Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-25 / 173. szám

4 SOROZAT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 25., SZOMBAT Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból KÓRHÁZ AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztán­ban a Magyar Honvédség ka­tonai táborában egy újságíró- küldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatások­ban számolunk be. Kilagaj bázison egy másik alka­lommal hosszabb időt is eltöl- töttünk. A tábor Pul-e Khumritól vagy tizenöt kilométerre délre, a Shalang-hágó felé, Kabul felé ve­zető fő közlekedési út mellett ta­lálható. Közvetlen jogelődjét va­laha a szovjet elvtársak építet­ték, ennek romjain nőtt ki a mostani bázis, immáron ameri­kai pénzből. Huszonkét magyar katona és az ohiói nemzeti gár­da huszonhárom tagja közösen képez itt ki hétszáz afgán hadfit: a 209. hadtest egy egész afgán lövész zászlóalját. Na, ehhez kel­lenek acél idegek! Néhány óra alatt bebizonyosodik, hogy míg az amerikai és magyar katonák - minden kulturális különbség dacára - tökéletesen megértik egymást, ismerik egymás eljá­rásait, fegyvereit, mindez az af­gán katonákról nehezen mond­ható el. Akik hétszáz afgán katonát képeznek ki Csak egy példa: az afgánok fe­gyelme, figyelme erősen ingado­zó. Ha elfáradnak, egyszerűen leheverednek pihenni egy kicsit. Délután gyakorlatilag már hasz­navehetetlenek. Nagy adag tole­rancia és türelem szükséges ah­hoz, hogy az ember ne jöjjön ki a sodrából. Az egyik amerikai tiszt nevet­ve von vállat, amikor azt kérde­zem, hogy viselik mindezt. Ér­dekes, tipikusan amerikai felele­tet ad, telve optimizmussal. Mint Harci gyakorlat: az aknavető használatára oktatják az afgán katonákat a Kilagaj bázis magyar kiképzői. A zászlóalj a legjobb minősítést szerezte meg. mondja, nincs itt semmi problé­ma. Az afgánokat meg kell taní­tani fegyelemre. Harcolni tud­nak, de ez kevés. „Annak idején minket, amerikaiakat is meg kel­lett tanítani fegyelmezetten har­colni. Sok száz éve, a független­ségi háborúnk elején francia tisztek jöttek hozzánk, ők mu­tatták meg, hogyan lehet legyőz­ni a briteket.”- A tábor parancsnoka afgán, ezen belül a mi kis táborunk magyar-amerikai közös vezeté­sű - meséli Belecz István zász­lós, a huszonkét magyar egyike. - Maximálisan igyekszünk tisz­teletben tartani az afgánok val­lási szokásait Ez sem könnyű, persze. A napi ötszöri ima elen­gedhetetlen, ezek közül hajnal­ban, négykor van az első. Saj­nos a zászlóaljban elég magas az engedély nélküli eltávozások száma, igaz, sokan később visz- sza is jönnek. Főképp zsoldfize­tés után tűntek el a katonák, de mivel az itteni „fizetés” kiemel­kedően magas a helyi viszo­nyokhoz képest, ezért újabban ezerszer meggondolják, hogy hazaballagjanak-e. A katonák összetétele megegyezik a tarto­mány nemzetiségi összetételé­vel. Erre a vallási vezetők külön is odafigyelnek. Szerencsére tény az is, hogy a kitartó, türelmes kiképzés előbb-utóbb meghozza eredmé­nyét. Tizenöt afgán zászlóalj kö­zül a Kilagaj bázis katonái ra­gadták el a legjobbnak járó mi­nősítést. A közös járőrözés is si­keres volt, a napokban vívott tűz­harcban pedig szintén remekül „vizsgáztak” az új afgán hadse­reg katonái. Végtére is éppen ez lenne a cél: az afgánoknak miha­marabb át kell venniük saját or­száguk felett az ellenőrzést, ne­kik kell biztosítaniuk a rendet és a biztonságot. Felrobbant a palack Megégett gyermeket hoz édes­apja a magyar katonai táborba. A fiú valami palackkal focizott, csakhogy a palack felrobbant a benne maradt petróleum-gáz ke­veréktől. Szerencsétlennek olyan súlyos égési sérülései ke­letkeztek, amibe egy európai gyermek valószínűleg már bele­halt volna. Éppen átkötözni hoz­zák a fiút. A kezelőasztalon hősiesen tű­ri a fájdalmakat, pedig azok po­koliak lehetnek. Éz is hozzátar­tozik a magyarok jelenlétéhez: segíteni, ha egy mód van rá. Per­sze nehéz az apát meggyőzni ar­ról, hogy ez a szükséges kezelés. A medicina errefelé más szoká­sokat követ, és egyik napról a másikra kellene ezeknek a messziről jött orvosoknak hin­ni. A magyar doktorok mindent megtesznek, ami csak emberi­leg lehetséges. Mazar-e Sharif- ban is jártunk, az ottani katonai kórházban. A német vezetésű in­tézmény orvosi felszereléseit - attól tartok - sok hazai, megyei kórház megirigyelhetné. Ha befogadják, meggyógyul Az afgánoknak külön WC dukál, no nem a rasszizmus miatt, egy­szerűen túl nagyok az úgyneve­zett kulturális különbségek, ha értik, mire gondolok. Az egyik kórteremben egy helybéli beteg furulyázik egy törött lábú kisfi­únak, hogy felvidítsa. Ezzel a gyermekkel is az apja van itt, nem hagyja magára egy percre sem. Az afgánok bíznak is a nyu­gatiakban, meg nem is. Szinte nap mint nap hagynak egy-egy beteget a tábor bejáratánál, s ha a németek befogadják, jó eséllyel meg is gyógyulhat. A kórház fő profilja természetesen a sebe­sült, beteg katonák ápolása. Saj­nos a gyakori robbantásos, rálö- véses támadások nem hagyják sokat pihenni az orvosokat, ápo­lókat: itt elvégezhetik a legsürgő­sebb beavatkozásokat, hogy az­tán légihídon Európába, megfe­lelő klinikákra szállítsák a sérül­teket. Találkoztam olyan magyar ápolónővel, aki sokadik misszi­óját, vagyis hat hónapját húzza le itt (orvosoknak, ápolónőknek engedélyezett az ismétlés). El­mondta, hogy tényleg jó itt dol­gozni, csak az ingerszegény kör­nyezetet nehéz elviselni. A pénz azonban nagyon nagy úr. Oda­haza sorra szűnnek meg a kór­házak, sebesen építik le az egészségügyet. Ehhez képest itt, az idegen ég­bolt alatt - milyen bizarr ezt ki­mondani - mégis létbiztonság­ban dolgozhatnak az egészség- ügyiek. Egy európai gyermek már rég belehalt volna ezekbe a sérülésekbe A hetedik misszió már nem okoz meglepetéseket bojtok József szakaszvezető, a 25/88-as Szolnoki könnyű-ve­gyes zászlóaljtól az OMLT-ben logisztikai feladatokat lát el. Augusztus közepén jár le a hat hónapos afganisztáni szolgála­ta. A fél évet szabadság nélkül, egyhuzamban tölti odakint, hi­szen az OMLT alacsony létszá­ma nem teszi lehetővé, hogy a magyarok közül bárki is meg szakítsa kint tartózkodását.- Összetett munkáról van szó, hiszen kevesen vagyunk, s eb­ből adódóan szinte mindenhez érteni kell Alapvetően azonban klasszikus logisztikai feladato­kat látok el: anyagok beszerzé­sét, rendszerezését, a katonák ellátását Az anyagok megren­delésétől a leszállításig több hét is eltelhet, már csak azért is, mert a beszerzendő javaknak csak kisebbik hányadát vételez­zük helyből, Afganisztánból A nagyobb részét bizony otthoni ellátásból kell megoldani.-Hogyan lehet kibírni szabad­ság nélkül a fél éves szolgála­tot itt a hegyek között?- Négy hónap után már elő­előfordulnak súrlódások, és nem kevés tolerancia kell hoz­zá, hogy az ember elfogadja ezt az ingerszegény környezetet.- A táborban hétszáz afgán katona kiképzése folyik. Mi­lyen velük együtt dolgozni?- A csapat nagy részének ez nem okoz gondot. Jómagam már a hetedik missziómat töl­töm, tehát igen nagy tapaszta­lattal rendelkezem a külföldi­ekkel való együttműködésről. Az afgánoknak jól ismerjük a kultúráját, hisz kiváló felké­szítést kaptunk. Ráadásul ne­kem már a második fél évem ez Afganisztánban, először a PRTl-ben szolgáltam Pol-e Khumriban.- Említette, hogy ez már a hete­dik missziója Hol szolgált eddig?- Az első még 1996-ban az IFOR volt, majd Ciprus három és fél évig, majd KFOR, majd utána PRT1, és most az OMLT. Bojtok József- A családja hogyan viseli eze­ket a hosszas távolléteket?- Húsz éve vagyok nős, két gyermekem van. Minden dön­tésünket alapos átgondolás után hozzuk meg. Nekem ez a munkám, ezt kell vállalnom, én itt is Magyarországot szol­gálom, és ennél nagyobb büsz­keség nem kell az embernek. i i afganisztáni küldetés 4. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom