak Mérleg (IX.24-X.23.). Egykori el­lenlábasa, aki ahol csak tudott, keresztbe tett terveinek, most megtörtén és megöregedve ke­rül ismét a látókörébe. skorpió (X24-XI. 22.). Nyitott szem­mel jár a világban. Találékony­ságával a legnehezebb helyze­tekből is kiverekszi magát. For­dítson több figyelmet az időseb­bekre, mert munka közben haj­lamos róluk megfeledkezni. nyilas (XI.23-XII.21.). Az Uránusz és a Merkúr szembenállása idején meglehetősen nagy próbatétel nehezedik Önre. A legjobb, ha beletemetkezik a munkájába. bak (XII. 22-1.20.). Rengeteg rutin­munkát kell elvégeznie, alig akad egy-egy izgalmasabb fel­adat Forduljon bizalommal ba­rátaihoz, egy jó beszélgetés, akár egy találkozó is érdekes lehet. HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). Nézzen szem­be az élet nehézségeivel. Igye­kezzen vidámságot teremteni, és hagyja, hogy társai felvidítsák. Megjelenése legyen kifogástalan. halak (II. 21-111.20.). A Halakban jár a Hold, és ha szétnéz, új és régi barátokra lelhet, akik szí­nessé teszik az egyébként szürke hétköznapokat. Este szórakozzon. kos (III. 21-IV. 20.). Anyagi helyze­tén könnyen javíthat, ha gya­korlatias oldalát használja. Lépjen a tettek mezejére, mer­jen kockáztatni. Amit kigondol, azt vigye is véghez! bika (IV.21-V.20.). A csillagállás a társasági életnek és a szere­lemnek kedvez. Mutassa ki, mennyire fontos Önnek az ille­tő. Legyen őszinte. ikrek (V.21—VI. 21,). Barátja sokat panaszkodhat Önnek, de hall­gassa meg türelmesen szóára­datát. Álljon ki mellette, és pró­báljon segíteni az illetőn, akár­milyen fárasztó is. RÁK (VI.22-VII.22.). Hiába szépíti magát, be kell látnia, még Ön sem képes bárkit levenni a lá­báról. Némi aggodalom tölti el, hogy nem mindig lesz fiatal. oroszlán (VII.23-VIII.23.). A túl sok önbizalom kelepcét rejt. Ha na­gyon erősnek érzi magát, hajla­mos arra, hogy fölényeskedő le­gyen. ítélkezzen visszafogottan, szűz (VIII. 24-1X23.). A bátortalant rángatja, a határozottat vezeti a sorsa. Ne tévessze szem elől a kínálkozó lehetőségeket, mert ezek sohasem térnek vissza. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke szeptember 30-án: O Magyarországon kísérletezik az Unió © Kikapott Nagyberkiben, kiesett a kupából a Paks! © Százmillió forintból újulhat meg a zsinagóga 0 Mészöly Kálmán és Buzánszky Jenő tette le az alapkövet - fotók 0 Sírjánál idézték fel a költő alakját TE0L.hu HUMOR Érzéstelenítő- Meg kell műtenem a fele­ségét - tájékoztatja az orvos Szabót. - Adhatok neki he­lyi érzéstelenítőt?- Doktor úr - feleli a férfi én nem vagyok szegény ember. Adjon neki inkább valami jó külföldit! Régi ismerős- Magukhoz már harmad­szor tört be ugyanaz a gengszter. Észrevett rajta valami különöset? - faggat­ja a nyomozó a bankpénztá­rost.- Legfeljebb annyit, hogy egyre elegánsadban öltöz­ködik. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 06.15-07.15 6-os főút, 132-136 km 07.30-08.50 6-os főút, 138-142 km 10.00-11.00 6-os főút, 146-148 km 11.25-12.15 Kakasd 12.30-13.30 6-os főút, 153-155 km 09.00-11.30 Zomba - 6533-as út (Bonyhád felől) 13.00-14.30 kéty 08.00-10.00 Dombóvár, Bajcsy u. 10.00-12.00 Dombóvár, Arany J. tér 12.00-14.00 Dombóvár, Gorkij u. Továbbiak a TEOLhu hírportálon SKANDINÁV LOTTÓ GÉPI HÚZÁS:-jjj jjj • & & KÉZI HÚZÁS: & & sjyí ,|||é jyji NYEREMÉNYEK Két telitalálatos szelvény volt, nyereményük 33 264 775 fo­rint, a hatosokra 167 735, az ötösökre 3650, a négytalála- tosokra egyenként 860 forin­tot fizetnek. MÉG 1NAP! SZERDA CSUTORTÖ SZOMBAT VASÁRNAP fgzz® «gg» ÁLLÁS Dél-Dunántúl apróhirdetési hetilapja HIRDETÉS gy ízvadászat Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, me­lyekből a legjobbak naponta megje­lennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnökeiből álló zsűri kiválasztja a három legjob­bat, melyek beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Mi több, az Önök által beküldött re­cepteket a megye legjobb mestersza­kácsai készítik el, és a kiválasztott re­cepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Küldjön egy receptet, és nyerje meg egyik fődíjunkat! KÖZKÍVÁNATRA: 2009-BEN ISMÉT ELINDULT AZ EGÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom