Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-31 / 203. szám
2 Érezhető változások a polgárőrség munkájában simontornya Már több mint 100 órát járőröztek a másfél hónapja újjáalakult polgárőrség tagjai. Szabó Zsolt elnök elmondta, részt vettek a búcsú valamint a városi autós rally biztosításában, sőt Fejér megyei kollégáiknak is segítettek egy eltűnt személy felkutatásában. Tizennyolc új í tag csatlakozott hozzájuk. Közhasznú társasággá alakulásuk folyamatban van. (vl) Szavazhatnak a látogatók az IFU új honlapjára szekszárd Megújulóban van az Ifjúsági Unió (IFU) Szekszárd honlapja. Többek között a „hírek” oldalt kibővítik, a programajánlóban turisztikai és Szekszárd környéki eseményekről fognak híreket adni, a Pécs2010-es fülben pedig a régió legfontosabb kulturá- I lis eseményeiből szemezgethetnek az érdeklődők. Az oldalt benevezték a Magyar Internet Média és Web Díj 2009-es versenyére is, már szavazhatnak a látogatók, (hé) Kalocsa lesz az idei vendég az atomerőműben PAKS A Paksi Atomerőmű | Zrt. szeptember 5-én tartja hagyományos nyílt napját, amelyen idén Kalocsát látják vendégül. Mittler István | kommunikációs igazgató elmondta, körülbelül ötszáz vendég érkezik, akik atomerőmű-látogatáson, futball- és horgászbajnokságokon vehetnek részt, és különféle | szórakoztató programok várják őket. Másnap a szintén hagyományos családi nyílt napot rendezik az erőműben dolgozók családtagjai számára. (vt) Mittler István Szálkán lőtték 118 éve a világranglistás bikát J szálka Indul a vadászati szezon szeptember elsejével a szálkai erdőben. Először a bérvadásztatás kezdődik, majd a vadásztársaság emberei is a szarvasbikák keresésére indulhatnak. Az itteni erdőben lőtték 1891-ben a trófeájával hatvan évig világranglista-vezető állatot, (ma) Továbbiak a TEOLhu hírportálon TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd, Tolna és Bátaszék ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva _________20/561-03-09 ___ To lna: Stephaich Tamás ________ 20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 ____SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2009. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ Egy híján mindenkinek jut fejlesztés Száznyolcvanmilliós támogatás a kistérségnek A körjegyzőség tagjai alkotnak jovore védőnői társulást A szekszárdi kistérség majdnem mindegyik települése részesül a regionális fejlesztési támogatásokból. Ezen a címen közel száznyolcvanmillió forint érkezik a környék önkormányzataihoz. Steinbach Zsolt Ravatalozó-építéstől okmányirodái ügyféltér klímaberendezésének korszerűsítéséig, többféle célra fordítják a szekszárdi kistérség települései az idei regionális fejlesztési támogatásokat. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) nemrégiben döntött a benyújtott pályázatokról. A térség három keret elosztásánál volt érdekelt: a CÉDE, azaz az önkormányzati feladatok támogatása területi kötöttség nélkül elnevezésűből a kistérség tizenöt településének mintegy 105 millió forint jutott. Ebből bő 12 milliós támogatás a megyei önkormányzaté, de a kistérség településein működő megyei intézmények felújítására. ■ A legkisebb települések is érdemi fejlesztési pénzekhez juthatnak. A TEKI, azaz a területi ki- egyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása hátrányos helyzetű településeken jogcímen közel 20 milliót kapott nyolc település. A TEUT, vagyis a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása keretéből több mint 55 millió jutott öt településnek. A DDRFT honlapján közölt adatok alapján az összesen negyvenhét Szekszárdról és környékéről benyújtott projekt közül a legnagyobb támogatást a tolnai önkormányzat nyerte el. Tizenhárommilliót kap a város a CÉDE-keretből a Sztárai gimnázium felújítására, amely húszmilliós beruházás lesz. Ebből a szempontból ,,ezüstérmes” A „megye legszebb gimnáziumát”, a tolnai Sztárait 1995-ben adták át. Ráfér már a felújítás - CÉDE-keretből. A képen No- vothné Bán Erzsébet igazgató TEKI-támogatások a kistérségben 2009-ben ALSÓNYÉK: BÁTA: BOGYISZLÓ: FADD: FELSŐNÁNA: KISTORMÁS: EXE MURGA: MILLIÓ FT FORRÁS: DDRFT Szekszárd, amely a TEUT révén 10,5 milliós támogatáshoz jut az Esze Tamás-Bakony utca korszerűsítésére. A „harmadik helyezett" Bátaszék, amely orvosi rendelők felújítására 9,5 milliót nyert el a CÉDE-keretből. „Darabra” a legtöbb pályázatot egyébként járdafelújításra adták be. Ezután következnek az útfelújítások. Több középület, iskola, szociális intézmény, egészség- ügyi létesítmény, polgármesteri hivatal, illetve játszótér újul meg a fejlesztési pénzek segítségével. Amelyeket a településeknek különböző mértékű saját erővel is ki kell egészíteniük. A fejlesztési pénzekből egyébként egy híján mindegyik település részesült, nagyjából lakosságarányosan. Bár ezeket az ösz- szegeket az állam elvileg meghatározott célokra adja, úgy tudjuk, országosan az a gyakorlat, hogy a regionális fejlesztési tanácsok elé már a kistérségeken belüli egyeztetés és megegyezés után kerülnek a pályázatok, amelyeket a tanács általában jóvá is hagy. így mindenki, még a legkisebb önkormányzatok is érdemi fejlesztési pénzekhez juthatnak, és az eredeti állami szándék is megvalósul. Apróságok is számítanak a pályázati bírálatnál A szekszárdi kistérségből idén Kölesd nem kapott támogatást Berényi István polgármester elmondta: zúzottkővel szerették volna ellátni a még nem szilárd burkolatú útjaikat. A zúzottkő tetejére mart aszfaltot terítettek volna. Ez az anyag azonban, mint később kiderült, már szilárd burkolatnak minősül, erre viszont a CÉDE-keretből nem, csak a TEUT-ból lehetett volna pályázni. Emiatt elutasították a CÉDE-pályáza- tukat. A polgármester hozzátette: ha lesz pótkeret, arra is pályáznak, így esély van arra, hogy ha később is, de elkészüljenek az útjaik. fácánkert, sióagárd Új társulás alakul jövő év elejétől a védőnői feladatok ellátására - tájékoztatott Orbán Zsolt, Fácánkert polgármestere. Jelenleg Tolnával közösen oldják meg a szolgáltatást, 2010-től pedig már Sióa- gárddal, amely a körjegyzőségben is a párja. Orbán Zsolt szerint jövőre a védőnő a mostaninál többször lesz majd Fácánkertben. A tolnai önkormányzat a változás miatt nem veszít normatív támogatást, Sióagárdnak viszont a jelenleginél több állami pénz jár majd, ami a védőnő foglalkoztatásának teljes költségét biztosítja. ■ T. S. Csökkentenék a családi napközi térítési díját sióagárd A sióagárdi családi napközi térítési díjának csökkentését tervezi az önkormányzat - tájékoztatott Háry János polgármester. A községi fenntartású, elsősorban bölcsődés korú gyerekek napközbeni ellátását célzó intézmény 2007 óta működik, legfeljebb öt gyermeket fogadhat. A szülőknek jelenleg havonta húszezer forinttal kell hozzájárulniuk a költségekhez. Ezt az összeget tervezik csökkenteni, hogy mérsékeljék a családok terheit. ■ S. K. Ingyen tankönyv a kisebbeknek, pénz a nagyoknak harc Hatvannyolc harci közép-, illetve főiskolás, egyetemista kap tankönyvtámogatást az induló tanévben - tudtuk meg a községházán. Az önkormányzat hathatezer forinttal támogatja a diákokat, kivéve, akik ingyen kapják a tankönyvet, illetve Bursa Hungarica-ösztöndíjban részesülnek. A község nem feledkezett meg az általános iskolás tanulókról sem. Azoknak a diákoknak, akik a harci, vagy a községgel társulásban levő zombai általános iskolába járnak, ebben a tanévben is ingyenes lesz a tankönyv. ■ Zs. S. Előkészületek a szennyvíztelep rekonstrukciójára Jövőre bölcsőde nyílhat munkába állni Harminc gyereket fogadna az intézmény Újabb lépéssel közelebb az ivóvízcsapokhoz tolna Egy ajánlat érkezett a tolnai szennyvíztelep korszerűsítésének tervezési, költség-haszon elemzési és egyéb előkészítő munkáinak elvégzésére - tájékoztatott dr. Nagy-Hegedűs Brigitta, a tolnai városháza osztályvezetője. Mint azt tavaly nyáron megírtuk, első lépcsőben nyert a telep rekonstrukciójára beadott pályázat. A második fordulóra 2010 őszéig kell beküldeni az anyagot, amelyet a most kiválasztandó cég készít majd el. Az előkészítő munka előzetesen becsült értéke mintegy hetvenhárommillió forint. A nyertes ajánlattevőről a tolnai képviselő-testület dönt, két héten belül. ■ S. T. fadd Bölcsőde létesítésére nyújt be pályázatot a faddi önkormányzat - döntöttek múlt heti ülésükön a helyi képviselők. Mint arra Fülöp János polgármester rámutatott, a bölcsődés korú gyerekek napközbeni ellátásának megoldása azért is indokolt, mert a jövőben a gyes időtartama három évről két évre csökken, az édesanyák nagy része hamarabb próbál majd munkába állni. A faddi bölcsődét az egykori speciális iskola épületében alakítanák ki. Háromcsoportos intézmény lenne, amely harminc kisgyereket tud fogadni. A beruházás teljes összege mintegy nyolcvanmillió forint, ebből a jelenlegi információk alapján tíz százaFülöp János polgármester lék lenne az önerő. Eredményes pályázat esetén a 2010-2011-es tanévtől már működhetne az új intézmény. Faddon egyébként jelenleg hetvenkét bölcsődés korú gyerek él. Tizennyolc szülő jelezte, hogy igényt tartana a szolgáltatásra, kilencen nem kívánnak élni a lehetőséggel, negyvenötén pedig nem nyilatkoztak. Az önkormányzatnál úgy ítélik meg, hogy a gyes időtartamának csökkenésével várhatóan maradéktalanul ki fogják használni a férőhelyeket. Elsősorban a faddi gyerekeknek biztosítanák az ellátást, de szabad helyek esetén a környező településekről is tudnának fogadni kisdedeket. ■ S. K. medina-szőlőhegy Befogadta az illetékes minisztérium a me- dina-szőlőhegyi ivóvízrendszer kiépítésére vonatkozó pályázatot - tájékoztatott Szalai László, Medina polgármestere. A külterületen, ahol mintegy hatvan- hetven ingatlan van, njncs még kiépített ivóvízhálózat. Ez év tavaszán elkészült egy új kút, amelynek vízhozama akár egész Medinát is képes lenne ellátni. Erre a forrásra azonban egyelőre csak közkutat telepítettek. Sikeres pályázat esetén viszont a szőlőhegyiek nem csupán ebből, illetve a házaknál levő ásott kutakból, hanem a kiépítendő vízvezetékből is tudnának vizet nyerni. ■ K. S.