Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-20 / 168. szám
2 HÍRSÁV Félezer Flutát sütöttek a szorgos táborozok DiöSBERÉNY Gyúródeszkával és sodrófával felszerelkezve zárták a diósberényi kézműves tábort a résztvevő fiatalok. A táborlakók Ament Éva népi iparművész, grafikus útmutatásával ötszáz Flutát sütöttek. Ez a jellegzetes sváb étel az ország más vidékein is ismert, krumplilángosnak avagy tócsninak is nevezik, (szá) Kistérségi polgárőrnapot tartottak Nagymányokon nagymán'yok Habpartyval, ebéddel, tűzoltóbemutatóval, teremfoci-bajnoksággal és íjászattal várták a kistérségi polgárőrnap résztvevőit szombaton Nagymányokon. László Krisztián, a szervező bonyhádi polgárőr-egyesület elnökének számítása szerint közel százötvenen voltak. A program elérte azt a célját, hogy a települések polgárőrei megismerjék egymást, és családjaikkal kikapcsolódjanak. (hé) László Krisztián Nagy öregek találkoztak a szekszárdi Vásártéren szekszárd Éltes, de jó karban levő autók, egészen pontosan Opelek gyűltek össze a hétvégén Szekszár- don, a Vásártéren. A megye- székhelyen tartották meg ugyanis a Rock and Roll Hétvégéhez kapcsolódóan az V. Országos Veterán Opel találkozót. Körülbelül 30 autó jött össze az ország minden részéről, a legtöbben Szeged környékéről érkeztek, (hé) Idén gyaloglás helyett eveztek a táborozok györköny Idén is megtartotta hagyományos vándortáborát a Györkönyi Fiatalok Egymásért Egyesület. A civil szervezet 2000-ben alakult, s már létrejötte évében táborozni hívta a helybeli fiatalokat, így az idei már a tizedik alkalom volt. Többnyire gyalogtúrákat szoktak tenni, idén viszont vízitúráztak. A Tisza-tavon töltöttek közel egy hetet körülbelül húszán, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd, Tolna és Bátaszék ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva _________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás _________20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 20., HÉTFŐ Nem lesz gond többé, ha árad a nánai patak alsónána Átlagosan egy méterrel mélyebb lett a nánai patak. A napokban kikotorták, az alját lebetonozták, és jelenleg lapozzák az oldalát. A mélyítésre azért volt szükség, mert nagyobb esőzésekkor a patak kilépett medréből, és nemcsak az udvarokat, hanem a házakat is elöntötte a víz - tudtuk meg Czifra Ferenc polgármestertől. Az önkormányzat a Dél-dunántúli Operatív Program keretében 74 millió forintos támogatáshoz jutott, ebből, és további tíz százalék önerőből finanszírozzák a költségeket. A befejezés határideje augusztus 15. ■ G. N. Felújítják az okmányiroda tetőszerkezetét szekszárd Csökkentett műszaki tartalommal, de megvalósulhat az okmányiroda tetőszerkezetének felújítása. A veszélyeztetett műemlékek megmentésére hirdetett pályázaton a kért 5,6 millió forint helyett kétmilliót nyert a megyeszékhely. A Be- zerédj utca 1. számú házban a földszinten az okmányiroda, az emeleten pedig az építési osztály működik. Első lépésben a klasz- szicista műemlék épület tető- szerkezetét szerette volna felújítani a város. A közgyűlés úgy döntött, ha a pályázat módosítható, a kétmillió forintból és a 2,2 millió saját erőből végzik el a legszükségesebb munkákat. ■ 1.1. A költségeket az előtakarékossági betétjük fedezi sióagárd Elfogadták a pályázatukat és már folynak a tárgyalások a szennyvízcsatorna kiépítésének részleteiről Sióagárdon. Háry János polgármester elmondta, az összköltség meghaladja a 200 miF lió forintot A hálózat kiépítését támogatja a lakosság. A kivitelezés várhatóan 2010-ben kezdődhet meg. A teljes összeg 95 százaléka a támogatás, az 5 százalékot pedig a településen élőknek saját pénzből kell kifizetniük. Ehhez már előtakarékossági számlán gyűjtik a pénzt a sióagárdiak. ■ Ny. G. Sziebert György polgármester (balról) Andrási Tamással és Lelts Zoltánnal az életmentés helyszínén, a nagy sziget bejáratánál Gyerekeket mentettek áradás Két fiatalember juttatta ki a vízből a rémült kisfiúkat Elsodort a víz két kisgyereket Bátán még az áradás idején. Két fiatalember, Andrási Tamás és Leits Zoltán sietett a segítségükre. Budavári Kata báta Hiába a happy end, a nyolcéves Zolika édesanyja nem szívesen beszél arról, hogy fiát kis híján elvette tőle a megáradt folyó. - Nem jó víz mellett lakni - mondja keserűen. Hamar kiderül, nemcsak a baleset miatt gondolja így az asszony, a kert végében folyik a Duna, így a legutóbbi áradáskor is védeni kellett az udvart. Az anya szerint Zoli talán sosem barátkozik meg a vízzel, a kisfiú ugyanis most nemhogy nem megy a nagy víz közelébe, de a fürdésre, napi tisztálkodásra is nehezen lehet rábeszélni, annyira fél. Az asz- szony végül azt is elmondja, a családban már történt tragédia, unokaöccsüket néhány éve egy busz ütötte el. Zoli egy barátjával, illetve testvérével játszott a bátai Nagy sziget bejáratánál, amikor húga papucsát elvitte a víz. A nyolcéves fiú a lábbelit szerette volna kihalász- ni, ám a mutatvány nem jött ösz- sze. Előbb ő, majd a segítségére siető barátja is a sziget fái között találta magát, az egyikbe hosszú percekig kapaszkodtak. Aki látta a szigetet az áradás idején, az nem csodálkozik ezen, hiszen az egész víz alatt állt, ráadásul rendkívül erős volt itt a sodrás. A folyó azóta visszahúzódott a medrébe, a sziget alacsonyabban fekvő részén a fák között azonban még most sem kevés a víz. A történteket többen végignézték, ám a gyerekek segítségére először csak egy ember sietett, aki aztán egyedül nem tudta kivinni a fiúkat. A rémült nézőközönség jó része állítólag úszni sem tud, és ez a helyzet a pórul járt kisfiúkkal is. - Mi viszont szeretjük a vizet - állítja Andrási Tamás. - Először csak azt láttuk, hogy egy faltmkbéli úr valamit nagyon keres egy kocsiban. Mint később kiderült, kötelet. Kérdeztük is: Laci bácsi, baj van? Mire ő azt válaszolta, hogy igen, fuldoklik a kisgyerek - meséli Tamás. - Nem tudtuk kinek a gyereke, tulajdonképpen semmin nem gondolkodtunk, csak rohantunk be a vízbe - teszi hozzá a másik életmentő, Leits Zoltán. A két fiatalember végül fáról fára haladva adta ki egymásTamás és Zoltán nem dicsekvős típus. A falu vezetése is elismeri tettüket bár a két életmentő nem dicsekvős fajta, a bátaiak közül többen már aznap értesültek az elsodort majd megmenekült kisfiúk történetéről Sziebert György polgármester is így volt ezzel, akkor azonban az áradás elleni védekezés megszervezése adott neki nem kevés feladatot, így, ahogy fogalmazott, nem is volt ideje rendesen megköszönni nekik tettüket A köszönetnyilvánítás azonban nem marad el, augusztus 20- án Andrási Tamás és Leits Zoltán emléklapot kap a falu vezetőjétől, illetve egy fogadásra is hivatalosak. nak az ijedt és a hideg víztől lila szájú kisfiúkat. Ott, ahol a gyerekek megkapaszkodtak, úgy két- három méter mély lehetett a víz, azt pedig, hogy mennyire erős a sodrásba két felnőtt csak akkor érezte, amikor már jócskán bent jártak a megáradt folyóban. Amikor véget ért a mentés, az aggódó szülők is a helyszínre érkeztek, és megköszönték a fiatalembereknek, hogy csemetéik segítségére siettek. Andrási Tamás és Leits Zoltán azonban nem várt köszönetét, szerintük tettükben semmi különös nincs. A falu lakói is úgy gondolják, hogy az Uyen viselkedés a természetes, és bár elismerik, hogy nem mindennapi akcióról van szó, nem tekintik helyi hősöknek őket. a a Mit gondol arról, aki megmenti valakinek az életét? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Pihentek és nyelvet tanultak tábor Civilek és önkormányzatok segítettek gyerekeknek Előbb-utóbb egységesítik a szemétszállítás díjait Nyolcadszor szervezte meg lovári nyelv és pihenő táborát a bátaszéki Kultúránkért és Létünkért Egyesület (KÉLE). A Bátaszéki Gondozási Központ nyolc, a KÉLE tizen- küenc, a szekszárdi Esélyek Háza Egyesület négy, Sárpilis öt, Bogyiszló húsz gyereket nyaraltatott a múlt héten Boglárlellén az országos cigány önkormányzat támogatásával. Az utazási és étkezési költségeket a települések vezetői és képviselői biztosították. Horváth Elekné, a KÉLE vezetője elmondta, a Bátaszéki Roma Civilházzal közösen olyan Tolna megyei tábort terveznek, melyen még több település roma kisebbségi önkor- f mányzatai és civü szervezetei vesz- I nek részt «B. K. A gyerekek strandoltak, kirándultak, társasjátékot is játszottak Megállapodtak a szekszárdi kistérség polgármesterei abban, hogy elfogadják az Alisca Terra Hulladékgazdálkodási Kft. ajánlott díjtételeit, mondta Ács Rezső szekszárdi alpolgármester. Mint ismert, a Dél-balatoni és Sió-völgyi Hulladékgazdálkodási rendszerben bezártak július 15-tel a szeméttelepek. A korszerűbb hulladékgazdálkodási rendszer azonban többe kerül. Az egyszeri, rendkívüli díjemelésre már másfél éve készülhettek az önkormányzatok. A szolgáltató időben kiküldte a polgármestereknek a tájékoztató levelet arról, hogy mely költségnövekedés miatt mekkora díjemelésre van szükség. Ács Rezső hozzátette, hogy ebben a díjemelésben semmi eredménytartalom nincsen. A díjnövekedés nagysága településenként változó, átlagosan 40-00 százalék közé esik. De még az új szemétszállítási díjak is 40-50 százalékkal alacsonyabbak a Balaton környéki, vagy az alföldi áraknál. A díjemeléssel abba az irányba léptek, hogy az Alisca Terra szolgáltatási területén egységesek legyenek a díjak. A cikói lerakó azonban még nem készült el, s emiatt a hulladékot messzebbre kell szállítani. A többletköltségeket nem terheli a lakosságra a szolgáltató. ■ 1.1. ■ Azt mondják, másutt drágább a dy. i