Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-07-19 / 28. szám

2009. JÚLIUS 19., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ „Az a legjobb, ha a test beszél" hivatás Pongor Ildikó táncművész a balettmestere a világ első balettvásárának Július 23-án rendhagyó vizsgaelőadást tartanak az Operaházban. Ez lesz a lezárása ugyanis annak a négyhetes balettkurzus­nak, amelyet a világ min­den tájáról idesereglett táncosoknak tartanak. A kurzus egyik vezetője Pongor Ildikó táncmű­vész, balettmester. Hegedűs Rita- Mire számíthat a közönség?- Hagyjuk egy kicsit betekinte­ni őket a kulisszák mögé egy rendhagyó balettóra keretében. A különbség csak annyi, hogy 15 balettigazgató lesz még a nézőté­ren, akik azért jönnek ide a világ minden tájáról, hogy megnézzék a lányokat. Ez tulajdonképpen egy vásár.- Volt már ilyen Magyaror­szágon?- Nem, de máshol sem. Ez lesz az első, most debütálunk. Ilyen jellegű workshopot még sehol nem rendeztek. Kurzusok és vá­sárok külön-külön vannak, de a kettő együtt most lesz először.- A balettmester mit tanít egy ilyen kurzuson?- Ugyanúgy foglalkozunk a táncosokkal, mintha egy együt­test alkotnának. A különbség a motivációjukban van. Ezek a lá­nyok el akarják adni magukat. Pongor Ildikó és Markó Iván a színpadon. A mostani kurzuson a nézőtéren ülnek egymás mellett ■r 9a» . H F *V-*1 ír „ J F\,- Ilyenkor ön is táncol?- Mi ikonikusan tanulunk, mu­tatás után. Elhozom az általam legjobbnak ítélt táncosnő előadá­sában a művet, és megmutatom kétszer-háromszor. A betanítás meghatározza a további előadást. A balettmesternek az a feladata, hogy ha valaki fals, azt kijavítsa. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy békésen ülök, majd hirte­len felugrok, és megmutatom a helyes mozdulatot. Ez fizikailag megterhelő. Nemrég kiderült, hogy gerinckopásom van. Foglal­kozási ártalom.- Emlékszik arra a pontra, amikor a táncosból balettmes­ter lett?- Ez egy folyamat. Az első tíz évben rengeteget utaztam. Utána átadtuk egymásnak a tudást. Névjegy A BUDAPESTI ÁLLAMI BALETT Intézetben végzett 1971-ben, majd egy évig ösztöndíjas volt Leningrádban. 1972-ben szerződött a Magyar Állami Operaházba, 1974 óta a színház magán táncosa 1981 És 1985 Közön a Bécsi Staatsoper állandó sztárvendé­ge, 1989 és 1991 között Stock­holmban vezető szólista volt 1989-től több évig a Balett­együttes művészeti vezetője volt A balettirodalom vala­mennyi jelentős női főszerep­ét eltáncolta. KITÜNTETÉSEI: Liszt-díj (1978), Érdemes Mű­vész (1982), Kossuth-díj- Mit csinál, ha vége lesz a kur­zusnak? (1985), Kiváló Művész (1990), Az Operaház örökös tagja, A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003), Ma­gyar Köztár­sasági Érdem­rend középke­resztje (2001) Nem olyan régen történt, hogy Anna Tsygankova azt kérte, ta­nítsam be neki a Spartacust. El is lehet ugyan magyarázni, de az a legjobb, ha a test be­szél, így megmutattam neki. Sokan vannak, akik semmi pénzért nem lennének balettmes­terek, a felelősség és a megfe­szített szellemi munka miatt. Akit edzek, azzal azonosul­nom kell. Egy szinten fel kell ad­nom magam, és őt kell segítsem. Egész más, mint táncolni, hiszen akkor csak saját magamért fele­lek. De amikor a színpadon sze­repel az általam felkészített mű­vész, az az igazi boldogság.- Ilyenkor alig tudom kipihen­ni magam. Fontos a levezetés, mert ha hirtelen abbahagyom a mozgást, az megterheli a szívet és a keringést Ezért aktívan pihe­nek. Mindennap úszom például. Sajnos vannak rossz tapasztala­taim: az első tíz évemet folyama­tosan végigtáncoltam, és amikor először sikerült két hetet pihen­nem, kis híján „meghaltam" a hirtelen leállás miatt. De most az aktív pihenésemben segít a két kis unokám, akik hazalátogattak Németországból. A kicsi lány há­rom és fél éves, és félig magyarul, félig németül beszél. A kisfiú pe­dig egyéves. Vasgyúró. Olyan, mint egy puttó.- Táncos lesz belőlük?- Nincs táncos a családban, sem fölmenő, sem lemenő ágon. A három lányom látta, hogy ez mennyi munkával és fáradtság­gal jár. Ha külföldre utaztam az egyik fülemen a tütü lógott, a má­sikon a spicc-cipő, mert nem le­hetett feladni a többi poggyásszal. Egyszer megtettük, el is veszett az összes csomagunk.- Mindent eljátszott, amit sze­retett volna?- Csak a Diótörő maradt ki. Ak­koriban az volt az ugródeszka. Aki a Diótörőben megfelelt, az to­vább léphetett. Nekem pedig a Laurenciát kellett megtanulnom. Ezt a darabot Csabukijáni koreog- rafálta 1939-ben, amikor hatal­mas harc folyt Moszkva és Le­ningrad között, hogy ki tudja a nehezebb, fajsúlyosabb darabo­kat koreografálni. Az összes bale­rina ettől a darabtól rettegett. Az egyik művésznő terhes lett, a má­sik lesérült, a harmadik külföld­re ment, és akkor én mentettem meg az előadást, nekem kellett beugranom. Idősebb Harangozó Gyula felesége, Hamala Irén veze­tő balettmester tanította be. Vas- lady volt. Olyan agya volt, mint egy számítógépnek. Az idő rövid­sége miatt nemcsak a balett-te­remben gyötört, hanem utána is szóban mondta, hogy mit csinál­jak. Volt egy összpróbánk, és es­te előadás. így azt mondták, aki másfél nap után el tudja táncolni a Laurenciát, az ne kezdje elölről a Diótörővei, amely egy iskolada­rab. Nagyságrendekkel egysze­rűbb, viszont nagyon mutatós. Sajnos csak külföldön táncolhat­tam el. HB3E030BH Szulejmán szablyája megint erre jár közös múlt hadtörténeti emlékei - válogatás a Török Hadtörténeti Múzeum kin­cseiből címmel nyílt kiállí­tás Budapesten a Hadtörté­neti Múzeumban. A tárlat a török hadtörténelem egé­szét felöleli. Látható lesz Nagy Szulejmán szultán iparművészeti remekmű­nek számító szablyája is. Megújult teátrum az Angolparkban elsőként kapott történeti park besorolást az ország­ban a tatai Angolpark. Mi­vel a történeü parkok vé­dettséget élveznek, szüksé­gessé vált a parkban álló szabadtéri színpad átalakí­tása is. Tel-Aviv fényei Budapesten MÁSODIK ALKALOMMAL nyílt meg Pixrael szabadtéri fotó- kiállítás az Erzsébet téri Gödör sétányon. A kiállítás témája a sosem alvó, kont­rasztokkal teli, százéves Tel-Aviv. A kiválasztott öt­ven fotó augusztus 10-ig ingyenesen megtekinthető a Gödör Klub felett. Közös ima Madonna varsói koncertje ellen madonna augusztus 15-én ad koncertet Varsóban, ám lengyel katolikus szerveze­tek tiltakozást szerveznek az énekesnő fellépése ellen. Ennek oka, hogy augusztus 15. Nagyboldogasszony napja, azaz Mária menny- bemenetelének ünnepe. Madonna augusztusban Budapesten ad koncertet. Egyházi ünnepet zavarhat meg Fenyő Miklós nagy show-ra készül koncert Mr. Rock and Roll ismét elénekli a legendás Hungária-slágereket Ismét magyar nyertes a montreux-i fesztiválon Nem múlhat el ez a nyár sem Fe­nyő Miklós koncertje nélkül. A Hungária együttes egykori front­embere több mint egy évtizede várja vissza a rajongóit Budapes­ten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol az idén is ferge­teges koncertet ad. Az idei mű­sornak a nemrég bemutatott Hungária-film ad apropót, amely­ből a fiatalabb korosztályok is megismerhették a hetvenes és nyolcvanas évek egyik legsikere­sebb hazai rock and roll bandá­jának történetét. Nem véletlen tehát, hogy a koncert szlogenje is ez: „Gye­rünk a moziba be!” A hagyomá­nyoknak megfelelően az augusz­tus 29-i koncerten felhangzanak Élő legenda: a róla szóló film sztárjai lépnek fel vele a Margitszigeten majd a legnépszerűbb Fenyő- és Hungária-slágerek. A megújult díszletek, a látványos fénytech­nika és a dübörgő hang mellett népes vendégsereg emeli a buli fényét. Ott lesznek többek között a Made in Hungária című film sztárjait: Fenyő Iván, Kiss Tünde, illetve a filmben Fenyő Miklóst alakító Szabó Kimmel Tamás is. Fenyő Miklós az elmúlt negy­ven évben csaknem harminc al­bumot készített, és a rock and roll mellett olyan új műfajokkal is megismertette a hazai közön­séget, mint a break. A „Mr. Rock and Rollnak” is becézett zenész emellett több általa felfedezett fiatal előadó producereként is szerepet vállal. ■ ÁNT A magyar Balogh Roland nyerte a híres Montreux-i Jazz Feszti­vál gitárversenyét; ikertestvére, Balogh Zoltán - egy másik ma­gyar zenésszel, Pintér Péterrel együtt - a zongoris­ták között verse­nyez. A fesztivál honlapja szerint a gitárosok versenyé­ben a második helyezett a japán születésű amerikai Akira Ishi- guro, a harmadik pedig az izra­eli Rotem Sivan lett. A gitárosokhoz hasonlóan az énekverseny is lezárult ked­den. A megmérettetésen - ame­lyet 2005-ben Szőke Nikoletta nyert meg - az idén hármas amerikai győzelem születe­tett: Aubrey Logan lett az első, Stacey Carter a második, Charles Turner pedig a harma­dik. A Montreux-i Jazz Feszti­vál harmadik versenye, a zon­goristáké, a rendez­vény utolsó napján, szombaton zárul. A www.montreux- jazz.com internetes oldal tanúsága szerint Balogh Zoltán a csütörtöki, Pintér Péter pedig a pénteki elődöntőben versenyez. A Duna Televízió már pénte­ken este hat órakor, a Duna TV híradójában ízelítőt adott a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő fesztivál esemé­nyeiből. ■ ■ Balogh Roland lett a legjobb jazzgitáros ) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom