Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-05 / 182. szám

3 2009. AUGUSZTUS 5., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET STEINBACH ZSOLT Fegyvernek látszó balta nekünk baltánk van otthon, de pájszerünk, az nincs. A baltával is csak az akác du- rungokat szoktuk aprítani, a halászlé alá. Rossz szándékú emberek kergetésére nem használjuk. Persze könnyű nekünk: a mi utcánkban már többször is előfordult, hogy a kocsit lezáratlanul, letekert ablakokkal éjszaká­ra is kint felejtettük a ház előtt. Talán egyszer még a slusszkulcs is bennmaradt. De soha senki nem tett bele még semmit az autónkba. Sokáig a kapunkat se zár­tuk. Az egyik biciklink vi­szont nemrég rejtélyes mó­don eltűnt az udvarból. Tit­kon még reménykedünk benne, hogy csupán valami rettentő félreértés történt, és egyszer majd visszahozzák a bicajt. Igaz, a kaput azóta már napközben is zárjuk. vannak azonban a mi ut­cánknál jóval szerencsétle­nebb helyek ebben a megyé­ben is, ahol hiába kapu, zár, szúnyogháló, vagy a Burkus, egyik sem akadály a rossz szándékú emberek előtt. Úgy látszik, vannak helyek, ahol a háziaknak szinte napi programjává válik a lesben állás, betörőkre várva. A gye­rekeikben való gyönyörkö­dés helyett. Ahol a balta nem szerszám, hanem fegyver­nek látszó tárgy. Hogy a paj- szerről már ne is beszéljünk. Mint a sarokba szorított két­ségbeesés jelképéről. mert az ilyen helyzetekben talán a legrosszabb a kiszol­gáltatottság, a magára ha­gyottság lehet. Az érzés, hogy nincs, aki segítsen. Pe­dig biztosan lenne, csak rit­kán mutatja magát, esetleg nem szól elég hangosan: itt vagyok ám! a balta azonban, bármeny­nyire is próbálja elhitetni magáról az ellenkezőjét, ilyen helyzetekben, hosszú távon biztosan nem segít hozzá a megoldáshoz. Legfel­jebb az akác durungok vo­natkozásában, halászlé alá. Heves megye 45,4% Komárom- Esztergom megye 67,9% Hajdú-Bihar megye 44,8% Budapest Pest megye 136,4% 55,3% Veszprém megye , 48,0% , Fejér megye 60,1% Bács-Kiskun megye 42,0% Békés megye 36,3% Tolna megye 43,9% Csongrád megye 46,7% Baranya megye 45,6% Észak-Magyarország Közép-Dunántúl A vásárlóerő szerinti GDP-megoszlás megyénként, régiónként az EU-államok átlagának százalékában Borsod-Afcaúj­/ Zemplén megye 41,1% Nográd megye 28,9% £ ^ Szabolcs-Szatmár-Bereg megye } 61.6% É Jász-Nagykun­J A Szolnok megye f \ J Ny A y 40,7% A f M T U f D Magyarország 62,7% FORRÁS: KSH 2000 I 2001 ZZi2002 ___. 2003 ; .... 2004 S3 2005 12007 Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulása (ezer Ft) Somogy megye Baranya megye Dél-Dunántúl Magyarország Magyarország Bp. nélkül Nem csökkent a lemaradás gazdaság A régió és Tolna megye egyaránt veszített hadállásaiból Minden létező fejlesztés ellenére a Dél-Dunántúl, mint régió, egyre szeré­nyebb mértékben veszi ki részét a bruttó hazai ter­mék előállításából. Az állí­tás igaz Tolna megyére is. Szeri Árpád Tolna megyében az elmúlt 7 esz­tendő alatt 2 százalékról 1,7 szá­zalékra mérséklődött a bruttó ha­zai termék (GDP) országos telje­sítményen belüli részaránya. Nem jelent vigaszt, hogy ez a rész­arány Baranyában 3 százalékról 2,9 százalékra, Somogybán 2,3 százalékról 2 százalékra csök­kent Ha mindent összeadunk, ak­kor sem jutunk jobb eredményre. Sőt, a KSH Dél-dunántúli statisz­tikai tükör idei 7. száma feketén- fehéren közli, hogy a régiók közül a Dél-Dunántúl hozzájárulása volt a legcsekélyebb az ország GDP- jéhez. Számokra fordítva: a GDP értéke a térségben a 2007-ben fo­lyó piaci beszerzési áron 1667,5 milliárd forintot tett ki. Ez a hazai 25 479,4 milliárd forintnak a 6,5 százaléka. A tényékhez ugyanak­kor az is hozzátartozik, hogy a szóban forgó időszakban az or­szág 7 statisztikai régiója közül a legfejlettebb közép-magyarorszá­git kivéve a további 6 térség része­sedése egyaránt szerényebb lett A GDP egy lakosra jutó értéke a Dél-Dunántúlon 2007-ben 1730 ezer forint volt. Ez az összeg az országos átlagnak - 2534 ezer Régiók egymás között országos léptékben A Budapestet is magába fog­laló Közép-Magyarország fö­lénye minden további régió­hoz képest - a dél-dunántúli mutatóértékhez mérten 2,7- ről 3,2-szeresre - növekedett, miközben a többi régió köze­lebb került egymáshoz. mindennek ellenére azonban még továbbra is tetemes az ugyancsak viszonylag fejlett Nyugat-Dunántúl és Közép- Dunántúl előnye is a többi te­rületi egységhez," köztük a Dél-Dunántúlhoz képest forint - kevesebb mint héttizede, egészen pontosan 68,3 százalé­ka. Ez a mutató országoshoz vi­szonyított nagysága 2000-től szá­mítva ugyancsak csökkent. A bruttó hazai termék fajlagos összege a Dél-Dunántúl megyéi közül 2007-ben Baranyában volt a legmagasabb - 1841 ezer fo­rint - , amelyet a még mindig a régió átlaga feletti értéket teljesí­tő Tolna megye követett 1774 ezer forinttal. Az alsó szélső ér­téket a régiós átlagtól 10 száza­lékkal lemaradva Somogy me­gye képviselte a maga 1563 ezer forintjával. Az évtized első évei­ben, 2000 és 2002 között még Tolna megye állt az élen a térsé­gen belül, ahonnan 2003-ban ke­rült a 2. helyre. Mindhárom me­gyének az országos átlaghoz vi­szonyított teljesítménye - Bara­nya: 73 százalék, Tolna 70 száza­lék, Somogy 62 százalék - ala­csonyabb a hét évvel korábbinál. A felsorolt számok alapján megállapítható, hogy a 2000-es évtizedben nem mérséklődtek a magyar régiók és megyék fejlett­ségében meglévő különbségek. A közép-magyarországi régió, azon belül is különösen a főváros fölé­nye ugyanis fokozódott, egyre na­gyobb távolságra kerülve a töb­bi térségtől. A Dél-Dunántúl helyzete - annak ellenére, hogy minden évben a 4. a régiók fej­lettségének rangsorában - mind az országos átlaghoz, mind az ország főváros nélküli átlagához képest rosszabbodott. Ez mindhárom megyére egyen­ként Is elmondható. Ugyanak­kor az egy lakosra jutó bruttó hozzáadott érték vásárlóerő-pa­ritáson számított értéke alapján az utóbbi öt esztendőben Ma­gyarország unión belüli felzár­kózása is megtorpant, a dél-du­nántúli értéknek a 27 tagállam átlagához viszonyított aránya pedig már folyamatosan érzé­kelhető csökkenést mutat. X GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint miért marad el a régió teljesítménye az országostól? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Eggyel több gyiijősziget lett hulladék Még több helyen dobhatják ki szelektíven Nem szűnt meg, szünetel a nemzetközi jegykiadás szekszárd Újabb szelektív hul­ladékgyűjtő szigetet alakított ki az Alisca Terra Kft. Szekszárdon a Halasi Andor és a Bencze Fe­renc utca kereszteződésében. A felújított edényeket tegnap he­lyezték ki. Ezzel együtt már 51 helyen dobható ki szelektíven a hulladék. A kezdeti 12 sziget mellett, néhány éve a Dél-Bala- ton, Sióvölgy Hulladékgazdálko­dási rendszer jóvoltából 38-at tu­dott kialakítani a cég. Még ebben a hónap a Klapka lakótelepen is a kihelyeznek edényeket ■ H. É. 3 TE0L.hu | További szeletívhulladékgyűjtésröl szóló f írásokért keresse a TEOLhu hírportált Durgonics Dávid máris felavatta a szigetet Balogh János jelenlétében szekszárd Több olvasónk pana­szolta, hogy a megyeszékhelyen nem működik a nemzetközi jegypénztár, egyesek azt rebes­gették: megszűnt. A vasútállo­máson átmenetileg, technikai okok miatt, csak egyes napokon tudják biztosítani a nemzetközi menet­jegyváltást. Az utasokat helyszí­ni hirdetmény is tájékoztatja er­ről - mondta el lapunk kérdésé­re Csohány Domitilla, a MÁV- StART Zrt-t. kommunikációs igazgatóságának referense. A nemzetközi jegypénztár augusz­tus 3-án, 4-én, 8-án, 24-én, 28- án, és 31-én tart nyitva. Ezeken a napokon viszont hosszabb nyitva tartással - azaz hétfőtől péntekig 8.30 órától 15.45 óráig - várják az utasokat. Az átmene­ti idő alatt, amíg a pénztár zárva tart, az utasok telefonon előre bejelentett időpont­ban válthatják meg jegyüket. Illetve Szekszárdon kívül, Dombóváron, Baján, valamint a pécsi és kaposvári ál­lomások menetjegyirodáiban is beszerezhetik azt - tette hozzá a sajtóreferens. A nemzetközi je­gyek internetes megvásárlására még nincs lehetőség, de a cég ál­tal kiadott sajtóközlemény sze­rint, a társaság a jövőben bővíte­ni szeretné ebben az irányban a szolgáltatásait. ■ G. N. ■ Csak megha­tározott napo­kon váltható. HÍRSÁV Népes delegáció indul a szlovák testvérvárosba Paks Népes paksi delegá-. ció vesz részt a jubileumi Galántai Vásáron: A szlo­vákiai testvérváros legje­lentősebb rendezvényét 25. alkalommal rendezik. A műsorban a paksi Tűz- virág Táncegyüttes is sze­repel, a főzőversenyen az atomvárost a Dunakömlődi Borbarátok csapata képvi­seli és a Paksi Képtár is kölcsönöz néhány alkotást a 25. Galántai Vásárra, amelyre a városi képvise­lők is elutaznak, (vt) Apadt a véradókedv, de volt új donor is nagydorog A vártnál jóval kevesebben jelentek meg a váradáson a Vöröskereszt felhívására. Negyvenhat je­lölt közül hetet kiszűrtek a vizsgálaton, így harmincki­lenc donortól tudtak vért venni. Közülük egy volt el­ső véradó. (vt) Példaértékű összetartást tapasztaltak Erdélyben siMONTORNYA Nyárádszere- da lehet 2010 nyarán a ki­írója a Nemzetközi Interne­tes fotópályázatnak. Ebben állapodott meg a simontor- nyai delegáció a helyi veze­tőkkel a legutóbbi látogatás során. Az erdélyi testvérvá­rost Bárdos László, címze­tes főjegyző, T. Unghy Ilo­na, az ÁMK igazgatója va­lamint Könyv István lános, a Kulturális és Oktatási Bi­zottság elnöke kereste fel július 27. és augusztus 3. között. Könyv István lános elmondta, az összefogást és a célzatos gondolkodást egyenesen példaértékűnek tartotta, (nyg) Segesváron koszorúztak Magyar horgászlány a nemzetközi élmezőnyben PAKS Kijutott az édesvizű Horgász Világbajnokságra Bokodi Barbara, a Paksi Atomerőmű Horgász Egye­sületének versenyzője. A megmérettetést Olaszor­szágban szervezik 2009. aug. 20-22-én. Barbara a nagy esélyesek között sze­repel, hiszen a tavalyi szol­noki világbajnokságon a magyar válogatott tagja­ként csapat-világbajnoki címet, egyéniben az 5. he­lyet szerezte meg. A koráb­bi portugál világbajnoksá­gon egyéniben szintén 5. helytezést ért el. (ha) Továbbiak a TEOLhu hírportálon I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom