Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-07-12 / 27. szám
SPORT Kozák Danuta és Szabó Gabriella indulhat a kanadai vébén A Kozák Danuta-Szabó Gabriella duó nyerte a női kajak kettesek szombati 500 m-es versenyét a kajak-kenusok idei országos bajnokságán, a szegedi Garantiqa Kupán, amely több számban - ebben is - válogató az év fő eseményére, a kanadai Dartmouth- ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő világbajnokságra. ■ A Kozák-Szabó kettős feladata lesz az olimpiai bajnokok pótlása. így a fiatal, négyesben pekingi ezüstérmes kettős, amely a június végi, brandenburgi Európa- bajnokságon is diadalmaskodott ebben a számban, a vb-n is rajthoz állhat. Ebben a számban - bár szerepel az olimpia műsorán - azért volt szükség újabb válogatóra, mert az első fordulóban győztes Kovács Katalin-Janics Natasa egység előbbi egyesbeli érdekeltsége miatt lemondott az indulás jogáról. A többi 500 m-es verseny nem volt válogató, ennek megfelelően a már biztos csapattagok közül sokan kihagyták az újabb megmérettetést. A kenusoknál nem indult el például Vajda Attila, a női kajak egyeseknél pedig mindössze négy résztvevője volt a döntőnek. A válogató szempontjából ezzel véget ért az ob, amely délután 16 órától a világbajnokság műsorán jövőre már szereplő 5000 m-es versenyekkel zárul. Azokban a négyesekben, amelyekben még nincs meg a vb-összeállítás, Storcz Bolond szövetségi kapitány hétfőre ígéri a csapathirdetést. ■ Ötszáz méteren is aranyérem A 200 méteren aratott pénteki sikert követ& en szombaton 500-on is gy& zött a magyar vegyes csapat a dél-koreai Ulszanban zajló csapat-világbajnokságon. Sima vereség a szerbektől Lékó Péter ismét döntetlent játszott vízilabda Nem szakadt meg a rossz sorozat a mumussal szemben t HK l %• » ' % *»« I IN« I * l . :1 r*4 A sötét bábukat vezető Lékó Péter döntetlent játszott a francia Etienne Bacrot-val a dortmundi szupertorna szombati, kilencedik fordulójában. Mark Webber először rajtolhat az élről form Mark Webber, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma- 1-es Német Nagydíj időmérőjét, így ma ő rajtol az élről. Az ausztrál pilóta pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót. A második és harmadik helyről az egyformán Brawn GP-s brazil Rubens Barrichello, illetve a pontversenyben vezető brit Jenson Button indulhat. Ryan Lochte remekelt 200 vegyesen Minden idők második legjobb idejével, 1:54.56 perccel Ryan Lochte nyerte a 200 m vegyest az Egyesült Államok országos úszóbajnokságán, Indianapolisban. Spanyol szakaszsiker a Tour de France-on kerékp A spanyol Luis- Leon Sánchez nyerte a Tour de France nyolcadik szakaszát, mely után továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini viselheti az összetettben vezetőnek járó sárga trikót. Sáncheznek a hátát nézték A magyar csapat pénteken nyert (Szívós és Szécsi védekezik), szombaton kikapott. Az ausztrálok ellen jobban ment, mint a szerbekkel szemben. Kétgólos, 8-6-os vereséget szenvedett a magyar válogatott az Unicum-kupa tulajdonképpeni döntőjében a szerbektől. Dénes Tamás A háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott még soha nem győzte le a szerbeket. Igaz volt ez még akkor is, ha 2009- ben javult a mérleg: három vereséget egy egri döntetlen követett. Az első negyed a szerbeké volt. Pedig Varga Dénes elhozta az Unicum-üveget Gocsics elől (a tornán először nem a labdára, hanem a főszponzor jellegzetes üvegéért úsznak), de a vendégek védői szereltek. Az egész negyedben mindössze egy gól esett, azt a szerbek egyik legjobbja, Vanja Udovicsics lőtte. A második játékrészben növelték az előnyüket a szerbek, a szupertehetségesnek tartott, mindössze 22 éves Andrija Prlai- novics lőtte a labdát a felső sarokba. Ezt követően végre a magyaroknak is sikerült valami: emberelőnyből Varga Dénes szépített. Aztán szerencsére jól védekezett a csapat, így a vendégek nem tudták növelni az előnyüket. A másik oldalon ellenben Varga Dénes egyszemélyes gólpárbajba kezdett a déli szomszéddal: bevágta a második gólját Is: 2-2. Sajnos nem sikerült legalább döntetlennel kihúzni a negyedet. Filip Filipovic, a másik 22 éves is „megkínálta” a magyar kapust, Gergely Istvánt. A félidőben eggyel vezetett Dejan Udovicsics csapata. A harmadik játékrész elején meg már megint kettővel. Nikola Radjen emberelőnyből növelte az előnyt. Ha a szerbek elmentek volna hárommal, a meccs is elmegy. Szerencsére Varga Dénes kapufája után Kiss Gergely bebikázta a hálóba a labdát: 3-4. Azt hittük, ez lehet a fordulópont, de Prlainovics belőtte a második gólját. Utána Kemény Dénes cserélt, Gergely István helyére Nagy Viktor úszott be a kapuba. Jó döntés volt. Kiss Gergely újabb e negyedbeli gólja (4-5) után a Vasas kapusa kétszer is bravúrral óvta meg a magyar hálót a góltól. Nem rajta múlt, hogy nem sikerült az egyenlítés, de a negyed utolsó fél percében két lövésből sem sikerült (az elsőnél emberelőnyben) bevenni a szerb kaput. Talán az volt a legnagyobb esély, hogy megfordítsa a csapat a mérkőzés menetét. A zárónegyed ugyanis a szer- beké volt: Kemény Dénes legénysége nem bírta el, hogy a vendégek lényegesen több emberfórt kaptak. Előbb Filipovics, majd Udovicsics is a kapunkba talált, először vezettek három góllal a szerbek (4-7). Szívós Márton (aki a harmadik harmad végén kihagyta az egyik helyzetet) javított, két gólt is lőtt, kár, hogy közben Gocsics is a kapuba talált. Kétgólos hátránnyal kezdődött az utolsó perc - s a helyzet már nem változott. A magyar válogatott ismét kikapott a szerbektől, s várhatóan ma a második helyen végez az Unicum-kupán. Kár, de ez nem volt több, mint felkészülési állomás a világbajnokság előtt. Szávay Ágnes megalázó vereséget mért Bondarenkóra tenisz A magyar éljátékos a pályafutása során először játszik a budapesti WTA-torna döntőjében egyest izávay Ágnes mérkőzésről nérkőzésre javulva bejutott a löntőbe a 220 ezer dollár össz- líjazású, GDF Suez Grand Prix Sudapest elnevezésű salakpá- yás női tenisztornán. A legjobb légy között két játszmában lyert az ukrán Aljona Bonda- enko ellen, s ezzel pályafutása órán harmadszor játszhat VTA-torna fináléjában. (Az elő- ő kettő pályafutása eddigi leg- abb évére, a 2007-esre esett, lőbb Palermóban, majd Pe- ingben győzött.) Budapesten eddig egy elődünkben volt egyesben a legjobb redménye (párosban játszott tár döntőt), 2007-ben azonban finálé előtti utolsó stációnál elvérzett a későbbi győztes Gisela Dulko ellen. Most az ukrán Aljona Bondarenko nem tudta megállítani - sőt, még igazán nagy erőbedobásra sem késztette. A magyar éljátékosnak valójában leginkább saját magát kellett legyőznie. Mint a mérkőzés után elmondta, rettenetesen izgult, mert nagyon szeretett volna döntőbe jutni a közel kétezer fős neki szurkoló hazai közönség előtt. A mérkőzés mindössze egy órán át tartott, Szávay rögtön az adandó első alkalommal elvette renko mindent megpróbált, igyekezett csökkenteni a hátrányt, de a mindössze 28 perces szettben csupán a szépítésre futotta az erejéből, 0-5-nél. A második játékra sémi sem változott: rendkívül pontosan és nagyon keményen játszott az alapvonalon, kíméletlenül kihasználta ellenfele hibáit. Talán az idén nem is játszott még ilyen jól, legfeljebb Miamiban, amikor megverte Ivanovicsot, vagy Madridban, amikor Azarenkát gyűrte le. A második szettben is 4-0- ra vezetett, s bár utána Bondarenko megcsinálta kétszer a maga adogatását, semmi sem veszélyeztette Szávay fölényes győzelmét. Egy óra alatt simán nyert. Szinte megalázó vereséget mért az idén a varsói WTA-versenyen döntős, a világranglistán a 36. helyen álló középső Bondarenko nővérre. (Aljona egyik húga, Szombati eredmények (svájci, 1.) - (orosz, 5.) 5:7, 7:5, 6:2 EGYES, ELŐDÖNTŐ SZÁVAY ÁGNES (4.) (ukrán, 6.) 6:1, 6:2 (svájci, 1.) - (román) 6:2, 6:4 Katerina, akárcsak Szávay Ágnes húga, Blanka, játszott-játszik a budapesti tornán, mi több, párosban a döntőbe jutottak.) „Mentálisan nehéz mérkőzés volt, hiszen legutóbb két évvel ezelőtt jutottam az elődöntőbe itt, Budapesten, és akkor sajnos csúnyán kikaptam” - mondta a mérkőzés után Szávay az őt faggató Siklós Erik mikrofonjába. „Úgy érzem, jó formában vagyok, és ez a meccs kiváló felkészülés volt a vasárnapi fináléra.” Úgy legyen. Ma egyébként avatásra is sor kerül a Római Teniszakadémián: minden idők egyik legkiválóbb magyar teniszezőjéről, Asbóth Józsefről nevezik el a centerpályát. ■ Bondarenko adogatását, s ez ^ alapvetően meghatározta a J meccs kimenetelét. Az első szét- 1 tét 6-1-re nyerte meg. Bonda- Szávay csúcsformában játszott