Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-02 / 153. szám
2 • • / / / / TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK Nagysikerű estet adott Harangozó és Aradszky decs Sok köszönetét kapott a település lakóitól Kozma Lászlóné, a Decs Községért Egyesület vezetője. Ő pályázott ugyanis a Tisztelet Társaságánál arra a Harangozó Teri-, Aradszky László-kon- certre, melyre százharminc, elsősorban szépkorú volt kíváncsi. Az országból 104 pályázatot küldtek a szervezőknek, ebből 16 nyert, (bk) Főzőtudományukat mutatták be dunaszentgyörgy A szlovákiai Dunamocsról is érkeztek nagycsaládosok - a helyi nagycsaládos egyesület meghívására -, harminckét gyermek és tíz felnőtt. A kertbarátok és a nagycsaládosok ismét megrendezték az Arany Sárkány főzőversenyt. Pörkölt kategóriában Antalka Albertné nyert, a legjobb halászlét Oláh Ferenc készítette. Kulturális program is társult a főzőversenyhez. (wg) Négy fiatal rendőrtiszt lépett munkába Tolnában tolna megye Négy frissen végzett rendőrtiszt kezdte meg a munkát a megyében júliusban. A Szekszárdi Rendőrkapitányságra két hadnagy került, az egyikük bűnügyi területen, a másikuk az igazgatásrendészeten kezdte meg a szolgálatot. A paksi és a tamási kapitányságon egy-egy, bűnügyi területen dolgozó fiatal tiszttel dolgoznak többen, (ii) Takarítás miatt zárva tart az intézmény PAKS A Pákolitz István Városi Könyvtár július 13-tól augusztus 4-ig takarítás miatt zárva tart. Júliusban és augusztusban minden szombaton zárva lesz a téka, kivéve augusztus 29-ét - mondta Gutái István igazgató, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, 30/252-0700, koveksz@gmail.com Elismerték a nívós munkát díj A város kitüntetését kapta a rendelőintézet igazgatója Barátokra lettek a németkériek az erdélyi Csittszentivánon Qk Dr. Pásztor Hilda a Pong- rácz Sándor-díjjal Paks Sokoldalú és alapos tájékozottságával, egészségügyi, jogi és gazdasági ismereteivel, a sokszor embert próbáló, konfliktusokkal, kihívásokkal teli, kiválóan végzett vezetői munkájával elismerést és megbecsülést szerzett a betegek és a kollégák körében, így méltatták dr. Pásztor Hildát Semmelweis Igrtác születésnapján, az egészségügy ünnepén. A városi rendelő orvos-igazgatóját „példamutató emberi magatartásának és munkavégzésének, a város egészségügyi ellátásában betöltött szerepének elismeréseként” az önkormányzat Pongrácz Sándor-díjjal jutalmazta. Az elismerést Hajdú János polgármester adta át a Semmelweis-napi ünnepségen. Miként elhangzott, munkáját szakmai alapossággal, rendkívüli odafigyeléssel és precizitással, a betegek és a munkatársak érdekeinek maximális figyelembe vételével végzi. Hajdú János elmondta, hogy a doktornőnek rendkívül nagy szerepe van abban, hogy ilyen színvonalasan működik az intézmény. Mind a tervezést megalapozó előkészítési szakaszban, mind a kivitelezés, majd a beköltözés során sokat tett azért, hogy meglegyenek a működés adminisztratív és személyi feltételei. Ez - mondta a polgármester - különösen nagy eredmény, amikor tudjuk, hogy ma Magyarországon nem könnyű szakorvost, háziorvost találni. Dr. Pásztor Hilda lapunknak elmondta, hogy véleménye szerint az orvosi hivatás elég nehéz, de nagyon szép. Nagyon nagy kitartás kell hozzá. Ezen belül is az általa választott szak, a belgyógyászat, nagyon szerteágazó, állandó tanulást igényel. A doktornő a gyógyító munka mellett intézményvezetőként is dolgozott, ami újabb kihívásokat jelentett, hiszen ebben a pozícióban nagyon sokszor nemet is kell mondani. A rendelkezésre álló pénzt legideálisabban kell felosztani úgy, hogy az a betegek érdekeit a legjobban szolgálja. A paksi rendelőintézet sokak elismerését kivívta az elmúlt években, amire vezetője nagyon büszke, ugyanígy a paksi önkormányzatra, amely ehhez a hátteret biztosította. Jó példa erre a néhány éve átadott új rendelő.- Nagyon örültünk, én magam is, amikor kiderült, hogy új rendelő épül - fogalmazott az orvos-igazgató. Hozzátette, hogy igaz, sokat kellett dolgozni, sokszor éjszakába nyúlóan. De kárpótolta az eredmény, a korszerű, tiszta, új műszerekkel felszerelt intézmény. Dr. Pásztor Hilda kiemelte, sikernek tartja, hogy mindig egyetértésre tudott jutni azokkal, akikkel együtt dolgozott. Igaz ez munkatársába is, az önkormányzatra is. - Voltak problémák, de azok azért vannak, hogy megoldjuk - tette hozzá. - Szívesen csinálom, szeretem ezfccsinálni és borzasztóan jelentős az, ha sikereket ér el az ember. A jó visszajelzés nagy erőt tud adni - mondta. Menedzseri és jogi másoddiplomát is szerzett DR. PÁSZTOR HILDA a Pécsi Ormstudományi Egyetem általános orvosi karán szerzett diplomát, majd belgyógyászati szakvizsgát tett. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen egészségügyi menedzser, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles orvos másoddiplomát szerezett Pályáját a dunaújvárosi kórházban kezdte, majd a paksi rendelőintézetben folytatta. 1993-ben nevezték ki a Városi Rendelőintézet igazgatójává, és megbízták a Háziorvosi Szolgálat vezetésével Tfc éven át a keresőképtelenséget felülvizsgáló főorvosként, ugyanennyi _____________________ id eig sportorvosként is dolgozott. Az Egészségvé delmi Tanács és az Egészségügyi Bizottság tagjaként részt vett a város egészségpolitikájának alakításában. Munkatársa a Soros Alapítvány régiós egészségügyi programjának, tagja a Dél-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsnak. Pongrácz Sándor-díjjal jutalmazta az önkormányzat dr. Pásztor Hildát, aki közel tizenöt éve vezeti a városi rendelőintézetet. Munkáját - miként méltatták - rendkívüli precizitással, szakmai alapossággal végzi. Vida Tünde németkér Tizenöt éve áll partner- kapcsolatban Németkér az erdélyi Csittszentivánnal. A viszony egy barátságnak köszönhetően alakult ki, s a barátságra is épül, hiszen - mint Horváthné Gál Erika elmondta - nagyon sok család talált barátra a partnertelepülésen. A polgármester arról is beszámolt, hogy hétvégén tartották a harmadik Csittszentiváni Napokat, ide látogatott el a németkéri küldöttség, és itt ünnepelték meg a partnerség évfordulóját is. Ezt egy dokumentumban is megerősítették, amit Horváthné Gál Erika mellett Gálfi Sándor polgár- mester írt alá. A hétvégén kulturális és sportrendezvények voltak, ezeken vettek részt a vendégek is. Az erdélyieket - legalábbis hivatalos partnertalálkozón - jövőre látják viszont. Hagyományosan a Németkéri Napokon vesznek részt. Ami nem jelenti azt, hogy addig nem találkoznak egymással az erdélyiek és magyarországi barátaik, az ugyanis már az ön- kormányzatoktól függetlenül természetes, hogy gyakran meglátogatják egymást ■ V. T. Boszorkányos programot kínál az első falunap pusztahencse Boszorkányos hétvégére készül a falu. Első ízben tartanak falunapokat a településen. A programokat átszövi a faluhoz nőtt „boszorkány-kultusz”. Lengyel Ildikó, az egyi k szervező elmondta, hogy egy ’80-as évek elején bemutatott filmnek köszönhetően elhíresült Bagóhegy boszorkánya. Ők ezt szeretnék meglovagolni, illetve a helyére tenni ezzel a programmal. A hiedelemmel ellentétben Vica néni egy kedves, rendes asszony volt, mondja Ildikó. A program azt szolgálja, hogy a település, amely nem rendelkezik más egyedi, vonzó látványossággal, programmal, magára vonja a figyelmet. Pénteken Bazsonyi Arany kiáltitása és a megyezászló átadása, szombaton kulturális programok, boszorkánykonyha főzőverseny, szépségverseny, vasárnapra szentmise és istentisztelet valamint egy futballmérkőzés kapott helyet a programban. ■ T. V. Évtizedes küzdelmet vív egymással a két város Nagy siker volt a néptáncos találkozó folytatás Hagyományt szeretnének ezzel teremteni a bölcskei táncosok paks Mézes Sándor polgármester vezetésével tizennégy fős galántai delegáció érkezik ma Paksra. Az önkormányzat hagyományosan a Nemzetközi Gastro- blues Fesztiválra hívja a szlovák testvértelepülés küldöttségét, melynek tagjai komoly szerepet is kapnak a rendezvényen. Herczeg József nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok elmondta, hogy idén is megmérkőzik a két település önkormányzatának fut- ballválogatottja. Ez a fajta „küzde1 lem” húsz évre tekint vissza, azóta fociznak minden évben egymás ellen. A fesztivál főzőversenyén is ott lesz a galántai csapat, a fakanalat ezúttal is Pallya Gábor jegyző forgatja majd. Az estéket a fesztiválon töltik a vendégek, napközben Pakssal és az országgal ismerkednek. Szerepel a programjukban tengelici kirándulás, de elutaznak Keszthelyre és Hévízre is. A két város kapcsolatának következő állomása augusztusban a Galántai Vásár lesz. A rendezvény idén jubilál, huszonötödik alkalommal rendezik. Pak- sot a Tűzvirág Táncegyüttes, a Paksi Képtár húsz alkotással valamint két borász és a Gastroblues Fesztivál főzőversenyének legjobb eredményt elérő paksi versenyzője képviseli. ■ A. E. ■ Az estéket a fesztiválon töltik a vendégek. bölcske Legalább kétszáz ap- róbb-nagyobb táncos ropta az első Bölcskei Néptánc Találkozón. A Bölcskei Néptánc Egyesület hagyományteremtő szándékkal rendezte a programot, s miként az elnök ígéri, valóban lesz folytatás. Rendkívül jól sikerült, színvonalas volt a rendezvény - mondta Bakáné Kulbert Klára. Hozzátette, ezt az is bizonyítja, hogy a színpadról nem egyenesen hazamentek az együttesek, hanem együtt maradtak, megosztották egymással élményei- s két. A találkozón természetesen | színpadra léptek a helyi tánco- | sok, kicsik és felnőttek is, utób- | biak egy somogyi tánccal. Elfő- í gadták a meghívást a madöcsai- A bölcskei színpadon a dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület táncosai ak, dunaszentgyörgyiek, érkeztek vendégek Baracsról, Nagy- venyimről és Dunaföldvárról. Minden csoport több koreográfiát is előadott, sőt meglepetésprodukció is volt. A nagyvenyimi és a dunaföldvári tánctanárok együtt léptek színpadra. Kumin- ka Zsuzsanna és Czuppor Péter, valamint Rabóczki Anikó és Appelshoffer János közös tánca nagy sikert aratott. A résztvevők nemcsak fantasztikus élménnyel gazdagodtak, de - mint Bakáné Kulbert Klára elmondta - virágmotívummal díszített köcsögöket készítettek Bölcskei Néptánc Találkozó felirattal, s mindenkinek adtak egyet ajándékba. ■ Vida T. 4 4