Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-09-06 / 35. szám
Iß 2009. SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP XII. ÉVFOLYAM. 35. SZÁM MOZAIK Véget ért a nagy szerelem nox Péter Szabó Szilvia szakított a csapata menedzserével Ismét egy szakítás a sztárvilágban. Ezúttal a Nox énekesnője és az együttes producere intett búcsút egymásnak. Rádai Gábor Három boldog évet zárt le Péter Szabó Szilvia és Rácz László, pedig annak idején szépen kezdődött minden. Az első közös kapocs a Nox volt. A közös munkának és az együtt töltött időnek köszönhető, hogy egymásba szerettek. Szilvi nemrég így nyilatkozott kapcsolatukról: „Nem tudom megmondani, hogy a munkakapcsolatból, illetve barátságból mikor lett szerelem. Egyszer csak belopta magát a szívembe, észrevettem, hogy boldog vagyok, ha a közelében lehetek. Fontos, hogy felnézhetek rá, mellette törékeny nőnek érez- hetem magam. A12 évnyi korkülönbség sem akadály. Sőt, azt hiszem, ez így jó. Én bohó vagyok, Lacira pedig a megfontoltság jellemző. A közös munka pedig nem nehezíti meg a kapcsolatunkat, mert először is nem töltjük együtt a nap 24 óráját, másfelől nem csak a munkáról szól az életünk.” A szakítás után is rengeteg közös munka vár rájuk, hiszen most készül a Nox új albuma. „Tény és való, hogy nem könnyű így együtt dolgozni, de felnőtt emberek vagyunk. Megkönnyíti a helyzetünket, hogy nem haraggal váltunk szét, jó barátok vaAz énekesnőt a szerelem élteti SZÁMÁRA A SZERELEM jelent mindent, mégis kérdéses, hogy mikor áll készen egy új kapcsolatra Péter Szabó Szilvia. „nem akarok ezzel foglalkozni. Nem tudom csak úgy lezárni és dobozba tenni ezt a húrom évet. Egy kapcsolatot, mely véget ér, meg kell gyászolni. Azzal vigasztalnak, hogy fiatal vagyok, de ha azt veszem, hogy húrom év múlva harminc leszek, már nem olyan rózsás a kép. Nem szeretném, ha sajnálnának, az olyan szánalmas. Az ember ilyenkor számot vet az életével, s talán egyszer én is megtalálom a választ a miértekre. Péter Szabó Szilvia és Rácz László három évig volt együtt. Ezután ismét csak a munka és a barátság lesz a kapocs kettejük között. gyünk. Szerencse, hogy dolgozom, így nem kattog folyton az agyam. Nagyon nehéz, de igyekszem odafigyelni, nehogy magam alá zuhanjak. Ebben sokat segítenek a barátok, akik nem engedik, hogy egyedül legyek. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Időre van szükségem, hogy kitisztítsam a gondolataimat, és lelkileg ismét kiegyensúlyozott legyek.” HOROSZKÓP A 37. hétre (szept. 7-13.) Kos 03. 21.-04. 20. Fáradhatatlanul munkálkodik elképzelései megvalósításán, de talán az új célok elérésénél is fontosabb, hogy az eddig kiharcolt pozícióját megvédje. Ne bízzon meg vakon senkiben, győződjön meg arról, hogy tényleg szavahihető-e, akivel társul. Bika 04. 21.-05. 20 A munkahelyén lesz néhány kellemetlen pillanat, mert valaki mást mond, és másként cselekszik. Ön pedig nem hajlandó az alakoskodásra. Mivel magánéletében a Vénusz segítő hatását élvezi, az otthonteremtéssel kapcsolatos tervei ragyogóan sikerülnek, ® ikrek os. 21.-06.21. Mégszűk baráti kőiben se nagyon beszéljen a munkaadójánál uralkodó helyzetről, mert könnyen olyanok fülébe juthat a véleménye, akik keresztezhetik a terveit Kellemetlen helyzetbe kerülhet, és anyagilag is rosszul járhat ©' Rák 06. 22.-07. 22. Nagyszerűen kitervelte, hogyan változtathatja meg maga körül a világot, és hogyan alakíthatja át karrierterveit. Annak ellenére, hogy bizonyos akadályok végre leomlani látszanak, még hagyjon magának egy kis gondolkodási időt. Csak a jövő héten vágjon neki. ©’ Oroszlán 07.23.-os. 23. Sokat idegeskedik - látszólag értelmetlenül. Visszatérő problémái most váratlanul kizökkenthetik a jól bevált gyakorlatból, és megfeledkezik a pozitív gondolkodás hasznosságáról. Dühöngésével alaposan késlelteti a megoldást - és a békés megegyezést. SZŰZ 08. 24.-09. 23. Túlságosan jóhiszemű ott, ahol az ellenkezője lenne indokolt, vagy fordítva: megbántja azokat, akik szeretik. Legendás titkolózása is fordítva működik, csak ott beszél, ahol hallgatnia kellene. A Vénusz egy titkos találkával lepi meg. Érdekes élmény lesz. © Mérleg 09.24.-10.23. Kellemes csalódás érheti, most visszatérhetnek azok, akiknek a segítségéről már kezdett lemondani. Ha a partneréhez nem fűzi elszakíthatatlan kötelék, akkor most lenne időszerű változtatni a kapcsolatukon. Skorpió 10.24.-11.22. Ha megtalálja a hangot közvetlen környezetével, olyan előnyökhöz juthat, amelyek hosszú távon busásan megtérülnek. Ha viszont magára haragítja őket, akkor már a közeljövőben érezni fogja az akadékoskodásukat vagy a bosszújukat. ® Nyilas 11.23.-12.20. A hét elején kétszer annyit tud teljesíteni, mint máskor, viszont csütörtöktől elbizonytalanodik, apróságokon is felbosszantja magát. Munkája során értetlenségbe, irigykedésbe ütközik, ami elveszi a kedvét. A hétvégén a fogyó hold kedvezőtlenül hat a pénzügyeire. ©I Bak i2.2i.-oi.i9. Mennyiben utazása előtt rossz előérzete támad, inkább halassza el a tervezett kalandot, mert a negatív érzelmek előbb- utóbb odavonzzák a problémát. Ha baleset nem is óri, a tervezett programot vagy félbe kell szakítania, vagy nem tudja élvezni, Vízöntő 01.20.-02.20. Energiája rengeteg, de olyan mennyiségű munkához, amelynek az elvégzését eltervezte, kevésnek bizonyul. Csalódik abban a közösségben, ahová tartozik, mert eddig örömmel elfogadták a segítségét, ők viszont most kitérnek a kérése elől. ©> Halak 02. 21.-03. 20. Túlságosan a lelkére vesz mindent, közben nem veszi észre, hogy bizonytalansága, féltékenysége, labilis lelki állapota mára környezetében élőkre is negatív hatással van. Borongós hangulata miatt kienged a kezéből egy nagyon jó lehetőséget. Vastagon megéri HIRDETÉS Az elmúlt években jelentősen emelkedett a gázára. A téli fűtési és a nyári hűtési költségek rohamos növekedése ellen csak a vastag hőszigetelés nyújt védelmet. Ha az épület homlokzatára a szokásos 5-6 cm vastag Austrotherm AT-H80 helyett 12 cm vastag lemezeket teszünk, úgy a teljes költség csak 20%-kal növekszik, míg a fal szigetelőképessége akár kétszer akkora is lehet. A többletköltség 2-3 év alatt még változatlan árakkal számolva is megtérül; tehát a vastag hőszigetelés vastagon jobb. *AT-H8o homlokzati hőszigetelő lemez ajánlott fogyasztói ár, érvényes 2009. október 31-ig, érdeklődjön az építőanyag-kereskedőknél! 9028 Győr, Fehérvári u. 75. Tel.: 96/515-114, Fax: 96/515-120 3200 Gyöngyös, Déli külhatár út 1. Tel.: 37/507-270, Fax: 37/507-289 7100 Szekszárd, Bogyiszlói u. 8. Tel.: 74/555-281, Fax: 74/311-846 e-mail: austrotherm@austrotherm.hu www.austrotherm.hu AUSTROTHERM AUSTROTHERM AT-H80 homlokzati hőszigetelés < r