Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-08-02 / 30. szám
2009. AUGUSZTUS 2., VASARNAP 3 TOLNÁBAN, KÖZELRŐL JEGYZET Fél évszázad, ecsettel a kézben festő Oszoli Piroska művei szerte a világban megtalálhatók a műgyűjtőknél Nikolett mestersége a kislányt Nikolettnek hívják. Olyan nyolc hónapos lehet, szépen fejlődik, apró termetű, sovány anyjának egyre megerőltetőbb a karjában tartania. Mert Nikolettnek nincs babakocsija - legalább is én még sohasem láttam, hogy lett volna - folyton ölben van, és együtt „dolgozik” nagyon fiatal, alig húszévesnek látszó anyukájával. A vékonyka teremtést sűrűn látni a megyeszékhely központjában, hol itt, hol ott. Keveset beszél, talán nem is magyar állampolgár, de hogy nem idevalósi, az szinte egészen biztos. Nikolett és ő kéregetnek. Vagy ha jobban tetszik a sommás fogalmazás: koldulnak. Ha az ember cinikus akar lenni, azt mondaná, a lányka nem több, mint kellék, elvégre egy kisgyermekes anya szívszorító látványa könnyebben nyitja meg a pénztárcákat. Félreértés ne essék, nem elítélni akarom ezt a fiatal nőt. Minden eset egyedi, Isten tudja, miért ilyen módon keresi a megélhetést. Talán nincs más választása. Talán kényszerítik rá. Talán azért csinálja, mert soha nem is ismert más megélhetési forrást, mert talán a ő anyja is így tartotta őt kisbaba korában a karjában, miközben arra várt, hogy kinyüjanak a bukszák a járókelők kezében. nem tudom, mi lehet erre a megoldás. Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy Nikolett és a hozzá hasonlók ne az utcán nőjenek fel, és ne a kéregetés legyen az egyetlen tudományuk. Az sem vigasztal, hogy nálam okosabbak sem rukkoltak még ki semmilyen jó és használható ötlettel. CSAK ATTÓL FÉLEK, hogy a Világ nem lesz jobb, mint most, és akkor lehet, hogy alig két évtized múlva Nikolett áll majd az utcán, kezében egy csecsemővel, és ugyanúgy keresi a mindennapi betevőre valót, mint most az anyukája. Az idén kilencvenéves Oszoli Piroska, a Duna- földváron élő és alkotó festőművész, korát meg- hazudtolóan fiatalos, ma is dolgozik. Búcsúnak gondolja a földvári várban nemrégiben megnyílt kiállítását. Vida Tünde VENTER MARIANNA Hatalmas háza minden szobájának, sőt zegzugának falai tele vannak festményekkel. Szereti szülővárosát, rengeteg a Dunaföldvárról készült kép Mint valami hatalmas kiállítóterem, olyan Oszoli Piroska néni háza. A festőművész pedig lelkes tárlatvezetőként kalauzol a szobákon át. Minden kép születésének körülményeire, történetére emlékszik. A dunafóldvári festőművész idén 90 éves lett. A várban kapott instrukció alapján könnyen eltalálunk Oszoli Piroska házához, amelynek feltáruló kapui mögül a várakozás ellenére nem egy fejkendős anyóka lép elő. Piroska néni, ha nem is tinilányosan fürge, de - ahogyan szokták mondani - korát meghazudto- lóan fiatalos, nem kelti kilenc- venesztendős asszonyság benyomását. Különösen nem, ha képeiről mesél, hiszen akkor - úgy tűnik - újra éli azok születését és visszatér a fiatalságá. Hatalmas háza minden szobájának, sőt zegzugának falai tele vannak festményekkel. A tájképek sorát néha egy-egy csendélet, vagy portré szakítja meg. Piroska néni élettörténetéről minden törekvésünk ellenére vajmi keveset sikerül megtudnunk. Az újra és újra felvett fonalat egy-egy kép előtt megállva maga szakítja meg, hogy előbb annyit mondjon, hogy ez egy jó kép. Vagy éppen azt, hogy ez nem az igazi. Aztán arról beszél, hogy számára mit jelentett a festés. A családban nem igazán volt művészember, de Piroska édesanyja nagyon szépen festett. Ő maga a gyerekek miatt vett ecsetet a kezébe. „Nagyon aktívan egy szakkör miatt kapcsolódtam bele igazán, a gyerekek olyan aranyosak és tehetségesek voltak” - fogalmaz. Majd édesanyját mutatja egy portrén, amit fotóról készített. Majd megint egy képet, ami - mint hozzáteszi - sokak szerint a legérdekesebb képe. Itt édesanyja, mint oly sokszor, éppen varr, mellette Piroska nővére. Számos képen szerepel Piroska néni néhány éve elhunyt férje, aki nélkül most már üres az élete. „Nagyon rossz egyedül, de úgy adódtak a családi históriák, hogy nem akarok sehol tehertétel lenni, amíg tudok egyedül élni és festeni, addig Földváron van a helyem” - szögezi le. Szavai arról árulkodnak, hogy Dunafóldvárt nagyon szereti. Az elhangzott mondatokat a festmények is alátámasztják: megannyi földvári kép. Készítőjük megáll az egyik előtt: „Az egy jó kép, az a Derecskéi utca” - mondja. Hozzáteszi, mások nem veszik észre, hogy milyen szép tud lenni egy kora tavasz, vagy egy késő ősz. Akadnak olyan részletek, amelyeket már másutt nem, csak Piroska néni képein láthat az érdeklődő. Ilyen egy bölcskei liget, aminek fáit kivágták, még mielőtt az utolsó ecsetvonások rákerültek volna a vászonra. A szomszédos, Budapesten készült képnek is megelevenedik a története: amikor Piroska néni - persze évtizedekkel ezelőtt - festette, vihar kerekedett, mire elkészült, vitte a szél az ecseteket. oszoli Piroska rajztanár-fes- tőművész Dunaföldváron született, él és dolgozik. Aktívan az ötvenes évektől fest. Eleinte a megyei közös kiállításokon vett részt, majd 1969-től Budapest, Százhalombatta, Szekszárd, Pécs következett. Az előbbi helyeken 4-5 évente jelent meg anyagaival. Tudását művésztelepeken, a Fáklya Klub akt- és portrétanul- mányain - de elsősoran szívós önképzéssel fejlesztette - vallja magáról. mint impresszionista-realista A földvári képek között felfelbukkan néhány balatoni, kiderül, hogy Piroska néni azért is rajong. Kedvelt helye a tihanyi Felső-to, természetesen ott lóg a falon. Mellette tanyasi ház, az udvarán ballagó asszonnyal. - Mindig érdekeltek az egyszealkotó, a természetben szeret dolgozni. A VÍZ, FÉNY, FÜZESEK, erdő- részletek, érdekes portréalanyok, falusi témák érdekelik, de Norvégia, Ausztria, Dalmácia, Németország hegyei, vizei is felejthetetlen benyomást tetttek rá. Két emlékplakett után 1996-ban szülővárosától, Dunaföldvártól díszpolgári oklevelet, kitüntetést kapott. művei Új-Zélandtól Ausztriáig megtalálhatók a műgyűjtők tulajdonában. rű tájak és egyszerű emberek - fűzi hozzá a festő. Mint mondja, nagyon szereti a fényt, az erdőt, a tájat. És hát persze, hogy tájképet nem műteremben, hanem a vidéket járva festett. A kérdésre, hogy hol volt a műterme, egyszerű a válasz, ahol a kisszékét lerakta. Amikor „végzett” Földvárral, járta az országot, aztán meg Európát. Arról, hogy megfordult Olaszországtól Norvégiáig számos országban, képei tanúskodnak. A legutolsó Norvégia volt, ahova egy tanítványa hívta meg. Ezekről az utazásokról, sőt arról, hogy természetben dolgozzon, újabban már le kell mondania. Ma már csak vázlatból, archívum alapján fest. „Most vagyok egy olyan korszakban, amikor az ember befejezi. Ez a búcsú már” - kommentálja a kiállítást, amit a vármúzeumban rendeztek abból az alkalomból, hogy januárban ünnepelte 90. születésnapját. Dunaföldváron született, él és dolgozik Beszáguldották a pónilovak a pályát fogathajtás Több mint félezren voltak kíváncsiak a közösségteremtő eseményre Fát ültettek, és együtt ünnepeltek a falunapon szakály Tizenkét pónifogat, huszonhét kettes fogat, tizenkét póni vadászhajtás és tizenöt kettes vadászhajtás: ez a leltára annak a fogathajtó versenynek, mely tegnap várta az érdeklődőket Szakályban. Ennek a rendezvénynek már hagyománya van a településen, immár a tizenegyedik alkalom volt az idei. A hátasokra és küzdelmeikre több mint félezren voltak kíváncsiak, a lelkes közönséget a hőség sem tudta elriasztani. A Szakályi Lovassport Egyesület ismét kitett magáért: ezt nemcsak az elismerésre méltó szervezés bizonyította, hanem az is, hogy most is sikerült nemcsak Tolna megyei, hanem Baranya, Bács-Kiskun és Fejér megyei hajtókát a helyszínre invitálni. Ösz- szesen harminckilencen vállalkoztak arra, hogy megküzdjenek a pályával. A pónifogatok kategóriájában a Mélykútról érkezett Vörös Viktória szerezte meg az első helyezést. A kettes fogatok mezőnyében a szekszárdi Nemes György, a póni vadászhajtásban a bikácsi Horváth László, a kettes vadászhajtásban pedig a szedre- si Bartha Zoltán győzött. Nemes György a helyi lovassport egyesület vándorkupáját is elnyerte. = Balogh Árpádné, Szakály pol- E gármestere elmondta: a verseny f több, mint egyszerű sportese- J mény. ló hangulatával közössé- § get is épít. ■ Sz. A. Nesz Károly számára nem volt ismeretlen a pálya: az akadályhajtó helybeli kismányok Faültetéssel és közös táblaavatással vette kezdetét a helyi sportpályán a kismányoki falunap. A július 31-én és augusztus 1-jén tartott falunapra és az elszármazottak napjára több száz vendég érkezett. A péntek a fiatalokról szólt, a habparti és a sportversenyek után gyermekbogrács várta a részvevőket. A minden évben megrendezett falukalandon száznál is több fiatal vett részt - közölte Szabó Béláné szervező. A Kismányokról elszármazottak napjának programjai délelőtt 10 órától várták a falu egykori lakóit. Felkereshették volt lakhelyüket és sétakocsikázhattak. A rendezvényt délután 2-kor egy ökumenikus istentisztelettel nyitották meg. Ezt követően a látogatók megtekinthettek egy székely és sváb hagyományokat bemutató kiállítást. Az elszármazott háziorvosok, pedagógusok és papok fogadóóráin nagy számmal vettek részt a megjelentek. A nagyszínpadon a Bukovinai fesztivál vendégszereplői, a Nagymányoki Glück Auf-csoport táncosai, az Aparhanti Hagyományőrző csoport, a helyi Ifjúsági Klub tagjai és a Nagymányoki Gyermekcsoport léptek fel. Megünnepelték a Kismányokért Egyesület 10. évfordulóját. A programot Ferenc Orsolya énekesnő műsora zárta, amelyet az utcabál követett. ■ Nyáradi G. í
