Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-07-05 / 26. szám

2 2009. JÚLIUS 5., VASÁRNAP KÖZÉLET HÍRSÁV Fegyveres benzinkútrablás FEGYVERREL FENYEGETŐZVE rabolta ki az egyik székesfe­hérvári benzinkutat egy fér­fi. A tettes, miután hozzáju­tott a pénzhez, feltehetően gyalogosan távozott a Hor- vát István úti helyszínről. A rendőrség elemzi a bizton­sági kamera felvételét. Roma békemenet Kiskunlacházán az országos cigány Önkor­mányzat (OCÖ) békemene­tet tartott Kiskunlacházán. Kolompár Orbán OCÖ- elnök azt mondta, a de­monstrációt azért hirdették meg, mert az ottani tavalyi gyilkossággal a roma ki­sebbséget hozták összefüg­gésbe. De néhány napja ki­derült, a gyanúsított nem cigány származású. A Fidesz szerint halott az egészségügy a kormány a valutaalap ké­résének megfelelően ismét feláldozza az egészségügyet, s újabb hatvanmilliárd fo­rintot von el a területtől - mondta Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitiku­sa. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az egész­ségügy haldoklása 2006- ban kezdődött, és 2009-re befejeződött. Új magyar képviselet nyílhat Kína belsejében új magyar képviselet létesí­tésének lehetőségét vizsgál­ja a külügyi kormányzat Kí­na belsejében, miután meg­szüntette a hongkongi fő­konzulátust. Balázs Péter külügyminiszter szerint most új képviselet nyitható másutt, megfelelő súllyal és gazdasági feladatokkal. Balázs Péter: zárás után nyitás Visszaverték a fiatalokat kongresszus Botka és társai csak később juthatnak a vezetésbe Nem foglalkozott személyi kérdésekkel az MSZP rendkívüli kongresszusa, a párt később dönt a belső kormány szerepét betöltő országos választási bizott­ság bővítéséről. A tanács­kozáson Bajnai Gordon miniszterelnök leszögezte, nincs vége a válságnak és a válságkezelésnek. Ambrus V.-Fábos E. Az MSZP zárt kongresszusán el­maradt az erőcsoportok által ko­rábban kialkudott kompromisz- szum szentesítésének egy ré­sze: az egyetlen személyi kér­dés, a párt országos választási bizottságának (ovb) bővítése. Ezt majd az országos választ­mány teszi meg, várhatóan au­gusztus 29-ig. A tanácskozáson így személyi kérdésekről nem döntöttek. Korábban a j)árt lá­zadó fiataljai Ficsor Adámot, Botka Lászlót, Molnár Csabát, Boldvai Lászlót és a Hagyó Mik­lóst képviselő Burány Sándort szerették volna bejuttatni a dön­téshozó testületbe. Lendvai Ildikó pártelnök kije­lentette: ő vezeti a pártot. Javasol­ta, hogy az ovb tagjai a költség- vetés elfogadása után mondja­nak le kormányzati szerepükről. Lendvai azt is mondta, elég az előre hozott választások emlege­téséből, és 1,7 millió nyomós okuk van a válságkezelés támo­gatására, ugyanis ennyi deviza­hiteles nyertese van politikájuk­nak. A pártelnök értékelése sze­rint a kongresszus tartalmi és nem személyi kérdésekkel fog­lalkozott, vagyis „előbb a kabát, utána a gomb”. A nemzedéki ellentétről pedig azt mondta: aki bármilyen generációs vitában még egyszer le meri öregezni, annak kitépi a haját. „A kongresszus megerősítet­te, hogy az MSZP támogatja a kormány válságkezelő program­ját” - hangsúlyozta Lendvai. Bajnai Gordon miniszterel­nök arról beszélt a tanácskozá­son, a válságnak nincs vége, ahogy a válságkezelésnek sincs. Bajnai megismételte ko­rábbi nyilatkozataiban már el­mondott véleményét, mely sze­rint kemény, szigorú, felelős költségvetést kell készíteni Bajnai, Lendvai, Botka - összefogás elnapolva. A választási bizottságba csak nyár végén juthatnak be a fiatalok. OGAS ■ y / 1 MIM j \ M »M*0n »MH \ \ J5Ü y i p * még novemberben, mert jövőre választás lesz ugyan, de most válság van, és a büdzsének a válságra kell választ adnia, nem'a választásra. „Mondok egy számot, itt máris kőbe lehet vésni: 3,8 százalék. Ennyi lehet jövőre a hiány. Ennyi, egy fillér­rel sem több" - mondta a kor­mányfő. Bajnai állítólag arról is emlí­tést tett, hogy jövőre 120 milli­árd forintot kell megtakarítani az önkormányzatok működésén úgy, hogy azok esetenként a mainál kevesebb, de jobb minő­ségű érifolgáltatást nyújtsanak az embereknek. A távirati iroda éPfesíiíései szerint ugyancsak szó volt a beszédben arról, hogy a távolsági közlekedésben, a MÁV-nál 40 milliárd forintos költségcsökkentést kell elérni 2010-ben. A miniszterelnök ar­ról is szólt, hogy a Magyar Gár­da feloszlatásáról szóló bírósá­gi ítélet fontos, de nem elég, mert a szélsőségeket politikai­Szili Katalin távozik a házelnöki székből AZ MSZP kongresszu HvV -»íjB SANAK sziine­I tőben Szili Ka­talin házeí C nők közölte, ' az első or­szággyűlési ülésnapon le­mond házelnöki tisztségéről. Szili Katalin a kongresszus után újságíróknak azt mond­ta: a baloldal újjáépítése érde­kében szeptember 14-én elkö­szön az Országgyűléstől. Kö­zölte: nem vállal tagságot a párt országos választási bi­zottságában, és „nem sarzsi- val, hanem baloldali politi­kusként" akar tenni a balol­dal újjáépítéséért. közéleti karanténba kell zárni. Mint mondta, a szélsőségek azért érősödtek meg az ország­ban, mert a létező problémákra „gyálázatosan leegyszerűsítő” válaszok születtek. „A tyúklo­pás is bűn, ami ellen joggal vár­ja az állam védelmét minden polgár” - fogalmazott a távirati iroda értesülései szerint a mi­niszterelnök, aki megismételte: Magyarországon rendnek kell lennie. A kormányfő kongresz- szusi beszéde elején azt is mondta: eddig nem tudta, me­lyik a kedvenc olasz csapata, de a múltkori kongresszuson meg­világosodott, hogy az ő csapata nem az Internazionale, hanem a Milan. Ezzel Bajnai arra utal­hatott, hogy a legutóbbi kong­resszuson a résztvevők jelenlé­tében elénekelték az Internaci- onálét. Mesterházy Attila, a párt frakcióvezetője egyértelművé tette, hogy a frakció keményen ki fog állni a Bajnai-kormány mögött a 2010-es országgyűlési választásokig. Palotajátékok zenével, borral, lakomával Hét ballisztikus rakétát aBaáÍi0rnda0Dnrói lőtt ki a dacos Eszak-Korea üzent ncónak A jövő hétvégén a lovagok világát és a reneszánszot idézik fel Viseg- rádon: jubileumához érkezik ugyanis a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, amelyet 25. alka­lommal rendeznek meg. Közép- Európa legnagyobb hagyományőrző lo­vagi tornája a múlt izgalmas bemutatá­sa mellett a környe­ző országok kulturális együttmű­ködéséről is szól. A program sze­rint magyar, cseh, lengyel, bajor és olasz lovagok vívnak meg egy­mással, lesz íjászverseny, közép­kori labdajátékverseny, amelynek során két csapat faütőkkel próbál­ja meg a bőrlabdát az ellenfél ka­pujába juttatni. A palotajátékok legizgalmasabb programjának ígérkezik a lovagi hétpróba. Is­mert magyar sportolók mérkőz­nek meg egymással futásban, íjá­szatban, falra futásban, birkózás­ban, számszeríjászatban és csa- tacsillagdobásban. Az első helyezett dí­ja egy hátasló. A lovagi tornák mellett a legváltoza­tosabb zenei és gasztronómiai programok színesítik a palotajá­tékok eseményeit. A reneszánsz lakomán olyan középkori étke­ket lehet kipróbálni, mint a va­don nőtt szarvastehén gerinchú­sa fűszerekkel érlelve, hidegen tálalva, erdei bokor borpárlatos termésnedvével. ■ A.V. ■ A celebverseny fődíja egy hátasló lesz. Erőfitogtatás Észak-Korea tegnap kilőtt hét ballisztikus rakétát. A fegy­verek 400 kilométerre csapódtak a tengerbe. Észak-Korea ezzel tovább fe­szítette a húrt, hiszen május 25-én atomrobbantást hajtott végre, az ENSZ határozatai pedig tiltják számára a ballisztikus fegyverek kilövését. Bajnai Gordon miniszterelnök to­vábbra is fontosnak tartja a szlo­vák kormányfővel tervezett talál­kozó létrejöttét, de annak csak ak­kor van értelme, ha sikerül meg­oldani a meglévő problémákat - üzente kollégájának, Robert Ficó- nak a magyar kormányfő. Bajnai Gordon tegnap negyedórás meg­beszélést folytatott Dusán Caplo- vic szlovák miniszterelnök-helyet­tessel Dabas-Sáriban, a magyar- országi szlovákok napján. A két ország között a szlovák állam­nyelvtörvény keddi elfogadása okozott újabb feszültséget. Bajnai kiemelte: a magyar kormány so­kat tesz azért, hogy a szlovák ki­sebbség tanulhassa anyanyelvét, ápolhassa hagyományait ■ Betiltották, mégis demonstrált a Magyar Gárda több tagja Lapzártánkig nem történt rend­bontás a fővárosban, ahol a Ma­gyar Gárda több száz egyenru­hás tagja tartott demonstrációt. A héten jogerős bírósági ítélettel betiltott szervezet eredetileg a Szabadság téren, majd a Szent István-bazilika előtt, de miután a rendőrség mindkét területet le­zárta, végül az Erzsébet téren, a Gödör Klub feletti parkban gyü­lekezett. m A gárdisták üvegekkel dobálták meg a rend­őröket, mire érkezett a válasz: könnygáz. A téren összegyűlt gárdisták a Magyar Gárda feloszlatása el­len, az emberölés előkészületé­vel is gyanúsított Budaházy György mellett demonstráltak. A gárdisták fehér inget viseltek, majd alakzatba fejlődtek. Egy erőteljes „Szebb jövőt!” üvöltés után felvették egyenruhájukat. A rendőrség nem sokkal ezután szólította fel őket, hogy hagyja­nak fel a demonstrációval. A gárdisták erre meglepően béké­sen reagáltak: valamennyien le­ültek a fűbe, majd bömbölve énekelni kezdték a Himnuszt. A néhány száz gárdistán kívül nagyjából ugyanennyi szélső­jobbos szimpatizáns lepte el Bu­dapest egyik legszínesebb, leg- klasszabb pontját. Árpád-sávos póló és karlen­dítés Budapesten A rendőrség jóformán folya­matosan szólította fel a gárdistá­kat a demonstráció befejezésé­re. Ezzel párhuzamosan meg­kezdődött az igazoltatás és a fű­ben ülők egyenkénti eltávolítá­sa. A Deák és az Erzsébet tér környékét teljesen lezárta a rendőrség, a demonstrálókat egyenként emelték ki és von­szolták el a tömegből. Egy idő után a gárdisták üve­gekkel dobálták meg a rendőrö­ket, mire érkezett a válasz: könnygáz. Egy idősebb gárdis­ta rosszul lett, hozzá mentőt hívtak. Az MTI tudósítói sze­rint az Index újságíróját több gárdistaszimpatizáns megrug­dosta. A demonstrálok folyama­tosan ordítoztak a rendőrök­nek, ávéhásoknak, gyilkosok­nak nevezve őket. Többen azt kiabálták: „Miért a magyarokat veritek, miért nem a cigányo­kat?” Este hét körül Vona Gá­bor, a Jobbik elnöke is megje­lent, leült a gárdisták közé, majd összekapaszkodott velük, hogy nehezebben szedjék szét őket. Végül Vona Gábort, a Job­bik elnökét, a Magyar Gárda egyik létrehozóját is elszállítot­ták a rendőrök. ■ A.V. * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom